Új Néplap, 2009. szeptember (20. évfolyam, 204-229. szám)
2009-09-07 / 209. szám
B6I9MMRRHIHHE! ÚJ NÉPLAP - 2009. SZEPTEMBER 7., HÉTFŐ TISZA-TO ES KORNYÉKÉ 5 Hívja az Új Néplap újságíróját! A szervezők sűrű programot állítottak össze az Abádszalókl Nyár 2009. évi eseménysorozatában. Az egyik legmozgalmasabb rendezvénynek a Tisza-tó «u“‘5l9U?S,,££ SSSjSí»*. mnusmswt _Sj wi Benépesülnek a vízpartok täKáposztásbárány Fesztivál Tiszaörsön A közelmúltban huszonharma- dik alkalommal rendezték meg Tiszaörsön a Fut a falu sportnapot. Mint Háttá Józseftől, a település polgármesterétől megtudtuk, az önkormányzati minisztériumhoz pályáztak, s 200 ezer forintot kaptak a rendezésre. Ezt további 200 ezer forintnyi önerővel egészítették ki. — Az előző évektől eltérően három helyszínen zajlottak az •események - mondta el a polgármester. - Délelőtt tíztől délután háromig a fürdő területén rendeztünk különböző vízi, illetve ügyességi versenyeket. Ezt köVetően a sportpályán folytatódtak a programok, itt egy háromcsapatos focivillám- torna zajlott. Eközben a lovas udvaron nagyszabású lovasbemutató és lovagoltatás vette kezdetét. Este zenés műsorral zártuk a napot. Az örsieknek nem sokat kell várniuk a következő nagyobb rendezvényre, hiszen szeptember 12-13-án tartják a III. Káposztásbárány Fesztivált. Az előző évek hagyományainak megfelelően az első napon szakmai programok zajlanak majd, emellett a településért sokat tevő helyieket is kitüntetnek. A második napon a káposztás, bárányos ételek kóstolása lesz a középpontban. Újdonságként debütál az étlapon a bárányos töltött káposzta. Közel kétezer résztvevőt várnak a rendezvényre. ■ MÉSZÁROS GÉZA elsősorban a Tisza-tó térsége településein élők hívását várja. Ha híre, ötlete, észrevétele van, vagy egyszerűen panaszát, még inkább örömét szeretné megosztani kollégánkkal, ne habozzon, tárcsázza az 56-516-737-es telefonszámot hétköznapokon! * 'IttíílflB 9 Jól zárt az Abádszalókl Nyár szezon A kerékpáros turizmus fellendült, a horgászok elmaradtak A nyár eleji csapadékos idő megrémisztetté az évszakból élő Abádszalókot, azonban a főszezon hozadéka kárpótolta valamelyest a városüzemeltetőket és a rendezvényszervezőket. Mészáros Géza Volt már rosszabb szezonja is Abádszalóknak. AVárosüzemel- tetők és a rendezvényszervezők tulajdonképpen elégedettek is lehetnek munkájukkal, de legfőképpen a júliusi és az augusztusi időjárással. A Tisza-tavi város jóformán a nyárból él, ezért fontos számára, hogy ebben az évszakban milyen idő járja. Persze nem elég csupán a meteorológiára hagyatkoznia. A szabad strand adottságai mellett arra is kellőképpen kell ügyelni, milyen környezettel, s milyen rendezvényekkel fogadják a vendégeket. Nos, a felkészülés jól sikerült: a tavasz végeztével a város egy jelentős pályázati támogatásnak köszönhetően megszépült. A Tisza-tó strand környezete az infrastruktúra és a szolgáltatások vonatkozásában minőségében is megváltozott. A városközponttól a strandig mintegy 250 méter hosszú - kandeláberekkel, pihenőpadsorokkal és viruló virágágyásokkal tarkított—sétálóutat építettek ki. A strand - amely előtt ingyenes lett a parkolás — beléptető rendszere korszerűsödött, a térfigyelőkamerarendszert továbbfejlesztették. A tó felőli oldalon 250 köbméter tiszai homokot terítettek el, a zöldfelületet folyamatosan nyírták, locsolták, gondozták. Felújították a csúszdákat, s továbbra is rendelkezésre álltak a vízisízés, a jetskyzés, a vitorlázás és egyéb vízi sportok szerelmeseinek a Tisza-tavi adottságok. Abádszalók ráadásul a „Mozdulj Tisza-tó!” elnevezésű sportprogramjaira különböző sporteszközöket nyert el (fejelőkapuk, vízi tollas stb.), melyekkel kibővültek a sportolási lehetőségek. Kovrig Zoltán, az Abádszalók Várost Üzemeltető és Szolgáltató Kft. ügyvezető igazgatója a tavaszi befektetések nyári hozadé- káról adott számot lapunknak:- Döcögősen indult idén az idegenforgalmi szezon. Az időjárás csak július közepétől vált „vendégfogadóvá”, addig jószerint csak diákcsoportokkal találkozhattunk a városban. Július közepétől azonban benépesült Abádszalók. Meglepetés volt a szállásadók számára, hogy a korábbi tendenciáktól eltérően most nyáron nem csupán hét végére költöztek le a vendégek Abádszalók- ra, hanem 5-7-10 napra foglaltak helyeket. Üdülési csekkel a forgalom 60-70 százaléka fizetett. A Tisza-tónál fellendülést mutatott a kerékpáros turizmus, ennek az ágazatnak a szolgáltatásait minőségben és mennyiségben is kívánjuk növelni. Ellenben a horgászturizmusban csalatkoznunk kellett, mivel a pecások nem találkoztak olyan halállománnyal, amely számukra megfelelő lett volna - mondta Kovrig Zoltán. Az ügyvezető igazgató hozzátette: a melegített vizű strandon 14 ezer, a Tisza-tó strandon 75 ezer belépőt adtak el, míg az ön- kormányzati tulajdonú Füzes Camping és Panzióban 4 ezer vendég fordult meg. Ezek a számok elfogadhatók idén nyárra, hozzávetőlegesen ilyen mértékű bevétellel kalkuláltak. Abádszalókon bevált, Tiszafüreden jövőre nyithat az áldozatsegítő iroda ebben az évben szezonális áldozatsegítő irodát nyitott a Fehér Gyűrű Közhasznú Egyesület Abádszalókon. Mint munkájukról Fügedi László, az irodát működtető szervezet elnöke beszámolt, munkatársaikat több alkalommal keresték fel különböző bűncselekmények áldozatai. A külßldi sértettek és a rendőri szervek között az iroda alkalmazottai szükség esetén tolmácsoltak, és számos esetben érdemben nagyobb segítséget nyújtottak, mint a hasonló feladattal megbízott állami irodák munkatársai. az iroda működtetését a megyei önkormányzat, illetve a helyi önkormányzat is támogatta. fügedi László elmondta, remélhetően a jövő évben is megnyílhat szezonálisan Abádszalókon az áldozatsegítő iroda, miközben Tiszafüreden egész évben nyitva tartó irodát kívánna a Fehér Gyűrű működtetni. HIRSAV Fogyatékkal élők a madárrezervátumban a szociális és Munkaügyi Minisztérium támogatásával egyedülálló turisztikai projekt valósul meg a Tisza-tavon. A speciális kialakítású és felszereléssel ellátott kirándulóhajóval, a különböző fogyatékkal élőknek a saját igényei figyelembevételével, élményszerűen tudják bemutatni a Tisza-tavi Madárrezervátum természeti értékeit. Tiszafüredről Hamburgba utazott a 80 tonnás áru KÉT rendőrautó és négy sárga villogós kísérőjármű kellett, hogy biztosítsa az éjszakában az út teljes szélességét elfoglaló konvojt. Egy tengeri hajókat kipakoló óriásdaru gépháza indult a napokban Tiszafüredről a csepeli szabadkikötőbe, hogy onnan Hamburgba ússzon majd tovább. A 22 méter hosz- szú és7 méter széles rakomány súlya 80 tonnát nyomott. A tíztengelyes teherjármű nem zavarta a tiszafüredi éjszakát, csupán a későn fekvőknek nyújtott rendkívüli élményt. Hanganyag népszerűsíti a régiót Németországban a magyar Turizmus Zrt. tavaly nyári sajtóútjának egyik résztvevője, Dominik Koll- mann podcastot tett közzé honlapján a Tisza-tóról. A hanganyag rövid interjúk keretében mutatja be a tó kialakulását, a helyi néphagyományokat és gasztronómiai különlegességeket, valamint a régió természeti értékeit. Egységes szabályozás a Tisza-tó körüli gáton a nemzeti Fejlesztési Ügynökséggel és a Nemzeti Közlekedési Hatósággal folytatott egyeztetések alapján a Közép- Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság saját hatáskörben szabályozza a Tisza-tó jobb parti árvízvédelmi töltés Kisköre—Sarud közötti szakaszán történő tartózkodás rendjét. A szabályozás hasonló a Tisza-tó bal parti védtöltésen történő tartózkodás szabályozásához. SZ0U0N.hu A tiszazugii településekről a SZ0U0N.hu hírportálon olvashatnak. Új iskolai vizesblokkok Kunhegyesen A Kunhegyesi Általános Iskola Dózsa György úti tagintézményében nyáron tizennégy vizesblokkot újított fel a város. Mint arról Szabó András polgármestere beszámolt, a települési forrásból megvalósuló beruházás nettó 13 millió forintba került. A fejlesztés elodázhatatlan volt, amely immáron komfortérzetet biztosít a diákok számára, másrészt a szolgáltatók felé a városnak költségmegtakarítást eredményez. Korábban egyébként a Kossuth Lajos úti tagintézményben történt fejlesztés, akkor a tornatermet, illetve tantermeket újítottak fel - mondta el érdeklődésünkre Szabó András. ■ Díjazott úrasztal. Rendkívüli sikert ért el a tiszafüredi fazekas, Nagyné Török Zsóka a debreceni VI. Nemzetközi Fazekas Fesztiválon. Népi Iparművészünk a .református úrasztal" témában kollekciójával első helyezést ért el. Másokat is felháborít a tiszaroffi kapuzárás A közelmúltban írtunk arról, hogy Tiszaroffon a helyi Agroff Kft. tulajdonában álló Árkusi majornál a társaság a szabad strandhoz vezető önkormányzati utakra zárható kapukat helyezett el. Akkor sem, s azóta sem világos, hogy a társaság jogszerűen járt-e el - az ügyben a földhivatal és a polgármesteri hivatal is vizsgálódik. Egy olvasónk e témában levelet küldött el szerkesztőségünkbe, melynek tartalmából idézünk: „Az Új Néplap augusztus 24-i számában olvastam kitűnő cikkét a tiszaroffi önkényes útebárásról. Felháborodásomat Ön megelőzte, ugyanis három héttel ezelőtt fia- mék nyaraltak itt, és a szokott úton akarták a Tiszát megközelíteni, de kerítés zárta el útjukat. Majd a gáton akarván megkerülni a majort, rendőrökbe ütköztek, akik gáthajtási engedélyt vetettek velük. Bennem is az merült fel először, hogy kinek a tulajdona ez az út? A jelenlegi tulajdonos ne\én van nyilvántartva a földhivatalban? Mint nyaraló, már27éve töltöm itta nyarat, de ennyi önkényeskedéssel még nem találkoztam. Az is meghökkentett, hogy a komplejárónál 1500 forintot kémek egy csónak leengedéséért, bizonyos rendeletre hivatkozva. Ez a rendelet csak a komp üzemeltetőjének engedélyéhez köti a csónak leeresztését, pénzt pedig nem is említ.. ” (Név a szerkesztőségben) i ¥ I r