Új Néplap, 2009. november (20. évfolyam, 256-280. szám)
2009-11-20 / 272. szám
SOROZAT 13 ÚJ NÉPLAP - 2009. NOVEMBER 20., PÉNTEK A modern idők kegyetlen rabszolgatartói károsultak Oda a lakás, gazdagszik az uzsorás — de mindezért a károsultak is hibásak Óriási csalódás nekünk ez az ítélet! - mondja a szolnoki asszony, akinek öccse a lakásmaffiát idéző módszer szerint veszítette el a lakását, két nappal a halála előtt. Arról pedig, hogy időnként mi magunk is teszünk a jó szerencsénk ellen, egy volt szolnoki „kamatos” ember mondja el a véleményét. Gelei J—L. Murányi L. Az első történetünk azt illusztrálja, hogy időnként a bírósági gyakorlat is meglepő, hiszen B- né hosszas pereskedés után, végső elkeseredettségében fordult hozzánk a bajával. Ügyük az elmúlt két évben megjárt minden létező bírói fórumot, amíg biztossá nem vált: a lakást, amiben édesanyjuk élt és halt meg, amit B.-né és férje fizetett ki a megvásárláskor, és amit ők írattak néhány éve gyanútlanul a testvérre, elveszítették. A történet ugyanúgy kezdődött, mint annyi sok más hasonló mostanában. K. J. élete félre- siklott, éS-a. férfi az alkohol rabjává vált. Egészsége, személyisége leépült, s az évtizedek kitartó ivása következtében ismételt pszichiátriai kezelésekre szorult. 2005. március 13-án bekövetkezett halála idején, az igazságügyi orvos szakértői intézet szerint „betegsége pszichiátriai szempontból idült alkoholizmus talaján kialakult agybántalom ... alkoholos személyiségzavar”. B.-né és a család a testvér halálakor értesült meglepve arról, hogy az két nappal a halála előtt, öröklési szerződést kötött egy szolnoki kocsma üzemeltetőjével. A szerződés szerint a kocsmárosnét illette a K. J. tulajdonában volt lakótelepi lakás, cserében pedig az asszony gondoskodik tovább a beteg, alkoholista férfiról. Sok gondoskodásra már nem volt szükség. K. J. hosszú-hosszú évek óta a kocsma törzsvendégének számított. Miközben édesanyjával - majd az ő halála után utóbb már egyedül — élt a perben szereplő. kétszobás lakásban, gyakorlatilag a kocsmába hordta, italra és cigarettára költötte a nyugdíját. A kocsmárosné így végignézte a törzsvendége személyiségének teljes leépülését, egészségének Azon személyek ingó és ingatlan vagyona a továbbiakban nincs biztonságban, akik csak egyszer is “üzleti” kapcsolatba kerültek a csicskáztatókkal, uzsorásokkal. Képünk illusztráció. elvesztését, és még az is elképzelhető, hogy időnként enni adott neki, vagy ki-kimosta a ruháját, ahogyan a perben állította. A „szerződő felek” két szolnoki ügyvédet is megkerestek a halál előtti napokban, s azok mindketten hasonlóképpen jártak el: orvosi, pszichiátriai szakvéleményt kértek K. J. állapotáról, be- számíthatóságáról. A vizsgáló orvos akkor — bár erősen leépült személyiséget, jelentős személyiségtorzulást rögzít - tiszta tudat- állapotot tapasztalt a vizsgált személynél. K. J. tehát bár már valószínűleg halálos beteg volt, de a belátási képességének még birtokában, így a szerződést az egyik ügyvédnél megkötötték. A beteg két nappal később kórházba került. Lakása előtt, a járdán találtak rá részegen, s onnan szállította be a mentő. Még aznap meghalt. A halál közvetlen oka tüdőgyulladás volt, de a boncolás egy néhány nappal előbb keletkezett koponyatörést is talált. A boncjegyzőkönyv szerint K. J. már hosszabb ideje nem evett semmit, teljesen legyengült. Hosszú jogi procedúra kezdődött a család és a kocsmárosné között, az öröklési szerződés megsemmisítése ügyében. Az első „menetben” a Szolnok Városi Bíróság elutasította az egyezség megsemmisítésére vonatkozó kérelmet. Másodfokon, a megyei bírói fórum ezzel merőben ellentétesen döntött, úgy ítélve meg, hogy a szerződés színlelt volt, a jó erkölcsbe ütközött, így