Új Néplap, 2009. szeptember (20. évfolyam, 204-229. szám)
2009-09-05 / 208. szám
12 UJ NÉPLAP - 2009. SZEPTEMBER 5., SZOMBAT Festmények és fnferegások. Első alkalommal rendeztek Nemzetközi Képzőművészeti Alkotótábort Öcsödön. A résztvevő hét művész alkotásaiból kiállítás nyílt tegnap délután a helyi művelődési házban. Képünkön az alkotók egy csoportja rendezi a festményeket. I DVD-AJÁNLÓ A mixlemezek sorában nemrég jelent meg a My Ibiza sorozat idei tétele. A CEM két jól ismert DJ, Náksi Attila és Brunner Zsolt, mint Stereo Palma állította és mixelte össze az idei nyár jól ismert nagy techno és house klubslágereibó'l, valamint olyan felvételekből, amelyek az elkövetkezendő idők befutó számai lehetnek. A My Ibiza 2009 lemezen olyan új slágerek találhatók, mint a rádiók által is igen kedvelt Inna: Hot című száma, aztán olyan, legújabb nemzetközi sikerek, mint a Pit- bulltól az I Know You Want Me, a nagy skandináv triumvirátus, Ax- well, Steve Angello és Sebastian Ingrosso közös dala, a Leave The World Behind, Kid Cudi vs. Croo- kerstől a Day N Nite. A lemezről nem hiányozhatnak a hazai dance listák legjobbjai sem, mint Sidney Sámsontól a Riverside, vagy épp a hazai klubok kedvence, a Radio Slave: Grindhouse című szerzeménye. Természetesen több remixszel van jelen maga a szerzőpáros Náksi & Brunner (Stereo Palma) is, mint a Miami Beach, amely az idei év egyik megaslágere, ezzel is erősítve a hazai vonalat. Bővebben: SZOL)ON.hu/Zeneajánló (Náksi & Brunner aka. Stereo Piama: My Ibiza 2009. Kiadó: CIS) u B. Gy. $^MYlBIZA2009 TÜKÖR ____ Ti los a hullámkeltés! hajó Nem a sebesség a lényeg, hanem a körültekintő közlekedés Horgászok tartják rettegésben a hajók tulajdonosait? Vagy a nagyobb motorcsónakok a horgászokat? A horgászok a hajóút közepén horgásznak, de nem világítják ki magukat. A hajók meg nagy hullámokat keltenek... Egy korábbi cikkünkben, amelyet elolvashatnak a SZOLON.hll hírportálon, a horgászok panaszkodtak arra, hogy a nagyobb hajók olyan nagy sebességgel haladnak el mellettük, hogy beterítik őket vízzel. A hajótulajdonosok szerint a pecások a hajóútban kötik ki csónakjukat és alacsony vízállásnál nem tudják kikerülni őket.- Arra kérnénk a horgászokat, hogy ne kössenek ki a hajó- útba, mert alacsony vízállásnál nem tudják kikerülni őket a nagyobb testű hajókkal közlekedők HAJNAL MIKLÓS és Szautner Tamás, a hajótulajdonosok nevében arra kéri a horgászokat, hogy alkonyaikor, illetve éjszaka világítsák ki a járművüket, minden oldalról, három méteres magasságban, jól látható módon. Ugyanúgy, mint ahogyan a kerékpárosok is használják a világítást naplemente után. A sötétben nem lehet észrevenni őket, így könnyen nekik mehet egy nagyobb testű motoros hajó.- mondja Hajnal Miklós, aki évtizedek óta hajózik. - Főleg a vasúti hídnál okoz problémát, ha a hajóútban vannak a horgászok, hiszen szorosan, jobbközépen kell a csónakkal menni. A bal parton homokzátony van, ott nem lehet közlekedni - teszi hozzá Hajnal Miklós. Mint azt megtudtuk, a vízisí- zőket húzók nem veszik le a gázt akkor sem, ha egy kisebb csónak közelébe érnek, mert akkor leesik az, aki vízisízik. Hajnal Miklós elmondta, a hullámkeltés tilos, a víz mindenkié, de ezt a horgászoknak is figyelembe kell venniük. Nem a sebesség a lényeg, hanem a hullámkeltés. Ennek igazságát mi magunk is tapasztalhattuk, amikor egy nagyobb testű hajóval szeltük a habokat a Tiszán. A szolnoki vízA hatályos hajózási szabályzat is előírja ezt. A veszteglő magányos hajónak a hajóút felőli oldalon, legalább 3 m magasságban elhelyezett, minden oldalról látható szokásos fehér fényt kell viselniük. A nyílt helyen veszteglő tolt köteléknek, a hajóút felőli oldalán, a tolóhajón és a kötelék elején legalább 3 m magasan elhelyezett, két minden oldalról látható szokásos fehér fényt kell viselnie. műnél lévő vízkiemelőt elhagyva, a sebességet betartva, húsz kilométer per órás sebességre gyorsította vízi járművét Szautner Tamás. Megmutatta, mekkora hullámokat kelt a motor. Hajnal Miklós és Szautner Tamás elmondása alapján azok köny- nyen felboríthatnak egy köny- nyebb csónakot. Éppen ezért az evezősök és a kisebb vízi járművek közelében le kell lassítani. Ha középen mennek, alacsony vízállásnál nem tudják kikerülni őket nagy ívben, mert fennakadna a hajó a part közelében. A kisebb csónakokon lévő motor is alkalmas nagy hullámok keltésére, így a kikötőknél nekik is lassabban kell menniük. Azaz a hullámkeltés a horgászokra is érvényes. A kikötött hajókban komoly károk keletkezhetnek, ha a nagyobb hullámok a stéghez verik a jármű oldalát.- Ki van jelölve, hogy hol lehet hajózni, a piros bolya például kizárja a jobb partot - magyarázza Hajnal Miklós. A Tiszán tett túránk során olyan fiatalokkal is találkoztunk, akik egy háromméteres gumicsónakban ültek. Összesen négyen voltak, nem a pehelysúly kategóTilos a hullámkeltés! A hajónak úgy kell szabályozni sebességét, hogy ne keltsen olyan hullámot vagy szívóhatást, amely menetben lévő vagy veszteglő hajóban kárt okozhat A hajó sebességét kellő időben csökkenteni kell, különösen a kikötő bejárata előtt, a part mellé vagy kikötőhelyen kikötött, a veszteglőhelyen tartózkodó hajó közelében, azonban sebessége a biztonságos műveletezéshez szükségesnél kisebb nem lehet riából, a motorjukból pedig kifogyott a benzin. Lapáttal eveztek és erősen imbolyogtak a vízen. Mentőmellény nem volt rajtuk és egy kisebb hullám is felboríthatta volna őket. Végül egy horgász vontatta csónakjával a partra a bajbajutottakat. A vízi túra tanulsága, hogy mind a horgászoknak, mind a nagyobb hajók tulajdonosainak türelemmel, megértéssel és odafigyeléssel kell lenniük egymás irányába. Ha mindenki a másikra mutogat, a probléma örök lesz. ■ Négyesi Ildikó TISZA-PARTI TERMÁLFÜRDŐ CAMPING TISZAKÉCSKE tTÍmfc GYÓGYVÍZ - FEDETT USZODA - JACUZZI -SZAUNA-ÉTTEREM Nyitva mindennap: 9-20 óráig Tel.: (76) 441-363 www.thermaltiszaDart.hu r,ns*l~ Üdülési csekk elfogadóhely és egészségpénztárakkal szerződött szolgáltató! Világítsák ki csónakjukat. INGATLAN SZOLNOK, belvárosában, a Sajtó utcában 3 szintes ikerházrész 2 autónak garázzsal, saját udvarral eladó. 20/340-6604.---------------------------------------------------------------------------------*362742* SZ OLNOK, Délibáb út 2. alatt telephely eladó. Érd.: 20/9280-078.---------------------------------------------------------------------------------*362744* SZOLNOKON, a Véső úton családi ház lakható melléképülettel eladó. Tel.: 56/340-718.---------------------------------------------------------------------------------*365617* 8TISZAVÁRK0NYBAN 140 irí-es családi ház igényesnek eladó. Érd.: 20/540-2226.-----------------------------------------------:---------------------------------*365731* SZ OLNOKON, a Thököly úton, 2 szobás, alsó konyhás, fél családi ház garázzsal eladó. Érd.: 20/246-6713.---------------------------------------------------------------------------------*366152* SZOLNOKON, a Mária úton I. em.-i, 87 m!-es lakás garázzsal eladó. 1:70/270-1952.---------------------------------------------------------------------------------*366156* SZOLNOKON, a Thököly úton 2.666 ní-es telek eladó. 30/934-4564.---------:----------------------—-----------------------------------------—*366174* a RÁKÓCZIFALVÁN családi ház eladó. Ár: megegyezés szerint. Érd.: 70/381-0102.---------------------------------------------------------------------------------*366236* SZOLNOKON, a Wagner G. úton IV. em.-i, 1 szobás, egyedi gázfűtéses lakás eladó. I.ár: 5.2 M Ft. Érd.: 16 óra után, 20/976-8545.------------------------------------------:--------------------------------------*366248* SZ OLNOK belvárosában, a Csokonai úton 1 szobás, 1. em.-i, felújított, egyedi gázfűtéses lakás eladó. I.ár: 7 M Ft. 20/976-8545,16 óra után.----------------------------------;----------------------------------------------*366248* SZANDASZŐLŐSÖN otthonos ház, fizetési kedvezménnyel eladó. Érd.: 06-30/922-5616.---------------------------------------------------------------------------------*366260* SZAJOLBAN 1946 m* i, 2-es építési telek eladó. 20/314-9607.---------------------------------------------------------------------------------*366344* SZOLNOKON, a Maros utcában 2 szobás, gázos családi ház eladó. I.ár: 6.5 M Ft. Tel.: 56/371-450.---------------------------------------------------------------------------------*366359* a SZOLNOKON, a Pletykafaluban, 2 szobás, felújításra szoruló, kertes ház eladó. I.ár: 5.5 M Ft. Érd.: 30/525-3425.---------------------------------------------------------------------------------*366377* SZOLNOKON, a Nagy I. krt.-on panelprogra- mos, kétszobás lakás eladó. T: 70/386-9841.---------------------------------------------------------------------------------*366430* a SZANDASZŐLŐSÖN 1000 m2-e telken, 140 m2-es családi ház, lakható alsóépülettel, garázzsal eladó. I: 30/238-9162.---------------------------------------------------------------------------------*366449* S SZANDASZŐLŐSÖN telkünk hátsó része 1000 m2 eladó, teljesen külön bejárattal (teherautóval is). L: 30/238-9162.---------------------------------------------------------------------------------* 366449* SZOLNOKON 54 m2-es, III. em.-i, gázos, erké- lyes, parkettás lakás saját pincével eladó. I.ár: 8.6 M Ft. Érd.: 70/529-1356.---------------------------------------------------------------------------------*366454* SZOLNOKON, a Széchenyin 2 szobás, üres lakás eladó. Ár: 5.4 M Ft. 20/944-8264.---------------------------------------------------------------------------------*366457* SZOLNOKON, a belvárosban 37 m2-es, fsz.-i, hálófülkés garzon eladó. 70/931-0860.---------------------------------------------------------------------------------*366475* SZOLNOK, kertvárosi, sorházi lakás eladó. Érdeklődni: 70/944-9996, 20/247-3857.---------------------------------------------------------------------------------*366476* SZOLNOKON, a Toldi úton 105 m2-es, sorházi lakás garázzsal, pihenőkerttel eladó. T.: 20/370-5344.---------------------------------------------------------------------------------*366485* 1,33 ha-s területen 506 nf-es csarnoképület a Piroskai út 13. sz. alatt eladó. I.ár: br. 81.25 M Ft. 20/961-0228.---------------------------------------------------------------------------------*366493* 8 SZOLNOKON eladó, vagy kiadó 3+2 fél szobás, igényesen felújított, luxus igényeket is kielégítő társasházi lakás garázzsal. Érd.: 20/225-1712.---------------------------------------------------------------------------------*366501* SZOLNOKON belvárosi, Sarló utcára néző, I. em.-i, déli (a konyha és az előszoba ablaka északi) fekvésű, 1,5 szobás, parkettás, gázos lakás udvari gk-i beállási lehetőséggel eladó. I.ár: 8.6 M Ft. Tel.: 06-20/925-3793.---------------------------------------------------------------------------------*366506* SZOLNOKON, a Kassai út 37. sz. alatt, 2. emeleti, 2 szobás, 54 m2-es, egyedi gázfűtéses lakás 6,2 M Ft-ért eladó. 20/912-5659.---------------------------------------------------------------------------------*366515* LAKÁSCSERE ■ ELCSERÉLNÉM kunhegyest 80 m2-es családi házamat szolnoki panellakásra. 59/325-861.---------------------------------------------------------------------------------*365961* GARÁZS SZOLNOK, Szántó krt.-on garázs kiadó 8 E Ft/hó. Tel.: 20/455-7620.---------------------------------------------------------------.-----------------*364039* SZ OLNOKON, a Meder úton árammal ellátott garázs eladó. I.ár: 1.9 M Ft. 30/5268485.---------------------------------------------------------------------------------*366300* SEBESTYÉN úti garázs kiadó. 20/217-4658.------:-------------------------------,-----------------------------------------*366517* JÁ RMŰ MARUTI 800DX piros, 1993-as, műszaki novemberig eladó vagy csere építőanyagra, hasznos dologra is érdekel. I.ár: 120 E Ft. 30/303- 1078.---------------------------------------------------------------------------------*366290* Szolnokon, a Százados út 2-ben! Telefon: 56/423-000, fax: 56/423-900, internet: www.zilahiautoglas.hu SZEZON VÉGÉN OLCSÓBBAN! HŐVÉDŐ FÓLIÁZÁS szeptember hónapban 20 % engedménnyel, és folytatódik a SZÉLVÉDŐ ÜVEG AKCIÓ. Részletekért érdeklődjön üzletünkben. Az akció 2009. szept. 1-től a készlet erejéig tart. * SUZUKI Swiftet vásárolnék. Ajánlatokat: 06-30/488-0630 telefonra kérem. HASZONGÉPJÁRMŰ B UTÁNFUTÓ, 500 kg összsúlyú, ráfutófékes, jó állapotban eladó. Tel.: 30/431-4047.--------*------------------------------------------------------------------------*366364* ÁL LÁST KÍNÁL FŰTÉSSZERELŐKET felveszünk. 30/953-8156.---------------------------------------------------------------------------------*363997* GYAKORLATTAL rendelkező kőműveseket felveszek. 70/773-6279.-------------------------------------------1-------------------------------------*365955* MA GYARORSZÁG egyik piacvezető tankönyvkiadója főállású területi képviselőt keres Jász- Nagykun-Szolnok megye területére. Feltétel: pedagógusi végzettség 5 év szakmai tapasztalattal, B kategóriás jogosítvány több éves gépkocsivezetői gyakorlattal. Fényképes önéletrajzokat a hr@kozpont.hu e-mail címre várjuk jövedelemigény megjelölésével. Határidő: 2009. 09.12.----------.----------------------------------------------------------------------*366246* KO ZMETIKUS és manikűrös jelentkezését várom: 30/443-2335.--------------------------------------------------------------------------------*366349* Az Euro-Öko Farm Csoport Jász-Nagykun-Szolnok megyei működési területre felvételt hirdet s 1 fő mezőgazdasági gépártékesítő /technológia-fejlesztési szakterületi felelős munkakörben! Részletek a www.eurofarm.hu honlapon az állásbörze rovatban! PAL0TÁSI Mg. ZRt. (5072 Besenyszög-Palotás, Tessedik S. u. 2.) állattenyésztési telepére képzettséggel, illetve gyakorlattal rendelkező ellető tehenészt, és állatgondozó jelentkezését várja. Teljesítmény-arányos fizetés, illetve magas kereseti lehetőség biztosított. Jelentkezés: rövid szakmai önéletrajzzal, írásban. Érdeklődni: Szurmai László (telefonszám: 30/689- 7630). —--------------;-------------------------------------------------------------*366413* JÁ SZBERÉNYBE keresünk, raktárosi tapasztalattal rendelkező, lehetőleg jászberényi munkavállalókat, azonnali kezdéssel. Érd.: 06- 30/349-1037.---------------------------------------------------------------------------------*366465* KÖZVÉLEMÉNYKUTATÁSHOZ (céges és lakossági), számlaképes kérdezőket keresek. 20/497- 1728, 70/425-7153.---------------------------------------------------------------------------------*366477* KERESKEDELEMBEN, vendéglátásban jártas, vezetői képességgel rendelkező, ambiciózus munkavállalót keresünk szolnoki benzinkútra. Tel.: 20/922-7172, 20/960-7967.---------------------------------------------------------------------------------*366491* Varrónőket vagy betanított varrónőket keres felvételre kétműszakos munkarendbe, szolnoki munkavégzésre ~ az AUNDE Kft. I Érdeklődni személyesen a helyszínen 9-12 óráig: Szolnok, Álmos út 2. TÁRSKERESÉS 22 ÉVES, szolnoki, főiskolás lány tartós kapcsolatra társat keres. T.: 20/235-4673. —------------------------—---------------------------------------------*344837* JÓ MEGJELENÉSŰ, fiatal lány tartós kapcsolatra társat keres. 20/312-5540.---------------------------------------------------------------------------------*350645* OKTATÁS • VIDÉKÉRT EGYESÜLET • 4400, NYÍREGYHÁZA, KÓTAJI ÚT 33. AL: 1915 GAZDÁLKODÓK FIGYELMÉBE! 100%-OS TÁMOGATÁSSAL • MÉHÉSZ • FAKITERMELŐ • MOTORFŰRÉSZ-KEZELŐ • VADÁSZ, VADTENYÉSZTŐ • T KATEGÓRIÁJÚ VONTATÓ- VEZETŐ • ARANYKALÁSZOS GAZDA • MEZŐGAZDASÁGI GÉPKEZELŐ • NÖVÉNYVÉDŐ- ÉS MÉREGRAKTÁR-KEZELŐ • 80 ÓRÁS ZÖLDKÖNYV • SZÁMÍTÁSTECHNIKAI ISMERETEK • SAJTKÉSZÍTŐ • HÚSIPARI TERMÉKGYÁRTÓ (SZÁRAZÁRÚ KÉSZÍTŐ) • GYÜMÖLCSFELD0L0GZÓ • ZÖLDSÉGFELDOLGOZÓ • PÉK KÉPZÉSEK! A termelésben és az értékesítésben segítséget nyújtunk végzett hallgatóinknak a termékfeldolgozó képzések befejeztével. 20 fő jelentkezése esetén a tanfolyam bármely a helyszínen indul! Jelentkezés: www.vldekert.hu « M Tel.: 0642/430-313,0630/3857459 AKTUÁLIS KÉPZÉSEINK • mérlegképes könyvelő • pénzügyi-számviteli ügyintéző • adótanácsadó • közbeszerzési referens • személyügyi gazdálkodó és fejlesztő • társadalombiztosítási és bérügyi szakelőadó • minőségbiztosítási auditor • élelmiszer* és vegyi áru eladó • kereskedő, boltvezető • ingatlanközvetítő • i n gatlanvagyon-értékelő és -közvetítő • társasház-kezelő »logisztikai ügyintéző • valutapénztáros és valutaügyintéző | • ékszerbecsüs i •munkavédelmi technikus S • számítástechnikai szoftverüzemeltető ? N 2009. szeptemberi kezdéssel Szolnokon. § Jelentkezési cím: Perfekt Gazdasági Tanácsadó Oktató és Kiadó Zrt. Szolnok. Verseghy park 8. E-mail: szolnok@perfekt.hu www.perfekt.hu/jasz INF0V0NAL: 56/422-276 perfekt TANUU0N szakmát! OKJ-s képzéseink vww.2007kapos.hu. Kérje ingyenes tájékoztatónkat!-------------------------------------:------.-------------------------------------*364720* AZ INDEX Kft. járművezetői tanfolyamot indít C (tehergépkocsi), C + E (nehézpótkocsi) és D (autóbusz) járműkategóriákban 2009. szeptember 07-én 16.30 órakor Szolnokon, a Százados út 1. sz. alatt. Jelentkezni lehet a tanfolyam indulásakor a helyszínen, vagy telefonon: 56/512-213,56/429-767. Többszöri részletfizetési lehetőség! AKKRSZ: 0369, ÁFSZ. NYT. sz.: 16-0277-04.----------------•----------------------------------------------------------------*365563* IN TENZÍV akciós KRESZ-tanfolyam indul szeptember 7- én 16.30 étakor délutános és 12-én 9.00 órakor hétvégi foglalkozásokkal a Sprint Autósiskolában Szolnok Ispán krt. 1. Érd.: 70/364- 0419.---------------------------------------------------------------------------------*365590* L0 VÁRI nyelvtanfolyam indul Szolnokon, a Romani Skhola Nyelviskolában 2009. szeptember 10-én. 70/265-5656, www.romaniskhola.hu — ----------------------------------------------------------------------*365564* SÁ LYI-SULI! B kát. tanfolyamot indít hétköznap és hétvégei kezdéssel. T.: 2Ó/428-1317, www.salyisuli.hu.-----------------------------------------------‘--------------------------------*366215* KE DVEZMÉNYES B kát. tanfolyam indul 09. 10-én. 20/976-9362, honlap: http://szakali.uw.hu, nyt.: 16-0042-05.---------------------------------------------------------------------------------*366337* _________UTAZÁS_________ ER DÉLY - Székelyföld szeptember 18-20-ig, klí- más mikrobusszal. Az utazás ára: 16 E Ft/fö. Tel.: 06-20/474-1141. — -----------------------------------------------------------------------*366161* OL ASZORSZÁGI, marottai, 39. heti, 2 fős üdülőjog, 1.3 M Ft-ért eladó. 30/905-7045.---------------------------------------------------------------------------------*366391* ALBÉRLETET KÍNÁL EGYSZOBÁS, gázfűtéses lakás Szolnokon, a Sarló úton kiadó. Érd.: 30/655-8388.---------------------------------------------------------------------------------*361138* a SZOLNOKON, a vasútállomásnál 2 szobás, alacsony rezsijü lakás kiadó. 20/238-8194.---------------------------------------------------------------------------------*363452* SZOLNOKON, a Kassai úton, 2 szobás, felújított, 1. emeleti lakás, számlaképesen is kiadó. T.: 20/985-9064.---------------------------------------------------------------------------------*365316* SZOLNOK belvárosi, 2 szobás, bútorozatlan, földszinti lakás kiadó. 20/937-2430.---------------------------------------------------------------------------------*366134* 8 SZOLNOK központjában 1.5 szobás, bútorozott lakás kiadó. Tel.: 06-20/373-2473.---------------------------------:----------------------------------------------*366138* SZ OLNOKI lakás 4 diáknak. 30/368-0559.----------------------------------------------------------------------------------366251* SZOLNOKON, a belvárosban, a Sajtó úton 3 szobás, társasházi lakás kiadó. 20/237-8263.---------------------------------------------------------------------------------*366311* SZ OLNOKON, a belvárosban, 1,5 szobás, összkomfortos lakás kiadó. T: 20/452-2021.---------------------------------------------------------------------------------*366343* CSENDES és biztonságos zöld környezetben Szolnokon, a Csokonai út 23. sz. alatt, 3. em.i, bútorozatlan, 2 szobás, gázfűtéses, nagy- konyhás lakás kis rezsivel kiadó diákok részére 40 E Ft+rezsiért. 30/200-0010.---------------------------------------------------------------------------------*366404* SZ OLNOKON, a Kassai úton, I. emeleti, 2 szobás lakás kiadó. Érd.: 20/462-5334.---------------------------------------------------------------------------------*366409* SZOLNOKON, 2 szobás, gázos lakás, 2-3 fő részére, hosszú távra kiadó. 30/289-3126.---------------------------------------------------------------------------------*366421* SZOLNOKON, a Szigligeti úton, 1 szobás, bútorozott lakás kiadó. T.: 30/424-2937, 20/566-7522.---------------------------------------------------------------------------------*366453* SZOLNOK ispán krt.-on bútorozott szoba 25 E Ft, rezsivel együtt kiadó. 70/597-5082.---------------------------------------------------------------------------------*366472* (Folytatás a 14. oldalon.) i f á f