Új Néplap, 2009. szeptember (20. évfolyam, 204-229. szám)
2009-09-16 / 217. szám
2 UJ NÉPLAP —2009. SZEPTEMBER 16., SZERDA A NAP TÉMÁJA pénzügyek Közzé kellett tenni az önkormányzati tulajdonú cégek vezetőinek a javadalmazását. Milliós keresetek megyénkre nem jellemzőek. NEHEZEN ÜVEGESEINEK A ZSEBEK Teleki lózsef Tegnap óta hivatalosan is beletekinthet bárki az állami és az ön- kormányzati vállalatok vezetőinek zsebébe. Mindezt egy kormányrendelet írta elő. A jogszabály a közelmúlt végkielégítési botrányai, a felháborító összegű kifizetések kapcsán, a közpénzek hatékonyabb felhasználása érdekében született. A közzétételi kötelezettség valamennyi gazdasági társaságra vonatkozik, amelyben az államnak, helyi ön- kormányzatnak, költségvetési szervnek vagy közalapítványnak többségi befolyása, 50 százalékot meghaladó szavazati joga van. A vezető beosztású munkavállalóinak és a menedzserek fizetését, jutalmait, valamint a jogviszony megszüntetése esetére járó juttatásaikat is közzé kell tenni. Ezt követően minden esztendőben az éves mérleg elfogadása után kell a frissített adatokat közölni. Ám meglehetősen lassan üve- gesedtek a zsebek. Sok esetben hiába kattintgattunk a megye városainak honlapján, az adatokat nem mindig találtuk. Volt, ahol azért, mert nem volt mit közzé tenni. így a megyei önkormányzatnak, de Martfűnek és Kenderesnek sincs egyetlen gazdasági társasága sem. De amelyik önkormányzatnak van saját cége, ott sem mindig leltünk a keresett adatokra. Még késő délután sem. A legtöbb általunk megkeresett önkormányzatnál arra hivatkoztak, hogy a honlapokat külső cég üzemelteti. Számukra az adatokat már átküldték, így azok előbb-utóbb megjelennek az oldalakon. De akadt olyan település is, ahol úgy gondolták, elég, ha az érintett társaság honlapján jelenik meg a vezetők javadalmazása. Nem minden cégvezető közlekedik luxusautón. A megyében a fizetések lényegében a földön járnak, bár vannak az átlagot jóval meghaladó keresetek is. Képünk illusztráció. így volt például Jászberényben. A városi cégek honlapját azonban szintén hiába böngésztük. Más önkormányzatnál viszont éppen az újságírók érdeklődésekre döntöttek úgy, hogy azokat a település internetes oldalán is összegyűjtik. De mindennek ellenkezőjére is volt példa. A kunszentmártoni és a kisújszállási önkormányzat honlapján például könnyen megtalálható módon, már reggel külön olvashatóak voltak az adatok. Mennyit keresnek az önkormányzati cégek vezetői? A BKV- botrányból elhíresült milliós fizetésekkel sehol sem találkoztunk. Az átlagkereset az igazgatóknál bruttó 200-300 ezer forint havonta. A szórás azonban igen nagy. Jíiszen például a Kunszentmártoni Ipari Park és Logisztikai Központ Kft. ügyvezetője, Kiss György megbízási díj nélkül látja el feladatát. Akárcsak az Alföld Thermál Hotel Mezőtúr Szolgáltató Kft. ügyvezetője, Mészáros Péter. Míg például Szolnokon az ingatlanok üzemeltetésével foglalkozó Szollak Kft. vezetője 600 ezer forintot kap havonta. Persze ez sem tűnik kirívó összegnek más megyeszékhelyekkel összevetve. Az Egri Városgondozási Kft. vezetője például 551 300 forintot kap havonta, amit még számtalan más juttatás is kiegészít. Igaz, a másik egri önkormányzati tulajdonú társaság, a Gyors- Szolg 24 Kft. ügyvezetője ennél jóval kevesebbet, havi 239 400 forintot kap. Prémium neki is jár, szemben a szolnoki cégek vezetőivel. A prémiumot egyébként is viszonylag kevés megyebeli önkormányzati cégvezetője kap. A felügyelőbizottsági tagságoknál, elnökségeknél is hasonló a helyzet. Általában 20-40 ezer forint közötti összegért teszik a dolgukat a tisztségviselők. Persze itt is vannak nagyobb összegek. A Remondis Kétpónál 100 ezret kóstál egy felügyelőbizottsági tagság. A karcagi kft.- knél pedig 74-85 ezer forint között mozog az összeg. Részletek a SZOUON.HU hírportálon, valamint, holnapi számunkban. Szigorítanák a végkielégítéseket a kormányzat tervezi a vég- kielégítések mérséklését is, sőt, már a parlament előtt van egy ilyen irányú indítvány. Benyújtói a munka törvénykönyvét módosítanák. A többi munkavállalóéval azonos mértékű végkielégítést adnának az állami, önkormányzati cégek vezetőinek, megtiltva a törvényben foglalttól eltérő megállapodásokat. Ez utóbbi megyénkben eddig sem volt jellemző. *. GY0RSSZAVA2AS II On mit szól a vezetői javadalmazásokhoz? Szavazzon honlapunkon . . , ma 16 óráig: SZ0U0N.hu A szavazás eredményét a holnapi számunkban közöljük, Szolnoki önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok irányítóinak javadalmazása Aba-Novák Kulturális Központ Kft. Pásztor Róbert László, felügyelőbizottsági tag: 20 000 Ft/hó Farkasházi István, ügyvezető igazgató: 450 000 Ft/hó Petrovay Zoltán, felügyelőbizottsági tag: 20 000 Ft/hó Ácsai Éva, gazdasági igazgató: 350 000 Ft/hó Munkalehetőség a Jövőért Szolnok Non Profit Kft. Némedy Krisztián, műszaki vezető: 300 000 Ft/hó Juhász Gyuláné, ügyvezető igazgató: 500 000 Ft/hó Lászlóné Nagy Ilona, felügyelőbizottsági elnök: 20 000 Ft/hó Darabos Andrea, csoportvezető: 175 000 Ft/hó Márton Ernő, felügyelőbizottsági tag: 15 000 Ft/hó Takács Mihály, műszaki koordinátor 180 000 Ft/hó Tőrökné Márki Ágnes, felügyelőbizottsági tag: 15 000 Ft/hó Ábelné Egyed Eleonóra, felügyelőbizottság elnöke: 30 000 Ft/hó Sportcentrum Kft. Balázsiné Gődér Ágnes, felügyelőbizottsági tag: 22 000 Ft/hó Rózsa József, ügyvezető: 500 000 Ft/hó Csatlós Krisztina, felügyelőbizottsági tag: 22 000 Ft/hó Pocsai Imréné, gazdasági vezető: 300 000 Ft/hó Szollak Kft. Ábel István, műszaki igazgatóhelyettes: 320 000 Ft/hó Andrási Imre, ügyvezető: 600 000 Ft/hó Chladek Kálmán, sportszakmai igazgatóhelyettes: 315 000 Ft/hó Balasi Péter, felügyelőbizottság elnöke: 35 000 Ft/hó Dr. Pintér Zoltán, felügyelőbizottság elnöke: 25 000 Ft/hó Csák László, felügyelőbizottsági tag: 30 000 Ft/hó Bódi László, felügyelőbizottsági tag: 20 000 Ft/hó Kovách Antal, felügyelőbizottsági tag: 30 000 Ft/hó Buzássy Pál, felügyelőbizottsági tag: 20 000 Ft/hó Szolnok TV Zrt. Remondis Kétpó Kft. Harcsa Béla, cégvezető: 250 000 Ft/hó Lits László ügyvezető: 650 000 Ft/hó lf|. dr. Tóta Áron, igazgatósági elnök: 40 000 Ft/hó Papp László, ügyvezető: 250 000 Ft/hó M. Román Béla, igazgatósági tag: 30 000 Ft/hó Boldog István, felügyelőbizottsági tag: 100 000 Ft/hó FeketénéTóth Rozália, igazgatósági tag: 30 000 Ft/hó Dr. Ulrich Guthunz, felügyelőbizottsági tag: 100 000 Ft/hó Dr. Mosonyi Attila, felügyelőbizottsági elnök: 40 000 Ft/hó Torsten Weber, felügyelőbizottsági tag: 100 000 Ft/hó Holler Zoltán, felügyelőbizottsági tag: 30 000 Ft/hó Romhányiné dr. Balogh Edit, felügyelőbizottsági tag: 100 000 Ft/hó Nagy-Bana