Új Néplap, 2009. november (20. évfolyam, 256-280. szám)
2009-11-12 / 265. szám
ÚJ NÉPLAP-2009. NOVEMBER 12., CSÜTÖRTÖK MEGYEI TÜKÖR 3 Csépa FARKAS Imre országgyűlési képviselő tájékoztatót és fogadóórát tart csütörtökön 16 órától a helyi művelődési házban, ni Jászberény a tolvaj egy kft. épületében lévő öltözőszekrényeket fosztott ki kedden kora délután. A nyitott ajtón sétált be az, majd két asszony táskájából lopta el a pénztárcákat, amelyben bankkártyák, készpénz és iratok voltak. Később az egyik bankkártyáról sikerült is 120 ezer forintot leemelnie, mrfk Kőtelek megkezdték az uniós előírásoknak megfelelő játszótér kialakítását, amire 16 millió forintot nyert a település. A ravatalozó is épül, 17 milliós támogatás révén. Mindkét projekttel elkészülnek az idén. Jövő őszre pedig befejezik a Kőtelek és Nagykörű iskoláinak és óvodáinak komplex fejlesztését, amelyre mintegy félmilliárd forintot kaptak. GyA Tiszaigar még ebben a hónapban benyújtja pályázatát az ön- kormányzat az Észak-alföldi Regionális Operatív Program keretére. A pályázati támogatás segítségével a Hatszínvirág Óvoda tiszaiga- ri tagóvodája épületének teljes akadálymentesítését kívánja megoldani az önkormányzat, pa Tiszaszölős AZ ORVOSI rendelő felújítására, fogorvosi rendelővel való bővítésére adott be pályázatot a település önkormányzata. Kerekes András polgármester arról tájékoztatott, hogy a pályázat sikeres volt. A munkálatokra több mint 22 millió forintot nyert a falu, amihez még másfélmillió forintot tesz önerőként az önkormányzat. PA Tiszaroff összesen 23 millió forintot nyert hazai forrásokra benyújtott pályázatával a település önkormányzata. A pénz nagyobbik részét a helyi óvoda épületének korszerűsítésére fordítják, de jut forrás a polgármesteri hivatal elektromos hálózata felújítására is. pa Zagyvarékas a közbiztonság javítása érdekében sikeresen pályázott a község térfigyelő berendezésekre, és összesen 20 millió forint támogatást nyertek a megvalósításra. GYA SZ0U0N.hu További települési hírek olvashatók a SZ0U0N.hu hírportálon. A vezsenyi óvoda apróságai is szívesen fogadták a zsíros és lekváros kenyeret. Jobb kedvűén játszanak a közös reggeli után. Közreggeli az iskolában oktatás Vezsenyen ingyen étkezéssel indul a gyerekek tanítási napja Vezseny polgármestere kertyeret és almát szerzett, vállalkozók támogatásaként, az önkormányzat pedig zsírral fejeli meg az adományt, hogy reggelente zsíros kenyérrel és almával várják az iskolába és óvodába érkezőket. Nagy kezdeményezés egy kis településen. L. Murányi László Délelőtti nagyszünet a vezsenyi iskolában. A tízórai ideje. Vajas kenyér és hozzá innivaló. Aki netán még éhes marad, az egy tálcáról paprikás, zsíros kenyeret vehet, és almát egy dobozból. Kiki amennyit csak akar! Vezsenyben már csak alsó tagozatosok koptatják az iskolapadot. Húsz felett változik a számuk. A felsősök Tószegre járnak át, így hozta az élet, no és a költségvetési megszorítások sora.