semmis — merthogy K. J. abban az időben, „a teljesen kilátástalan helyzete miatt, már teljesen befolyásolható állapotban volt”. Az immár jogerős ítélet, felülvizsgálati kérelem folytán, a Legfelsőbb Bíróságra került. Ez a fóa beszámíthatatlanságot visszamenőleg bizonyítani. Az igazságügyi orvos szakértők utólag, a korábbi vizsgálati eredmények alapján, legtöbbször csak úgynevezett „valószínűségi szakvéleményt” adnak, s nem mondják ki százszázalékos biztonsággal a Az öröklési és a tartási szerződéseket szeféncseszerzői léseknek is nevezi a szakma. Hogy ki jár jól benne, az attól függ, hogy meddig él az örökhagyó. rum megsemmisítette a megyei bírák áltál hozott ítéletet, és a szerződést mégis érvényesnek nyilvánította. Az ezt követően benyújtott - és az első fokú bíróság által elutasított - per-újrafelvéte- li kérelem már csak afféle utolsó, kétségbeesett kísérlet volt a hozzátartozók részéről: a lakás bizony végleg elúszott. Neve elhallgatását kérő jogi szakértőnk ezt mondta az ilyen jellegű ügyekkel kapcsolatban:- Az öröklési és a tartási szerződéseket szerencseszerződéseknek is nevezi a szakma. Hogy ki jár jól benne, az attól függ, hogy meddig él még az örökhagyó,Illetve az eltartott személy. Lehet ez harminc év, de lehet két nap is, amint ebben az ügyben is történt Az érintett halála után pedig már rendkívül nehéz egy perben beszámíthatatlanságot. Márpedig a jog a belátási képességet és beszámíthatóságot mindenkiről vélelmezi, s ennek ellenkezőjét kell, kellene az ellenérdekelteknek bizonyítaniuk. Ilyenkor egy szerződés érvénytelenítéséhez bizony más jellegű, erős bizonyí* tásra is szükség lenne. Minden éremnek van persze másik oldala is. Sorozatunk eddigi részeiben áldozatok, orvosok, ügyvédek, rendőrök mondták el véleményüket a modern kori rabszolgatartásról, a csics- káztatásról, az uzsoráról. Hosz- szas szervezéssel most sikerült olyan szereplőt is találnunk, aki nemrég még maga is nyakig benne volt az „üzletben", s most hajlandónak mutatkozott elmondani, ő miként látja a kialakult helyzetet. „Természetesen” név A tanszékvezető professzor szerint létezik törvény a csicskáztatás ellen, csak körül kell nézni egy kicsit A szociális rabszolgatartói magatartások talán legaljasabbika manapság az úgynevezett csicskáztatás - kiszolgáltatott emberek ingyen dolgoztatása és embertelen körülmények között tartása. A tett alkalmanként még kiegészül az áldozat jövedelmének - nyugdíjának, segélyének - „lenyúlásával”, esetleg ingatlanának elvételével A jogalkalmazók - főként a rendőrök és önkormányzatok - rendre azzal indokolják tehetetlenségüket, hogy nincs ezekre a magatartásokra alkalmazható tiltó törvény, ezért rendkívül nehéz ezeket az ügyeket bírósági ítéletig eljuttatni. dr. Tóth Mihály, a Pécsi Tudományegyetem büntetőjogi tanszékvezetője szerint azonban ez nem igaz, van törvény, csak körül kell egy kicsit nézni!—Az uzsora büntető törvénykönyvi tényállását, rendkívül előrelátóan, úgy fogalmazták meg a jog alkotók, hogy véleményem szerint az minden olyan megállapodásra alkalmazható, amelyet a sértett rászorult helyzetét lehasználva kötöttek, és amely olyan, különösen aránytalan ellenszolgáltatást tartalmaz, amivel a sértettet további nélkülözésnek teszi ki - nyilatkozta lapunknak Tóth professzor. - Az uzsoratörvény szövegében ugyanis egyetlen utalás sincs pénzre, pénzkölcsönzésre, pénzátadásra, kamatra. Aki tehát úgy állapodik meg egy kiszolgáltatottemberrel', hogy az dolgozzon nála, és ezért cserében gondoskodik az eltartásáról, de nem biztosít neki megfelelő életfeltételeket, sőt annak szociális jövedelmét is elveszi, az bizony megsérti ezt a törvényt AZ elmélet emberének vélemé nyét megosztottuk a gyakorlatban dolgozó dr. Balta Lajos bíróval, a Debreceni ítélőtábla büntető kollégiumának vezetőjével is. -Egyetértek Tóth professzor úr megállapításával, miszerint az uzsora-bűncselekmény törvényi tényállásában nem szerepel konkrétan pénzátadással kapcsolatos tényállási elem. Mind- összesen az van benne, hogy a terhelt a sértett rászorult helyzetét kihasználva, ilyen tartalmú megállapodást köt, az elköveti ezt a bűncselekményt nélkül, tette hozzá, mert mint mondta, az egykori „kollégák” nem örülnének a dolognak...