Új Néplap, 2009. október (20. évfolyam, 230-255. szám)

2009-10-09 / 237. szám

2009. OKTÓBER 9., PÉNTEK 7 A kórházi pluszpénzek elviszik az áfacsökkentést? A jövő év elején egyhavival több finanszírozást kapnak a kórhá­zak - erősítette meg az érdek- képviseletekkel a szerdai meg­egyezést tegnap Székely Tamás egészségügyi miniszter. Arról beszélt: a novemberi díjak jövő januári kifizetésével a korábbi, három hónapos finanszírozás­beli csúszás kéthavira mérsék­lődhet. Decemberben további hatmilliárd forintot utalnak át az intézményeknek. Veszélybe került a távhő áfájá­nak jövő évi csökkentése - kö­zölte Oszkó Péter tegnap. A kór­házaknak átcsoportosított plusz­forrás jelenleg olyan tartaléko­kat érint, amelyeket erre a célra különítettek el - mondta a pénz­ügyminiszter. „Ha a távhő-áfacsökkentést meg akarjuk csinálni, akkor dol­goznunk kell még azon, hogy ez milyen intézkedések eredmé­nyeként lenne megtehető” - fo­galmazott. Oszkó mindig is azt mondta: akkor van rá lehetőség kisebb áfára, ha a költségvetési törvényben megfelelő tartalékok maradnak erre a célra. ■ Olcsóbb lett 390 orvosság októbertől 390 orvosság ára csökkent, átlagosan 3,5 száza­lékkal, ezek között negyvenhaté 10-20 százalékkal mérséklő­dött. Ez utóbbiak vérnyomás- csökkentők, illetve daganatelle­nes készítmények - írta a Világ- gazdaság tegnap. Az év első ki­lenc hónapjában 25-30 mil­liárd forinttal több támogatást fizetett ki a biztosító a gyógysze­rek árának támogatására az előirányzathoz képest, ám a gyógyszergyártókra kivetett 12 százalékos különadóból eddig befolyt 27 milliárd sazév hát­ralévő részében várható további 13 milliárd stabillá teszi a tb- kasszát. Milliókat visznek haza a BKV-tól Bekérette a BKV felügyelőbizott­sága három üzemeltetési vezető - Drajkó Imre, Drégeli István és Bársony László - munkaszerző­dését, ők ugyanis úgy kapnak havonta bruttó egymillió forin­tos fizetést és 110 százalékos prémiumot, hogy nincs is mun­kájuk. Bársonyt HÉV-metró, Drajkót busz-trolibusz, Drégelit pedig villamosüzemeltetési igaz­gatóként foglalkoztatja a BKV, Annak ellenére, hogy 2007-ben az általuk vezetett részleget megszüntették. Ők viszont szak- szervezeti jóváhagyással a he­lyükön maradhattak. Korábbi, határozatlan idejű munkaszer­ződésüket az adott év végéig ha­tározott idejűvé alakítva meg­hosszabbították 2007-ben és 2008-ban is. Vitézy Dávid, az fb fideszes tagja szerint vagy munkát kelle­ne találni a három vezetőnek, vagy felbontani a szerződésüket. Elbocsátásnál 17 havi végkielé­gítésre volnának jogosultak. Lapinformációk szerint a három vezető családtagjai is a BKV-nál dolgoznak. ■ M. V. ) t GAZDASÁG Esély kínai nyomás alatt nyomdaipar A magyaroknak Közép-Európában van mit keresniük Az IPG a külföldi piacra is koncentrál: októbertől német és holland képviselettel erősítik exportpozíciójukat Az unió a kínai nyomda­ipari termékek szigorúbb minőségi ellenőrzésével próbál nagyobb teret biz­tosítani az európai nyom­dáknak a piacon. VG-összeállítás Közel másfél évtized alatt a tíz­szeresére ugrott a Kínából az Európai Unióba irányuló nyom­daipari kivitel - derül ki a 22 európai nemzeti nyomdaipari szakmai szervezetet tömörítő Intergraf szövetség friss tanul­mányából. Emiatt az Európai Bi­zottság az idén elfogadott ágaza­ti akciótervében a kínai áruk alaposabb ellenőrzését, az euró­pai előírások szigorúbb szá­monkérését is előirányozza. Az európai nyomdaiparban mint­egy 132 ezer cég és 850 ezer munkavállaló dolgozik; együtt mintegy 105 milliárd eurós éves forgalmat bonyolítanak le. Tavaly a magyarországi ága­zat 94 millió euró értékben ex­portált az unióba, ez az európai forgalom 0,09 