Új Néplap, 2009. november (20. évfolyam, 256-280. szám)
2009-11-19 / 271. szám
ÚJ NÉPLAP - 2009. NOVEMBER 19., CSÜTÖRTÖK 5 FELSŐ-JÁSZSÁG Nehéz helyzetben a munkavállalók gazdaság A helyi vállalkozások már bizakodóbbak, mint egy esztendővel ezelőtt voltak A Jászságban e hónapokban közel annyi a munkanélküliek száma, mint alig több mint másfél évtizeddel ezelőtt, a ’90-es évek nagy elbocsátási hulláma idején. A Felső- Jászság jelentős ipari üzemeiben is csökkent a foglalkoztatottak száma. Banka Csaba A munkanélküliek száma az elmúlt év őszétől folyamatosan emelkedett. Mint azt Bacher Konrádnétól, a regionális munkaügyi központ jászberényi ki- rendeltségének vezetőjétől korábban megtudtuk, az utóbbi hónapokban már a kilencvenes évek első éveinek szintjén mozog az állást keresők aránya. A tavaly őszi 2100-2200 főről idén késő tavaszra emelkedett 3500-3600-as szintre, amely emelkedés eddig szeptemberben érte el a csúcsát, amikor is 3711 fő volt a regisztrált munkát keresők aránya a kistérségben. Az éppen aktuális helyzet pedig úgy alakult ki, hogy a folyamatos emelkedés mellett a térségben nem volt példa tömeges létszámleépítésre. Egyelőre pedig nem látszik az a kirendeltségen ez idő szerint megjelenő állásajánlatok alakulásából, hogy gyökeres változásra lehetne számítani az elkövetkező hónapokban. Jászfényszarun úgy próbálnak enyhíteni a válság negatív hatásain, hogy helyi kedvezmények kidolgozásával segítik a vállalkozásokat. Győriné Czeglédi Márta polgármester asz- szony elmondta, hogy egyelőre nem látszik számottevőnek az iparűzési adóbevétel csökkenése, igaz, a 2009- es esztendő forgalma után csak a következő évben adóznak majd a vállalkozások. A szociális juttatások iránti igény növekedéséből érzékelhető a családok helyzetének változása, de elsősorban az idős, nyugdíjas emberek, a több- gyermekes családok részéről érkezik nagyobb igény a támogatásokra. Jászárokszálláson Gergely Zoltán polgármester értékelése szerint a gazdaság szereplői jóval optimistábban látják a 2010- es esztendő lehetőségeit, mintáz egy esztendővel ezelőtt tapasztalható volt. Az elmúlt évben ugyan jóval kevesebb embert alkalmaztak az ipari üzemek, ugyanakkor elsősorban az úgynevezett bérelt munkaerő iránti igényük csökkent. Növekedett valamelyest a helyi munkanélküliek száma is, de az emelkedés mértéke nem drasztikus. — Épp most fejeztem be egy tárgyalást egy helyi céggel. Mint megtudtam, a Rosenberger Magyar- ország Kft.-nél jövő tavasszal új gyártósor indítását tervezik, ami plusz nyolcvan munkavállaló felvételét teszi szükségessé. Nagy r Állást keresők száma (a munkaügyi központ herényi kirendeltségének illetékességi területén) Év Szeptember Október 2008 2100 2120 2009 3711 ___________3644 (F ORRÁS: ÉARMK JÁSZBERÉNYI KIRENDELTSÉG) valószínűséggel újabb gyártó- csarnok építéséhez is nekilát a vállalkozás. A helyi adóbevételek csőkké-’ nésére ugyan lehet számítani Jászárokszálláson is, de ennek mértékéről egyelőre még nem rendelkeznek pontos információval. A munkát keresők számra a városban az Út a munkához program keretében mintegy nyolcvan fő foglalkoztatását tudták megoldani ebben az évben. Minden negatív tendencia ellenére is úgy tűnik, jobb helyzetben van a Felső-Jászság ipari üzemekkel „jobban ellátott térsége”, mint az ország egyéb területei. Jászberényben - tudtuk meg Gedei József