Új Néplap, 2009. december (20. évfolyam, 281-305. szám)
2009-12-09 / 288. szám
ÚJ NÉPLAP - 2009. DECEMBER 9., SZERDA ON-LINE INTERJÚ Remélem, lesz még első osztályú focicsapatunk! on-line interjú A stadionfelújítás okozza az egyik fő gondot egyedül kellett a szintén több évtizedes csatáit megvívnia, hogy végre egyszer háborút nyerhessen? ■ F. G.: — Köszönöm elismerő szavait. Nem szeretnék szerénytelennek tűnni, de én is úgy ítélem meg, hogy az utóbbi évek gazdasági helyzetében a szolnoki labdarúgás támogatottságát figyelembe véve nagy eredmény, hogy a csapat több mint 15 éve stabil tagja a magyar labdarúgás második vonalának. Én a csapatot 13 évvel ezelőtt vettem át, hittem abban, hogy 1948 után újra NB I-es csapat lehet Szolnokon. Azonban valaminek valóban változni kell, hiszen egyedül, illetve egy nagyon szűk támogatói körrel mind az NB II., mind az NB I. egyre nehezebben teljesíthető kihívást jelent. Bízom abban, hogy feljebb- lépés esetén a csapat mind a gazdasági, mind az ön- kormányzati szféra érdeklődését felkeltené, és a százéves klub nagyobb támogatást élvezhetne. ■ Nagy Alex Kristóf: — Az lenne a kérdésem, hogy hol vannak a saját nevelésű fiatalok? Szerintem nem az a nagy dolog, hogy NB I-es labdarúgókkal feljuttatjuk a Szolnokot. Hanem az, hogy a saját nevelésű játékosokkal. ■ F. G.: - A legnagyobb gond az, hogy a legtehetségesebb saját nevelésű, serdülő és ifjúsági korban hozzánk került fiatalokat az elmúlt években részben anyagiak miatt, részben azért nem tudtuk megtartani, mert tehetségük alapján az NB I-es szereplésre éretté váltak. Egyetértek azzal, hogy ha ezek a játékosok Szolnokon együtt maradhattak volna, akkor néhány erősítéssel maguk is képesek lettek volna az NB I-es szereplés jogát kivívni. ■ Balogh Gábor - Mikor hozza vissza Kis Károlyt edzőnek? A csapat az ő idején láthatóan jól teljesített, s bár volt mélypont, azt gondolom, mind emberileg, mind szakmailag ő volt eddig a lehető legjobb választás! ■ F. G.: - Én is úgy ítélem meg, hogy kitűnő munkát végzett, a csapat az irányítása mellett egy ezüstérmet és egy negyedik helyet szerzett. Szerződése lejárt, komoly ajánlatokat kapott (Pécs), illetve később az NB I-es Paks csapatához szerződött, és a mai napig is ott dolgozik. Ezekkel a feltételekkel mi nem tudunk versenyezni, egyetértek Önnel, emberileg is csak a legjobbat mondhatjuk róla. ■ Kardos Krisztián: - Hány játékos érkezése várható a téli átVarga Ferenc: - Neve összeforrott Szolnok labdarúgásával, elsősorban a MÁV FC-vel, amelynek elnöke. Mi tagadás, számos társadalmi tisztségéből eredően, jó reklámhordozója Szolnoknak. Vezetésével a MÁV igazolási időszakban? Ki az, akit előreláthatólag átadólistára fognak tenni vagy esetleg kölcsönadják? ■ F. G.: - Eddig két játékossal állapodtunk meg (Szélpál Tamás, Farkas Krisztián), legalább további három játékos igazolását tervezzük, egy csatárt, középpályást és egy védekező-támadóként is használható ballábas játékost. ■ Soós János: — Engedje meg, hogy köszönetemet fejezzem ki azon hihetetlen áldozatvállalásáért, amelyet Ön és szűk stábja a „szolnoki foci” megmentéséért tett és folyamatosan tesz. Ebben az ínséges szélmalomharcban mi motiválta a folytatásban, hiszen hitben és anyagiakban szinte támogatás nélkül FC jelentős eredményeket ért el. NB Il-es csapatunk az őszi fordulót is bajnokesélyesként zárta. E bevezető sorok utáni kérdésem: hogyan látja, Szolnok képes lenne-e egy NB I-es csapat működési feltételeinek biztosítására? Van-e városunknak olyan összefogó ereje, amely képes lenne a kosárlabda, a vízilabda, röplabda, asztalitenisz