Új Néplap, 2010. január (21. évfolyam, 1-25. szám)
2010-01-16 / 13. szám
ÚJ NÉPLAP - 2010. JANUÁR 16., SZOMBAT 5 JÁSZSÁGI BARANGOLÁS A belvárosban fűrészelnek elképesztő Egy egész növendékfasort vágtak ki Jászapátin Már nemcsak az erdőben nincsenek biztonságban a fák, hanem a település belterületén sem. Képünk illusztráció. Tavasszal már épülhet is Jászjákóhalmán a sétány Az önkormányzat illetékes szak- bizottsága a tervek szerint január 18-án a nyílt közbeszerzési eljárás keretében meghirdetett pályázat alapján választja ki a jász- jákóhalmi Szent Erzsébet sétány építésének kivitelezőjét. Lukácsi Pál polgármester elmondta, hogy az elektronikus úton meghirdetett pályázatra öt cég jelentkezett. ■ A munkák már márciusban megkezdődhetnek. Nemcsak a térségből, hanem a fővárosból és az ország más vidékeiről is érdeklődtek, hogy megvásárolják a harmincezer forintos pályázati anyagot. - Úgy ítélem meg, hogy komolyak a pályázók szándékai. Remélem, sikeres lesz a közbeszerzési eljárás, és első körben ki tudják választani a beruházásunk megvalósítóját - tette hozzá polgár- mester. így várhatóan a több mint húszmillió forintos beruházás kivitelezési munkái már márciusban megkezdődhetnek. ■ Darázs Melinda Előadás arról, van-e még az ifjúságnak esélye Szombaton a Jászfényszarui Általános Iskola és a Bedekovich Lőrinc .Népfőiskolái Társaság Jászfényszarui Drámapedagógiai Műhelye a drámapedagógia iránt érdeklődőket, a gyermek- és ifjúságvédelemmel foglakozókat, kulturális és gyermekvédelmi területen dolgozókat egész napos tréningre várják a szervezők. Mag. Josef Hollós az európai amatőr színjátszó egyesület elnöke, az osztrák amatőr színház egyesületének helyettes elnöke, „Van az ifjúságnak még egyáltalán sansza?” címmel egy tréning keretében a fiatalok valóságképével, az elvárt jövővel kapcsolatban tart helyzetgyakorlatokat a jászfényszarui kisiskolában délelőtt. ■ Darázs M. Hadd «ónon! SZ0LJ0N.hu A SZOLNOK-JÁSZKUN ONLINE Csütörtök reggelre egy egész növendékfasort vágtak ki ismeretlenek Jászapáti központjában a katolikus templom melletti utcában. Banka Csaba Van, aki vandalizmusról, van aki tüzelőfagyűjtésről beszél, sőt olyan is akad, aki egyenesen az egyház elleni támadást lát a történtekben. Azt azonban egyöntetűen elszomorítónak ítélik a helybéliek, hogy már a városközpontot sem kímélik a fakivágók. Az elmúlt években sajnos már mindennapossá vált az, hogy a települések melletti erdőkből kis kocsikkal, kerékpárral hordják haza a frissen kivágott fákat. A tolvajok szezononként együttesen ugyan jelentős kárt okoznak az erdőtulajdonosoknak, de az egyes esetekben - még ha véletlenül tetten is érik az érintetteket — csak kis értékű lopás miatt lehet szabálysértési eljárást indítani. Az elmúlt hetekben új fejezet kezdődött Jászapátin, ugyanis több esetben a város belterületének fái is áldozatul estek a „fakitermelésnek”, most pedig már a városközponthoz is elérkeztek a fűrészes gyűjtögetők. — Szerintem több volt ez egyszerű fakivágásnál — vélekedik Pócs János, a helyi egyháztanács elnöke. - Nem minden kivágott fát vittek el a helyszínről, hanem a templomkertbe Is bedobáltak belőle. Szerintem ez a vandalizmus mellett.az.egyház elleni támadásra is következtetni enged. Ezt erősítheti, hogy közel egy