Új Néplap, 2009. december (20. évfolyam, 281-305. szám)

2009-12-03 / 283. szám

3 demjén-koncert. A hazai pop-rock zenei műfaj egyik koronázatlan királya, Demjén Ferenc adott nagy sikerű koncertet az elmúlt hét végén a Tiszaligeti Sportcsarnokban. A népszerű „Rózsi” évente visszatérő vendége városunknak: általában az év utolsó heteiben lép fel a megyeszékhely színpadain. AKTUÁLIS Előfizetési és terjesztési ügyekkel kapcsolatban várjuk a Mészáros L. u. 2. szám alatt! Zöldszám: 80/200-690 Vizsgálja az önkormányzat, hogy tudná átvenni a MÁV Kórházat szerencsés egymásra találásnak ítélem meg. Közösen kihasznál­va a hő vízforrásunk nyújtotta le­hetőséget, reményteljes jövőt biztosít nemcsak az intézmé­nyünk számára, hanem a város­nak is. A korábbi balneoterápiás fejlesztési terveinket még írásos nyilatkozatban is támogatta a polgármester úr, így a közös megvalósítást még hathatósab­ban tudja támogatni.- Milyen terhet jelent a kór­ház működtetése a városnak? — Ma valamennyi egészség- ügyi intézmény finanszírozása kettős. Létezik egy fenntartói kötelezettség, ebbe a fejleszté­sek, felújítások, karbantartások tartoznak, valamint egy működ­tetési, működési kötelezettség, amit az intézménynek OEP-, il­letve saját bevételi forrásból kell fedeznie. A jelenlegi szűkös for­rások mellett is elmondhatom, hogy intézményünk gazdálko­dása stabil, jelenleg határidőn túli, kiegyenlítetlen számlánk, lejárt határidejű tartozásunk nincs. Ám a következő évben, amennyiben további forráskivo­nás lesz az egészségügyből, an­nak pótlásáról, kiegészítéséről természetesen gondoskodni kell. Felújításra, fejlesztésre eb­ben az évben is csak a magunk által megtakarított forrás állt rendelkezésre, és ismerve a vá­ros jövő évi lehetőségeit, a kö­vetkező évben sem számítha­tunk tulajdonosi támogatásra. Jelenleg halaszthatatlan beruhá­Rudner Ervin: Az önkormányzat stratégiai fejlesztési programjá­ban kiemelt helyen szerepel az egészség- valamint gyógyturiz- mus, és a kórház szakmai fejlesztési programja is erre épül Nyugvópontra kerülhet végre a Szolnoki MÁV Kórház sorsa. Az utóbbi hónapok bizonytalansá­gai után az eddigi fenntartó köz­lekedési minisztérium végül Szolnok önkormányzatának ajánlotta fel, hogy vegye át az in­tézményt. A város szeretné is át­venni, a végső igent csak a kö­zelmúltban megkezdett részle­tes tárgyalások végén, a pontos gazdasági adatok ismeretében mondhatják ki. A részletekről dr. Rudner Ervin főigazgató fő­orvos tájékoztatott. — Az elsődleges határidő ez év vége, azaz december 31. Amennyiben a jogszabály által előírt határidők miatt ez esetleg nem teljesíthető, akkor legké­sőbb 2010. június 30-ig megtör­ténhet az átadás — mondta az igazgató. — Tulajdonképpen közvetlen állami intézetből ön- kormányzati irányítás alá ke­rülhet a MÁV Kórház és Rende­lőintézet, azaz az irányítói jogo­sultságot a minisztérium átadná Szolnok önkormányzatának, a teljes feladattal és a hozzá tarto­zó teljes vagyonnal, könyv sze­rinti értéken, térítésmentesen.- A minisztérium után mi­lyen tulajdonos lehet a város? — Úgy gondolom, jó gazdája lenne a város intézményünk­nek. Az önkormányzat stratégi­ai fejlesztési programjában ki­emelt helyen szerepel az egész­ségturizmus, gyógyturizmus, a mi középtávú szakmai fejleszté­si programunk is erre épül, így Béke a humoron keresztül A Szolnoki Főiskola a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából rendezett konferenciasorozatot a minap. A fórummal egy idő­ben nyitották meg a főiskola ti- szaligeü campusában a „Béke a humoron keresztül” elnevezésű izraeli