Új Néplap, 2010. január (21. évfolyam, 1-25. szám)

2010-01-04 / 2. szám

14 SPORT ÚJ NÉPLAP — 2010. JANUÁR 4., HÉTFŐ A 2009-es esztendő magyar sikerei évzáró A szolnoki cselgáncsozó, Karakas Hedvig rendre dobogóra lépett tavaly a világversenyeken Hét arany-, öt ezüst- és ki­lenc bronzérmet szerez­tek a magyarok 2009-ben olimpiai számokban, vi­lágbajnokságokon. Az összesítésben az év eleji állapotot vettük figyelem­be, közben kajak-kenu­ban és vívásban változást történt az ötkarikás ver­senyszámokban. Munkatársunktól Kajak-kenuban a férfi 500 méte­res számok már nem szerepel­nek majd az olimpiai program­ban, helyettük egyesben és férfi kajakban párosban is 200-as versenyeket rendeznek. Az idei évre vonatkozóan ennek az len­ne a következménye, hogy a Kammarer Zoltán és Kucsera Gábor által k-2 500-on nyert ezüst helyett Janics Natasa 200- as győzelmét lehetne számolni. A változásról szóló döntés éppen a darthmouth-i vb idején szüle­tett meg. Vívásban a férfi párbaj­tőr és a női kard csapatverseny került ki — a rotációs elvet figye­lembe véve időlegesen — az ötka­rikás műsorból november vé­gén, de a világbajnokság idején még mindkettő hivatalos ver­senyszámnak számított. Az új program alapján a férfi párbaj- tőrcsapat vb-ezüstjét nem kelle­ne beszámítani. JANUÁR 10. Balzsay Károly Magdeburg- ban az orosz Gyenyisz Inkin le­győzésével megszerezte a Boksz Világszervezet (WBO) nagykö­zépsúlyú világbajnoki címét. A magyar ökölvívó pontozással nyerte meg a 12 menetes csatát, s ezzel Kovács István és Erdei Zsolt után az egyik legnagyobb profi szervezet magyar világbaj­noka lett. 11. Hatodik alkalommal nyerte meg a vitorlázó Repülőhollandi- vb-t a Majthényi Szabolcs, Domo­kos András páros. 16-18. A Huszár Erika, Darázs Rózsa, Heidum Bernadett, Keszler Andrea összeállítású női váltó aranyérmes lett 3000 mé­teren a torinói rövidpályás gyorskorcsolya Európa-bajnok- ságon. Knoch Viktor 500-on ezüstöt nyert. Knoch egyúttal a legeredményesebb versenyzője volt a küldöttségnek, mivel 1500-on és 1000-en harmadik­ként zárt, ráadásul az összetett pontversenyben is bronzérmes lett. Tagja volt a szintén bronzér­mes váltónak is, Darázs Péter­rel, Galambos Gáborral és Béres Bencével harcolta ki a dobogós pozíciót 5000-en. A bronzkollek­ciót gyarapítja Huszár (500 m) és Heidum (1000 m) harmadik helyezése. FEBRUÁR 1. A magyar férfi kézilabda-válo­gatott a hatodik helyen végzett a horvátországi világbajnokságon. Ez minden idők harmadik leg­jobb magyar eredménye. ÁPRIUS 1-5 . Szabó Emese (51 kg) ezüst-, Deák Bárdos Mihály (120 kg, kö­töttfogás) bronzérmet szerzett a vilniusi birkózó Európa-bajnok- ságon. A jászberényi Huszár Erika (balról) a női váltó tagjaként aranyérmet szerzett 3000 méteren a tavaly januárban, Torinóban megrendezett rövidpályás gyorskorcsolya Európa-bajnokságon 5. Berki Krisztián aranyérmes lett lólengésben a milánói Euró­pa-bajnokságon. 24. Ungvári Miklós (óó kg) arany-, Csernoviczki Éva (48) ezüst-, Karakas Hedvig (57) pe­dig bronzérmet nyert a Tbiliszi­ben rendezett cselgáncs Európa- bajnokságon. MÁJUS 25. A férfi tekeválogatott bronz­érmet szerzett a németországi Dettenheimben rendezett csa­pat-világbajnokságon. JÚNIUS 25-28. A magyar válogatott hat arany-, kilenc ezüst- és két bronzéremmel zárta a branden­burgi kajak-kenu Európa-baj- nokságot. A legeredményesebb Kovács Katalin volt három első (K-l 500 és 1000 m, K-4 200 m) és egy második (K-2 200) hely- lyel. 25-30 . Ezüstérmet szerzett a Ma­rosi Ádám, Tibolya Péter, Né­meth Róbert váltótrió a lipcsei öttusa Európa-bajnokságon. Ugyanitt bronzérmes Marosi egyéniben, valamint a Kovács Sarolta, Vörös Zsuzsanna, Gye- nesei Leila csapat a hagyomá­nyos versenyben. JÚLIUS 12. A negyedikként rangsorolt Szávay Ágnes nyerte a 220 ezer dollár összdíjazású, QDF Suez Grand Prix Budapest elnevezésű salakpályás női tenisztornát. 