Új Néplap, 2009. szeptember (20. évfolyam, 204-229. szám)
2009-09-18 / 219. szám
ÚJ NÉPLAP - 2009. SZEPTEMBER 18., Cserkeszölő A község önkormányzata a Termál és Gyógyfürdő fejlesztésére 451 millió 522 ezer 642 forintot nyert el az Észak-alföldi Regionális Fejlesztési Tanácstól, amely a napokban tartotta ülését, ta Hunyadfaiva nagy sikere volt a zsáktelepülésen a napokban fellépő ingyenes bábszínháznak, mondta Vékonyné Házi Eszter polgármester asszony. A Verseghy Ferenc megyei könyvtár pályázott, majd felajánlotta több településnek, hogy kiválaszthatják, melyik előadást szeretnék megtekinteni. A hunyadfalvaiak a kért produkciót láthatták a napokban. BB Jászladány AZ ANTAL Mihály Alapítványi Általános Iskolában minden évben ismeretfelfrissítő képzésen vesznek részt a volt nyolcadikos tanulók augusztusban, így a középiskolába kerülő diákok átismételhetik azt a tudást, amit megszereztek az iskolában. Nem volt ez másként idén augusztusban sem, amikor is a végzős diákok még utoljára beültek az általános iskolai padokba ismeretfelfrissítésre — tudtuk meg Dankó István polgármestertől. BGY Szolnok FÉNYES nappal tört be egy Hunyadi utcai házba az elkövető. Bemászott a kerítésen, majd a lakóház ablakán lévő szúnyoghálót megrongálva bejutott az épületbe, ahonnan arany ékszereket, bankkártyákat és készpénzt vitt el. A lopással okozott kár 200 ezer forint, mrfk Tiszajenő AKTÍVAN telnek a napok a mintegy ötven tagot számláló helyi nyugdíjasklubban. Számos kirándulást szerveznek, vetélkedőket tartanak, előadásokra járnak, s már készülnek a szüreti délutánjukra is. rá Tiszavárkony hiányzik a játszótér a településről. Ezt a véleményt erősíti, hogy a közelmúltban aláírásgyűjtésbe kezdtek a gyermekes szülők annak érdekében, hogy épüljön egy játszótér. Korábban már volt egy létesítmény, ám azt sajnos vandálok tönkretették. Ennek helyére kerülne majd az új játszótér is, előtte felmérik az igényt, valamint a közelben lakók hozzáállását, rá SZ0U0N.hu További települési hírek olvashatók a SZ0U0N.hu hírportálon. Ráhajtott a sínre, jött a vonat, de hol a sofőr? Szerda este a 4-es főút 169. kilométer-szelvényénél lévő vasúti átjáróban történt baleset. A szerencsétlenségről tegnapi lapszámunkban számoltunk be a SZ0U0N.hu hírportál értesülései alapján. Egy Opel gépkocsi vezetője a vasúti fényjelző készülék tilos jelzése ellenére behaladt a sínekre, ahol ösz- szeütközött a Karcag irányából közlekedő vonattal. A gépkocsiban az ütközés után senkit nem találtak, a vonaton szerencsére nem történt személyi sérülés. A rendőrök azóta megtalálták a kocsi egyik utasát, de a gépkocsi vezetőjének személye egyelőre ismeretlen - közölte lapunkkal a rendőrség. ■ PÉNTEK MEGYEI TÜKÖR 3 Szolnokon csak csúcsidőben nehézkes a közlekedés, de ez minden nagyvárosban így van. Aki teheti, biciklivel közlekedik. Képünk illusztráció. Mindig autóval gyorsabb? közlekedés Kocsi, busz, bicikli versenye a csúcsforgalomban Vajon mivel a leggyorsabb közlekedni a szolnoki, délutáni csúcsforgalomban? Tesztünkben többféle járművel szeltük keresztül a várost, hogy ezt kiderítsük. Pozsonyi Tibor A Pletykafaluból, az Abonyi úti felüljáró felől haladtunk autóval Szandaszőlős felé, a közlekedési szabályokat, sebességhatárokat betartva délután négy óra tájban. A mondhatni klasszikus, Baross út, Ságvári krt, Ady Endre út, Pólya Tibor út, Tisza-híd útvonalat választottuk. A Tisza-hídra felvezető szakaszon volt, hogy