gyermekrajz-kiállítást. Arról is információt kaptunk, hogy a napokban jelent meg az Economica idei harmadik köte­te, amely a Szolnoki Főiskola tu­dományos közleményeit tartal­mazza. Minden évben négy Economica-szám kiadását terve­zi a főiskola. A negyedik kötet - amelynek megjelenése lehetsé­ges, hogy átcsúszik a jövő évre — gazdasági és társadalmi szem­pontból a válsággal foglalkozik majd. Megnyitották a Gyerekházat a Gyopár úton Dr. Kállai Mária alpolgármester nyitotta meg kedden az 55 mil­lió forintos európai uniós támo­gatással megvalósult „Biztos kezdet gyerekház” projekt ren­dezvényét. A rövid távú cél a gyerekház létrehozása, amely megfelelő környezetet, tárgyi és humán erőforrásokat biztosít a megyeszékhely szegregált tele­pülésrészein élő 0-5 éves gyer­meket nevelő családok komplex segítéséhez. Hosszabb távú cél­kitűzés a gyermekszegénység visszaszorítása, a szegénység átörökítésének megszakítása, a tanulási, nevelési problémák megelőzése. A projektet Szol­nok önkormányzata is támogat­ta több mint egymülió forinttal és játékokkal. HANGVERSENY A Szolnoki Szimfonikusok hangversenye szól a Szolnoki Galériában dec. 3-án 19 órától. A szolnoki Belvárosi Nagytemplomban december 4-én Szekeres Adrien karácsonyi dalokat ad elő, és szerepel a Szolnoki Gyermekkórus is. ELOADAS „Atilla és a hunok” címmel Grandpierre Atilla fizikus — tudatkutató előadása hangzik el december 3-án 18 órától az Aba- Novák Kulturális Központban. msimm:■■■■ Szociális vásárt rendez holnap a Vöröskereszt a VOKE Csomóponti Művelődési Házban. A bevételt a rászorulók karácsonyi megsegítésére fordítják. A MULATSÁG Mrozek: A Mulatság — a Bárka Színház előadása dec. 5-én 19 órakor kezdődik az Ifjúsági Házban. BULI A Cantaloop Kultúrpontban december 5-én Badgirls vs. Hairy, djs: Shabaam & Nigel Snorter, Roland Handrick. NOTAMUSOR Fagyban, közepében a télnek — a Dan-ton Egyesület nótaműsora december 7-én 18 órakor kezdődik az Ifjúsági Házban. EMLÉKEST A szolnoki születésű, Kárpátalján élt tanítónő, Sóskúti Margit emlékiratának szolnoki fejezeteiből tartanak megemlékezést az ANKK-ban december 7-én 18 órakor. Házigazda és előadó: Kosa Károly. December 23-án 15 órakor a József A. út 27. szám alatt Sóskúti Margit tiszteletére a Verseghy Kör jóvoltából emléktáblát helyeznek el. PROGRAMELOZETES LEGIERO-KONCERT A Légierő Zenekar Szolnok december 7-én 18 órakor koncertezik az Aba-Novák Kulturális Központban, Válóczi Gyula százados, karmester vezetésével. JÁTÉKHÁZ A Napsugár Gyermekház Játékházéban (Karczag László u. 2.) kézműves-foglalkozásokra várják a gyerekeket, fiatatokat és a felnőtteket, délután két órától este hat óráig. Az ügyes kezűek dec. 3-án üdvözlőkártyákat, dec. 4-én pedig hópelyheket és csillagokat készíthetnek. Az Aba-Novák Kulturális Központban a december végéig tartó karácsonyi ajándékvásár ideje alatt játszóház, kézműves­foglalkozás várja a gyerekeket és kísérőiket. Kézm ű hely-fogla I kozás: szalmaszépségek készítésére lesz lehetőség az Ifjúsági Házban december 9-én 14 óra 30-tól. ADVENTI VÁSÁR A népi kézművesség, népművészet régi hagyományos értékeinek bemutatására kézművesek közreműködésével december 5-én és 6-án 9 és 17 óra között rendez adventi kézműves vásárt a Megyei Múzeumok Igazgatósága. A Szolnoki Galériában a vásárral egy időben kézműves bemutatókat és foglalkozásokat tartanak, melyeket december 5- én, szombaton 16 órától a Szeres együttes, december 6-án, vasárnap 10 órától a Szolnoki Népdalkor, 11 órától a Bartók Béla Kamarakórus ünnepi hangversenye színesít A belépés díjtalan, minden