polgármestertől - a szociális ellátások iránt ugyan megnövekedett az igény, de egyelőre még a tervezett keretek között mindezt tudják kezelni. Az ipariadó-bevételek pedig várhatóan kisebb mértékűek lesznek, mint az elmúlt esztendőben, de kedvezőbbek, mint azt még év elején a tervezés időszakában gondolták. Egyértelműen érzékelhető, hogy a családok helyzete nehezebbé vált a válság hatására, de egyelőre még mindezt kezelni tudja az önkormányzat. ■ Az ipariadó-bevételek pedig várhatóan kisebb mértékűek lesznek. Újabb tűzoltóság jön létre a Jászságban Jászárokszálláson a hét végén, szombaton délután ünnepi állománygyűlést tartanak a városi önkéntes tűzoltóság megalakulása alkalmából. Ahogy arról korábban már írtunk, december elsejétől kezdheti meg a tevékenységét köztestületként a helyi tűzoltóság. A megyehatáron elhelyezkedő városi köztestület illetékességi terület szerint a helyi védelmi feladatok ellátása mellett Jószágé, Vámosgyörk, Visznek, Tar- naörs, illetve Erk tűzvédelmét látja el. Nyár végén az önkormányzati miniszter hivatalos levélben értesítette az önkéntes tűzoltó-egyesületet, hogy lehetőség nyílik a köztestületi formában eddigi feladatellátásuk ki- terjesztésére. Az elmúlt hónapokban a szakmai követelmények szerinti, még hátralévő fejlesztéseket, eszközbeszerzéseket végrehajtották. A fejlesztések végrehajtásához számos támogató segítségét is igénybe vehették. Nemrégiben például támogatási szerződést írt alá az OTP Bank és a helyi önkéntes tűzoltó-egyesület, amelynek értelmében a tűzvédelmi és műszaki védelmi tevékenységének magasabb szintű ellátásához anyagi segítséget nyújtanak. Az egyesület 1,4 millió forintos anyagi támogatásban részesült, amelyből feszítő-vágó műszaki berendezést és a hozzá kapcsolódó tartozékokat szereztek be. ■ B. Cs. Az önkéntes egyesület kiemelt figyelmet fordított eddig is eszközállományuk fejlesztésére 11990 Ft/db /darab /készlet 7999 Ft/db ALDI tájékoztató tői 11.19. 3<v JÓTÁLLÁS .JV hele"‘15 megie'eRÖ ta|e AÍÁNLATA1I iktatóiban »agy .aidi-hungary.hu M*» Értékesítés kizárólag háztartási mennyiségben A palackok nem betétdíjasok Az ár mindent* lásban értékesítünk A termékek műszakilag III külsőleg eltérhetnek a totón látottaktól, az eseti Amennyiben gondos tervezésünk ellenére bizonyos termékek a nem várt magas kereslet köve 999 Ft/db >111 Benzines áramfejlesztő, 4 ütemű* • nagyteljesítményű négyütemű benzinmotor • nagy, 15 l-es üzemanyagtartály a folyamatos üzemeltetésért • olajhiány-biztosíték a motor védelméért • 2 x 230 V kimenet az egyszerű áramfelvételért • gyújtókulcs-kapcsoló • praktikus voltmérő • hasznos üzemanyagtartály-kijelző • leadott tartós teljesítmény: 2 000 W. maximálisteljesítmény: 2 200 w • méret: kb.i59 x 44 x 43 cm: (hoxszéxma) • súly: kb. 48 kg 59 990n 59 990 Ft/db /darab 999n Profi dugókulcs-készlet, 94 részes* kiváló minőségű króm-vanádium-acél ötvözet, leggyakrabban használt dugókulcsokkai QIC és Va"). bitek és hosszabbítások, kiváló minőségű műanyag koffer bepattanó gyorszárral b 990 Ft/keszlet LGAn toatod Akkus fúrócsavarozó* • nagy teljesítmlny, 18 V • fordulatszám-szabályoZó elektronika • 1-IOmmgyorsfeszítősifurattokmányl • mechanikus 2-sebességes kapcsoló: sebesség első sebességi fokozatban: 0 - 370 fordulat/perc, max. nyomaték: 16 Nm, sebesség második sebességi fokozatban: 0-1100 fordutet/perc. nyomaték: 7 