Új Néplap, 2009. szeptember (20. évfolyam, 204-229. szám)

2009-09-17 / 218. szám

6 SPORT Előfizetési és terjesztési ügyekkel kapcsolatban várjuk a Mészáros L. u. 2. szám alatt! Zöldszám: 80/200-690 kosárlabda NBi/B Az'fronalbeli pontvadászatot megelőzve már a hét végén elrajtol a másod- osztályú kosárlabda-bajnokság. A Szolnoki Főiskola-Olaj KK fiataljai a nyitófordulóban vasár­nap 18 órakor a DERE II. ellen, idegenben játszanak. Szabó Péter (képünkön) és társai egy hétre rá hazai közönség élőit is bemutatkoznak, ellenfelük a Kecskeméti Főiskola lesz. 2009. szeptember 17. Sérülésekkel bajlódva is kitettek magukért a sportiskolások Remekelt, hatalmasat küzdött a szolnoki sportiskolás legénység a Puskás Stadionban Az atlétikai országos összetett bajnokság küzdelmeit a Puskás Ferenc Stadionban rendezték meg a napokban. A Szolnoki Sportiskola fiataljai közül a Sá­rai Gábor, Patkó Richárd, Kör- möndi Sándor és Gál Bence összeállítású csapat nagyot küzdve szerezte meg a harma­dik helyet az ifjúságiak mező­nyében. A kétnapos viadal első része jól alakult a mieink számára, hiszen a csapatversenyben egyéni csúcsokkal a mezőny élén álltak. A másnapi szereplés már nem volt szerencsés. Sára­inak magasugrás közben meg­rándult a dereka úgy, hogy a to­vábbi versenyzése is kérdéses­sé vált. Gabi a dobogós helyét nem tudta tovább tartani, de nem adta fel! Mellette Gál a tá­volugrást követően fájós hát­izommal versenyzett. Körmön- dinek pedig a mellizma húzó­dott meg. Akaratuk, elszántságuk pél­daértékű a mai világban, ami­kor sokan a könnyebb utat vá­lasztják. Végül a szolnoki le­génység a dobogó harmadik fo­kára állhatott fel. Egyéniben Sá­rai Gábor az 5., Patkó Richárd a 10., Körmöndi Sándor a 13., Gál Bence a 14. helyet szerezte az erős és népes mezőnyben. A sportiskola serdülő atlétái Mis­kolcon indultak a minap egy úgynevezett kvalifikációs ver­senyen, melynek legjobbjai a szeptember 26-27-i országos bajnokságon vehetnek részt. Jó felkészültségükről tanús­kodnak eredményeik, hiszen tíz-tíz első, második és harma­dik helyezést könyvelhettek el a borsodi fővárosban. Megelőzve a miskolci, a deb­receni és a nyíregyházi fiatalo­kat. Mindez Ecseki Tibor, Öhl- baum Zoltánná, Bencsik Pál és Bagyinszki Géza edzők mun­káját dicséri. v. cs. Többszintű együttműködés zajlik a röplabda-utanpótlás érdekében A megyeszékhely röplabda­sportjának jövője érdekében még tavasszal együttműködési megállapodást kötött a Szolnoki RK-SI, a főiskola és a Magyar Röplabda Szövetség. A közös tervek egy szolnoki röplabdabá­zis kialakításáról szóltak. A munkába bevonták a Szolnok Városi Sportiskola sportági szak­osztályát és több általános isko­lát is, amelyek bekapcsolódtak az utánpótlásképzésbe. A Szent- Györgyi Albert, a Fiumei út/ a Belvárosi és a Szandaszőlősi Ál­talános Iskolában, illetve a Zöld Házban a tanévkezdést követő­en megkezdődött a toborzás. Je­lenleg az öt helyszínen összesen közel száz fiatal látogatja az edzéseket. A csapatok hamaro­san kistérségi tornákon mérhe­tik össze erejüket, amelyeket az elképzelések szerint 4-6 hetente rendszeresen lebonyolítanak. Lényegesen szorosabbá vált az együttműködés a szolnoki röplabdaklub és a városi sportis­kola között. Chladek Kálmán, a sportiskola igazgatója szerint a férfi és a női szakágban egy­aránt az alapokról kell elkezde­ni a klub utánpótlásának felépí­tését. A röplabdaszakosztály élére új vezetőedző, Vasicsek János került, aki a jövőben tel­jes munkaidőben látja el fel­adatát. Chladek Kálmán úgy véli, legalább 2-3 év munkája kell hozzá, hogy a legkisebbek­től kezdve az ifjúsági korcso­porttal bezárólag működőké­pessé váljon a rendszer, ami­nek beindítására most tették meg az első lépéseket, g. g. KÖZÉPISKOLAI