csak lépésben araszoltunk a meglehetősen erős forgalomban, harmincas táblával is találkoztunk utunk során. Összességében megállapítottuk, hogy a jelzőlámpák legtöbb helyen jól segítik az autók haladását, még akkor is, ha időnként feltorlódnak a kocsik. Bár nyilván nem lehet ösz- szehasonlítani a hétköznapi forgalmi helyzetet a hétvégivel. Ekkor például a Pólya Tibor út felől Szandaszőlős felé haladók dolgát megkönnyíti, hogy a kikapcsolt lámpák miatt elsőbbségük van a más irányból érkezőkkel szemben, tempóson haladhatnak át a Szabadság téren. A hétköznap délutáni tesztünk eredményeképp megállapíthatjuk, hogy autóval összességében bő huszonöt percig tartott az utunk a 442-es és a Vörösmező út kereszteződéséig. Az autós tesztünkről készült videó megtekinthető a SZ0U0N.hu hírportálon. A két városrész közötti táv egyébként harmincöt perc alatt két keréken is megtehető. Tapasztalatunk szerint kisebb utcákon könnyen el lehet jutni a Ti- sza-hídig, ahonnan már jó darabon kerékpárúton juthatunk el Szandaszőlősre.- Mindig biciklivel járok munkába, ha az időjárás engedi- mondta el lapunknak egy szandaszőlősi hölgy. — Körülbelül ugyanannyi, vagy alig valamivel több idő, mintha kocsival mennék, és amellett, hogy jólesik ez a kis napi edzés, még benzint is spórolok. A tömegközlekedés is alternatíva lehet a két városrész között közlekedőknek. A Pletykafaluból a 10A jelű helyi busszal könnyen be lehet jutni a város- központba, ahol a 7-es és 8-as buszokra átszállva eljuthatunk Szandaszőlősre. Itt azonban a szerencsénktől is függ, mennyit kell várnunk a csatlakozásra. A Szapáry úti megállónál nekünk összesen nyolc percet kellett el- töltenünk várakozással, míg jött egy szandai járat. Persze nem mindig az általunk bejárt útvonal a legcélravezetőbb. Egy szolnoki taxist kérdeztünk arról, tudna-e egy másik, gyors megközelítés lehetőséget mondani a Pletykafalu és Szandaszőlős között. — Van alternatív útvonal, az elkerülő — mondta egy taxisofőr. — Ami persze azért elkerülő, mert hosszabb. Az tény, hogy arra általában gyorsabban lehet haladni, de azt is érdemes figyelembe venni, hogy ha történik egy baleset azon a szakaszon, időben máris hosszabb, adott esetben jóval hosszabb lett ez az egérút... Kocsival a leggyorsabb a szÉCHENYi-városrészöő/ délután négy óra tájban busz- szal mintegy tíz perc alatt lehet bejutni a belvárosba. Ugyanehhez a távhoz autóval nagyjából hét perc kellett tesztünk során. Kerékpárral pedig mintegy negyed órára volt szükségünk ahhoz, hogy bejussunk a városközpontba. De aki kicsit tempósab- ban közlekedik, az akár tizenkét perc alatt is teljesíteni tudja a távot. Utazással töltött idő Szolnokon autóval biciklivel busszal gyalog (perc, csúcsidőben) Abonyi úti felüljáró—Szandaszőlős vége 21 35 8+21Vasútállomás-Széchenyi Itp. posta 6 10 9 18 Bajcsy-Zsillnszky út—Szolnoki Galéria 7 517 Városi főposta (egyes postaj-buszpályaudvar 4 23 Galéria-színház 5 23 Színház-buszpályaudvar 3 410 Színház-vasútállomás 7 7 8 20 Városi posta-Tisza-híd 7 3 ' 3 6 Széchenyi posta-Tisza-híd 9 14 12 42 Széchenyi posta-városi posta 7 10 6+7 35 FORRÁS: ÚJ NÉPLAP-GYŰJTÉS JEGYZET \ D. SZABÓ MIKLÓS Egyforma, mégis más régi igazság, hogy a statisztika olyan, akár a bikini: sok mindent megmutat, de eltakarja a lényeget. Nincs ez másképpen a nyugdíjak esetében sem. Hogy csak két tényezőt emeljünk ki: megyénkben az átlag 66 ezer, míg Budapesten már felette van a 90 ezer forintnak. na