Nm I — 18 VNi-Cd akkdrmilatorral és hálózati töltővel praktikus műanyag kofferben 11990Ft /tsészfet _________ ti 990R CPROTBp Poroltó, kb. 6 kg* ABC-porral oltó, az EN3 szabvány alapján hivatalosan ellenőrzött és engedélyezett, falitartóval együtt súly: kb. 6 kg /darab 7 999n 1499 n 1499 Ft/pár m WBHmam I Termo^ # 899,50Ft/pár munkaszokni, duopack* méret: 39-46 2 pár/csomag /csomag 1799rt iCEE Szerszámosláda készlet, 3 részi 3 különböző méret: 12,5", 19", 22” par 4 999n 4999Ft/készlet tartalom nélkül Karácsonyi csomagolópapír* selyempapír, nátronpapír, áttetsző fólia vagy ajándékcsomagoló papír lvagy2ív/csomag 299fi 299/149.50 Ft/iv (Sold Karácsonyi szalvéta* 3-rétegű, számos különböző mintával méret: 33 x 33 cm 40 darab/csomag 349n Karácsonyi gyertya* gömb- vagy hasábgyertyák, különböző karácsonyi mintákkal, minder\gyertya fém gyertyatartóval méret: kb. 10x10 cm r /™ma< 2 vagy 1 darab/csomag 999 499,50/999 Ft/db Ft Karácsonyfadísz* kézzel festett, valamint egyszínű díszek, különböző formák, mint pl. karácsonyfa-csúcs, gömb, harang, csillag vagy ovális formájú díszek különböző kiszerelésekben /darab/csomag 699n 699 Ft/db/csomag Amaryllis* terrakotta cserépben, életkor: kb.2-3év, különböző színek 56x Ajka • Baja • Balatoni eile • Bonyhád • Budakeszi • Budaörs • Budapest, X. kér. • Budapest, XVI. kér. • Cegléd • Dabas • Debrecen 2x • Dunafötdvár Dunaharaszti • Dunaújváros • Esztergom • Érd • FÓt • Gárdony • Győr 2x • Gyula • Hajdúböszörmény • Hajdúszoboszló • Halásztelek • Hatvan Hódmezővásárhely • Jászberény • Kalocsa • Karcag • Kazincbarcika • Keszthely • Kiskunhalas • Kisvárda • Miskolc • Mohács • Mosonmagyaróvár • Nyíregyháza 3x Paks • Pápa • Pécs • PHiscsaba • Siklós • Siófok • Sopron • Szeged • Szentes • Székesfehérvár • Szombathely 2x • Törökbálint • Veszprém 2x • Zalaegerszeg Jászárokszálláson is pályáznak a Leaderre jaszarokszallas is csatlakozott a Helyi Kistérségi Közösségi Közlekedés projekthez. Soron kívüli testületi ülésen döntöttek erről, hiszen szükséges a helyi buszpályaudvar és -forduló felújítása, illetve új buszmegálló építése. A majd’ 27 millió forintos beruházás 90 százalékára pályázhatnak, ám a tervek elkészítésével együtt ötmilliós önrészt kell vállalni a településnek. Kézmüvesvásár és könyvbemutató jászfényszarun a helyi kiadványok közösségformáló ereje címmel tart kerekasz- tal-beszélgetést a Bedeko- vich Lőrinc Népfőiskolái Társaság pénteken. A hagyományőrző Erzsébet-napl kézműves-kiállítás és -vásár kísérő rendezvényeként a 21 jászsági római katolikus templomról szóló rövid ismertetőt és fotót tartalmazó könyvet is bemutatják. A Tárnától egészen a Csendes-óceánig A jászdózsai születésű Bója Ilona, aki idén már betöltötte 89. évét, önéletrajzi könyvet ad ki. Férje 1948-ban dr. Szent-Györgyi Albert munkatársaként dolgozott feleségével együtt, és Franciaországban, majd Amerikában telepedtek le. Az asszony még ma is szívesen emlékezik a dósai nyarakra, amelynek élményanyagát A Tárnától a Csendes-óceánig című könyvében örökítette meg. Naftalinos évbúcsúztató a színtársulatban a jászárokszállási Görbe János Színkör decemberben új bemutatóvallepi meg közönségét. Heltai Jenő Naftáim című háromfelvonásos darabját viszik színpadra. A bemutató előadást december 12-én tartják. SZ0U0N.hu További jászsági információk a SZ0U0N.hu hírportálon olvashatók. L Á í