László, felügyelőbizottsági tag: 30 000 Ft/hó Dr. Juhász Enikő, felügyelőbizottsági tag: 100 000 Ft/hó Szolnoki Városfejlesztő Zrt. Ipari Park Kft. Csatári István, cégvezető: 500 000 Ft/hó Andrási Imre, ügyvezető: 180 000 Ft/hó A felügyelőbizottság és az igazgatóság tagjai megbízási díj nélkül dolgoznak. A megye néhány városában a vezetői fizetések JÁSZAPÁTI régió-kom kpt. Faricas Ferenc, ügyvezető igazgató: 380 000 Ft/hó + 70 000 Ft/hó költségtérítés. (Prémium lehetőség: éves alapbér 25 százaléka.) VÁROSÜZEMELTETŐ KFT. Bor- bás Zoltán, ügyvezető igazgató: 260 000 Ft/hó + 45 000 Ft/hó költségtérítés. JÁSZKÖZMŰ SZOLGÁLTATÓ KFT. Betembuk Róbert, ügyvezető igazgató: 400 000 Ft/ hó + max. 50 000 Ft/hó költségtérítés. KARCAG KARCAGI ERŐFORRÁS KFT. KÍS László, ügyvezető: 195 000 Ft/hó + 682 500 Ft/év prémium. KVG LAKATOSIPARI GYÁRTÓ, SZOLGÁLTATÓ ÉS KERESKEDELMI kft. Rábai Sándor, ügyvezető: 360 000 Ft/hó + 50 000 Ft/hó költségtérítés + 50 000 Ft/ hó biztosítás + 1 146 950 Ft/év prémium. NAGYKUN-HÁZ INGATLANKEZELŐ, TERÜLETFEJLESZTÉSI ÉS szolgáltató kft. Kentési Sándor, ügyvezető: 260 000 Ft/hó + 910 000 Ft/év prémium NAGYKUN VÍZ- ÉS CSATORNAMŰ kft. Kálmánné Nagy Mária, ügyvezető: 520 000 Ft/hó + 1500 km általány/hó + egyszeri 494 400 Ft jutalom + 1 820 000 Ft/év prémium. NAGYKUNSÁGI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERÜLETFEJLESZTÉSI ÉS szolgáltató kft. Balajti József ügyvezető: 300 000 Ft/hó + 1000 km átalány/hó + 1 050 000 Ft/év prémium. KISÚJSZÁLLÁS KISÚJSZÁLLÁSI VÍZKÖZMŰ KFT. Zsótér László, ügyvezető igazgató: 210 000 Ft/hó + 74 000 Ft/hó igazgatói pótlék + 73 000 Ft/hó költségtérítés. KISÚJSZÁLLÁSI városgazdálkodási kft. Farkas Sándor Dr. Szalóki István, felügyelőbizottság elnöke: 20 000 Ft/hO FORRÁS: fl) NÉPLAP-GYŰITÉS ügyvezető igazgató: 210 000 Ft/hó + 74 OOO Ft/hó igazgatói pótlék + 54 800 Ft/hó költségtérítés. KUNSZENTMÁRTON TISZAZUGI VÍZMŰ SZOLGÁLTATÓ És Építő kft. Kiss György, ügyvezető: 350 OOOFt/hó + a készenléti időre eső napi bér 20%o-a. KUNSZENTMÁRTONI IPARI PARK ÉS LOGISZTIKAI KÖZPONT KFT. Kiss György, ügyvezető: megbízási díj nincs. MEZŐTÚR MEZŐTÚRI IPARI PARK KFT. Dr. Halas Béla, ügyvezető: 340 ezer Ft/hó + 10 000 Ft/hó önkéntes nyugdíjpénztári befizetés. Jutalomkeret: egy hónapi bruttó bérének megfelelő. MEZŐTÚRI KÖZMŰVELŐDÉSI ÉS SPORT KIEMELTEN KÖZHASZNÚ NONPROFIT kft. Bordács László, ügyvezető: 200 000 Ft/hó + 50 000 Ft költségtérítés. ALFÖLD THERMÁL HOTEL MEZŐTÚR SZOLGÁLTATÓ KFT. MÓSZÓros Péter, ügyvezető díjazást nem kap. MEZŐTÚRI INTÉZMÉNYELLÁTÓ ÉS INGATLANKEZELŐ KIEMELTEN KÖZHASZNÚ NONPROFIT kft. Dr. Hock Ernő, ügyvezető igazgató: 280 000 Ft/hó + Természetbeni étk.hozzáj. 8000 Ft/hó + Gk. költségtérítés 70 000 Ft/hó. MEZŐTÚR ÉS KÖRNYÉKE VÍZ- ÉS csatornamű kft. Herczeg Zsolt, ügyvezető: 425 000 Ft/hó + 1 607 000 Ft/év mozgóbér TISZAFÖLDVÁR TISZAFÖLDVÁRI VÁROSÜZEMELTETŐ ÉS FOGLALKOZTATÁSI KIEMELTEN KÖZHASZNÚ NONPROFIT kft. Öllé László, ügyvezető: 370 000 Ft/hó. TISZAFÖLDVÁRI VÍZ- ÉS CSATORNAMŰ kft. Iszkeitz András, ügyvezető: 370 000 Ft/hó. Nem volt egyszerű dolga annak, aki az önkormányzati érdekeltségű gazdasági társaságok vezetőinek javadalmazására volt kíváncsi. Az adatokat ugyan tegnap óta kötelező közzé tenni, ám számos önkormányzat honlapján még késő délután is hiába keresgélt az érdeklődő. t * i l t á