Új Néplap, 2009. december (20. évfolyam, 281-305. szám)

2009-12-22 / 299. szám

2009. DECEMBER 22., KEDD ELETMOD Kerüljük a korróziókoktélt! gépi autómosás Jobb egy karcolás, mint a rozsda - A textilkefés tisztítás kíméletesebb Télen felértékelődnek a gépi autómosók, amelyek­ben gyorsan megszabadít­hatjuk a vastag kosztól a kocsit. Az útsózás bekö­szöntővel jobb is gyakrab­ban mosatni. Dombóvári Mihály Az autón vastagon lerakódó koszrétegben jobban megma­rad a nedvesség, amelyben té­len a só is helyet kap, igazi kor­róziókoktélt kialakítva. A káros elegy elsősorban az idősebb au­tók ellensége, amelyeknél már több sérülés érte a fényezést és az alvázvédelmet, illetve elöre­gedett a bevonatrendszer. A le­váló alvázvédő alá kerülő sós szutyok azt tesz az acéllemez­zel, amit akar. Rozsdafoltok: igaz, fiatal kocsin is lehet karco­lás, s az állagmegóvás szem­pontjából sem mindegy, hogy az első rozsdafoltok már három­évesen vagy csak kilenc év múl­va bukkannak fel. Télen a sok mosás elleni ész­szerű érv, hogy akár már aznap újra koszos lesz az autó. Igen ám, de éppen emiatt kell sűríte­ni a mosásokat. Viszont ezt ki Sokan ódzkodnak a gépi mosástól, mondván, nyomot hagy a kocsin. De a korrózió nagyobb bajokat okozhat bírja pénzzel és idővel? Az, aki gépi mosóba viszi a járművet, hi­szen az nagyságrenddel olcsóbb és sokkal gyorsabb, mint a kézi mosók. Persze rosszat is hallani a gépi mosókról. Például, hogy összekarcolják, mattítják a fé­nyezést. Mindez az autó bevonat- rendszerétől is függ, ha elég ke­mény a lakkozás, akkor csak évek múlva lesznek láthatók a kefenyomok. De erre a gond megszüntetésére találták fel a polírozást, amely kevésbé fájdal­mas, mint mondjuk a téli elha­nyagolás miatti átrozsdásodás. Apró, de fontos előkészítő mű­veletek. A mosóüzemeltetők ta­nácsa, hogy textilkefés gépi mo­sóba menjünk, mert ez sokkal kíméletesebb. További tanács, hogy kerüljük a „büdös” mosót, mert ott épppen kispórolták a fertőtlení­tőt a visszaforgatott vízből, s ke­ressük az úgynevezett ozmózis vizet használókat, mert az nem hagy vízkőcseppeket száradás­kor a karosszérián. Kétféle gépimosó-rendszer- rel találkozhatunk: a mosóut­cával, amelyben a kocsi kereke­it egy sínpályában vezetve át­vonszolják az autót a kefék alatt, illetve a portálmosóval, melyben az autó áll és a mosó­kefék kerülgetik. Mosatás előtt szereljük le a kiálló antennát, mert azt általá­ban letörik a mosók. Széles autó esetén a tükröt is hajtsuk be, egyszerűbb utána letörölni róla a koszt, mint esetleg pótolni a letört tükröt. Nézzük meg, hogy stabilan fogja-e a rendszámkeret a rend­számot, ha törött a műanyag, a kefe könnyen kikapja helyéről a fémlapot. Általános tapasztalat továbbá, hogy kiálló spoile­rekkel kerülni kell a gépi mo­sót, mert bizony letörhetnek az elemek. Európában sikerült javítania a Fordnak A Ford Motor, az egyetlen nagy amerikai autógyártó, amely el­kerüli a csődöt, közölte: novem­berben 20 százalékkal nőttek az eladásai Európában (az uni­ós tagországokban, Norvégiá­ban és Svájcban) - adta hírül a Bloomberg. Leginkább a Fiesta és a Ka modellek iránt nőtt meg a kereslet. A Ford-regisztráció a legna­gyobb piacnak számító 19 or­szágban 113 100 járműre emel­kedett - jelentette be az autó­gyártó. Hozzátette, hogy a piaci részesedése ez év novemberéig 0,4 százalék- ponttal nőtt az egy évvel korábbi 9,1- hez képest, ezzel a leg­erősebb nö­vekedést produkálta az elmúlt egy esztendőben. A Fiesta mo­dellből rég- óta nem adtak el annyit, mint az előző hónapban. Az ez évi gépjárműeladások 1,4 százalékkal