Új Néplap, 2009. október (20. évfolyam, 230-255. szám)
2009-10-27 / 251. szám
3 ÚJ NÉPLAP - 2009. OKTÓBER 27.. KEDD Alattyán BETÖRTEK egy élelmiszerüzletbe ismeretlen személyek, akik dohány- és húsárut, édességet loptak el. A lopással és a rongálással okozott kár meghaladja az egymillió forintot, jrk Jászberény tetten érték azokat a személyeket, akik a város külterületén lévő erdőből akácfát vágtak ki. A tett szemtanúja feltartóztatta a Jászboldogházáról érkező elkövetőket, és értesítette a rendőrséget. A gyanúsítottak kihallgatása megtörtént, ellenük lopás miatt eljárás indult. Az okozott kár 25.000 forint, jrk Kisköre MEGKEZDŐDÖTT hétfőn a Tisza-tó téli időszakra meghatározott és jövő tavaszig érvényben lévő vízszintjének beállítása —jelentette az MTI. A november közepéig tartó műveletsorán több tízmillió köbméter vizet engednek le a 124 négyzetkilométer vízfelületű tározóból. Naponta 5-8 centimétert apad majd a Ti- sza-tó. ta Mezőtúr EGY 80 ÉVES idős asz- szonyt rabolt ki ismeretlen elkövető szombaton délelőtt a Stromfeld Aurél utcában. Az ismeretlen hátulról lökte el az idős asszonyt, aki nekiesett a kerítésnek, majd kivette táskájából a pénztárcát, amivel elfutott, mrfk Rákócziújfalu AZ ÚJ MAGYARORSZÁG Vidékfejlesztési Program aktuális pályázati felhívásairól, valamint az aktuális hazai (regionális) és uniós pályázati lehetőségekről esett szó elsősorban a tegnapi lakossági fórumon. A tájékoztató célja, hogy információhoz jussanak Közép-Ti- sza-Zagyva térségben élők. rá Tiszaföldvár MEGÚJUL a Kossuth Úti Óvoda udvara. A terület szépítése mellett a balesetveszély elkerülése érdekében új játékok kerülnek az udvarra. A következő feladat a füvesítés lesz. A munkálatokban az intézmény dolgozói mellett az ovisok szülei is kiveszik a részüket, rá Tomajmonostora a község ön kormányzata a polgármesteri hivatal akadálymentesítése érdekében kiírt pályázatára közel 10 millió forintot nyert el az Északalföldi Regionális Fejlesztési Tanács döntése alapján, ta SZ0U0N.hu További települési hírek olvashatók a SZ0U0N.hu hírportálon. A közszolgák a legnagyobb teherviselők A legnagyobb problémát az okozza, hogy az állam nem nagyon tudja ellátni tisztességgel azokat a funkciókat, amelyeket az emberek többsége vár tőlük az oktatási és egészségügyi területen. Ezt mondta dr. Stumpf István, ex-kancelláriaminiszter tegnap, a Magyar Köztisztviselők és Közalkalmazottak Szak- szervezetének Akadémiája (MKKSZ) által tartott sajtótájékoztatón. Fehér József, az MKKSZ főtitkára elmondta, az elmúlt időszakban, mind a konvergenciaprogramnak, mind a válságnak talán a legnagyobb teherviselője - munkavállalói szempontból - éppen a közszolgálat volt. ■ N. I. MEGYEI TÜKÖR Válság ellen takarékosság felmérés Szinte nincs olyan cég, melyet ne érintene a visszaesés A létszámcsökkentést a válságenyhítés legvégső eszközének tekintik a vállalkozások. Ám még így is minden tizedik cég kénytelen volt ezt is meglépni az Észak-Alföldön. Teleki József- A mi cégünket is elérte a válság. Előbb a fizetéseket fagyasztották be úgy, hogy nem adják ki a megszokott prémiumokat - mondta egy szolnoki középvállalatnál dolgozó. - Aztán sajnos ez sem volt elég, nemrég kezdték elküldeni az embereket. Ami feladatot pedig lehet, összevontak. Kissé aggódva várjuk a maradókkal a további fejleményeket - tette hozzá. Az Észak-alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség a közelmúltban felmérést készített a válság hatásairól. A vállalkozásokat a válság hatásairól, az alkalmazott válságenyhítő lépésekről és az általuk elvárt megoldási lehetőségekről kérdezték. A régió 28 kistérsége közül