AJÁNLATUNK ÉRETTSÉGIZETTEK RÉSZÉRE OM 102 591 Tandíjmentes, nappali/esti tagozatos szakképzéseink: • jogi asszisztens (2 év felsőfokú). • logisztikai ügyintéző (2 év emelt szintű) • gazdasági informatikus (2 év emelt szintű) • pénzügyi-számviteli ügyintéző • marketing- és reklámügyintéző (1 év) • sportszervező-menedzser (1 év) 2010. szeptemberi kezdéssel Szolnokon Jelentkezési határidő: 2009. november 30. Korhatár: nappali tagozaton: 18-22 év, esti tagozaton: nincs. Kollégium ingyenesen megoldható. Jelentkezési cím: Perfekt Szakközép- és Szakiskola Szolnok, Verseghy park 8. E-mail: szolnokszki@perfekt.hu www.perfekt.hu/szki MŰSZAKI VIZSGAZTATAS KÖRNYEZETVÉDELMI VIZSGÁLAT EREDETISÉG-VIZSGÁLAT. Személy- és kishaszon-gépjárműre a HÉT MINDEN MUNKANAPJÁN SORON KÍVÜL. $ SUZUKI ALFA KFT. 1 Suzuki Szolnok, Százados út 1. Tel.: 56/421-655 AJ AU SZOMBATON IS SZMU1UM IVIAK RENDELKEZÉSRE! (8-12 óráig) SZOMBATI napokon f 10% KEDVEZMÉNYT ADUNK LAKOSSÁGI VEVŐINKNEK, A HEGESZTETT SfKHÁLÓK árából Akciónk 2009. augusztus 22-től szeptember 19-ig tart! mrnrn, ACEILFOTABOT Tel.: 56/410-327 k METALLUM 52 KFT. Szolnok Besenyszögi út 33. TeJ /fax 66/410-327 1 v aertzsoz/zsr msazárnír ■■/ ] UGYELETEK, TELEFONSZAMOK HUMÁN ORVOSI ÜGYELET Szolnok városi háziorvosi ügyelet: Szolnok, Móra F. u. 9. (fszt.), tel.: 373-373, gyermekorvosi ügyelet: Szolnok, Móra F. út 9. (emelet); tel.: 423-102. Fogorvosi ügyelet: Szolnok: Szolnok, Móra F. út 9. (fszt.), tel.: 429-937. GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET Szeptember 17-én a Korona (Dó­zsa Gy. út 26-28.), 18-án a Szent Orbán (Munkácsy u. 15.), 19-én a Hetényi (Tószegi út 21.), 20-án a Szanda (Krúdy u. 108.), 21-én a Pelikán (Ady E. út 15.), 22-én a Kobzsvári (Kolozsvári út 23.), 23- án a Fehér Kereszt (Baross út 5.) gyógyszertár az ügyeletes. Szolnokon a gyógyszertári ügyelet a legtovább nyitva tartó gyógyszer- tárak zárásakor (Gyógyszertér Szolnok Pláza - Ady E. út 28/A., Áfium — Tesco, Téglagyári út 30., Pelikán Patika — Ady E. u. 15.) kezdődik, vagyis hétköznap és szombaton 20 órakor, vasárnap 18 órakor ésmásnap 8 óráig tart. ÁLLATORVOSI ÜGYELET A hatósági állatorvosi ügyeletes e hét végén Szolnokon: dr. Konrád Ede, Kengyel, Áchim A. u. 14. 1: 30/928-6114. A szolnoki kerület exportügyeletese: dr. Koska Gá­bor, Tiszafüred, Csillag út 1. T: 59/351-669, 30/9454101. Állataóaszertár: Szolnok, Magyar u. 7. 1:422-042. (Szombaton: 8.30-12.00). Szolnok, Arany J. u.l4/a. Tel/Fax: 515 172. (Szombaton: 9.00-12.00). TEMETKEZÉS Pietas Temetkezés. Szolnok, Teme­tő u. 10. Telefon: 06/20/474- 4930,06/20/4744929. Kegye­let Temetkezés. Szolnok, Körösi út 2/A. Telefon: 56/421-323. HITELET SZOLNOKON SZEPTEMBER 20-T0L 26-IG RÓMAI KATOLIKUS EGYHÁZ szentmi­séi: Belvárosi Nagytemplom: vasár­nap 9,11,18 óra. H., Sz., P., Szó.: 18 óra, K. Cs. 7 óra. Vártemplom: vasárnap 11 óra, Szent József- tempbm: vasárnap 8.30 és 17 óra. H., Sz., R: 8 óra. K. és Szó.: 17 óra. Szent Orbán-tempbm (Szanda- szőlős): vasárnap 8 óra. H, Cs, 17 óra, Szó.: 18 óra. Temetői tempbm: szombat 8 óra, vasárnap 10 óra. görög katolikus egyház Hét­köznap 8-kor, vasárnap 10-kor szent liturgia lesz a Széchenyin. REFORMÁTUS EGYHÁZ (TISZA- PARTl sétány 1.): vasárnap 10 órakor istentisztelet lesz a templomban, kedden 18 órakor Dömösi Kör, csütörtökön fél tízkor baba-mama kör, 18 óra­kor bibliaóra, pénteken fél hat­kor program a Szer-Telen Ifjúsá­gi Házban, 18 órakor bibliakör lesz az új gy. házban. EVANGÉLIKUS egyház (Verseghy park 1.): 10 órakor istentisztelet lesz a templomban. Csütörtökön 17 órakor bibliaóra, szombaton 18 órakor ifjúsági bibliaóra lesz. Pénteken 16 órától fiatal csalá­dos kör lesz a gyülekezeti ház­ban. METODISTA EGYHÁZ (Kassai U. 