Új Néplap, 2009. október (20. évfolyam, 230-255. szám)
2009-10-26 / 250. szám
14 ÚJ NÉPLAP - 2009. OKTÓBER 26., HÉTFŐ TÜKÖR A miniszter kitüntette a tűzoltókat Nemzeti ünnepünk, október 23- a, az 1956. évi forradalom és szabadságharc kezdetének 53., valamint a Magyar Köztársaság kikiáltásának 20. évfordulója alkalmából az önkormányzati tárca vezetője, Varga Zoltán miniszteri elismeréseket adott át. Az ünnepség október 20-án (jélután volt az Önkormányzati Minisztérium központi épületének márványaulájában. A miniszter a Köz Szolgálatáért Érdemjel ezüst fokozatát adományozta dr. Hajdú Ilonának, Mezőtúr város aljegyzőjének. 2009. május 21-én Jászapáti területén lévő műanyagüzem tűzeseténél tapasztalt tűzoltóként irányította közvetlen kollégáit, majd a rábízott nagyobb létszámú önkéntes és hivatásos tűzoltót egyaránt. Parancsnokai munkáját rendkívül hatékonyan segítette jó szakmai meglátásaival, javaslataival. Munkakörében végzett kiemelkedő helytállása elismeréséül az önkormányzati miniszter jutalomban részesítette Gáspár Imre tűzoltó zászlóst, a Jászberény Hivatásos Ön- kormányzati Tűzoltó-parancsnokság Tűzoltási és Műszaki Mentési Osztály különlegesszer kezelőjét. A tűzesetnél elsőként kiérkezett egység tagjaként a felderítésben és az elsődleges beavatkozásban, majd a káresemény teljes felszámolásában kiemelkedő munkája elismeréséül az önkormányzati miniszter jutalomban részesítette Bajzáth Lászlót, Jászkisér Önkéntes Tűzoltóság beosztott tűzoltóját. ■ Őszi vigasság. A Szandaszőlősi Általános Iskola, Művelődési Ház és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény a hagyományokhoz híven idén is megrendezte nagy sikerű, egész napos rendezvényét. A programok közt szerepelt számos sportvetélkedő, főzőverseny, arcfestés, hulladék-divatbemutató, kézműves játszóház. CD-AJÁNLÓ A véletlen szavai a címe annak a Cseh Tamás-lemeznek, amely még 2004-ben jelent meg. A nemrég elhunyt, nagyszerű művész ezen albuma azonban bántóan kevés, mindössze ezer példányban került a boltok polcaira. A Cseh Tamás-életmű legfőbb gondozója, a Hungaroton a művész emléke előtt is tisztelegve ezért úgy döntött, hogy megvásárolja a tulajdonjogot, és újra kiadta a lemezt, feljavított hangzással. A szerzőtárs, szövegíró most is Bereményi Géza volt, a már megszokott érzékeny, igényes és sokatmondó, elgondolkodtató dalszövegekkel. Cseh Tamás ezen lemeze 18 felvételt tartalmaz, melyek a korszak lenyomatát adják. Tamás olyan érzelmi többletet tud adni dal és szöveg egységének, amit csak kevés művésztől kaphatunk meg. A savanyú vagy ironikus humorba csomagolt életlátás dalait hallhatjuk, hol a finomabb akusztikus kísérettel, hol pedig a több hangszert megszólaltató hangszerelésben. A szerkesztők arról is gondoskodtak, hogy PC formátumban a lemez dalszövegeit is elolvashassuk, és megnézhessünk egy Cseh Tamás-diszkográfiát. Bővebben: SZOUON.hll/Zeneajánló (Cseh Tamás-Bereményi Géza: A véletlen szavai. Kiadó: Hungaroton) m B. Gy. Bosszankodom amikor a szolnoki pályaudvar hangosbemondóján hallom, vagy az elektromos menetrend táblán így látom az állomások neveit. Bratislava, Kosice, Cluj-Napoca. Magyarul helyesen Pozsony, Kassa, Kolozsvár a számunkra kötelezően használandó alak. így rendelkezik ugyanis a Helyesírásunk Szabályzatának 99. pontja. ” Pozsony vagy Bratislava? A könyv előjegyzése lehetséges: Átutalással: Axel Springer-Magyarország Kft. JNSZ Megyei Irodája 10404508-45018367-70070000 Személyesen: az Új Néplap ügyfélszolgálati irodáiban Telefonon: 56/516-719-es számon munkanapokon 7.30-tól 17.00 óráig 2009. december 31-ig előjegyzett és kifizetett példányok ára: 2000 Ft 2009. december 31 -ét követően a kötet ára: 3000 Ft Kelülfizetést köszönettel Api' . elfogadunk. A támogatók fl mellett szerepel a kötetben mindazoknak a neve, j| akik legkésőbb 2009. december 31-ig előjegyzik a könyvet. MEGJELENÉS: 2010. május ANWtfS SZOLNOKON ís hallom A hirdetések szövegét minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal _________INGATLAN_________ KE RESÜNK-KÍNÁLUNK eladó lakásokat, kertes házakat, nyaralókat, külföldi és belföldi ügyfeleink részére. UNIVERZÁL Országos Ingatlaniroda Szolnok, Ady E. 1. Tel.: 56/422-043, vagy 20/992-8505.