a legtöbben éppen megyénk gazdaságában meghatározó térségéből, a jászberényiből és a szolnokiból válaszolták meg a kérdőívet A mindezekből kirajzolódó kép szerint a válság igencsak mélyen érintette a régió gazdálkodóit is. A vállalkozások több mint háromnegyede tapasztalt forgalomcsökkenést. Megyénkben a legtöbb cég 16-20 százalék közötti visszaesésről számolt be. Piacvesztést majdnem 60 százalékuk volt kénytelen elkönyvelni. A megyében a legtöbb választ adó cég piaca negyedének elvesztéséről számolt be. De gyakran említették meg a válság hatásai között a raktárkészlet felhalmozódását, az árbevétel és nyereség csökkenését, a kintléA vállalkozások által alkalmazott válságkezelő lépések Szervezeti átalakítás (százalék) Kiadásol^^ csökkentése Beruházások elhagyása i 11 Munkaidő csökkentése ■—Fizetéscsők- . i kentés 3 Létszám- ‘ leépítés Piac- és Szolgáltatásbővítés FORRÁS: ÉSZAK-ALFÖLDI REGIONÁLIS FEJIÍSZTÉSI ÜGYNÖKSÉG A válság hatására többen keresnek munkát, a cégek azonban inkább elbocsátanak, mint felvesznek vó'ségek növekedését. A vizsgálatban részt vevő cégek majdnem fele, 46 százaléka ugyanakkor létszámcsökkenésről is beszámolt tavaly január és idén április között. Az ezt alkalmazó vállalkozások háromnegyedénél 10 és 30 százalék között mérséklődött a foglalkoztatottak száma. Tudatos, válságenyhítő lépésként azonban csak a cégek 9 százaléka említette az elbocsátást. Ez tartják a legdrasztikusabb lépésnek a gazdálkodók, melyre csak végső esetben szánják rá magukat. A gazdasági visszaesés hatásainak mérséklésére a válaszadók 82 százaléka hozott intézkedést, a legtöbb egyszerre többfélét is. Leginkább a kiadások csökkentésével, új piacokra belépéssel, új szolgáltatások bevezetésével reagáltak a visszaesésre. A vállalkozások szinte mindegyike megfogalmazott olyan intézkedéseket, elvárásokat, amelyeket azonnal, vagy hosszú távon várnak segítségül a gazdasági válság hatásainak kivédésére a helyi és kormányzati szervektől. A legtöbben az adó- és járulékcsökkentést említették, de negyedük fogalmazta meg a pályázati lehetőségek növelését, egyszerűsítését. A kedvező hitelfelvételi lehetőségek biztosítását pedig a vállalkozások 17 százaléka szorgalmazta. 2009.október 27.kedd Renny / MARKET Tchibo Family kávé ► őrölt ► 250 g 1996 Ft/kg A db vásárlása estén 1996 Ft/A db helyett 1A96 Ft/A db, 37A Ft/1 db, 1A96 Ft/kg 3+X TcJtünr 3 499Ft/db^ l}7kniéf 'VrttiAy . " Av' 8 Mi garantáljuk a jó árakat! i darab vásárlása esetén Érvényes: 2009. október 27-én, a készlet erejéig, minden Penny Market üzletben az ország 176 pontján. A nyomdai hibákért felelősséget nem vállalunk. Az ár forintban, áfával együtt értendő. Kiszolgálás csak a háztartásokban szokásos mennyiségben. Szíves megértésüket köszönjük! Penny Markel Friss. Olcsó. |ó. Sok vállalkozás bezárta kapuit, mert képtelen volt kezelni a válságot A CÉGMEGSZŰNÉSEKBEN érhető tetten leginkább a válság. A Feketelista.hu 2008 októbere és 2009 szeptembere közötti időszakról készített összefoglalót. A végelszámolások száma 67 Xo-kal nőtt. Az egy évvel ezelőtti állapothoz képest 36 Xokal nőttek a felszámolási eljárások és 40 százalékkal a cégtörlések. A megyében a felszámolásból ötödével lett több, végelszámolás még valamivel kevesebb is indult. A törölt cégek száma azonban közel ötven százalékkal emelkedett. az adóhivatali adatok is a romló pénzügyi helyzetről tudósítanak. Egy év alatt 1266- ról 1637-re nőtt azoknak a cégeknek a száma, amelyek 100 millió forintnál nagyobb összegű adóval tartoznak az adóhatóságnak. Megkérdeztük olvasóinkat Ön szerint hogyan lehetne a korrupció ellen küzdeni? varró