15.): 10 órakor istentisztelet lesz a Metodista Közösségi Házban, pénteken 15 órakor ifjúsági óra lesz ugyanott. EVANGÉLIUMI SZOLNOKI GYÜLEKE­ZET EGYHÁZ (Szolnok TVM. Ltp. Művelődési Ház) Istentisztelet szombat 15.00, imaóra: csütör­tök 17.30 PROGRAMELOZETES Nótaestre várják az érdeklődőket szeptember 18-án, pénteken a Szandaszőlősi Művelődési Ház nagytermében. A rendezvényen fellép Márkus Ica, Farkas Rozika és Sülyi Károly. SZÉCHENYI BÚCSÚ A Széchenyi Lakótelepért Egyesület, A Mi házunk szeptember 19én, szombaton Széchenyi-búcsú cím­mel programot szervez a lakótele­pen élők részére. Délelőtt főzőver­seny lesz, délután pedig színpadi programok, neves sztárvendégek szórakoztatják a nagyérdeműt BULI A Tisza Area bemutatja — Super Fly parti! A környék legnagyobb HipHop és R'n'B estje! Dj.: Jers és barátai szeptember 18án, pénteken a Cantaloopban (Ady E. út 15. III. eme­let). Ugyanitt szeptember 19én, szombaton kubai salsapartiba vár­ják a táncos lábúakat APAK NAPJA A Szandaszőlősi Művelődési Ház­ban apák napi rendezvényt tart a nyugdíjas klub szeptember 19-én 16 órától. A Rózsaszín sajt című színes, ma­gyar-francia filmvígjáték vetítése és közönségtalálkozója lesz Szolno­kon, a TISZApART moziban szep­tember 18-án este. Az alkotók 17 órára érkeznek, és a „Mozi Ünnep" alkalmából ők szolgálják ki majd a nézőket a pénztárban a jegykeze­lésnél stb. A találkozó vendégei: Tóth Barnabás rendező-főszereplő, Molnár Levente színművész, Ham­vas Dániel forgatókönyv író. tlrfi'iill IIH'I'ITI ITT í— A Kreatív FolkdanceNet/Néptánc- háló — nemzetközi néptáncünnep szeptember 17-e és 20a között lesz Szolnokon. Szeptember 19-én a Kossuth téren, illetve a Damja­nich János Múzeum udvarán kéz­műves bemutatók és termékek vására lesz. Népviseletbe öltözött külföldi együttesek felvonulása a Hild térről a Kossuth térre 11 óra­kor kezdődik a Szolnoki Fúvós együttes és huszárzenekar vezeté­sével. a külföldi együttesek előadá­sai a színpadon 11.30-kor kezdő­dik. Ugyanekkor bemutatót tarta­nak a Hogyan készül a magyar gu­lyás? címmel. A megyei néptánc együttesek előadásai 14 órától lesznek láthatók a színpadon, az Aba-Novák Kulturális Központban 18 órakor kezdődik a gálaműsor. MÚZEUMI PROGRAMOK Kulturális Örökség Napja keretében várják az érdeklődőket a szolnoki Damjanich János Múzeum díszud­varán szeptember 15én 9 órától. A színvonalas programban kézmű­ves bemutatók, helyszíni „tanulási" és „termékkészítési'’ lehetőségek, a restaurátorműhely megtekintése, valamint 10 órai és 15 órai kezdés­sel tárlatvezetés is szerepel. Vasárnap 9 órától a Szolnoki Galé­ria is fogadja a látogatókat: a galé­ria, mint volt szolnoki zsinagóga épülettörténeti bemutatása lesz a program, valamint kézműves fog­lalkozások várják az érdeklődőket. A Damjanich János Múzeum a vá­rosban különleges sétára és felfe­dezésre, játékos városismereti te- kergésre” hívja azokat a 3-5 fős csapatokat, akik Szolnok városát jobban, más oldaláról is szeretnék megismerni. A Damjanich János Múzeum Díszudvaráról induló csapatoknak 2-3 órás sétával kell eljutnia előre megjelölt helyekre, helyszínekre, amelyek a feladatok megoldásával érhetők el. Délután három órakor tárlatvezetés is lesz a Városi polgárok a századelőn cí­mű történeti állandó kiállításon. PELIKÁN TURANAP Pelikán gyalogos és kerékpáros tú­ranapot rendeznek Szolnokon szeptember 19-én. A különböző távokon, kora reggeltől induló tú­rák végig kijelölt útvonalakon ha­ladnak. A rajt és cél helye a Varga Katalin Gimnázium. A Grátiszban szereplő programok, műsorok, ügyeletek adataiban időközben történt esetleges változásokért sem anyagi, sem jogi felelősséget nem vállalunk. szouon.hu További programok a SZOUON.HU hírportálon.

Next

/
Oldalképek
Tartalom