Új Néplap, 2010. január (21. évfolyam, 1-25. szám)

2010-01-12 / 9. szám

12 ÚJ NÉPLAP - 2010. JANUÁR 12., KEDD TÜKÖR Volt idő, mikor azt hitték, nagy sztárok vallomás Interjú Lukács Lászlóval, az örökifjú Tankcsapda frontemberével Névjegy NÉV: Lukács László SZÜLETETT: Debrecen, 1968. február 19 VÉGZETTSÉG: KARRIERÁLLOMÁSOK: lemezbolti eladó, basszusgitáros-énekes­szövegíró ZENEKARAI: Vörös kakas (1985-1989) PG csoport (1986-1990) Tankcsapda (1989-) család: nőtlen hobbija: régebben ejtőernyő­zés (egy gerincsérülés után abbahagyta), mostanában futás tünk, és nem is azért, mert bor­zasztóan okosak és csavarosak a gondolatok, egyszerűen csak azért, mert ez más, mint amit korábban csináltunk.- Az új lemez számait mikor hallhatja a közönség koncer­ten? —Jövő tavasszal, egészen pon­tosan áprilisban indulunk majd egy tizenkét helyszínes turnéra, amin a Minden jót lemez többi számát is játszani fogjuk.- Végül egy személyes kérdés: Úgy hallottam, hogy az ejtőer­nyőzést felßggesztetted egy idő­re. Futni azért jársz, illetve in­dultát futóversenyen mostaná­ban? — Az ernyőzést sajnos régeb­ben abba kellett hagynom, a fu­tás egy később jött szerelem. Rendszeresen futok reggelente, és amikor lehetőségem van rá — eddig három alkalommal volt —, elindulok egy-egy városi félma­ratoni versenyen. A tavaly húszéves Tank­csapda együttes jubileu­mi turnéval ünnepelt. Lukács Lászlóval, a csa­pat énekes, basszusgitá­ros, szövegírójával a szol­noki koncert előtt beszél­gettünk. Cser Gábor Péter Az érdekel minket, hogy azok az emberek, akik a zenekart ismerik, mit szólnak a dalainkhoz — mondja Lukács László (jobbra)- Ezen a turnén olyan helyekre is elmentek - kisvárosokba -, ahová ilyen kaliberű együtte­sek nem feltétlenül szoktak. Ti miért? — Az első néhány évben azért jártunk egy csomó kis település apró klubjában, mert akkor arra volt lehetőségünk. Nagy butaság lenne részünkről, ha elfelejte­nénk, hogy honnan indultunk, és már csak nagy sportcsarnok - koncertekben tudnánk gondol­kodni. Másrészt pedig szeretünk zenélni. Ha évente csak öt bulin játszanánk, akkor az év másik 360 napján csak otthon ülnénk és malmoznánk, várva a követ­kező koncertet. cc OS tu- Hogyan élitek meg a népsze- tőséget? Milyen gyakran fordul s elő, hogy tehernek érzed a fo­lyamatos rajongást? — Jellemzően nem érezzük ezt tehernek. Soha nem próbáltuk magunkat többnek vagy jobbnak beállítani, mint amilyenek va­gyunk. Mint ahogy kevesebbnek, vagy csúnyábbnak sem. Azt gon­dolom, hogy a közönség érzi, hogy a helyünkön tudjuk magun­kat kezelni. Nem vagyunk sem álszerények, sem elszálltak. Ez­zel az emberek is tisztában van­nak, ezért nagyon-nagyon ritka az az eset, amikor olyan helyzet­be kerülünk, ami már fárasztó.- Akkor még nem fordult az elő veled, hogy rajta kaptad volna magad, hogy, „Hoppá, most úgy viselkedtem, mint egy sztár”? — Húsz év alatt, ha nem is minden, de sok minden előfor­dul egy zenésszel. Volt egy-két olyan alkalom, amikor azt gon­doltam utólag, hogy ez kicsit ta­lán már nagyképű, „rock sztá- ros” volt.