már most ezek a nyugdíjak 6,5 százalékkal emelkedtek az egy évvel korábbiakhoz képest. Legalábbis a statisztika szerint. Hogy ezt az emelkedést érzi-e a nyugdíjasok zöme, ez már egy újabb kérdés. Mert szinte nincs az életnek olyan területe, ahol a mindennapok ne lennének a tavalyihoz képest drágábbak. Jóval drágábbak. Persze akinek 130 ezer a nyugdíja, másképpen érzi a gáz, víz, villany, élelmiszerek, közlekedés, közüzemi díjak, gyógyszer stb. árának emelkedését, mint akinek ennek a felét vagy annyit se visz a postás. így előfordult, hogy ez a nyugdíjemelés egyeseknél 8-10- 12 ezres gyarapodást jelentett, másoknak ennek a felét (sem). Márpedig a boltban, a piacon, a szolgáltatásokért ugyanannyit kérnek a kisnyugdíjastól is, mint a jóval jobban eleresztettektől. a statisztikának az a rákfenéje, hogy inkább erősíti a különbségeket. Tudom, erre azt mondják, azért, mert akinek sok a nyugdíja, sok az éve is. Ez is igaz lehet. Meg az is, hogy a nagyon leszakadókkal az eddiginél jobban kellene valamit csinálni, mert ha nem, a drasztikus áremelések miatt egyre többen kerülnek a létminimum alá. Aligha az a cél, hogy mindenkinek egyforma legyen a nyugdíja, az viszont jó lenne, ha ebből egy átdolgozott élet után még meg is lehetne élni. A mostaninál jobban, sokkal jobban... Megkérdeztük olvasóinkat ■ ■ On mennyi időt tölt naponta utazással? KüMS —M • ■ I • . !■——IiTTTUII míT" 'i'll ' . ^ hegedűs zoltánne, Besenyszög — Szinte minden nap járok Be- senyszögről Szolnokra, mert a megyeszékhelyen él a családom. Busszal járok, ami oda- vissza nagyjából egy órát vesz igénybe. Szerencsére a buszok elég sűrűn járnak, így nem kell sokat várakoznom. Akkor van probléma, ha lekésem a nyole órási buszt, mert azután már csak tíz órakor indul TÚRI JÓZSEF, Tiszapüspökt — Naponta másfél óra az út, amit busszal teszek meg Tisza- püspöki és Szolnok között. Tavaly végeztem el a középiskolát, most állást keresek. Mindig akad valami, amit el kell intéznem, ezért járok sűrűn Szolnokra. Nem igazán szeretek utazni, de nem tehetek mást. Jó lenne, ha több busz járna a két település között. hamar imréné, Jászberény: — Naponta legalább egy órát kellene utazgatnom itt a városban, ha lenne helyi járat. A város széléről reggel van busz, aztán csak estefelé van másik, legfeljebb az egyik bevásárló- központ járatára szállhatok fel. Több kisebb busz kellene, ami folyamatosan járná a várost, mert mások is szívesen utaznának azokon. bori zoltán, Túrkeve:- Túrkeve kis város, így akár gépjárművel, akár kerékpárral közlekedem, az utazás csak rövid időt vesz igénybe. Havonta egyszer azonban a fővárosba szólít a munkám, az a nap viszont jórészt utazással telik. Főleg ha több helyre is mennem kell, akkor a pesti közlekedési káosz miatt órákat kell a forgalomban töltenem. Rávette a hitelre, azóta ő fizeti a részleteket Egy 81 éves jákóhalmi férfit vett rá ismerőse, hogy hitel- szerződést kössenek. Az idős férfit azzal vette rá a szerződés aláírására az elkövető, hogy a törlesztés részleteit nem neki kell majd visszafizetnie, azt magára vállalja. A becsapott férfi ezt elhitte, így átadta személyi igazolványát, adókártyáját. A meglepetés akkor érte, amikor kézhez kapta a banktól a fizetési felszólítást. Az ismerősét pedig azóta sem tudja elérni. A csalással okozott kár közel félmillió forint - közölte lapunkkal Hajduné Budai Orsolya rendőr hadnagy, a Jászberényi Rendőrkapitányság sajtószóvivője. ■