éve - amelyről a megyei napilap is beszámolt - kővel dobálták meg a helyi plébánost, vagy ott van, amikor letépték a templom ereszcsatornáját, és azt is a templomkertbe dobták. Pócs János úgy véli, hogy a rendőrség többet tehetne az ilyen esetek megfékezéséért. A jászapáti Rendőrőrs parancsnoka, Berdó Péter százados érdeklődésünkre elmondta, eddig nem volt jellemző, hogy a város belterületéről lopták volna el a fákat. Az adott esetben nyomozást indítottak, s mindent megtesznek azért, hogy az elkövető kilétét- Nagyon sok bűncselekményt követnek el a hajnali órákban, hasonlóan ahhoz, ami most történhetett — mondta. — Önkormányzati képviselőként hívtam fel az őrsparancsnok figyelmét, hogy a szolgálatszervezéssel problémák vannak. A városban ugyanis épp hajnalban nincs rendőr. Tisztában vagyunk azzal, hogy kevés a rendőri állomány és'nem tudnak a nap minden szakába szolgálatot állítani. De legalább ne folyamatosan hajnalban legyen rendőr nélkül a város. Hónapok óta tapasztalható, hogy a bűnesetek jelentős részét hajnalban követik el, mert tudják, ilyenkor nincs szolgálatos rendőr a városban - tette hozzá. felderítsék. Mindezt azonban nem segíti, hogy kivágott fákat vélhetően azóta már el is tüzelték. az őrsparancsnok rámutatott, hogy a járőrszolgálat szervezésekor természetesen figyelembe veszik a bűnelkövetések vélhető időpontjait, s a tapasz- Megítélésem szerint nem az egyház elleni támadásról van szó, hiszen korábban a Petőfi utcából, illetve a Panna tó környékéről is vágtak ki fát — fogalmazott a település polgármestere, Szabó Lajos. - Viszont az elszomorító, hogy már a városközpontban is hasonló eset történik. A rendőrség szolgálatbeosztásának változtatását az önkormányzat pedig legfeljebb kérheti. A polgármester hozzátette, sajnos a rendőrség és a polgárőrség szolgálaterősítése sem jelentene biztos megoldást. Az önkormányzat többek között annyit tehet, hogy közbiztonsági fejlesztés részeként az adott helyszínen két térfigyelő kamerát szereltet fel a közeljövőben. tálatokat a konkrét eset után is összegzik. a feladatot nehezíti az őrs rendőrállományának száma, ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy idén a végzős rendőr szakközépiskolások közül többen kezdhetik meg szolgálatukat a városban. WKZBMSMM Sikertelen volt a közbeszerzés lezajlott Jászapátin az óvoda építésére vonatkozó köz- beszerzési eljárás. A pályázatra öt cég küldte el ajánlatát, amelyek közül négy nem felelt meg a kiírási követelményeknek. A közbeszerzési bizottság úgy döntött, hogy érvénytelenítik a pályázatot, és még ebben a hónapban újra hirdetik. Szeretnék, ha márciusra ki tudnák választani a beruházás kivitelezőjét. Kevesebbet költöttek Jászberényben a város képviselő-testülete jövő szerdai ülésén módosítja a közbiztonságot szolgáló fejlesztések megvalósítására, ezen belül a térfigyelő rendszer fejlesztésére megnyert pályázat összegét A hazai finanszírozású pályázatban foglaltak szerint 2009-ben megkötötték a szerződéseket a nyolc kamera kiépítésére, illetve annak műszaki ellenőrzésére, de 450 ezer forinttal kevesebbet költöttek, mint a megnyert összeg. A képviselők arról döntenek, hogy mi legyen a megmaradt összeg sorsa. Beöltöztek a településőrök jászladányon december elejétől az igazságügyi minisztériumtól nyert támogatás segítségével - ahogy arról korábban beszámoltunk — négy településőr kezdte meg munkáját. Januártól már formaruhát is öltöttek, így megkülönböztethetők, s mindenki számára felismerhetők a településen. Dankó István polgármester tapasztalatai kedvezőek, mert amióta a településőrök is figyelnek a falura, azóta érzékelhetően csökkent a falopások száma. Házaspárok mulatnak Szentandráson szombaton este tartja a Jászapáti és Vidéke ÁFÉSZ Kunráth Sándor Pávaköre a hagyományos „Házasok bálját”. A tréfás megnevezésű mulatságon az előzetes jelzések szerint mintegy 120 résztvevőre számítanak a szervezők. Mindent megtesznek, hogy kiderítsék, ki volt az elkövető Fogynak a tanulók a ladányi felnőttsuliban A lelkesedés biztosítja a hajtóerőt színjátszás My Fair Lady-bemutató lesz Jászapátin Jászladányon 64 olyan állás nélküli, az általános iskolát el nem végző fiatalember él, akik még nem töltötte be a 35. életévét. Számukra az Út a munkához program keretében kötelező jelleggel indult a művelődési házban a kihelyezett nyolcosztályos képzés. Tavaly októberben közülük 54-en kezdték meg az iskolát, amit a munkaügyi kirendeltséggel közösen szerveztek. Az alapképzés két csoportban indult, azoknak, akik még az első négy osztályt sem végezték el, illetve külön a felső tagozatos tanulók számára. Az eddig eltelt időszakról Dankó István polgár- mester összegezte lapunknak a tapasztalatait.-Jelenleg 48-an vesznek részt az oktatásban, a többiek lemorzsolódtak. A program elején nagyon sok viselkedéssel kapcsolatos probléma volt, bár ebben a tekintetben némi javulást tapasztalunk. Mostanra inkább az igazolt és igazolatlan hiányzások jelentenek gondot. Közben ezek az emberek folyamatosan kapják a Rendelkezésre Állási Támogatás összegét - tette hozzá. Idén változott a Rendelkezésre Állási Támogatás kifizetésének rendje. Egy családban csak egy fő kaphatja ezt a támogatást. Ez további problémát vet fel azoknál az élettársi viszonyban élő résztvevőknél, ahol eddig mindkét fél megkapta az összeget. ■ D. M. Még 2008 őszén állította színpadra a Hegedűs a háztetőn című darabot a Jászapáti Színjátszó Kör. Azóta tizennégy alkalommal mutatták be a térségben és megyén kívüli településeken. —Ez idő alatt közel négyezer néző látta előadásainkat — mondta Kökény Gábor, a színjátszó kör vezetője.- Nagyon sikeresek voltak az előadásaink, annak ellenére, hogy amikor kiválasztottuk ezt a nem happy enddel végződő darabot, voltak kétségeink. Szerencsére nagyon jól fogadta a közönség, s azt gondolom, kollégáim is nagyon derekasan helytálltak szerepeikben - tette hozzá Kökény Gábor. Tizennégy előadást ért meg a Hegedűs a háztetőn Most új darab, a My Fair Lady című előadás tanulásába és színpadra állításába kezdtek. Kökény Gábor, a színkör vezetője és rendezője elmondta: - A társulati ülésen vázoltam a darabbal és a díszlettel kapcsolatos elképzeléseimet. A megtanulandó szerepeket már megkapták, kották és CD-k segítségével már otthon gyakorolhatják tagjaink a dalokat. Zongorakísérőnk, Balogh József külföldi elfoglaltsága miatt csak februártól tud velük próbálni. A kórus azonban máris tanulhatja a betétdalokat Réz Lóránt karnagyunkkal. A bemutatót idén őszre vagy a kora téli időszakra tervezzük. ■ Darázs M. i i * «