- Néhány hete történt, hogy a pedagógusaink jelezték: sok gyerek úgy jön el reggel otthonról, hogy nem reggelizik - meséli Hatvani Lajos polgármester. - Délelőtt ezért éhesen ülnek az órákon, csökken a koncentrációjuk, kihagy a figyelmük. Olyan eset is előfordult, hogy megszédült a gyerek, mert éhes volt. — A gyerekeink nagy többsége, tíz diákból nyolc jön naponta éhgyomorral iskolába - magyarázza Strack Éva napközis nevelő, az intézmény gyermek- és ifjúsági felelőse. - Erre az eredményre jutottunk, amikor nemrég végigkérdeztük őket. Az érintettek zöme többgyermekes, nagy családokból valók. Vannak közöttük olyanok, akik azért nem esznek reggel otthon, mert nincs mit, még kenyér sem, de olyan családok is akadnak, ahol egyszerűen csak nem figyel eléggé a szülő a gyerekekre. Ha nincs ez az iskolai reggeli, a mennyiségileg kevesebb iskolai tízóraival keltene kibírniuk ebédig, és dél felé bizony már kóvályognának az éhségtől. A zsírt időnként már lekvár váltja a kenyéren, mert akad gyerek, aki vágyik a változatosságra. A többség azonban nem válogat. A naponta huszonöt nebulót fogadó óvoda szintén megkeni a maga reggeli kenyereit. A három ajándék kilóból egy jut ide, a kicsik még kevesebbet kérnek.- Szívesen eszik a gyerekek - mondja Molnár Lászlóné, a szintén Tószeghez kapcsolt vezsenyi tagóvoda óvónője. - Még délután is kitesszük nekik az ennivalót. Az almát reszelten, mézzel és dióval, vagy sülten, mert azt tapasztaltuk: így elkészítve jobban elfogyasztják, mint eredeti állapotában. Sokat számolgat mostanában a polgármester és a képviselőtestület. Mert nemcsak a parlamentben vetnek mostanában költséget, hanem a végeken is. És miközben számolnak, tekintetük a parlamenti szavazótáblára szegeződik. Cseppet sem mindegy ugyanis, hogy mennyi jut gyermekétkeztetésre. És nem mindegy az sem egy ilyen kis településen, hogy mennyit kell az önkormányzatnak pótolnia. — Kikerült ugyan a költségvetési tervezetből az egyharmadra való csökkentés, de mi továbbra is két számmal „dolgozunk” a jövő év tervezésénél — mutatja az aktuális adatokat a polgármester. — És amíg a parlamenü végeredmény meg nem születik, addig a kezünk ügyében tartjuk a másik változatot is. ll Ön szerint létezik-e gyermekszegénység? Szavazzon honlapunkon ma 16 óráig: I / SZ0U0N.hu ^ A szavazás eredményét a holnapi számunkban közöljük. ________ A gyermekétkeztetés forrásainak alakulása Vezsenyben (ezer Ft) 2ÓÍÓterv 2008 2009 Kedvező parlamenti döntés esetén Kedvezőtlen parlar döntés esetén Önkormányzati forrás 849 1 100 1800 3 600 Központi költségvetés 1458 2 535 2 700 945 Szülői hozzájárulás 821 948 525 525 JEGYZET A szegények névtelen pékje A vezsenyi iskolában és óvodában zsíros kenyérrel, almával fogadják reggelente a többnyire éhesen érkező gyerekeket. Hogy ez így lehet, ahhoz kell a tószegi pékség is, amelyik naponta három kiló friss kenyeret ad a kínáláshoz. (No meg a ti- szakécskei gazda, aki ingyen almával támogatja az akciót.) A pékség tulajdonosai szerények, s kérik: szeretnének a háttérben maradni, nem akarnak az újságok címlapjára kerülni. amíg nekünk van, és tudunk adni, addig adunk is - mondta telefonon a névtelenséget kérő pék. És sorolja - minden dicsekvés nélkül, az adni tudók kiváltságos nyugalmával -, hogy hány embernek, mennyi szervezetnek segítenek, ahogyan ők tudnak: kenyérrel. De hozzá teszi azt is, hogy egyre többen és többen kérnek. Időnként már nemet kell mondaniuk, egyébként segítségre szorulóknak is. Nem szívesen teszik, de a lehetőségeik határánál vannak. Jobb hát a névtelenség, mert félő, hogy még