Új Néplap, 2009. október (20. évfolyam, 230-255. szám)
2009-10-24 / 249. szám
Iß ÚJ NÉPLAP 2009. OKTOBER 24.. SZOMBAT CIMU VÍGJÁTÉK egyik szereplője A XIII. Őszi Szolnoki Művészeti Hetek elnevezésű programsorozat keretében a Magyar Állami Népi Együttes Édeskeserű című előadását láthatják az érdeklődők Szolnokon, az Aba-Novák Kulturális Központban október 27-én, kedden este hét órától. ■ Szolnokon a Groovehouse! A CLUB 1-ben: Szolnok, Ostor út 1. (a volt Atlantis helyén) ma esti sztárvendég a GROOVEHOUSE. Gyere, és bulizz velünk! ▲ „Egy nap az élet - Az élet egy napja” — ezzel a címmel nyílt A napokban Czeglédi Sándor bemutatkozó fotókiállítása a szolnoki városháza első emeletén. A fotós a Tisza leglátványosabb periódusát, az évente egyszer látható kérészrajzást örökíti meg képein. A fotótárlat november 1-ig tekinthető meg, ezt követően az alkotó eladományozza képeit. >M. G. A szolnoki Damjanich János Múzeumban október 26-án 16 órakor avatják fel a Szolnoki Panteon új emléktábláját, Soós József egykori tiszafóldvári iskolaigazgató, a megye 1939-1948 közötti, iskolán kívüli népművelési bizottságának egykori titkára domborművét. Az eseményen Soós József életútját dr. Kállai Mária alpolgármester ismerteti. ■ Szathmáry I. Ön cégvezető? Kínai élmények. A rákóczifalvi Macimúzeumban Kína varázsa címmel nyílt kiállítás St. Martin fotóiból és Zámori- né dr. Dernyey Éva porcelánkülönlegességeiből. Felvételünk St. Martint (jobbról) örökítette meg dedikálás közben. A Magyar Állami Népi Együttes Edeskeserííje Fotókiállítás a tiszavirágzásról a városházán Soós József emléktábláját avatják fel SZUPER ' EXPRESSZ AKCIÓ! Gyári minőségű szélvédők, akár 70 %- os kedvezménnyel 10.26. - 11. 26-ig. Pl.: Suzuki Swift 89-: 11.100-tól, Opel Astra 91-: 10.600-tól, Toyota Yaris 01-: 15.100-tól, Ford Transit 00-: 17.500-tól. További típusokról érdeklődjön üzletünkben 56/423-000, Zilahi Autoglas Szolnok, Százados út 2.---------------------------------------*371951* A TISZAPARTI Gimnázium és Humán Szakközépiskola azonnali belépéssel biológia-kémia vagy biológia-bármely szakos egyetemi végzettségű tanárt keres. Érdeklődni a 20/553- 5070 telefonszámon lehet.---------------------------------------*372047* MA TÚZ KÁROLYT X l. és feleségét, ZAKAR JULIANNÁT ) ] Kőtelken j y < 58j >* házassági évfordulójuk alkalmából \ \ az egész család. v A KR1ZAWTEMVÄSÄR KIS- ÉS NAGYTÉTELBEN, TERMELŐTŐL, TERMELŐI ÁRON. KEDVES VÁSÁRLÓINK A HELYSZÍNEN IGÉNY SZERINT VÁLASZTHATNAK. Megrendelés: Pócs János Jászapáti, a Lukoil benzinkúttal szemben. Telefon: 57/441-229 Sok szeretettel köszönti (0 JASZJ0B.HU Állás kényelmesen az internetről Állások Online önéletrajz Hírlevél Hírek és cikkek HOROSZKÓP skorpió (X. 24—XI. 22.). A Nap a Skorpió jegyében jár, és a korábbinál több sikerre számíthat. Anyagi helyzetében, magánéletében kellemes változások várhatók. nyilas (XI.23-XII.21.). Az otthoni teendők a legfontosabbak a hét végén. Párja otthonuk szépítgetésével kapcsolatosan újabb ötletekkel áll elő. BAK (XII. 22-1.20.). A Hold a Bakban jár, és rendkívül lendületes napja van. Estére kimerülnek tartalékai, és jólesik a nyugodt pihenés. VÍZÖNTŐ (1.21-11.20.). Nyugodt hétvégi napokat ígérnek a csillagok a Vízöntőknek. Partnere gyengéd, használja ki ezt a pozitív helyzetet kapcsolatuk elmélyítésére. halak (II. 21-111.20.). Boldogan tervezgethet a hosszú hétvégén. Szervezzen szabadtéri programokat, ahol mindenki jól érezheti magát. KOS (lll.21-IV.20.). Elégedett helyzetével. Most az anyagiak kisebb szerepet játszanak életében, inkább az érzelmek dominálnak. Hajlamos a hirtelen döntésekre. bika (IV 21—V 20.). Ez az idő- szaknemcsak a szerelemben, hanem a baráti kapcsolataiban is szerencsés. Anyagi helyzete biztosnak látszik. ikrek (V.21-VI. 21.). Remek passzban van, hiszen képes örülni az élet apró örömeinek. A bolygóállás minden téren nyerő helyzetet jelez. RÁK (VI. 22—VII. 22.). Alaptermészete könnyed, sőt kissé bohém. Személyes vonzereje teljében ma mindenre képes lesz. Este szokatlan, izgalmas fejlemények várhatók. OROSZLÁN (VII.23-VIII.23.). Minden új tervének kedvez a bolygóállás. Valaki felfedezi az Önben rejlő tehetséget, és mindent megtesz, hogy elnyerje az elismerését. SZŰZ (Vili. 24-IX. 23.). Kettősség jellemzi Önt a hét végén. Maradna is, de menne is. Ha megy, járjon nyitott szemmel a világban. MÉRLEG (IX.24-X.23.). Lelke há- borog, szívét elárasztják az indulatok. Ha magába fojtja érzelmeit, az káros lehet. www.astronet.hu NAPINDITO Idézet „Ne azzal töltsd életed legszebb éveit, hogy életed legszebb éveire vársz.” (Hermann Meyer) Vidám percek A székely atyafi szeret a pohár fenekére nézni, és egyre gyakrabban. Az asszonya ezt nem nézi jó szemmel, mert ha a férje túl sokat iszik, akkor durva, nem beszámítható. Egyik nap jönnek a tehenek a csordából haza, és szokásuk szerint egyenesen a vizes vályúnak esnek. Amikor befejezik az ivást, mondja az asz- szony a férjének: - Látod-e te ember, ez csak egy marha, és mégis tudja mi az elég! Erre az atyafi: — Vízből én is tudnám! ■k Je * Még több vicc a SZ0U0N.hu hírportálon. Sztárhír Audrey tautou szokatlan hobbit választott - írja a tvr-hét. A francia színésznő - akit legutóbb Coco Chanelt alakította a vásznon — megőriz egy fényképet minden riporterről, aki interjút készít vele. Tervezi, hogy amikor majd megírja az emlékeit, hasznát veszi, és akkor nem megy kárba az idő, amit kénytelen rájuk szánni. Egyébként nemrég így nyilatkozott: „Szeretek Hollywoodba látogatni, de nem áll szándékomban ott letelepedni. Nem a karrier mértékegységével mérem a munkámat. Célom, hogy minél jobb filmeket csináljak, nagyszerű rendezőkkel dolgozzak és a lehető legjobban teljesítsek.” TISZA-PARTI TERMÁLFÜRDŐ CAMPING TISZAKÉCSKE GYÓGYVÍZ - FEDETT USZODA - JACUZZI - SZAUNA - ÉTTEREM Nyitva mindennap: 9-22 óráig __Tel:: (76) 441-363 www.thermaltiszanart.hu tik» **1' üdülési csekk elfogadóhely és egészségpénztárakkal szerződött szolgáltató! i t