Új Néplap, 2009. december (20. évfolyam, 281-305. szám)

2009-12-18 / 296. szám

ÚJ NÉPLAP — 2009. DECEMBER 18., PÉNTEK 5 KISÚJSZÁLLÁS ÉS KÖRNYÉKE Saját meséi a szeretetről szólnak, így hősei is mindig győznek A kisújszállási Pozsonyi Gabriel­la is egyik szerzője az Új Néplap most megjelent mesekönyvének. Gabi kiskora óta rajong a mesé­kért, édesanyja és nagymamája rengeteget olvasott fel neki. Ő pe­dig most bátyja két lányának, Grétinek és Dórinak mesél rend­szeresen. Ezeket a meséket azon­ban nem könyvből olvassa, ha­nem ő találja ki a lányoknak. S annyira sikeresek, hogy fürdés közben vagy elalvás előtt is szíve­sen hallgatják az unokahúgok. Ha épp nem akarnak valamit megcsinálni, a varázsszó annyi, gyertek és közben mesélek. Pozsonyi Gabriella Pozsonyi Gabriella meséi ka­landosak, a szeretet köré épül­nek. Először főiskolásként pró­bálkozott meg az írással, novel­lákat majd verset írt, de rájött, inkább a meseírás az ő világa. A mesehősökből, kalandokból so­ha nem fogy ki, órákig képes rögtönözni és mesélni. Az általa írt történetekben a hősért min­dig lehet izgulni. - Igyekszem jó véget adni a kalandoknak, hi­szen az jó, ha a mese vidáman zárul. A lányok is jól tudják ezt, mégis végigizgulják a mesét — mondja Gabi, aki nagyon boldog, hogy meséjével bekerült a könyvbe. S bár néha szülei úgy érzik, sok időt szentel a mese­írásnak, most ők is látták, volt értelme. Gabi a karácsonyra is készül, nagymamájával többször süt ka­rácsonyi finomságokat, ame­lyekkel aztán a polgármesteri hi­vatalban meglepi munkatársait.- Nagyon jó, amikor mézes sütiillat lepi el az irodát, vagy ép­pen egy különleges krémes cso­dát hozhatok kóstolni. Szeretem a karácsonyt, hiszen ilyenkor a na­gyinál összejön a család és meg­kóstoljuk a sok-sok finomságot, amit készített. Mindenkinek igyekszem személyes ajándékot venni, már évközben figyelem, ki mit szeretne. Emellett kis aprósá­gokat is készítek mindenkinek a fa alá. S persze a karácsony sem múlhat el mese nélkül. ■ Sok kutyust mentettek meg segítenek A befogott kóbor ebeknek igyekeznek új gazdit találni Most éppen ez az öt kutya vár gazdira — mutatja az állatvédők telepén Szöllősiné Hajdú Anita és Rézműves Lajos Kisújszálláson március óta lelkes állatbarátok mentik meg a befogott kutyákat. Régóta téma itt is a kóbor ebek sorsa, hi­szen a befogott kedvence­ket a gyepmesteri telepen a rendelet értelmében 14 nap után elaltatják. Munkatársunktól Ezt nem nézte jó szemmel több helybeli. Az önkormányzattal is sikerült megállapodniuk, kaptak egy régi épületet a várostól, aho­vá átköltöztethették a gyepmes­teri telepről a befogott ebeket. — Nagyon örülök ennek a kez­deményezésnek, hiszen magam is jószágszerető ember vagyok, így mindig fájt a szívem, amikor egy befogott kutyust el kellett az állatorvossal altattatnom—állítja Rézműves Lajos gyepmester, aki 1998 óta látja el azt a feladatot. - Tüdőm, hogy ez a munkám, hi­szen rendeletek szabályozzák, hogy meddig lehet itt tartani egy állatot, de rosszulesett nekem ezt betartani. A kisúji kutyabarátok kezdeményezését nagyon támo­gatom, hiszen így újabb esélyt kaptak a négylábú kedvencek. Nekem is van három saját ku­tyám, így átérzem annak a gazdi­nak az örömét, aki itt találta meg a pár