14-19. Aranyérmet szerzett a Boczkó Gábor, Imre Géza, Rédli András, Somfai Péter összeállítá­sú párbajtőrcsapat a plovdivi ví­vó Európa-bajnokságon. Boczkó egyéniben a harmadik helyen végzett, csakúgy, mint a tőröző Varga Gabriella. 14-25. Sidi Péter aranyérmet szerzett a kisöbű sportpuska 3x40 lövéses összetett számá­ban, majd a nagyöbű sportpus­kások összetett versenyét is megnyerte 1184 körös világ­csúccsal az eszéki sportlövő Eu­rópa-bajnokságon. A kontinens- viadalon Gerebics Roland - az olimpia műsorán is szereplő — dupla trap számban, Tasi Tamás pedig a futócéllövők 50 méteres 40 vegyes számában lett bronz­érmes. 17-20. S. Kovács Ádám győzött a karatésok 65 kg-os súlycsoportjában a tajvani Ka- ohsziungban megrendezett Vi­lágjátékokon. Ugyanitt a sár- kányhajó-csapat 200 és 500 mé­teren a második helyen végzett, 1000 méteren pedig bronzérmet szerzett. A magyar férfi strand- kézilabda-válogatott ezüstérmes lett, míg az uszonyosúszó Kanyó Dénes 400 méteren bronzot. 17. augusztus 2. Hosszú Katinka aranyérmes lett a római vizes vb-n 400 m vegyesúszásban, to­vábbá bronzérmet nyert 200 m vegyesen és 200 m pillangón. Gyúrta Dániel 200 m mellen ér­demelt ki világbajnoki aranyat, Cseh László pedig kétszer állha­tott fel a dobogóra, miután 200 m vegyesen a második, 400 m ve­gyesen pedig a harmadik helyen végzett. AUGUSZTUS 3-9. A Majthényi Szabolcs, Do­mokos András páros ezüstérmet szerzett a vitorlázó Repülőhol­landi-világbajnokságon. 13-16. A magyar válogatott hat arany-, négy ezüst- és két bronzérem­mel zárta a kanadai Dartmouth- ban rendezett kajak-kenu világ- bajnokságot. A legeredménye­sebb Kovács Katalin volt négy el­ső (K-l 500 és 1000 m, K-2 200 m, K-4 500 m) és egy második (K-4 200) hellyel. 13-17. Marosi Ádám a magyar öt­tusasport tizedik egyéni világ­bajnoka lett azáltal, hogy a lon­doni vb-n megnyerte a klasszi­kus számot. Ugyancsak a hagyo­mányos versenyben, csapatban a negyedikként záró Németh Ró­berttel, illetve Tibolya Péterrel szintén aranyérmes lett. A Ko­vács Sarolta, Gyenesei Leila, Vö­rös Zsuzsanna női trió a dobogó harmadik fokára állhatott fel. 15-23 . Pars Krisztián a negyedik helyen végzett kalapácsvetésben a berlini atlétikai világbajnoksá­gon, a diszkoszvető Kővágó Zol­tán a hatodik lett. 20-23. Lázár Zoltán egyéniben bronz-, míg a Lázár Vilmossal és Selyben Zsolttal kiegészülő ma­gyar csapat ezüstérmes lett a kecskeméti kettesfogathajtó-vi- lágbajnokságon. 25. A Debrecen labdarúgócsapa­ta 2-O-ra legyőzte a bolgár Levsz- ki Szófiát a Bajnokok Ligája-se­lejtező negyedik fordulójában, így kettős győzelemmel jutott a 32 közé. A legrangosabb euró­pai kupasorozat főtábláján, azaz a csoportkörben ezt megelőzően egyszer játszott magyar csapat: 1995-ben a Ferencváros. 26-29. A 70 kg-os Mészáros Anett ezüstérmet nyert a rotter­dami cselgáncs-világbajnoksá­gon. Ugyanitt a 66 kg-os Ungvá­ri Miklós pályafutása harmadik vb-bronzát gyűjtötte be, s har­madikként végzett az 57 kg-os Karakas Hedvig is. SZEPTEMBER 6. Csömör Erika aranyérmes lett a svájci Zofingenben rendezett hosszú távú duatlon-világbaj- nokságon. 11. Káté Gyula bronzérmet szer­zett a milánói ökölvívó-világbaj­nokságon. A 64 kg-ban szereplő kispesti sportoló négy mérkő­Karakas Hedvig (felül) igazán parádés esztendőt produkált 2009-ben, so­rozatban nyerte az érmeket a nemzetközi cselgáncs viadalokon zést nyerve jutott be a legjobb négy közé, ahol mindössze egy ponttal kapott ki az amerikai Frankie Gomeztől. 12-13. A kalapácsvető Pars Krisz­tián a harmadik, a diszkoszvető Kővágó Zoltán a negyedik he­lyen végzett az atlétikai Világ­döntőben. 