lajos, Kunmadaras:- Első lépésként jó lenne, ha a jelenlegi kormányt leváltanák. Az állami, de a jól menő magáncégek, illetve azok vezetőinek a pénzügyeit is tartsák ellenőrzés alatt. Az állami kiadásokat is alaposan, mélyrehatóan vizsgálják meg. Azokra, akikről bebizonyosodik, hogy korruptak, kemény büntetést kellene kiszabni. VARGA VIVIEN, Szolnok: - Szerintem jobban kellene ellenőrizni a nagy cégek vezetőit. Azoknak a pénzügyeit, illetve a számlájukon a pénzmozgásé kát. Erre a célra olyan csoportot hozhatnának létre, melynek tagjai pénzügyi szakemberekből állnának. Ne engedjék el azoknak a büntetését, akikre rábizonyítják, hogy valóban korrupcióba keveredtek. MAGOS VILMOS, Túrkeve:-A mondás szerint fejétől bűzlik a hal, ezért a korrupció elleni harcot „fent” kellene elkezdeni. Az óriási pénzeket zsebrete- vőknek azonban nem érdekük, hogy megmozduljon valami ebben a témában. Sokan a mentelmi jog mögé bújnak. A korrupció felszámolásának szerintem a felelősségre vonással kell kezdődnie. PÉKÁR ÉVA. Karcag: - Elsősorban úgy, ha akiknél lehetőség van erre - orvosok, üg}in- tézők, tanárok — azokat jól megfizetni, hogy ne essenek kísértésbe. így lehetne minőségi munkát követelni tőlük. Az ellenőrzéshez a hatóságnak nagyobb teret adnék. S nem csak azt kellene jól megbüntetni, aki a pénzt kapja, hanem azt is, aki adja. JEGYZET f BARANYI GYÖRGY Jelentsük fel a főnököt!? ÚJABB FRONTOT nyitott a kormány a korrupcióellenes küzdelemben. Mindenkit arra sarkallnak most, hogy jelentse fel korrupció gyanújával illethető ismerősét, főnökét, munkaadóját. És ezért persze még pénz is ütné a markát. nem kétséges, Magyarországon a feljelentésre alapozni hálás és egyszerű dolog. Szeretünk feljelenteni, bejelenteni, már csak a „dögöljön meg a másik tehene” elve alapján is. Ám amikor fenyeget a munkanélküliség réme, amikor a dolgozók nem szólhatnak semmiért, pláne nem látnak be a vezetőség kártyáiba, nagyon nehéz valakit Is tetten érni bizonyítékokkal, hogy korrupt volt. Amúgy meg ez megmarad a tehetetlen kisember lázadásának a főnök, a munkaadó ellen. Aki simán ' boszszút tud állni rajta, ha nem személyesen, akkor az alvezéreken keresztül. Ismerjük a kabaréjelenetből, Salamon Bélától a mondatot: „Ha én egyszer kinyitom a számat, ha én egyszer elkezdek beszélni”. Merthogy visszájára fordítva a dolgot, , egy kis vaj talán mindenki- : nek van a fején, amiért be lehet sározni, vezető pozícióban még inkább. Ezt úgy nevezik, hogy zsarolás. Ami ! nagyon közel áll a korrupcióhoz. Amúgy is annyiféle módja van a korrupciónak, amit ártatlan tekintettel el lehet fogadni: egy kis ajándék, egy kis meghívás, egy kis vendégül látás. Természetesen ki kell vetni közü- [ lünk a korrupt embereket. Ám ezzel a Jelentsd fel a főnököt! elképzeléssel nem sokra megyünk. EGYÉBKÉNT ha a kormányzat, i a politikusok a korrupció elleni harcot komolyan akarják venni, előbb a maguk soraikban nézzenek szét. Len ne ott mit erkölcsileg, anyagilag tisztába tenni. Ferencesként emlegetik, de már nem az Az egyik jászberényi templommal kapcsolatban az utóbbi napokban több hír is napvilágot látott. A tudósítások a templom megkülönböztetésére a ferences jelzőt használják, ami félreértésekre adhat alkalmat. Jászberény történelmében valóban nagy szerepet töltöttek be a ferences barátok. A szerzeteseket azonban 1950 júniusában elhurcolták. Vagyis a templom gazdag ferences hagyományokkal rendelkezik, és a helyiek is ferencesként tartják számon, de konkrétan nem ferences, mert már nincsenek jelen e templomban és rendházban a szerzetesek - közölte lapunkkal Szerdahelyi Csongor, a Ferences Sajtóközpontból. ■ k