napja elkóbo­rolt kutyusát. Amióta működik a klub, azóta 3-4 ku­tyát kellett csupán el­altatni, ezek is első­sorban betegek, öregek voltak. Az elmúlt hónapokban azonban több tucat ebet sikerült ettől meg­mentenie a Kisújszállási Kutya­barátok Klubjának. A szervezet­nek a beteg kutyák gyógyításá­ban dr. Tóth István hatósági állat­orvos is segít. Szöllősiné Hajdú Anitával, a klub vezetőjével a tanya előtt ta­lálkozunk, hiszen aznap az ott lévő öt kutyust neki kellett meg­etetnie. — Márciusban alakult meg a klub, mindannyian hobbi szinten foglalko­zunk kutyatartás­sal - mondja Anita. — Nekem is van két kutyám, az egyiket a debreceni menhelyről hoztam, a vizslakeveréket pedig innen vittem haza nemrég. Amint kinyílik a kapu, az ud­varon egy labdador és két keve­rék máris szalad felénk és körbe- ugrál bennünket.- A klub tagjainak a célja az, hogy minél több kutyust ment­sünk meg és találjunk nekik új, szerető gazdit - folytatja Anita. - Ez azért is fontos, mert a helyi rendelet szerint a megunt ked­vencet nem lehet a dögtérre ki­vinni, így sokan szélnek engedik a kutyáikat. Nagyon jó, hogy az önkormányzat is támogatta el­képzelésünket, hiszen így nyá­ron a dögtértől messzebb, egy zöld területre sikerült elvinni a csaholó négylábúakat. Az üresen álló melléképületet körbekerítet­tük és így szabadon lehetnek ott a kutyák. Hideg időben pedig az ólakba tudjuk őket bezárni. A Kisújszállási Kutyabarátok Klubjának jelenleg tizenöt tagja van, de nyáron nagyon sokan jöt­tek ki segíteni nekik az ólakat ta­karítani, megetetni, megitatni a kutyusokat. A tagok télen is na­ponta jönnek és ellátják az ebe­ket élelemmel, amit önkormány­zati és saját pénzből vásárolnak meg. Egy helyi támogatónak kö­szönhetően több alkalommal kaptak ingyen élelmet a telepen lévő kutyáknak. A klub tagjai jö­vőre szeretnének kenneleket is kialakítani itt. Megnézik, hova kerülnek az állatok SAJNOS ANYAGIAK hiányában sokan nem áldják tovább tar­tani kedvenceiket és kiengedik az utcám. Amikor befognak egy kóbor kutyát, máris jön valaki a klubtagok közül és a telepről áthozza a tanyám. A kutyusok fotóit hirdetőtáblá­kon teszik közzé. Március óta harminc ebet helyeztek ki gaz­dikhoz. S hogy az egykori ked­venc pár hét múlva ne kerül­jön megint utcára, környezet­tanulmányt készítenek a klub tagjai. Ha úgy látják, jó helyre kerül, viheti a gazdi, de ez­után is ránéznek a kutyusra, nincs-e vele valami gond. ■ Jó, hogy az ön- kormányzat is támogatta el­képzelésünket. HÍRSÁV Kétszázmilliós üt­és járdafelújítás Kisújon Kisújszálláson az elmúlt hetekben jelentős útfelújítá­sok történtek. A legrosz- szabb állapotban lévő uta­kat kátyúzták, illetve a föld- utakat kijavították. Össze­sen harminckilenc úton 16 ezer négyzetméternyi útfe­lület újult meg. Emellett 3700 négyzetméteren volt járdajavítás. Pályázatokból a Nefelejcs és a Csatorna ut­cák kaptak aszfaltburkola­tot. A város 227 millió forin­tot fordított e munkákra. Katolikus iskola indításáról tárgyaltak kenderesen is szeretnének katolikus iskolát indítani. Ez ügyben Bogdán Péter pol­gármester már tárgyalt dr. Ternyák Csaba egri érsek­kel, aki támogatta a kérést. A városban a következő he­tekben felmérik az iskola iránti igényt. Ha lesz elég ér­deklődő, a volt