- A sorozatuk történeteiben nagyrészt a csicskáztatással foglalkoztak, beszéljünk erről! Nem akarom azt mondani, hogy jótékony tevékenységet folytat a csics- káztató, de azért nem lenne szabad ennyire befeketítem azt, aki ezt csinálja—osztotta meg velünk álláspontját az állítása szerint ma már tisztességes úton járó, középkorú szolnoki férfi. - Ráadásul ha szigorúan nézzük a paragrafusokat, ők nem követnek el bűncselekményt. Mert hát nézzük meg, kik azok, akik szállásért, kajáért hajlandóak odacsapódni a „gazdáikhoz”. A nagy részük hajléktalan, utcán élő koldus, akik nem ritkán kisebb lopásokba, betörésekbe keverednek. Sőt, ha hasonló sorsú társuknál értéket vélnek felfedezni, képesek ölre menni, verekedni érte, akár még a kés is előkerül. Piszkosak, büdösek, messziről elkerülik őket az emberek. Tudom, olyanok is kerültek, kerülnek csicskasorba, akiknek nyugdíjuk van. Igen ám, de ők meg azoknak a táborát szaporítják, akik nem tudják beosztani a pénzüket, fizetésnap után már a kocsmapultnál könyökölnek, já- tékgépeznek, és így néhány nap alatt elverik pénzüket. Ettől kezdve pedig ugyanúgy élnek, mint az előbb említett hajléktalanok. Egész nap nem csinálnak semmit, csak lődörögnek az utcán, zaklatják a járókelőket. Na, ezek Dr. Tóth Mihály szerint akár már ma is kattanhatna a bilincs a csicskáztatók kezén az emberek jobban járnak, ha találnak egy olyan „gazdát”, aki a gondjukat viseli, naponta meleg ételt, szállást ad számukra. Elhiszem, hogy nem a Grand Hotelben laknak, de mégiscsak fedél van a fejük felett. Nem hiszem, hogy olyan nagy dolog lenne, hogy cserében kisebb-nagyobb feladatokat osztanak rájuk: udvar- takarítást, állatok etetését, meg hasonló, fizikailag cseppet sem megterhelő munkákat. Én egyébként egyetlen csicskáról sem tudok, akit erőszakkal kényszerítettek ebbe a sorsba. Sőt továbbmegyek, nem véletlen, hogy ha bárki megkérdezi ezeket a szerencsétleneket, el akarnak-e jönni a „gazdától”, egytől egyig nemmel válaszolnak. De megkérdezem, maga szerint mi lenne, ha holnaptól varázsütésre megszűnne a csicskáztatás? Ne is válaszoljon, megmondom én: megsokszorozódna a hajléktalanok száma, még inkább koldusok lepnék el a bevásárlóközpontokat, állandósulnának a verekedések az utcán, még jobban romlana a közbiztonság. Erre lenne szükség? És hasonlóan vélekedett emberünk az uzsoráról is. Mi történne - tette fel a kérdést -, ha a sok falusi szegény családnak elapadna ez a forrása? Ki adna akkor nekik kenyérre, tüzelőre valót, amiből kihúzhatják a következő pénzosztásig? Sem az önkormányzat, sem az állam, sem a bank nem segít rajtuk! — válaszolt meg saját magának. A kölcsönkérők többsége tudja, hogy mennyit kérhet, mennyit bír majd visszafizetni a legközelebbi bevételéből. Ők vajon mitévők lennének, ha hónap végén nem jutnának pénzhez? - kérdezett újra az emberünk. Éheznének, vagy lopni mennének, mert munkalehetőség ugye nincsen! Aki pedig nem a családra kéri a pénzt, hanem piára, kocsmára, játékgépre, az maga keresi a bajt, viselje a következményeit is! * * * Megegyezzük, hogy az egykori csicskáztató által elmondottak sajátos logikát tükröznek. Ez terme szetesen nem lehet feláldozás semmilyen bűncselekmény elkövetése alól - a szerk. (Folytatjuk) t 8.