stb. mellett egy NB I-es labdarúgócsapatot működtetni? (Elfogytak a sporttelepeink; a ti- szaligeti pálya alkalmatlan NB I-es mérkőzésekre, „elfogytak” a szurkolók, stb.) ■ F. G.: - Nagyon köszönöm elismerő sorait, megtisztelő véleményét. Amikor 13 évvel ezelőtt a Szolnoki MÁV FC vezetését elvállaltam, könnyebbnek gondoltam az utat, tíz éven belüli NB I-es szereplést terveztem. Úgy érzem, hogy realitása ennek először jött el, de a 250- 300 millió forint közötti minimális költségvetés a gazdasági, önkormányzati szféra komolyabb szerepvállalásával, sőt csak megyei összefogással valósítható meg. A Szolnoki MÁV FC (MÁV SE) százéves évfordulóját valóban jó lenne egy ilyen sikerrel ünnepelni, azonban az I. osztályú szereplés egyben nagy felelősséget is jelent. A labdarúgás infrastruktúrája Szolnokon rendkívül leépült az elmúlt években, pályák szűntek meg, a most átadott műfüves pálya enyhített a már kritikus helyzeten. A tiszaligeti staFerencz Gábor kettős minőségben volt szerkesztőségünk vendége. Egyrészt a Mondi Szolnok Zrt. vezérigazgatójaként a papírgyár bezárását követő időszakról kérdezték olvasóink, másrészt a Szolnoki MÁV FC NB Il-es labdarúgócsapatának klubelnökeként válaszolt a futballról szóló kérdésekre. Olvasóink e-mailben tehették fel kérdéseiket, volt, aki saját nevével, volt, aki inkognitóját megőrizve fordult Fe- rencz Gáborhoz. A kérdések közül szerkesztve válogattunk. ■ Eszenyi Olivér: — Ha a Szolnoki MÁV FC \ megnyerné a bajnokságot, vállalná-e az NB I-et? Mert szerintem a 100 éves évfordulóra nem sztárcsapatot kéne meghívni, hanem a stadiont megszépíteni! Ez elég öröm lenne minden szolnokinak. ■ F. G.: - Amennyiben a megnyernénk a bajnokságot, az NB I-es szereplés jóval nagyobb összefogással, sőt azt hiszem, csak megyei összefogással lenne lehetséges. Jelen pillanatban ennél is nagyobb gondnak tűnik a tiszaligeti stadion állaga, amelyre a jelenlegi állapotában nem kapható meg a licence. Első lépésben megfelelő esti világításra lenne szükség, melynek költsége 120-150 millió forint körül van. Polgármester úrral és a stadion igazgatójával több alkalommal tárgyaltunk az ügyben, bízom benne, hogy a százéves évfordulóra tekintettel sikerül az előrelépés. NÉVJEGY: FERENCZ GÁBOR SZÜLETETT: 1955. április 30. végzettség: Közgazdaság-tudományi Egyetem karrierállomások: Fér Unió Külkereskedelmi Vállalat - üzletkötő (1978-80), Mezőgép -főosztályvezető (1980-88), Thalheim (Németország) értékesítési vezető (1988-92), Neusiedler, Mondi - igazgatósági tag, elnök-vezérigazgató (1992-) család: nős, két gyerek hobbi: olvasás, labdarúgás Ferencz Gábor válaszolt legutóbb olvasóink kérdéseire hírportálunkon dión önkormányzati tulajdonban van. A felújítás jelenlegi nagyságrendjét tekintve magam is bizonytalan vagyok az infrastrukturális feltételek megteremthetőségében. ■ Tóth Géza: - Kaptak-e ígéretet a Tiszaligeti Stadion felújítására? Az NB I-es csapatokat működtető gazdasági társaságok — ahol nincs komoly külföldi befektető vagy tulajdonos - csak az önkormányzatok hathatós anyagi segítségével tudják előteremteni a működéshez szükséges pénzt. Folytattak-e már tárgyalásokat, kaptak-e konkrét választ arra, hogy feljutás esetén itt Szolnokon is segítő jobbot nyújt-e az önkormányzat? ■F. G.: - Magam is úgy ítélem meg, hogy rendkívül tehetős külföldi befektető vagy tulajdonos nélkül a vidéki csapatok csak jelentős önkormányzati segítséggel tudnak NB I-es szereplést vállalni, általában a többi NB I-es vidéki városban is az önkormányzat a megfelelő infrastruktúra biztosítása mellett évente 100-150 millió forinttal támogatja a