érdeklődőt szeretettel várnak. HÓVARÁZS-GÁLA Az idén születésnapját ünneplő szolnoki Mazsorett- és zászlóforgató csoport, a Szolnoki Ifjúsági Fúvószenekar és az Ádám Jenő Fuvolaegyüttes gálaműsora december 8-án 18 órakor kezdődik az ANKK-ban. Művészeti vezető: Péli Ildikó. MEDITÁCIÓ Karma címmel meditációs tanfolyam lesz az ANKK-ban dec. 8-án 18 órai kezdettel. A rendezvényre a belépés ingyenes. KÖNYVBEMUTATÓ Antal István ny. ref. lelkipásztor A bardoci református egyház székely népe című könyvét dr. Nemes András mutatja be december 9-én 17 órakor az Ifjúsági Házban. DALOSKOR „Békesség a Földön az embernek” elnevezéssel a szolnoki Tiszavirág daloskor előadása december 9-én 17 óra 30-kor kezdődik az Ifjúsági Házban. Közreműködik Kiss Ferenc (citera), Sóki Ferenc (tárogató), Sóki Dávid (néptánc), Tóth Pál Zoltán (tekerő lant, koboz). Nyitott Családi klub várja a fiatal szülőket, várandósokat, családalapításra készülőket és gyermekeiket a Civil Szolgáltató Központban (Baross u. 56.). December 9-én 16 óra 30-tól 18 óra 30-ig a téma: ringató foglalkozás Hodos Szilvia népzenetanárral, majd találkozás a Mikulással. Klubvezető: Vereczkei-Szabó Nikoletta. (Előre jelzett igény szerint gyermekfelügyeletet biztosítanak a program idejére.) A Grátiszban szereplő programok, műsorok, ügyeletek adataiban időközben történt esetleges változásokért sem anyagi, sem jogi felelősséget nem vállalunk. További programok a SZOUON.HU hír­portálon. zásra nincs szükség. Ugyanak­kor rövid távon is bevételi for­rást növelő beruházásra volna lehetőség. Például az emelt szin­tű ápolási egység kialakítása.- Érzékelnek-e a változásból bármit is a betegek? — Igen, meglepően tájékozot­tak, nap mint nap személyesen, illetve telefonon gratulálnak és örülnének annak, hogy a város tulajdona lehet az intézmény, és megmaradna mozgásszervi szakkórháznak, sőt, tovább tud­na fejlődni. Akadtak, akik csak azért jelentkeztek be kontroli- vizsgálatra, hogy kifejezzék örö­müket és egyben megnyugvásu­kat, hogy továbbra is megmarad a kórház. A beteg ebből nem ér­zékel semmit, mivel változás nem történik, legfeljebb az in­tézmény dolgozóinak a hangu­lata, kedve javult a bizonytalan­ság megszűnése miatt. HÁROMSZÁZÖTVEN MUNKAHELYET MENTHET MEG A VÁROS A MÁV Kórháznak jelenleg közel 350 dolgozója van. Az intéz­mény működéséhez és egyben a minimumfeltételek teljesítésé­hez ez a létszám tovább már nem csökkenthető. Tekintettel arra, hogy változatlan és a tel­jes feladatátadására kerül sor, a mostani dolgozói étszámra továbbra is szükség van — hangsúlyozta Rudner Ervin. HITELET SZOLNOKON DECEMBER 6-TÓL DECEMBER 12-IG ________ RÓ MAI KATOLIKUS EGYHÁZ szentmiséi: Belvárosi Nagytemp­lom: vas. 9,11,18 órakor, hétfőn 7-kor, hétfőtől szombatig 18-kor lesz szentmise, k„ sz„ cs., p. 7-kor csendes mise, csüt. 17-kor szent- ségimádás. Vártemplom: vas. 10- kor, sze., p. 17 órakor szentmise, csjüt. 17-kor szentségimádás. Szent József-templom: vas. 8.30 és 17 órakor, h., k., 17-kor, sze., p. 8-kor, szó. 17-kor szentmise, csüt 17-kor szentségimádás. Temetői templom: vas. 10-kor, k., csüt. 17-kor, szó. 8- kor szentmise. A Xavéri Szent Fe- renc-kápolnában vasárnaponként fél 12-kor szentmise. GÖRÖG KATOLIKUS EGYHÁZ hétköznap 8-kor, vas. 10-kor szent liturgia a Széchenyi-lakótelepi temp­lomban. Vas. 9-től középisk. hittan, 11-től óvodás hittan a templomban. Mikulás műsor lesz dec. 6-án 13 órakor. REFORMÁTUS EGYHÁZ (Tiszaparti sétány 1): vas. 10 óra­kor ifj. istentiszt, a templomban, 15- kor szórvány istentiszt. Szandasző- lősön, hétfőn 16-kor asszonykor, kedden 