százaléka. A ha­zai nyomdáknak van tehát terük bővülésre. A kínai beho­zatal növekedése nem akadály: utóbbi elsősorban nyomatlan papírból, könyvekből és brosú­rákból áll, a földrajzi közelség pedig a rövid határidős mun­káknál a magyaroknak kedvez. Erre a lehetőségre épített az IPG Hungary is: ez év február­ban elindított 6000 négyzetmé­ter alapterületű, elsősorban ke­reskedelmi brosúrákat, kiadvá­nyokat és minőségi magazino­kat előállító nyomdája például októbertől német és holland képviseletekkel erősíti export- pozícióját. „Az ágazat Európában is át­alakulások elé néz. Ennek az át­alakulásnak a nyertesei lehet­nek a magas minőséget előállí­tó, de megfizethető áron dolgo­zó magyar nyomdák” - fogalma­zott Lakatos Viktor, az Infopress Group Hungary Zrt. kereskedel­mi igazgatója a külföldi képvise­letek hivatalos megnyitásakor. szeptember elejéig mintegy harminckilenc nyomdaipari vállalkozás szűnt meg Ma­gyarországon, és körülbelül százötven szektorbeli dolgozó vált munkanélkülivé. Tavaly 92 nyomdaipari vállalkozás szűnt meg, az idén ez a szám Hozzátette: a magyar nyomdák hajlamosak csak a helyi piacra koncentrálni, pedig a nyolcva­nas években például a Kossuth Nyomdában húzóágazat volt az a szakmai szereplők szerint elérheti a százat, többek közt a válság következtében meg szaporodó csődök miatt. A vállalkozások száma évek óta hatezer körül stagnál, de kevesebb, mint felük végez nyomdaipari munkát. export. Az IPG váci nyomdája átalakította az ágazatot: közre­működésével már több kiadó is hazahozta a gyártást, miközben az IPG exportja is egyre nő. A nyomda szerint a legna­gyobb eredmény mégis az, hogy sikerült a magyar szakma presztízsét itthon és külföldön általában növelni, így az egész ágazat egy lépéssel közelebb ke­rült ahhoz, hogy a hazai nyom­dászat meghatározó szerephez jusson Közép-Európában. Az IPG Romániában már piacveze­tő vállalat, így kiváló partner a multinacionális vállalatok szá­mára a regionális, nagy volume­nű megrendelések lokális ügy­félkezelésű teljesítésében is. Uniós nyomdaipar (2007) Cégek száma ________132 000 ezer Fo glalkoztatottak száma 850 000 ezer Árbevétel 105 milliárd euró FORRÁS: INTERGRAF Szeptemberi rekordok a Vaterán a vatera.hu aukciós oldal szeptemberben elérte a na­pi 200 000 egyedi látogató­számot, a hazai legnagyobb online piactéren a regiszt­rált felhasználók száma meghaladja a 940 000 főt. A látogatók 55 százaléka férfi és 45 százaléka nő. Nem árulnak többé veszélyeztetett cápát az auchan az első nemzet­közi nagyvállalatként teljes mértékben beszünteti a ve­szélyeztetett cápák húsá­nak forgalmazását az egész hálózatában - így Magyar- országon is - a Le Figaro által idézett közlés szerint, beleértve a tőkehúson kí­vül a konzerveket és a mélyfagyasztott termékeket is. A hat nem veszélyezte­tett cápafaj húsából készült termékeket továbbra is áru­sítják. Bajnai Frankfurtban és Londonban lobbizik MAGYAR ÉRDEKELTSÉGŰ nagyvállalatok vezetőivel tárgyalt Bajnai Gordon Frankfurtban. A kormányfő találkozott a Deutsche Telekom, az E.ON, a Knorr- Bremse igazgatóival, a Deutsche Lufthansa vezető­jével, a Deutsche Bank több vezetőjével. Ma Londonba megy bizalomerősítő útra. Bajnai ma Londonban folytatja HIRDETÉS A kínai nyomdaipar fejlődése 1985 2002 2007 | Cégek száma 11 ezer 90 ezer 98 ezer Foglalkoztatottak száma 850 ezer 3 millió 3,4 millió Árbevétel (a GNP százalékában) 0,6 2 2,1 FORRÁS: INTERGRAF Száz itthoni üzem bedőlhet az idén PARTNERSÉG, EGYÜTTMŰKÖDÉS A REGIONÁLIS TUDÁSÉRT Piaci igényekre reagáló képzés Halmozottan hátrányos hely­zetű, többségében 40 év felet­tiek munkába állását segíti a Gazdaságfejlesztő' és Inno­vációs Nonprofit Kft. a Szolnoki kistérségben. A társaság konkrét vállalkozói igényekre épülő, képzést is tartalmazó munkaerő-piaci programot valósít meg, több mint 56 millió forint európai uniós forrásból. A TÁMOP 1.4.1 pályázati kiíráson el­nyert összeg 30 munkanélküli személy elhelyezkedési esé­lyeinek javítását segíti elő. A 2008 júniusában indult program résztvevői takarító és parkgondozó szakmákat szerezhettek, mely képzéseket 180 órás informatikai és 40-40 órás német, illetve angol nyelvi oktatás előzött meg. A programba bekerülő szemé­lyek képzését konfliktus- kezelő, önismereti és személy­iségfejlesztő, valamint állás- keresési technikákat oktató tréningek egészítették ki. Ezeknek a képzést kiegészítő szolgáltatásoknak köszönhe­tően a résztvevők könnyebben helyezkednek el a munkaerő- piacon, és fejlődnek a munka megtartásához szükséges készségeik, képességeik. Szolnokon és a kistérségében a munkanélküliek egyik leg­főbb problémáját az alulkép­zettség jelenti. A Gazdaság- fejlesztő és Innovációs Non­profit Kft. többek között ezen próbált javítani a programmal, melyben 75 százalékban nők, azon belül is nagy számban romák vettek részt. A program eredményességét mutatja, hogy a résztvevők közül 18-an már elhelyezkedtek, főként takarítóvállalatoknál és egyéb társaságoknál. További információ: Zsoltánszki Renáta program- vezető, tel.: 52/531-881 f^T Új A cikk megjelenését, és a projektek megvalósítását az OFA Hálózat PERTU projektje (TÁMOP 1.4.1- 07/2) támogatja (www.ofa-pertu.hu) A projektek az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinan szírozásával valósulnak meg. Rendre eltűnnek a milliárdok Direktinfo Hírlevél az alkalmazottak csalási trükkjeiről Hihetetlen összegek tűnnek el a cégektől a laza ellenőrzés miatt A 2008-ra becsült 220 milliárd forintnyi leírási veszteség 25 százalékát az alkalmazottak nemtörődömsége vagy szándé­kos tevékenysége okozta - áll a Direkünfo Kft. új elemzésében. Az éves leírási veszteség ne­gyedét menthetnék meg a tulaj­donosok, ha a cég alkalmazottai­nak tevékenységét rendszeresen | ellenőriznék - állítja Csatlós Csilla, a Direktinfo Kft. ügyveze­tő igazgatója. Számításaik sze­rint több mint 50 milliárd forint érvényesíthetetlen követelés ke­letkezett tavaly az alkalmazottak figyelmetlensége, vagy éppen a nagyon tudatos, saját haszon szerzésére irányuló tevékenysé­gük következményeként. Csat­lós Csilla szerint 30 milliárd kö­rülire tehető a 2008-ban, a hazai vállalkozásoknál, belső munka­társak által, előre kitervelten okozott éves kár összege. A követeléskezelő cég napon­ta találkozik olyan elképesztő esetekkel, amelyekben az ellen­őrzés megdöbbentő lazasága többmilliós, soha meg nem térü­lő kárt okoz a tulajdonosoknak. Egy most zajló ügyben például 60 milliónyi kinnlevőség jogi ér­vényesítésének szervezése köz­ben derült ki, a hét, különböző címzettnek kiszállított tétel mö­gött nincsenek sem szerződé­sek, sem megrendelések, sem szállítólevelek. Az adósok közül akit megtaláltak, az is megta­gadta a fizetést arra hivatkozva, hogy nincs és nem is volt nála a keresett áru. Az ügyben rendőr­ségi feljelentés készült. Csatlós Csilla úgy tapasztalja, a cégvezetők zöme naivan viszo­nyul az üzleti élet csapdáihoz. Nem néznek utána alaposan sem az üzleti partnereiknek, sem az alkalmazottaiknak, nem ellenőrzik az értékesítési folya­matot naprakészen. A Direktinfo rendszeres hírle­vélben gyűjti össze és leplezi le a hétköznapi üzleti gyakorlat su- mákságait, csalásokat és csap­dákat. Az október f4-én induló, két­hetente megjelenő hírlevelére a a www.direktinfo.hu oldalon lehet feliratkozni. ■ Á A v

Next

/
Oldalképek
Tartalom