tovább növekszik a segítséget kérők sora. s miközben reggelente jókedvű vezsenyi gyerekek majszolják a jól eső zsíros kenyeret, „nagyjaink” a parlamentben a jövő évi költségvetésről vitáznak. Arról a törvénytervezetről, aminek az eredeti változatába szégyenszemre bekerült, hogy harmadára csökken az intézményi gyermekétkeztetés normatívája. Ez ellen először a Nagycsaládosok Országos Egyesülete emelte fel a szavát, aztán pedig minden érdekelt, aki csak él és mozog. hírlik újabban: tán mégis győz a józan ész, és ezen már csak nem spórol a parlamenti többség. A pékek ugyanis nem oldhatnak meg minden gondot. végső válaszok majd a parlamenti végszavazás után! A szülők harmada igényelte HiNi A vakcinát a gyerekek megkaphatják az i A szolnoki Belvárosi Általános Iskolában 437 tanulóból körülbelül 106 gyermeket oltottak be H1N1 vírus ellen az első körben, ezen kívül megközelítőleg húsz kisdiák kérte az oltóanyagot. Az ugyancsak szolnoki Fiumei Úti Általános Iskolában közel kétszáz gyermeknek — a tanulók egyharmadának - adják majd be az oltást. A nebulók harmincnyolc százalékát szúrják majd meg a törökszentmiklósi Hunyadi úti általános iskolában. A kengyeli iskolás gyerekek szüleinek a számítások szerint körülbelül a fele, a tiszatenyői általános iskola esetében pedig egyharmada kérte eddig a védőoltást. ■ B. B. A szolnoki Körösi Csorna Sándor általános iskolában a gyerekek mintegy harmada kapja meg a napokban a H1N1 elleni vakcinát Húsz késszúrás a cimborába ítélet Tizenhárom év fegyház a kengyeli gyilkosnak Jogerősen 13 év fegyházban letöltendő szabadságvesztésre ítélte a Debreceni ítélőtábla a 36 esztendős Cs. Istvánt, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt. Az ítélőtábla súlyosbította az első fokon eljáró megyei bíróság 2009. május 25-én a vádlottra kiszabott, tíz évre szóló fegyházbüntetést. A kegyetlen gyilkosság 2008. április 9-én történt. Cs. István a kengyeli polgármesteri hivatal megbízásából közmunkásként dolgozott a faluban. Munkája végeztével azonban nem hazafelé, hanem a helyi Koccintó nevű kocsmába indult, ahol italozni kezdett. Nemsokára társaságra felt a későbbi sértett, J. Csaba személyében. Jókora mennyiségű bort és pálinkát gurítottak le a torkukon, ráadásul olyan nagy barátságban, hogy J. Csaba meghívta lakására ivócimboráját. Hozzájuk csatlakozott még B. Károly is. Estefelé összeveszett valamin Cs. István és J. Csaba. Utóbbi férfi állítólag úgy megütötte a vádlottat, hogy az székestül együtt felborult. Dulakodás kerekedett a két dühös ember között, eközben a konyha- asztalba állított méretes kés Cs. István kezébe került. A vádlott húsz alkalommal szúrta ellensége felsőtestébe az éles szerszámot. Ezt döbbenten látva a harmadik férfi, B. Károly átrohant a szomszédba, ahol segítséget kért, mentőt és rendőrt hívott. Idemenekült volna a már több sebből vérző J. Csaba is, de csak a szomszéd kapujáig jutott. Itt ugyanis Cs. István utolérte, földre döntötte, majd mellkasára térdelve ismét többször is megkéselte a már vé- dekezésképtelen, tehetetlenül fekvő áldozatát. J. Csaba nem élte túl a Koccintóban köttetett rövid távú barátságot és belehalt ivócimborája brutalitásába. ■ M. G. ■ Többször megkéselte a már tehetetlenül fekvő áldozatát. > i L. MURÁNYI LÁSZLÓ