---------------------------------------*352929* SZ OLNOKON 54 m2-es, 3. em.-i, 2 szobás, gázos lakás tárolóval eladó. 56/343-495.----------------------------------------*369745* B ELADÓ Szolnok, Kassai úti I. emeleti garzonlakás 5.4 M Ft-ért. I: 20/992-8505.---------------------------------------*371239* EL ADÓ Szolnok, Vásárhelyi P. úti 1.5 szobás, gázos lakás 4.8 M Ft. I: 20/992-8505. — — — *371240* SZOLNOKON, a Pletykafaluban előkertes, sorházi, beépíthető tetőterű, 2 szobás, gázos lakás 11 M Ft-ért eladó. 70/364-2032.----:-----------------------------------*371268* SZ OLNOK, Vízpart krt.-i 1 ha, több részre osztható telek eladó. 70/364-2032.---------t-----------------------------*371269* SZ OLNOKON, a Lovas I. úton, 2 szobás, étkezős lakás eladó vagy kisebbre cserélhető. I.ár.: 6.5 M Ft. Érd.: 20/531-0445.------- *371660* B S ZOLNOKON, a Zagyva cukrászdánál, 2. emeleti, 2 szobás, gázos, tehermentes lakás eladó. 1:70/614-4378. — ---------;------------------------*371704* NÉ MET-OSZTRÁK ügyfeleink részére eladó ingatlanokat keresünk! 06-1-210-4904.----------------------------------------*371722* SZOLNOKON, a Kertvárosban 590 m2-es telken, 68 m2-es, összkomfortos családi ház eladó. Érd.: 20/421-7454.----------------------------------------*371756* SZAJOLBAN 800 m2-es vízparti telek, kisfaházzal eladó. Érd.: 20/421-7454.----------------------------------------*371757* SZOLNOKON, a Sütő utcában családi ház étteremnek kialakítva eladó. I: 30/584-1464.---------------------------------------*371833* SZ OLNOKON, a Magyar utcában 120 m2-es, üzlethelyiségnek kialakítható lakás, tervekkel, áron alul eladó. 30/953-2222. — ----------------------------------*371833* SÁ GVÁRI krt.-i 2 szobás és Városmajor úti 1.5 szobás lakások eladók. 70/361-2884.----------------------------------------*371949* ÁLLÁST KÍNÁL SZEMÉLYAUTÓVAL rendelkező, lehetőleg szolnoki munkatársakat keresünk. 20/626-1028.---------------------------------------*368880* KÜ LFÖLDI, acélfeldolgozó üzemünkbe keresünk fémipari végzettségű munkatársat állandó munkára. Tel.: 06-70/428-9517. —:-------------------------------------*371737* A D and D No. 1. Jogi és Vezetési Tanácsadó Kft. SZOLNOKI ügyfele részére, 15 fős szolgáltató és kereskedő cég csapatába keres: MARKETING ASSZISZTENST. Jelentkezési feltétel: j, • felsőfokú végzettség, marketing szakirány • min. középfokú angolnyelv-tudás • professzionális számítógépes használat • kitűnő kommunikációs készség szóban és írásban • ambíció, kreativitás Fényképes szakmai önéletrajzát, a pozíció megjelölésével az info@dandd.hu címre kérjük elküldeni, 2009.november 3-ig. EURÓPAI, független pénzügyi tanácsadó cég másodállásra keres diplomás munkatársakat biztos karrierlehetőséggel! Önéletrajzát küldje prodmened@freemail.hu címre.---------------------------------------*371762* Az Aunde Kft. felvételt hirdet varrodai beadó munkakörbe, kétműszakos munkarendbe., Feltétel: varrni tudás. s Érdeklődni KIZÁRÓLAG a helyszínen, Szolnok, Álmos út 2. ta Verseghy úti VCSM melletti 11-13 óráig. MODELLÜGYNÖKSÉGÜNK keres amatőr/profi modelleket (3-50 év), bébimodelleket (6 hónap-3 év), duci hölgymodelleket (16-50 év) fotózásokra, reklámfilmekbe, divatbemutatókra, szépségversenyekre. Tel.: 70/416-6389, web: www.mondecaste.hu---------------------------------------*371767* A D and D No. 1. Jogi és Vezetési Tanácsadó Kft. JÁSZLADÁNYI ÜGYFELE részére, munkatársat keres az alábbi munkakörre: MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI SZAKEMBER. Jelentkezési feltétel: • felsőfokú végzettség • magas szintű számítógépes • alkalmazások ismerete • középfokú angolnyelv-tudás. Előnyt jelent: • autóipari tapasztalat. Fényképes szakmai önéletrajzát, a pozíció megjelölésével az info@dandd.hu címre kérjük elküldeni, 2009. november 3-ig. SZOLNOK körzetében levő cég bérszámfejtő, tb- munkaü^i ü^intézö munkakörbe munkatársat keres, szakirányú középfokú végzettséggel, MS- Office ismerettel, SAP és/va$ K0NT_NET szakmai fakorláttal. Jelentkezés: szakmai önéletrajzzal az orosz.jozsef@korostej.hu e-mail címen.---------------------------------------*371766* ^E GON Magyarország *------------ Megbízott Partnere területi vezető és üzletkötő munkatársakat keres. Jelentkezni: gal.maria@aegonszolnok.t-online.hu Iroda: 5000 Szolnok, Baross u. 31. KITOJT tyúk és vágni való csirkék értékesítéséhez eladókat keresek. I: 20/434-4328.---------------------------------------*371899* SZ OLNOK Plaza játéküzletébe üzletvezetőt felveszünk. Fényképes önéletrajzokat: szol- nok@bambinethu címre várjuk.-------- *371909* »JU HÁSZ mellé segítőt keresek. Lakás, ellátás biztosítva. Érdeklődni az esti órákban: 30/487-9029.---------------------------------------*371934* » FODRÁSZ, kozmetikus, mükörömépítő tanfolyam. Segítünk állást találni. 70/424-0308. —------;-----------------,------------*371946* JÁ SZBERÉNYBE 3 műszakos munkarendbe betanított munkásokat keresünk azonnali kezdéssel. Elsősorban hölgyek jelentkezését várjuk. Érd.: H- P 8.00-16.00-ig. Tel.: 30/657-1942.---------------------------------------*371948* „T ELJES Életért” Nonprofit Közhasznú Kft. gyakorlattal rendelkező, megváltozott munkaképességű munkavállalókat keres gépi varró munkakörre 30 km-es körzetből. Érdeklődni: személyesen Szolnok, Thököly út 90., telefonon: 56/422-046.------------------------------—---•----*371952* DR YVITOZÁSHOZ Ausztriába profikat keresek. Alkoholisták kíméljenek. 20/918-6460.----------------------------------------*372011* Varrónőket vagy betanított varrónőket keres felvételre kétműszakos munkarendbe, szolnoki munkavégzésre az AUNDE Kft. Érdeklődni KIZÁRÓLAG személyesen a helyszínen | 9-12 óráig: Szolnok, Álmos út 2. P »MOST induló társadalomfejlesztési programban biztos jövőt teremthet másodfoglalkozásként is, szervezői, egészségügyi, marketing, kereskedői, vezetői tevékenységgel. Jövedelem lehetőség: 400 E Ft 50 órával. T: 70/457- 8228, 70/457-8114.---------------------------------------*371974* TÁ RSKERESÉS FIATAL, bájos, csinos lány tartós kapcsolatra társat keres. Érd.: 30/722-2068.---------------------------------------*361038* 29 ÉVES, dekoratív hölgy tartós kapcsolatra társat keres. Tel.: 70/584-4141.---------;-----------------------------*364083* KE DVESSÉGRE vágyó, 21 éves, csinos lány tartós kapcsolatra társat keres 30/860-9410.---------------------------------------*364279* KE LLEMES, yőke lány tartós kapcsolatra társat keres. Tel.: 70/658-8596.----------------------------------------*371677* SZŐKE, dús keblű, figyelmes lány tartós kapcsolatra társat keres. 20/422-1731.---------------------------------------*371786* 61 ÉVES, 182/90 férfi vállalkozó megismerkedne 55 éves korig sportos hölggyel. Leveleket „Ősz-371852" jeligére a kiadóba.----------------------------------------*371852* MASSZŐRHÖLGY tartós kapcsolatra társat keres. 20/969-2318.----------------------------------------*371883* OKTATÁS 5 HÉT alatt OKJ-s ruházati eladó 73.000 Ft + 3 hét alatt OKJ-s kereskedő-boltvezető szakképzés 89.000 Ft, a kettő együtt csak 139.000 Ft! az A.B.A. Tréning Kft-nél. Elméleti képzés Szolnokon, heti két alkalommal, munkaidő után. Nyt y.: 01-0286-07 Érdeklődni: 20/499-0440.---------------------------------------*370169* [MO NEY JPt more] P 6 n a ü i y l Ttn«,c..44 * r l. Money <& More Pénzügyi Tanácsadó Zrt. keres Szaboks-Szatmár-Bereg megye területére területi igazgatókat és pénzügyi tanácsadókat, akik megtalálják ügyfeleiknek a legjobb pénzügyi megoldásokat. Elvárás: min. középfokú végzettség. Előny: biztosítói, banki gyakorlat. függő vagy független vizsga, felsőfokú végzettség. Jelentkezni fényképes önéletrajzzal mfi&frLfeCfiltfifl mpngVftüdmQrévhH vagy „Tanácsadó Z659059” jeligére a kiadóba. Induló szakképzések: Adótanácsadó Mérlegképes könyvelő TB-ügyintéző TB-szakelőadó Pénzügyi-számviteli ügyintéző Díjmentes tanácsadás és szakkönyv: Penta Unió Oktatási Centrum Szolnok, Baross út 10-12. Tel: 56/512-560 WWW nPütíl hu felnőttképzési nyilvántartási szám WWW.pClUfl.im 02-0153-05 Akkred.szám: 0044 ANGOL-OKTATÁS. Telefon: 70/703-5433.---------------------------------------*370454* SÁ LYI SULI KRESZ-tanfolyam. Érdeklődni: 20/428-1317, www.salyisuli.hu JÁRMŰ 2001-ES, megkímélt Opel Vectra B eladó. Műszaki: 2011.02. Tel.: 20/313-6132. ALBÉRLETET KÍNÁL SZOLNOKI Zagyvára néző, igényesen felújított és berendezett lakás kiadó. 20/339-0781.---------------------------------------*371077* a ÚJ, 1.5 szobás lakás kiadó. 30/367-3372.---------------------------------------*371230* SZ OLNOKON, az Indóház úton, 2.5 szobás, bútorozott lakás kiadó. T.: 20/287-4762.----------------------------------------*371728* ÁTRIUM LAKÓPARK Szolnok, Gerbera u. 4., lakások eladók/ki- adók. 30/928-5406.----------------------------------------*371773* 1 SZOBÁS lakás kiadó. I: 20/430-5702.----------------------------------------*371794* SZOLNOKON, a Sütő utcában egyszobás lakás igényesnek kiadó. Tel.: 30/953-2222.---------------------------------------*371833* » KIADÓ Szolnokon, a Széchenyi-ltp.-en, az Orosz Gy. úton, 2 szobás lakás, bútorozva, műszaki cikkekkel felszerelve. Telefon: 70/395- 4249.------------- —---------—— *371894* LA KÁS kiadó a Bajcsyn. 70/339-5786.---------------------------------------*372032* PÉ NZPIAC SZEMÉLYI, jelzáloghitel. T.: 30/596-2800.---------------------------------------*371967* HI RDETMÉNY A Római Katolikus Temető gondnoksága tájékoztatja a tisztelt temetőlátogatókat, hogy október 31-én (szombaton) a temetőbe való behajtás kizárólag mozgáskorlátozott igazolvánnyal rendelkező gépjárművek részére engedélyezett. November 1-jén (vasárnap) a temető mindennemű gépjárműforgalom elől zárva lesz. A temető nyitva tartása: október 31-én és november 1-jén 7.00-tól 20.00 óráig. Október 31-én és november 1-jén a gondnoksági iroda 9.00- 14.00 óráig információs ügyeletet tart. Továbbiakban felhívjuk a tisztelt temetőlátogatók figyelmét, hogy az ökumenikus temetői áhítat november 1-jén (vasárnap) 15.00 órai kezdettel a Körösi úti ravatalozóban (Szolnok, Körösi út 2.) kerül megrendezésre. Ugyanezen a helyen sírszentelésre való felkérésre is lehetőség van a temető területén. Sírszenteléssel kapcsolatos felvilágosítás az 56/371-203-as telefonszámon (Belvárosi Főplébánia). November 1-jén 16.00 órai kezdettel az összes temetőben nyugvó elhunyt emlékére, emlékező szentmise veszi kezdetét a temetői Szentlélek templomban. Információ: 56/425-392 Római Katolikus Temető Gondnokság 1 t t 1