zárdaépület földszintjén, felmenő rend­szerűén egy elsős osztállyal ősszel indul az iskola, a kar­cagi Szent Pál Katolikus Is­kola tagozataként. Mindenki karácsonya és hangverseny a kisújszállási református templomban december 19- én 17 órakor kezdődő kará­csonyi hangversenyen fel­lépnek a város kórusai, együttesei és lesz erdélyi betlehemes játék is. Másnap a művelődési házban; 17 órá­tól a mindenki karácsonyán a szervezők finom sütemé­nyekkel, szaloncukorral és meleg teával várják az érke­zőket, akiknek a jó hangula­táról a 100 Folk Celsius együttes gondoskodik. Négy településőr vigyázza a rendet támogatta a kisúji önkor­mányzat településőri pályá­zatát az Igazságügyi és Ren­dészeti Minisztérium. A vá­rosban így a két közterület­felügyelő mellett négy tele­pülésőr is vigyáz a rendre. SZ0U0N.hu A térség településeiről a SZOUON.ta hírportálon olvashatnak. Hívja az Új Néplap újságíróját! DARÓCZI ERZSÉBET a Karcagon, Kisújszálláson, Kenderesen, Berekfürdőn, Kun­madarason élők hívását várja. Ha híre, ötlete, észrevétele van, vagy egyszerűen panaszát, még inkább örömét szeretné meg­osztani kollégánkkal, tárcsázza a 30-6474726-os telefonszámot! 1 Űj Néplap Ä 1 SSasas S. W sast Benépesülnek a vízpartok _____________________Min dolgozik most?______________________ Dr . Tóth Albert tájkutató A kisújszállás dr. Tóth Albert táj­ökológus, főiskolai tanár nevé­hez kötődik az Alföld-program elindítása, több mint negyven éve foglalkozik kunhalomkuta­tással, főiskola tanárként pedig fiatalokat oktat a táj védelmére.- Karácsony és télvíz idején pedig várom az ünnepet, a csa­ládi összejövetelt - mondta köze­li terveiről. Várom, hogy a határ­ban a jég portyázásra alkalmas legyen, hogy unokáim legna­gyobb örömére ott szalonnát süt­hessünk, ahogy ezt a régi pákász világban nagyapáink is tették. A levéltári évkönyvben most jelent meg Szentgyörgyi Albert­iéi folytatott levelezése, s már ké­szíti elő a Selye Jánossal és Ba­Dr. Tóth Albert logh Jánossal folytatott levelezé­sének megjelentetését. Befejezés előtt áll a Szolnoki Főiskola tudo­mányos kiadványában egy töp­rengő írása a kialakult válságról - az ökológus szemével. A jövő évre is van már programja, a kis­úji belszervi betegekkel a Körös vidékére, a jászberényi gazda­körrel a kiskunok földjére, a kar­cagi polgári körrel a Tiszazugba készül.- Már szervezzük a túrkevei Balogh János akadémikus tisz­teletére a februári konferenciát, ahol ukrán és lengyel vendégek is lesznek. A nyári 36. Hortobá­gyi Természetvédelmi Kutatótá­bort is készítem elő, s érdeklő­déssel figyelem a koppenhágai klímakonferenciát. Diákjaim kö­zül többen foglalkoznak a klíma- változással. A karcagi nagykun gazdakörrel téli esték keretében a vízi fontosságáról, a mezőgaz­daság szükségszerű átalakításá­ról is tartok előadást. Legutóbb Elek György helytörténész a nagykunsági táj történetét mu­tatta be a gazdáknak. ■ Luca-napi táncház. Az advent jegyében egész héten ünnepségeket tartanak a kenderesl művelődési házban. A képen az óvodások Luca- napi rendezvénye látszik, ahol az Apáról Fiúra Alapítvány a szülőkkel közösen ablakképeket festett a gyerekekkel, a Szeredás népi együt­tes pedig a népszokásokkal ismertette meg a kicsiket.

Next

/
Oldalképek
Tartalom