csökkentek Euró­pában novemberig. A piac 13 mil­liós értékesítési adattal számol­hat jövőre, ez kevesebb lesz az idei 15,8 milliónál, mivel véget ér­nek a roncsprémiumprogramok. A Ford a szélesebb, 21 országot magában foglaló piacon, amely­be Orosz- és Törökország is bele­tartozik, az egy évvel korábbihoz képest 9,3 százalékkal, 122 600 járműre növelte eladá­sait - közölte az au­tógyártó. ■ piac fel- edezte a Fiestát Számítógépes játékok magasabb fokozatban A számítógépes autóversenyzős játékok kiadói magasabb fokozat­ba kapcsoltak. Bármelyiket is ta­láljuk ezek közül a karácsonyfa alatt, hálát adhatunk a sorsnak. Colin McRae neve mindenki­nek ismerősen cseng, szelleme pedig tovább él a nevével fémjel­zett játéksorozattal. A CMR: Dirt 2 bajnoki címéhez vezető rögös (vagy leginkább sáros) úton száz versenyen kell helytállnunk hat különböző kategóriában. Ta­pasztalati pontokat gyűjtve fej­lődünk, amelyeket a győzelme­ken kívül vezetési stílusunk csi­szolásával is gyűjtögethetünk, így nyitva meg egymás után új helyszíneket, versenytípusokat. A Dirt 2 off-road játéknál (ra­li, ralikrossz, buggy, baja) a ké­szítők nagy hangsúlyt fektettek a környezet és a helyszínek rész­letességére. ■ HIRDETÉS Telekom Civil és CivilNET Díjcsomag - a civilekért Együtt. Veled A 2010. évi Telekom Civil és CivilNET Díjcsomag pályázati felhívásunk és a pályázati adatlap megtalálható a www.magyartelekom.hu/civii internetes oldalon. A Magyar Telekom Magyarország vezető infokommunikációs szolgáltatójaként lehetőségeihez mérten segíti azok munkáját, akik a magyar társadalom, azaz mindannyiunk gondjainak megoldásán, enyhítésén fáradoznak. A már jól ismert Telekom Civil Díjcsomaggal a civil szervezetek jelentős kedvezménnyel vehetik igénybe a Magyar Telekom vezetékes távközlési szolgáltatásait. Emellett 2010-tól a közhasznú szervezetek pályázhatnak a díjmentes elérést biztosító CivilNET internetes díjcsomagra is. Életmód rovatunk heti oldalainak témái KEDD AUTÓ & MOTOR SZERDA UTAZÁS CSÜTÖRTÖK EGÉSZSÉG PÉNTEK ÍNYENCSÉGEK SZOMBAT CSALÁD & NEVELÉS Eddig 48 díjat nyert a Mazda2 hamarosan megkezdődik a Mazda2-es forgalmazása az Egyesült Államokban. A kisautó néhány részletét átalakítják, például a lám­patestek is módosulnak a nálunk kapható modellhez képest. A Mazda2-es a vilá­gon mindenhol sikertörté­net: a 2007-ben bevezetett modell idáig 48 autóipari díjat nyert, több mint 20 országban volt az Év Autó­ja. 2008-ban a Világ Év Au­tójának is megválasztották. Robotpilóta azAudiban az audi újra a Pikes Peak hegyi verseny részese sze­retne lenni. Most egy ve­zető nélküli, kísérleti autó­val szeretnék megtenni a 12,4 kilométeres távot. A járművet a Sun Micro­systems és a Stanford Egyetem kutatói segítségé­vel gyártotta le az Audi. Az autó távirányítással ve­zethető, a kormányzás, a gáz-fék és a sebességváltó működtetése is vezeték nélkül kivitelezhető. Mivel a szerkezet többletsúlya csak 70 kg, a TTS verseny- autósan vezethető. Szereposztás a németeknél A Német Spiegel információi szerint Rainer Schmückte, a Mercedes személyautó-üz­letágának vezetője tehet az újjászervezett Opel első em­bere. Schmückte két köve­telményt is teljesít, ez elen­gedhetetlen a poszthoz: né­met állampolgárságú, és nagy tapasztalata van a vál­lalati „szanálásban”. Tiszta üzemben a Smart For Two MEGKEZDŐDÖTT a tisztán elektromos hajtású Smart ForTwo gyártása a német- országi Hambachban. Az első ezer jármű az USA és Európa nagyvárosaiba ke­rül, különböző intézmé­nyekhez. A kisautó ható- távja körülbelül 100 km.

Next

/
Oldalképek
Tartalom