klubot. Szalay Ferenc polgármester úrral több alkalommal tárgyaltam a témában, egyértelműen pozitív a hozzáállása, azonban magam is Két témáról röviden ■ Kardos Krisztián: - Mi a véleménye a Szolnok Hogs szurkolótáboráról? Igaz-e az a híresztelés, miszerint ők ingyen tekinthetik meg a mérkőzést? ■ F. G.: - Figyelembe véve nézőszámunkat, nem kell hangsúlyoznom, hogy minden szurkolót meg kell becsülnünk. Nagyon örülünk, ha a létszám bővül, különösen ha a csapatot lelkesen buzdító fiatalok is látogatják a mérkőzéseket. Bízom benne, hogy a tavaszi szereplés alapján a nézőszám bővülni fog, és mind több sportrajongó kap kedvet a csapat mérkőzéseinek látogatásához. ■ Zsolnai László: - Hogyan látja Ön az utánpótlás szakmai irányítását a szakosztályban!!?? Miért van az, hogy az utánpótláscsapatok zömmel csak vergődnek a korosztályos bajnokságokban? É F. G.: - Az utánpótlás szakmai irányítását januártól meg kívánjuk erősíteni, ezzel együtt szeretném hangsúlyozni, hogy a szereplésüket én nem látom ilyen katasztrofálisnak. Hangsúlyozni kell, hogy időnként a csapatok két korosztályt „fognak át”, így gyakran előfordul, hogy gyakorlatilag egy évvel idősebb csapat ellen játsszunk, ami ebben a korban nagyon komoly hátrány. úgy érzem, hogy a jelenlegi gazdasági helyzetben a város lehetősége is erősen behatárolt. ■ Egykori melős: - Ön több mint egy évtizedet töltött el a Mondi élén. Hogy látja, lesz még minőségi papírgyártás Szolnokon? ■ F. G.: - Sajnos azt kell válaszolnom, hogy irodai kommunikációs papír gyártására a közeljövőben nagyon kevés esélyt látok Szolnokon, sőt Magyarországon. A tevékenység rendkívül nyersanyagigényes, a szükséges minőségű cellulóz kizárólag importból biztosítható. De éppúgy nagyon jelentős az energiafelhasználás, ahol Magyarország szintén jelentős hátrányban van általában és a Mondi többi gyáraival szemben. A jelenlegi globalizált piacon az a tendencia, hogy a nem integrált, tehát saját cellulózgyártással nem rendelkező gyárakat leállítják, az új gépeket pedig a nyersanyaghoz közel telepítik. További hátrányt jelentett számunkra emellett, hogy a termelés volumene következtében a papír több mint 70 százalékát exportálni voltunk kénytelenek, tehát az alapanyagoknál és a késztermékeknél rendkívüli szállítási költség is terhelte a tevékenységet. ■ valald: - Ha a Neusiedler, Mondi Szolnok Zrt. mindvégig nyereséges volt az elmúlt tíz évben, melyet a megyei Top 50 adatai is bizonyítanak, miért kellett bezárni a gyárat? ■ F. G.: — Körülbelül 2005-ig egy keresleti piaccal volt dolgunk, tehát a kereslet erősen meghaladta a kapacitásokat, és a cellulózárak is alacsonyak voltak. A kedvezőtlen folyamat a cellulózárak folyamatos emelkedésével, az irodai papírok iránti kereslet csökkenésével és stagnálásával kezdődött. Európában új, majd többek között távol-keleti szállítók megjelenésével folytatódott. Ezeket a hátrányokat a saját cellulózgyártással nem rendelkező papírgyárak nem tudták kivédeni. Csupán tényként mondom, hogy Európában az elmúlt két évben a szolnoki kapacitás mintegy tízszeresét állították le. ■ Hitetlen: — Világszerte, így Magyarországon is folyamatosan növekszik a papírfelhasználás, mi mégis leépítünk. Ha Kínában megéri a használt papírgyártógép üzembe állítása, nálunk miért mondják, hogy ráfizetéses a gyártás? ■ F. G.: — Az előző két kérdésnél az okokkal kapcsolatos választ megadtam. Kínában egész más feltételek vannak, más gazdasági helyzetről, más nagyság- rendű piacról van szó, és a papírfelhasználás igazán most kezd növekedni. Kína gazdasága 20-25 éven belül várhatóan megelőzi az USA gazdaságát.