- A most megjelent lemezete­ken van egy szám, a Nincs fék című. Az valami ilyesmiről szól?Arról, hogyha mindenki azt mondja körülötted, hogy Te vagy az isten, akkor előbb utóbb elhiszed?- Gyakorlatilag erről szól, igen. Nagyon sok előadó, első­sorban nem Magyarországon, de itt is, belefutott abba, hogy ami­kor senkiből hirtelen valaki lett, elhitte magáról. Azt szokták mondani, hogy ha valakinek túl­ságosan sokan, túl hosszú ideig nyaljak a s... -ét, akkor elfelejt ül­ni. Erre nagyon vigyázni kell. Nekünk is volt olyan idősza­kunk a kilencvenes évek vége felé, amikor azt gondoltuk ma­gunkról, hogy mi már borzasztó­an nagy sztárok vagyunk. De az­tán egy-két pofon az élettől meg­tanítja az embert, hogy ez nem egészen így működik, és nem is ez a lényeg. A Tankcsapdánál a dalok sokkal fontosabbak mint a személyek. Jóllehet, mi írjuk, mi adjuk elő a dalokat, Tamás, Cse­resznye és én vagyunk a zene­kar, de ha majd x év múlva nem lesz már Tankcsapda, és mások játsszák ezeket a számokat, attól azok még ugyanazok a dalok maradnak. Ezért azt gondolom, hogy meg lehet, és meg is kell ta­nulni, hogy ha az ember ilyen helyzetbe kerül, hogyan kerülje ki a csapdákat, vagy ha már időnként belesétál, akkor érde­mes levonni belőle a konzekven­ciát és úgy menni tovább. — Ennyi év után van még ben­ned várakozás, amikor elké­szül egy új lemez, hogy hogyan fogadja majd a közönség és a kritika?- Ebből a szempontból telje­sen mindegy, hogy az ember az első lemezt csinálja vagy a hu­szadikat, én legalábbis ugyan­olyan izgalommal várom, hogy a közönség mit szól hozzá. Az, hogy a kritikus, akármilyen ok­nál fogva dicsőit vagy szapul minket, annak nincs kiemelt je­lentősége. Az is csak egy ember véleménye. Engem sokkal in­kább érdekek az, hogy a Tank­csapda közönsége, azok az em­berek, akik a zenekart ismerik, mit szólnak egy új lemezhez. Még soha nem csináltunk két egyforma albumot, és ebbe a sor­ba ez a lemez is beleillik. Biztos vagyok benne, hogy idő kell a ra­jongóknak, hogy megemésszék. És nem azért, mert mi lennénk az új Dream Theatre, nem arról van szó, hogy most hirtelen progresszív rockzenekar let­Hadd sxótjoot SZÓLJON A SZOLNOK-JÁSZKUN ONLINE HALLGATÓ Nem lehet megunni a - Freddie Mercury 1991-es tragikus ha­lála óta is - bármikor felcsen­dülő, hol romantikus, hol ke­ményebb, rockos, nagyon dalla­mos, több vokálszólamú Queen-dalokat. A csapat min­den albuma toplis­tás helyezett volt, stadionok teltek meg a kedvükért, számtalan, addig nyugati együttesek által fel nem fede­zett helyre, konti­nensre eljutottak, szóval a legek együtteseként is ismert Queen itt van velünk. A Queentől eddig is már több vá­logatáslemez látott napvilágot, most azonban egy olyan újabb összeállítást vehetünk a ke­zünkbe, amely a legjobban is­mert, még ma is naponta ját­szott Queen-számokat gyűjtötte egybe. Azokat, amelyek szinte elmaradhatatlanok voltak egy- egy Queen-koncertről, ame­lyeknek a videoklipjeit most is sugározzák a zenetévék. Kivá­ló hangzásban hallgathatók meg egy klasszikus csapattól az abszo­lút legnagyobb slá­gerek, melyek kö­zött ott van a We Will Rock You rockhimnusz, a ver­senyekről elmarad­hatatlan We Are The Champions, aztán a Radio Ga-Ga, az I Want To Break Free vagy a David Bowie-val közös Under Pressure is. Bővebben: SZOUON.IlU/Zeneajánló (Queen: Absolute Greatest. Kiadó: EMI) ■ B. Gy. _________________Tv-notesz _____________________________ Ta láljuk ki magunkat? Van ebben a hazában valaki, akinek az a mániája - jó, szeb­ben az a szenvedélye -, hogy ki akar találni valamit mindig. Akár még egy országot is, igaz, együtt gondolkodván velünk. Gondolatokból van is bőven ne­ki, melyekhez ragaszkodik is „szerelmesen”. Tudós ember, bújja-kutatja a társadalmat, s akit úgy hívnak, hogy Hankiss Elemér. Ha megszólal a televízi­óban is, akárcsak egy riport ere­jéig, mindig vevő vagyok rá. No, nem azért, merthogy oly szépen mondaná, hisz darabosan, aka­dozva, olykor meg hadarva be­szél, hanem, mert okosakat mond, s az is lehet szép, ugye­bár. Sajnos azonban, a köztévé azon vállalkozása, hogy gondo­latait bölcseleti játék formájá­ban eladja nekünk a képernyőn - Találd ki magad! címmel - si­keresnek aligha mondható. Amely különben egy tanóra ké­pét mutatta, ahol a professzor maga Hankiss, a nebulók pedig kiváló színészek, például Ka­marás Iván, Csákányi Eszter, akik „rögtönözve” el is játsszák a gondolatokat, hátha ezzel szó­rakoztatóbb lesz. (Nem lett!) A tananyag pedig? Maga az em­ber, aki keresi helyét és magát a világban, hogy meg is talál­ja végül mindkettőt. Akár már abban is, hogyan kel ki az ágyá­ból, áll aztán tükör elé fürdőszo­bájában, majd reggelizik, hogy azután felkészüljön napi mun­kájára. És ez itt mind meg is van mutatva! Meg az is, mit kezdjünk a jelképekkel, hogy a hasznunkra is váljanak, mert még a repülő madár is, mely szárnyal a magasban, nem kelt- heti-e fel az is bennünk a felfe­lé törekvés vágyát? Ha persze észre is vesszük! Keresték a vá­laszt az egyik epizódban arra is, még ha meg nem is találták, miben is áll a szabadságunk, ha szeretnénk szabadok lenni, és mi is lehet igazi értelme az em­beri létnek is. (Szerintem „küz­deni erőnk szerint a legne- mesbekért”!) Bölcs, mély dol­gok! Csakhogy itt, ebben a for­májában célba mégsem érhet­tek. Mert aki szereti a filozófiát, az „hígnak”, kevésnek tarthat­ta. Aki pedig még a gondolatá­tól is idegenkedik, az pedig „sű­rűnek”, soknak, hogy áthatol­hasson rajta. Megterhelő idéze­tein is. Nem is tudom, kinek szánták ezt a játszadozást a gondolatokkal. Bizony, én is job­ban jártam volna, ha helyette inkább felütöm Hankiss pro­fesszor valamelyik könyvét. Szóval, találjuk ki magunkat, milyenek legyünk testben és lé­lekben. Jó, rendben, ám de nem lenne-e itt az ideje annak is már — kérdem én -, hogy a közszol­gálati televíziónk is ezt tegye? Mert ami mostan, a sok-sok ismétlésével, úgy fest, mintha' dögrováson volna. Vagy azon is van? De talán ki lehet találni még egy országot is inkább, mint egy épkézláb televíziót? r t

Next

/
Oldalképek
Tartalom