Új Néplap, 2009. november (20. évfolyam, 256-280. szám)
2009-11-18 / 270. szám
12 TŰKOR UJ NÉPLAP - 2009. NOVEMBER 18., SZERDA Püspöki látogatás három évszám jegyében A zsúfolásig megtelt törökszentmiklósi református templomban legutóbb dr. Bölcskei Gusztáv püspök köszöntötte a megjelenteket, hirdette Isten igéjét. Ezt követően kértünk tőle interjút. D. Szabó Miklós — Úgy tűnik, püspök úr, ön szívesen látogat el erre a vidékre, a Nagykunsági Egyházmegye, illetve a Törökszentmiklósi Egyházközség híveihez.- Valóban, mert ezen a vidéken mindig történik valami jó, valami szívet-lelket melengető, nemes cselekedet, jeles dátum, évforduló. Olyan jubileum, amelyik megállásra, rövid ünneplésre, elmélkedésre, hálaadásra késztet. A templom és az iskola mindkettő fontos építmény, amelyek ösz- szetartoznak, és annak van igazi értelme, ha megtelnek élettel. da, az emberi hité, hiszen pontosan a francia forradalom évében kezdődött az építkezés. Akkor, amikor a kor szelleme büszkén hirdette, hogy itt a felvilágosodás uralkodik, nincs szükség templomra, vallásra, hiszen ezen túl az ész, értelem uralkodik. Uralkodott is úgy, hogy egyik csoport kivégezte a másikat. Itt pedig erre, lám-lám Isten dicsőségére emeltek az emberek egy szép templomot, amely mint mindig a hitet, őket szolgálja. És van még egy harmadik évforduló is. Mégpedig az, hogy Szabó József esperes úr és Szabóné Csökmei Edit, a felesége itt, ebben a városban 25 éve szolgálja a híveket, hirdeti Isten igéjét. Látom, több polgármester, megyei vezető is eljött köszönteni őket, de érkeztek lelkészek nemcsak a Nagykunságból, hanem Szászrégenből, Felsőcserná- tonból, szóval Erdélyből is. Úgy tűnik, hogy két és fél évtizedes fáradozásuk nyitott szívekre talált messze földön.- Itt, Törökszentmiklóson tulajdonképpen mi történt? — Több jeles évforduló egybeesett. így most lett 290 éves a református iskola, amelyben jelenleg 48 pedagógus oktatja, neveli a 465 diákot. Ez az az intézmény, amelyet folyamatosan javítanak, korszerűsítenek a kor szellemének megfelelően. Ezenkívül most egy csodálatos kiállítás várja az ide látogatókat, régi és új diákokat. Bemutatva az elődök áldozatos munkáját, neves tanítókat, rektorokat, presbiteri tagokat, azokat, akikből országszerte ismert emberek, tudósok lettek, miután innen, ezen termekből, padokból indult pályájuk. A másik ok az ünnepségre, hogy 220 éves a templom. Ez is egyfajta pél- A televízióban hallottam arról, hogy az egyházi iskolák, intézmények támogatásával kapcsolatban, a kormánnyal szemben sarkalatosán fogalmazott.- Nem tehettem másként, mert a korábbi egyház-állam közötti törvényeket tisztelni illik, sőt ha azokról nyilatkoznak, igazat mondani. A vatikáni szerződéseket pedig tárgyaláson lehet és kell rendezni.- Mint a református egyház első emberének, püspökének, mi volt a legérdekesebb eseménye?- Május 22-e, ekkor volt a Magyar Református Egyház Alkot- mányozó Zsinata, amelyre a trianoni országszabdalás óta nem volt példa. Se halászlé, se paprika a Tisza partján? Na most aztán igazán jóllakom halászléből! - gondolta Kanadában élő, éppen Szolnokon tartózkodó, amúgy magyar sógorom (akiről már tegnap is szó esett e hasábokon), mikor beültünk az egyik Tisza-parti településünkön található étterembe. Ám a tiszai pontyhalászlére irányuló, jó előre remélt kulináris felhevülését hamar lelohasztotta a pincér, aki közölte: sajnos nincs halászléjük már régóta, hiába is díszeleg ott az étlapon. Bár meglepetésként hatott ott, a Tisza partján a halászlé hiánya, valahogy túltette magát a sógor ezen, és rendelt helyette egy jófajta túrós csuszát. Amit ő szeretett volna még édes pirospaprika-őrleménnyel is megízesíteni, ezért kérte a pincért, hozna ki számára egy kicsit ebből. Az amúgy nagyon kedves és készséges pincérünk ment, majd jött, de paprikaőrlemény nélkül, mondván: azt üzenték a konyháról, hogy az nekik nincs. Nos, ekkor már egy csöppet feljebb szaladt sógorom szemöldöke a hitetlenkedéstől: hogyhogy egy magyar konyhán nincs őrölt édes pirospaprika?Ezt már végleg nem akarta elhinni, ezért a pincér még egy kört tett, és láss csodát: elnézések közepette csak került a konyháról ebből a hungricumból az asztalra, így legalább ezt sikerült kiharcolni. A megrendelt vacsora amúgy rendkívül finom és ízletes volt... -bgyÁkos tavaly volt 40 éves. És ha valaki amúgy is az ország egyik legnépszerűbb énekese-előadó- művésze, no meg húsz évet „lehúzott” a zenei pályán, akkor természetes, hogy ezt a kerek évszámot egy turnéval meg kell ünnepelni. így is tett Ákos, és jött létre a 40+ névre keresztelt koncertsorozat. Ennek az első fellépései voltak a 2008. szeptember 20-21-i, a budapesti Kongresszusi Központban megtartott két koncert, amelyből most elkészült egy dupla CD. Ákos fellépései mindig is ünnepnek számítanak, olyan tiszta profizmussal és ehhez párosuló zenei alázattal, a közönség igényét teljesen kiszolgálva teszi mindezt. Most finom-akusztikusra, amolyan fél unplugged- ra hangolták át a jól ismert Ákos-dalokat. Mert mit is tesz Ákos? Kiáll, kiül elénk, szórakoztat minket, ami nemcsak az énekre és a zenére értendő, hanem a dalok közötti konferan- sziékra, érdekes, vidám történetekre, melyek a dalokhoz kapcsolódnak, és mi észre sem vesszük, úgy kerülünk egyre inkább a hatása alá. És ha már negyven évet ünnepel Ákos, akkor persze hogy negyven dal hangzik el a gazdag sikerrepertoárból, köztük ritkaságok is. A hangzás elsőrangú, a kíséret nagyon összeszokott csapat képét mutatja. Elegáns előadás, elegáns album született. Bővebben: SZOLJON.hll/Zeneajánló (Ákos: 40+ Turné. Kiadó: Falcon Media/Wamer) ■ B. Gy. ÁkosJO*TURNÉ JOOft-20091 Pomádét játszották. A filharmónia-bérlet keretében a napokban láthatták a szolnoki Szent-Györgyi Albert Általános Iskola tanulói a Pomádé király új ruhája című zenés mesét. A darabot a Szolnoki Szimfonikus Zenekar és énekes szólisták adták elő. Új Néplap AKCIÓ! otpbank Uj csoportos beszedési megbízást adó ügyfelek részére. Tisztelt Előfizetőnk! Itt a lehetőség, hogy jelentkezzen legújabb akciónkra, mellyel szeretnénk megkönnyíteni, leegyszerűsíteni Új Néplap előfizetési díjának beszedését! Fizesse Ön is Új Néplap előfizetését saját OTP-s folyószámlájáról! Egyszerű, kényelmes, pontos, és MOST gazdaságos is! Ha Ön 2009. május 1. és 2009. december 31. közötti időszakban új csoportos beszedési megbízást ad az Új Néplap előfizetési díjának beszedésére az OTP Bank Nyrt.-nél vezetett lakossági folyószámlája terhére, abban az esetben az OTP Bank Nyrt. és az Új Néplap a megbízás megadásától számított 1 éven keresztül átvállalja a megyei napilapra vonatkozó csoportos beszedési megbízás költségét a közös akció keretében. Amennyiben élni kíván akciós ajánlatunkkal, küldje vissza az alábbi igénybejelentő lapot kitöltve címünkre (AS-M Kft. Jász-Nagykun-SzolnokMegyei Irodája, 5000Szolnok, Mészáros L. u. 2.) További információért hívja az Új Néplap ingyenes zöldszámát (06-80/200-690) munkanapokon, 8-16 óráig. _______________________________________________________________________________________ Új Néplap otpbank FELHATALMAZAS CSOPORTOS BESZEDÉSI MEGBÍZÁS TELJESÍTÉSÉRE Bankszámla-tulajdonos neve:. Bankszámlaszám: Megbízás jellege: Jogosult neve: Jogosult azonosítója: Előfizető adatai: neve: címe: Előfizetői kód:* Teljesítés adatai: Érvényesség kezdete: Érvényesség vége: Kelt:. 117 I__II__II__II__II__I új megbízás Axel Springer-Magyarország Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája A10462933T036 (*a kiadó tölti Ki) l_ll_ll_ll_l év l_il_l hó l_il_I nap vi sszavonásig .......,..........év......................hó...... . nap. Tel.: számlatulajdonos aláírása Istentisztelet közben: a szószéken dr. Bölcskei Gusztáv