12-13. Marosi Ádám arany-, Gye­nesei Leila bronzérmet szerzett az öttusázók Világkupa-döntőjé­ben, Rio de janeiróban. 20. Pályafutása első WTA-trófeá- ját szerezte meg a 26 éves Czink Melinda a 220 ezer dollár össz­díjazású, québeci fedettpályás tenisztornán, miután a döntőben három szettben, 4:6, 6:3, 7:5-re legyőzte a cseh Lucie Safarovát. 17-20. Nyári Zsolt és csapata nyerte meg a Balatonfüreden megrendezett vitorlázó Asso Eu- rópa-bajnokságot. 21-27. Kiss Balázs aranyérmet szerzett a kötöttfogásúak 96 kg- os kategóriájában a dániai bir­kózó-világbajnokságon, ezzel 18 év után született ismét magyar győzelem vb-n. Ugyanitt a nők 59 kg-os súlycsoportjában Sas- tin Marianna harmadik lett. 30-X.5. Sidi Péter aranyérmet nyert a Franciaországban rende­zett számszeríjász Európa-baj- nokság 10 méteres számában. Az Európa-bajnok, olimpiai hato­dik sportlövő 692 körös világ­csúccsal győzött. Sidi a 30 méte- rés álló testhelyzetű, illetve a 30 méteres összetett számban is aranyérmes lett. OKTÓBER 2-4. A budapesti össz-kyushin karate vb-n küzdelemben Szepe­si Csenge a 65, Rózsa Gábor pe­dig a 70 kg-os súlycsoportban vi­lágbajnoki címet szerzett, utób­bi kategóriában Pető Krisztián bronzérmes lett, míg Zatykó Zi­ta a plusz 65 kg-ban végzett har­madikként. IX.24.-X.16. Bronzérmet szerzett a 20 éven aluliak egyiptomi lab­darúgó-világbajnokságán a ma­gyar válogatott, amely a 3. he­lyért rendezett összecsapáson 1- 1-es döntetlent követően 11- esekkel múlta felül Costa Rica csapatát. A torna ezüstcipőse lett öt góljával a magyarok csapat- kapitánya, Komán Vladimir. IX.30.-X.8. Ezüstérmet nyert az antalyai vívó-világbajnokságon az Imre Géza, Boczkó Gábor, Rédli András, Somfai Péter ösz­szeállítású férfi párbajtőrcsapat, harmadikként zárt a kardozó Nagy Orsolya és Decsi Tamás, valamint a Decsi, Szilágyi Áron, Lontay Balázs, Iliász Nikolász al­kotta férfi kardcsapat. 13-18. Berki Krisztián ezüstér­mes lett a lólengés döntőjében a londoni torna-világbajnokságon. 23-25 . A kick-box karatésok vil­lachi világbajnokságán a ma­gyar válogatott tagjai kilenc éremmel zártak: light-contact- ban a 79 kg-os Dancsó Zoltán ötödik világbajnoki aranyát gyűjtötte be, a 74 kilósok között Szabó László, a nők 65 kilós súlycsoportjában pedig Dan- csecs Bojána nyert. K-l-ben a 81 kilós Busái Gergely második­ként zárt csakúgy, mint Wágner Vivien (60 kg) és Fenyvesi Már­ta (70 kg). Molnár Mónika (55 kg), Bodacz Patrik (57 kg) és Brunner Tihamér (+91 kg) egy­formán vb-bronzérmes lett. NOVEMBER 10. A 90 kg-os súlycsoportban indult Tóth Zoltán aranyérmet szerzett a Duhajban rendezett testépítő világbajnokságon. 21. Erdei Zsolt megszerezte a Boksz Világtanács (WBC) cirká­lósúlyú világbajnoki címét, miu­tán a kiéli profi ökölvívógálán többségi pontozással legyőzte a címvédő olasz Giacobbe Frago- menit. Ezzel az első magyar pro­fi bokszoló, aki két súlycsoport­ban is vb-címet nyert. DECEMBER 10-13. Az úszók isztambuli rö­vidpályás Európa-bajnokságán nyolc érmet szereztek a magya­rok, három arany, négy ezüst és egy bronz eloszlásban. Verrasz- tó Evelyn világcsúccsal nyert 200 m vegyesen, emellett máso­dik lett 100 m vegyesen és 200 m gyorson. Világrekorddal vég­zett az első helyen Gyúrta Dáni­el és Cseh László is: előbbi — a 100 m mell ezüstje után - 200 m mellen diadalmaskodott, utóbbi pedig 400 m vegyesen előzött meg mindenkit az eddigi abszo­lút legjobb idővel 25 méteres medencében. Evelyn bátyja, Dá­vid a hosszabbik vegyestávon Cseh mögött másodikként csa­pott célba, a törökországi egyet­len magyar Eb-bronzot pedig la- kabos Zsuzsanna érdemelte ki a nők 400 m-es vegyesúszásában. * t <

Next

/
Oldalképek
Tartalom