18-kor Dömösi Kör, csüt. 9.30-kor baba-mama kör, 17-kor adventi zenés áhítat. Pént. 17.30- kor program a Szer-Telen Ifjúsági Házban, 18-kor bibliaóra. Szó. 9-kor adventi játszóház, 17-kor ifjúsági bibliaóra lesz. EVANGÉLIKUS EGYHÁZ (Verseghy park 1.): vas. 10-kor is­tentiszt. a templomban, pént 19 órakor fiatal házasok programja. METODISTA EGYHÁZ (Kassai u. 15.): 10 órakor istentisz­telet a Metodista Közösségi Ház­ban. Hétfőn 15.30-kor, pénteken 15 órakor ifiklub ugyanott. Szerdán­ként 14 órától hittanórák a Rákóczi úti iskolában. December 10-én, 18 órától szülőcsoport és hittanfolyam felnőtteknek. Vasárnap 9-órától konfirm. óra, 9.15-től imaóra. EVANGÉLIUMI SZOLNOKI GYÜLEKEZETI EGYHÁZ (TVM. Ltp. Műv. Ház) istentisztelet szombaton. 15, imaóra: csütörtö­kön 17.30-kor. Dec. 6-án 16 órakor a Kossuth té­ren görög kát. adventi gyertyagyúj­tás, melyet 12-én a ref. egyház gyertyagyújtása követ. VÉLEMÉNY MÉSZÁROS GÉZA Nyugati feketepiac nem is olyan régen, napi 27 ezer forintos álomfizetéssel toboroztak narancsszedésre fiatal munkavállalókat Spa­nyolországba. Korábban Angliába pizzafutárokat, Hollandiába kertészeket, Svájcba szakácsokat keres­tek. Luxemburgban egy gipszakartongyár ajánlott ál­lást, a belgák csontozókért, a franciák pedig folyami hajóra pincérekért adtak fel állás- ajánlatokat. Egyetlen közös van a kínálatban: mindenhol átverték a magyar fiatalokat. megértem, csábítóan hangzik a szakmunkásként megke­reshető 1000-1500 eurós havi bér, de nem feltétlenül tejjel- mézzel folyó Kánaán vár a Nyugaton szerencsét próbáló hazánkfiára. A még tapaszta­latlan, a gyors meggazdago­dás miatt elvakult ifjoncok manapság özönlenek a pénz­ben, de főleg ígéretekben dús­káló országokba. Mi tagadás, valakinek bejön a kirucca­nás, s teletömik zsebüket, de sokak számára, remélhetően örök életre szóló tanulság­ként szolgál a külföldi „pró- ba/szerencse”. A hírek ugyanis arról szólnak, a be­vándorló munkásokat rab­szolgaként tartják számon, s ilyen-olyan indokokkal csak szóban megállapított bérük csekély részét, vagy egyetlen centet sem kapnak kézhez. A kinti megélhetéshez és a ha­zautazáshoz is a magyar ro­konok, ismerősök segítségét kérik, így a gazdagság helyett az adósság lesz a részük. A MAGYARORSZÁGON píaCOt ta­lált, a nyereséget kifelé szállí­tó üzletházak polcain a mul- tik betelepedése óta ott ros- kadnak a vegyszerekkel fel­fújt gyümölcsök. Izük nin­csen, viszont hamar romla­nak, így tulajdonképpen csu­pán - a magyar gazdák elle­hetetlenülését előidéző - ala­csonyan tartott áraik miatt kerülnek a vásárlók kosará­ba. A Spanyolországban be­csapott fiataljainkká együtt­érzően immáron nem vásár­lók hazai nagyáruházakban dinnye nagyságú narancsot. Veszek inkább kicsit sárgáb­bat, kicsit savanyúbbat ma­gyar tulajdonú boltokban, mert az talán még a miénk. ha már az sem, akkor egy utolsó nagy levegőt! Megnyílt a varos első szociális boltja December 3-án megnyílt Szol­nok első szociális boltja. A Ma­gyar Gazdakörök és Gazdaszö­vetkezetek Országos Szövetsége (Magosz) által életre hívott háló­zatnak ezzel együtt már 83 üzle­te van. Mint azt Antal Hajnalka üzletvezető elmondta: a cél ket­tős. Egyrészt a szegényebb vá­sárlói réteg számára megfizethe­tő élelmiszerek forgalmazása, másrészt a nehéz helyzetben lé­vő termelők árucikkeinek meg­felelő piacot találni. — Azzal, hogy kikapcsoljuk a viszonteladókat, jelentősen, 20-30, vagy akár 40 százalék­kal is olcsóbban tudjuk adni a jó minőségű magyar terméket — magyarázta Antal Hajnalka. 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom