Új Néplap, 2009. szeptember (20. évfolyam, 204-229. szám)

2009-09-21 / 221. szám

14 TŰKOR ÚJ NÉPLAP - 2009. SZEPTEMBER 21., HÉTFŐ Szűrésekkel a szolnokiak egészségéért betegségmegelőzés Októberben kezdődik egy újabb egy hónapos program a megyeszékhelyen A Szűréssel az életért program során is sokan jöttek el Szolnokon, főleg a középkorúak és az idősebbek Szolnokon a városi szintű szűrőprogramok beveze­tésében főszerepe volt Já nosiné dr. Bene ldikónak, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kór­ház-Rendelőintézet orvosigazgatójának. Vele beszélgettünk a megelő­zés fontosságáról. Békési Brigitta — Miért tartotta fontosnak egy városi szintű szűrőprogram be­vezetését?- Huszonnégy éve dolgozom az egészségügyben, és a mun­kám során azt tapasztaltam, hogy a megelőzés és az előzetes szűrővizsgálatok jelentősége ^ rendkívül nagy. A betegségeket I ugyanis köztudottan könnyebb megelőzni, mint gyógyítani és helyreállítani a szervezet opti­mális, megfelelő működését. Mindezt az emberekben is tuda­tosítani kell, erre pedig legalkal­masabbak a szűrővizsgálatok.- Milyennek látja a szolnokiak egészségi állapotát? —A magyar emberek egészsé­gi állapota nagyon rossz, megyei és városi szinten az országos kö­zépmezőnyben vagyunk, magas a szív-érrendszeri, a daganatos megbetegedések aránya. A cu­korbetegségről már nem is be­szélve, mely világméretekben is óriási növekedést mutat.- Hogyan valósította meg a szűrőprogramok bevezetését Szolnokon? — A városban a szűrőprogram önkormányzati támogatással jött létre. Mindez azonban kevés lett volna a hivatástudatból ön­ként pluszmunkát vállaló orvo­sok, szakdolgozó kollégák nél­kül. Ezért juttatást nem kapnak, szabadidejüket áldozzák fel, de érzik a feladat fontosságát, és év­ről évre sokan csatlakoznak hoz­zánk, hogy segíteni tudjanak. — Mikor volt először szűrőprog­ram a városban?- Elsőként 2007. március 1- jén a „Tiszta Szívvel Szolnokért” program keretében végeztünk városszerte szűrővizsgálatokat. Három éve, 2007 októberében „Egészséges Szolnokért” hóna­pot tartottunk, ahol szintén le­hetőségük volt a szolnokiaknak részt venni a vizsgálatokon. Az­óta évente két alkalommal, ta­vasszal és októberben megismé­teljük ezeket az akciókat.- Éltek a lakók a lehetőséggel? —A 2007-es első szűrővizsgála­ton — mely nagyjából egybeesett a vizitdíj bevezetésével—rengete­gen voltak, és azt tapasztaltuk, hogy megszerették az emberek. A város különböző pontjaira me­gyünk, hogy mindenki könnyen eljuthasson egy-egy helyszínre. Több vizsgálatot végzünk, ame­lyek mindegyike térítésmentes. Többek között csontsűrűség-, vér­nyomás-, koleszterinszint-, trigü- cerid-, vércukorszint-mérést. Le­hetőségű van bőrgyógyászati, uro­lógiai vizsgálatra, glaukómaszű- résre, látásvizsgálatra is a prog­ram keretében. A szűrővizsgálat­ok már kiterjednek a szájüregi rákszűrésre, a légzésfunkció- és hallásvizsgálatra is. A programo­kat tájékoztató előadások, interak­tív fórumok is színesítik.- Bővítik-e a szűrések listáját?-A közeljövőben szeretnénk a szűréseket folytatni, bővíteni és kiterjeszteni a lisztérzékenység­re is. Az idén októberben példá­ul a 2010 szeptemberében isko­lát kezdő gyerekeket szűrjük e célból az óvodákban.- Kiket várnak elsősorban ezekre a programokra? — Elsősorban a negyven év fö­lötti korosztályt céloztuk meg, de várunk mindenkit: azokat, akik egészségesnek érzik magu­kat, és azokat is, akiknek bármi­féle panaszuk van. — A férfiak köztudottan kevés­bé szeretnek orvoshoz járni... — Tavaly először tartottuk meg a férfiak hetét, tekintettel arra, hogy korábban közülük keve­sebben látogattak el a szűrő­programokra. Idén is lesz hason­ló, amikor kifejezetten az erő­sebb nem képviselőivel foglalko­zunk. Úgy látjuk, sikeres ez a kezdeményezés. — Volt-e kézzelfogható eredmé­nye a szűrővizsgálatoknak? — A szűrőprogramok kereté­ben sok betegséget kiszűrtünk eddig, az érintetteket a házior­voshoz vagy speciális szakorvos­hoz irányítottunk. A gyakorlat­ban, hogy a lakosság egészségi állapotában lényeges változás történjen, még hosszú évek munkájára van szükség. Azt vi­szont már sikerült elérnünk, hogy egyre többen törődnek az egészségükkel, és ez ad reményt a hosszú távú sikerekre, ered­ményességre. Legközelebb októ­ber 5-én kezdődik és egy hóna­pon át tart a szűrőprogram, melyre minden szolnokit szere­tettel várunk a különböző hely­színeken. Jánosiné dr. Bene Ildikó család: házas, két fiúgyer­mek édesanyja VÉGZETTSÉG: 1986: Szegedi Orvostudomá­nyi Egyetem, általános orvos 1992: belgyógyász szakorvos 2000: „Hipertónia minősített orvosa” képesítés MUNKAHELY: 1986: Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet belgyógyászat 2000: rendelőintézet csoport­vezetőfőorvosa 2007: rendelőintézet megbí­zottfőorvosa 2008. ősz: orvosigazgató Több tekintetben is érdekes le­mezt adott ki (szerzői kiadás­ban!) Szabó Eszter, akit még a Megasztár 3. sorozatából ismer hetünk. A Colorpop! névre hall­gató album ugyanis több külde­tést is teljesít, amellett, hogy egy változatos, iz­galmas, az énekesnő sokféle arcát megmuta­tó anyagot tartalmaz. A lemez dalait Eszter mellett az életben is állandó társ, férj, a kiváló zenész-éne­kes Kontor Tamás írta. A lemez HALLGATÓ címe egy Eszter által kitalált meghatározás, ami nevéből adó­dóan színes-változatos dalokat jelent. Hallhatunk is itt igazi rockot, magyaros népze­nei hangulattal kísért folkdalokat, new pun­kot, gospellel megspé­kelt modern rockot, pör- gős rockabillyt, world- electro zenét, dzsesszet és akusztikusra hangszerelt dalt is. Eszter hangjához mindegyik zenei irányzat nagyon illik, el­képesztő az a változatosság, amit énekben Szabó Eszter be­mutat, és szinte nem is hin­nénk, hogy ő énekli mindegyik dalt (az egyiket duettben Zalat- nay Cinivei). A CD-n szerepel három olyan angol nyelvű felvé­tel is, amelyek a nemzetközi Song Of The Year dalversenyen díjat kaptak. BŐVEBBEN: SZ0U0N.HU/ ZENEAJÁNLÓ (Szabó Eszter: Colorpop! Szerzői kiadás.) ■ B. Gy. TISZA-PARTI TERMÁLFÜRDŐ CAMPING TISZAKÉCSKE GYÓGYVÍZ - FEDETT USZODA - JACUZZI • SZAUNA - ÉTTEREM Nyitva mindennap: 9-20 óráig Tel.: (76) 441-363 www.thermaltiszapart.hu Üdülési csekk elfogadóhely és egészségpénztárakkal szerződött szolgáltató! Hadd szálon! A SZOLNOK-JÄSZKUN online Lehet Ön asztalos, lakatos, vagy más mesterember, itt biztosan megtalálják! Hirdesse vállalkozását a 2010-es tál"-ban hihetetlenül kedvező áron! Hirdefesfelvetel oákOanniE MEGJELENÉS: 2009. NOVEMBER A hirdetések szövegét minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal INGATLAN KERESÜNK-KÍNÁLUNK eladó lakásokat, kertes házakat, nyaralókat, külföldi és belföldi ügyfe­leink részére. UNIVERZÁL Országos Ingatlaniro­da Szolnok, Ady E. 1. Tel.: 56/422-043, vagy 20/992-8505.---------------------------------------------------------------------------------*352929* 1,33 ha-s területen 506 m2-es csarnoképület a Piroskai út 13. sz. alatt eladó. I.ár: br. 81.25 M Ft. 20/961-0228.----------­-----------------------------------------------------------------------366493­EL ADÓ tulajdonostól Óbudán zöldövezetben, jó közlekedéssel, csendes utcában, jó elosztású 52 m2-es, 2 szobás, 3. emeleti panellakás. A szobák külön bejáratúak, az előszobából gardróbszoba nyílik, a WC, fürdő külön. A szobák és az előszo­ba parkettás, a többi helyiségben linóleum van. Közös ktg. kb. 8.000 Ft. A lakás irodának is ide­ális. A ház e^edi fűtéskorszerűsítése folyamat­ban van. Ár: 9.970.000 Ft. T: 30/240-9053.---------------------------------------------------------------------------------*367855* SZOLNOK egyik legzöldebb belvárosi utcájá­ban nagy családi ház eladó. 20/9412-007.---------------------------------------------------------------------------------*367693* SZOLNOKON, a József A. úton 1 + 2 fél szobás, zuhanyfülkés lakás eladó 3Ö/411-8629.---------------------------------------------------------------------------------*367790* SZOLNOK, Rákóczi út 32. sz. alatt, 6 lakásos társasházban, 100 m2-es, összkomfortos la­kás, fszt.-r garázzsal eladó. I.ár: 16.5 + 2 M Ft. 1:20/983-7987. —------------------------ *367853* NÉMET-OSZTRÁK ügyfeleink részére eladó in­gatlanokat keresünk! 06-1-210-4904.---------------------------------------------------------------------------------*367889* 8 SZAMBÁN 500 m2-es építési telek sürgő­sen eladó. I.ár: 1.3 M Ft. Tel.: 56/446-668.---------------------------------------------------------------------------------*367972* a ÉPÍTÉSI telek Eper úton eladó 30/218-9691.---------------------------------------------------------------------------------*367976* ELADÓ Szolnok, Kassai úti I. emeleti garzonla­kás 5.6 M Ft-ért. T.: 20/992-8505.---------------------------------------------------------------------------------*367982* SZOLNOK, József A, úton 6 lakásos társasház­ban 3 szobás, 85 m2-es, fszt.-i lakás udvari ga­rázzsal eladó. 30/438-4637.---------------------------------------------------------------------------------*368080* KUNSZENTMÁRTONBAN 160 m!-es, kétgenerá- ciós ház eladó. Érd.: 70/420-1547.-------*--------------------------------------------------------------------------*368158* GA RÁZS B KÚT utcai garázs kiadó. 20/528-3819.----------------------------------------*367190* JÁ RMŰ 8 '87-ES évjáratú 1300-as Lada, friss műsza­kival, sürgősen eladó. I.ár: 130 E Ft. Tel.: 56/446-668.---------------------------------------------------------------------------------*367972* ÁLLÁST KÍNÁL MAGYARORSZÁGON új, egyedülálló, a jövő szakmájába, a jövő módszerére 5 fő, lehetőleg diplomás, ambiciózus, eu-s fizetésért tettre kész munkatársat keresek. 20/337-8188.-----------—--------------------------------------r-------------------------*367218* «A JÁNLOK jövedelem-kiegészítést nyitott, pozitív munkatársnak. Tel.: 70/457-8114.---------------------------------------------------------------------------------*368084* ° INGATLAN ÉRTÉKESÍTÉSI FELHÍVÁS 9 A VA Elektronika ZRt. nyilvános pályázatot hirdet meg az alábbi ingatlanok értékesítésére: Mezőtúr helység Fóti út 89. cím 4505.hrsz., Mezőtúr helység Fóti út 76. cím 5180. hrsz , Mezőtúr helység Fóti út 78. cím 5178.hrsz., Mezőtúr helység Fóti út 80/a. cím 5177/1.hrsz ingatlan. A pályázattal kapcsolatos tudnivalókat, a részvétel feltételeit a részletes pályázati kiírás tartalmazza, amely megvásárolható ingatlanonként 5000,-Ft + ÁFA, összesen 6000,- Ft vissza nem térítendő összegért a VA Elektronika ZRt. mezőtúri irodájának titkárságán (Mezőtúr, Fóti út 89.) 2009. október 1-jétől munkanapokon S.^-IA." óra között. A pályázaton való részvétel feltétele a dokumentáció saját néven történő megvásárlása. Pályázat benyújtásának határideje: 2009. október 15-én 10.M óra, Mezőtúr, Fóti út 89. A pályázatok bontása: 2009. október 15-én, 10.19 óra a VA Elektronika ZRt. mezőtúri irodájának titkárságán. A pályázatokkal kapcsolatban további információ az 56/350-167 telefonon kérhető. A kiíró fenntartja magának azon jogát, hogy a pályázati eljárást egészben, 9 vagy részletben indoklás nélkül eredménytelennek nyilvánítsa, vagy visszavonja. 9 Varrónőket vagy betanított varrónőket keres felvételre kétműszakos munkarendbe, szolnoki munkavégzésre | az AUNDE Kft. P Érdeklődni kizárólag személyesen a helyszínen 9-12 óráig: Szolnok, Álmos út 2. MODELLÜGYNÖKSÉGÜNK keres 6 hónap - 3 év közötti bébi modelleket, 3-50 év közötti ama- tőr/profi modelleket és 16-50 év közötti duci hölgymodelleket fotózásokra, divatbemutatók-_ ra, szépségversenyekre, www.mondecaste.hu,’ 06-70/416-6389.--------------------------------------------------------------------------------*365608* AM BICIÓZUS, nyitott, diplomások jelentkezé­sét várjuk másodállásban is végezhető munká­ra. Európai munka, európai fizetés. Érd.: 20/669-6174.------------------------------- *361660* MO ST induló társadalomfejlesztési program­ban biztos jövőt teremthet másodfoglalkozás­ként is egészségűéi, kereskedői, szervezői, vezetői tevékenységgel. Jövedelem lehetőség 400.000 Ft 50 órával, 06-70/457-8228,---------------------------------------------------------------------------------*366473* Az Aunde Kft. 1 fő varrodai gyakorlattal rendelkező VARRODAI MŰVEZETŐT keres kétműszakos munkarendbe. Előnyt jelent: autóipari beszállítói tapasztalat. Érdeklődni: 30/967-7149 telefonszámon TELJES Életért Nonprofit Közhasznú Kft. 67- 100 %-ban megváltozott munkaképességű, valamint legalább 50 %-ban egészségkároso­dott munkavállalókat keres összeszerelő mun­kakörre 30 km-es körzetből. Érdeklődni az 56/412-759-es telefonon.---------------------------------------------------------------------------------*367183* ÜZLETKÖTŐKET keresek. T: 20/499-7863.---------------------------------------------------------------------------------*367264* ANGOLNYELVTANÁRT felveszünk Szolnokra. Jelentkezés: oktato.hirdetes@gmail.com, az e- mail tárgya: Oktató Szol 102.---------------------------------------------------------------,-----------------*367294* A TISZA-MENTI Leader Közhasznú Egyesület gazdasági társaság vezetésében és pályázatok menedzselésében jártas személy jelentkezését várja. Telefon: hétfő-péntek 9.00-16.00 óráig, 06-56/590-670.---------------------------------------------------------------------------------*367342* a ELEKTROTECHNIKAI műszerészeket, ill. elektronikai összeszerelőket és számítógép­kezelőket keresünk hosszú távra, magas kere­seti lehetőséggel. Fényképes önéletrajz szük­séges. Érd.: 70/645-2153.--------------------------------------------------------------------------------*367686* EU RÓPAI független pénzügyi tanácsadó cég, másodállásra munkatársakat keres, lehetőleg Szolnok környékéről. Önéletrajzát küldje prod- mened@freemail.hu címre.---------------------------------------------------------------------------------*367792* (Folytatás a 15. oldalon.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom