Új Néplap, 2009. szeptember (20. évfolyam, 204-229. szám)

2009-09-11 / 213. szám

ÚJ NÉPLAP - 2009. SZEPTEMBER 11., PÉNTEK 13 A NAP TÉMÁJA száguldás Vágvölgyi Zoltán, a megszelídült motoros szerint sejtszinten változunk meg a kétkerekű nyergében MOTORON BELÖVI MAGÁT AZ EMBER A csúcstechnikával felszerelt motorokhoz könnyedén hozzájuthat az ember. A vezető nem érzi a veszélyt, nincs felkészülve rá. Képünk illusztráció.- Volt, hogy a leszakadt fejemet a dinnyeárusok portékája közé képzeltem- de csak mosolyogtam magamban. A sebesség­mutató 280 körül járt, be­indult előttem a plexi, be­vertem a mellemmel a tankot - és nem vettem vissza a gázt... - mesélte Vágvölgyi Zoltán, aki mo­torosként két évtizeden keresztül kergette őrület­be a rendőröket, mígnem „rablóból pandúr”, vagyis a salgótarjáni rendőrkapi­tányság civil referense lett. Manapság másokat próbál megóvni az általa a tudatmódosítókhoz hason­ló szenvedélynek tartott kétkerekű veszélyeitől... Schveiczer Krisztián- Hogyan kezdődött sajátos „missziója”?- Egy barátom tíz évvel ezelőtt a feleségével motorozott, amikor Maconkánál eléjük fordult egy autó. Az ütközés következtében az asszony életét vesztette. A ba­rátom a baleset után mély de­presszióba zuhant, az öngyilkos­ság gondolata foglalkoztatta. No­ha nem ő volt a hibás, mégis az ő szenvedélye szakította szét a csa­ládot. Mert a motorozás a szó szo­ros értelmében szenvedéllyé vál­hat. Csakhogy amíg a drogosok­nak és az alkoholistáknak van ki­hez segítségért fordulni, addig „motorelvonó” nem létezik.- Kellene, hogy legyen?- Mi, magyarok e téren is több évtizedes lemaradással küzdünk a Nyugathoz képest, a csúcstech­nikát viszont már most megkap­hatjuk, akár nullaszázalékos hi­telre. Már rendelkezésünkre áll­nak a 100-200 lóerős motorok, de még nem szocializálódtunk rá. Az ilyen gépekre felülő emberek - még ha komoly motorosmúlttal rendelkeznek is - nem biztos, hogy életben tudnak maradni... Elég ha annyit mondok, hogy az utóbbi időben négy magyar bajno­kunk halt meg közúti balesetben és nemrég búcsúztattuk a Mátrá­ban, szolgálatteljesítés közben el­hunyt motoros rendőr társunkat.- A rendőr nem „motorelvo­nó”?- Belülről ismerem a motoro­zás szenvedélyét, a rendőr annak idején számomra is leküzdendő ellenfél volt, holott inkább úgy kellene tekinteni rá, mint egy já­tékvezetőre. A közlekedés olyan „társasjáték”, amelyben nem szabadna csalni, ehelyett kollek­tív bűnözés folyik... Vannak, akik könnyedén kihúzzák magukat a felelősségre vonás alól - például azzal, hogy eltüntetik a rendszá­mot - pedig egy időben jött bün­tetés akár életet is menthetne: ta­lán belátná az illető, hogy vala­mit nagyon nem jól csinál. Én, aki kijöttem ebből a szenvedély­ből, mára tökéletesen elfogad­tam, hogy a motorozás egy álru­hába bújtatott halálos csapda.- Halálos csapda...?- Már a 100 km/órás szél is megrongálja a háztetőket - ezek­kel a gépekkel pedig a három­százat legyezgetjük... Nem vélet­len, hogy Japánban 180 km/óra a maximális sebesség, sőt több mint húsz éve használnak a 80 km/óra sebesség túllépésére fi­gyelmeztető visszajelzőt. Ez utóbbi az a választóvonal, ami fölött már rendkívüli módon romlanak az esélyek. Eközben Európa és Amerika 299 km/órás- úgy is mondhatjuk: 83 mé- ter/másodperces! - leszabályo- zással veszi át a Távol-Kelettől ezt a terméket... Háromszázzal az úton- És muszáj kihasználni ezt a teljesítményt...?- Ha elindulunk ezekkel az áramvonalas „kapszulákkal”, bebújva a plexi mögé, még a szélnyomást is levesszük önma­gunkról és nem érzékeljük a se­bességet. Belekeveredünk a se­bességmámorba. Egy túlhala­dott és labilis szerkezettel, a mo­torizált kerékpárral játszado­zunk az óriási, több tíz tonnás mozgási energiákkal. Egy csúcs­technikájú motor száz méter alatt eléri a 160 km/órát - álló helyzetből! Egy alapvetően na­gyon egyszerű találmány, a bi­cikli ilyen szintre fejlesztése már összeegyeztethetetlen az élettel. Ha teljes gázt adsz, a közúton pil­lanatok alatt „kamikázepilótává” válsz. Azt hisszük, uraljuk az erőt, pedig nem.- Életellenes lenne a motoro­zás?- Irtózatos a kiszolgáltatott­ság. A motor kormánytengelye előtti és mögötti alkatrészek kö­zött óriási a súlybeli aránytalan­ság, amit a vezető és utasa még tovább ront. Amíg az egyensúly megvan, ez fel sem tűnik... Nap mint nap ezért kerülnek az asz­faltra az emberek, amikor na­gyobb sebességnél fékeznek és közben megpróbálnak kikerül­ni egy akadályt - nagyrészt ABS nélkül. A férfi a nyitott gátján ke­resztül érintkezik a motorral, a sportgépeken kimondottan rá­dől a nemi szervére. És persze a 12-16 ezres fordulatszám keltet­te rezgés is fokozza a veszélyt...- A rezgés is veszélyes?- A sportmotorokón sima fém­lábtartók vannak gumírozás nél­kül, a motorblokkot fixen rögzí­tik a szerkezetbe - nem pedig gumibakokon, mint az autóban. Ezt a mai napig nem tudták ki­egyensúlyozni: nincs olyan mo­tor, amely rezgésmentesen tud­na futni. A motorozás, a légel­lenállás, a szívótraktus és a ki­pufogózaj sejtszinten változtatja meg a viselkedésünket. Egy má­sik emberről van szó, amikor a motor hatása alatt vagy. Szabadság gombnyomásra- Milyen ez a másik ember?- Annak idején én is csak a gázmarkolat végső állását néz­tem és furcsán tekintettem arra, aki normálisan közlekedett, bá­tortalannak ítéltem őt meg. Egy nagyon erős motor birtoklása olyan tudatmódosult állapotot, személyiségváltozást okoz, VÁGVÖLGYI ZOLTÁN SZERINT alapvetően nagy baj, hogy a motort legtöbben hobbi szinten használják. A motorozáshoz márpedig nagy gyakorlatra van szükség. Elegendő lenne egy max. 250 cm3-es motorral kezdeni, ehelyett vannak, akik mindjárt a legerősebb moto­amely a többi ember fölé emel minket. Ha „belövi magát” az ember egy nagy adag adrenalin­nal, azt hiszi, mindenki őt nézi, erős lesz és „sebezhetetlen”. Az, amit a motoros gondol, teljesen ellentétes azzal, amit másokból kivált.- A veszélyérzet lassításra kel­lene, hogy késztessen...- Gyermekként vagyunk ké­pesek viselkedni a gépen. A mo­tor vissza tudja hozni az igazi, tiszta, gyermeki szabadságot, valami ahhoz hasonlót, mint amikor először éltük át a hullám­vasút izgalmát.- Ez még nem lenne baj...- Csakhogy ezt az érzést egy szerkezet váltja ki, szinte min­den egyes gombnyomásra. Ez egy hormonális hatás és egy mély csapda: ha a szervezetbe juttatott rezgéssel egy hiperaktív gyereket nyugalom­ba lehet helyezni - márpedig bi­zonyított, hogy így van - akkor az a motor nyergében ülőnek is ad egy olyan elengedettséget, amely tovább fokozza a veszélyt. Egyszerűen beleolvadunk az él­ménybe. Egyből fertőzhet- Mi kell ahhoz, hogy valaki függővé váljon? rokra ülnek. Még fékezni sem tudnak a vezetők, így aztán jön a baleset, és ha a motoros túléli, akkor a rengeteg műtét, a kezelések, és a végén rokkantosítják az illetőt. Pedig még fiatal, ereje teljében lehet­ne. A szakember szerint már az iskolában tudatosítani keí- Négy éve foglalkozom egy pénzügyi szakemberrel, aki egyetlen próbától lett motoros szenvedélybeteg. Finoman sike­rült kivezetnem őt e csapdából. Igaz, versenypályán néha még megjelenik, de egy jóval kisebb motorral annál, amivel a gyere­kei szeme láttára esett el, védőfel­szerelés nélkül. Persze ez is a személyiség függvénye, ám tisz­tában kell lennünk azzal, hogy önismeretünk nincsen olyan szinten, hogy tudjuk, milyen ha­tással lehet ránk egy 100-200 ló­erős motor.- Ugye, még nem kérték fel mo­torok reklámozására...?- Nem biztos, hogy a gyárak örülnek a mondanivalómnak, bár lehet, hogy mégis: számuk­ra is az élő motoros a jó ügyfél, a halott ugyanis már nem fog tí­pust cserélni. A motorok elég ke­lendőek: ráunok erre, kipróbá­lom azt, mintha egy-egy szerető­ről lenne szó. Tény azonban, hogy az Európai Unióban éven­te hétezer ember hal meg a mo­tor miatt. Ez a „járvány” köztünk van és életerős, egészséges em­bereket "támad meg.- Mi lehet az „ellenszer"?- Mi a kollégáimmal arra tö­rekszünk, hogy mindenkiben megjelenjen - már kicsi kortól!- a maga saját kis rendőre, aki lene azt, hogy a motorozás rendkívül veszélyes üzem, ami képes a személyiség módosítá­sára. Egyébként a korábbi mű­szaki vizsgabiztos, szerelő a ta­pasztalatait átadva tart elő­adásokat iskolásoknak Honda szimulátorával, amin elemezni lehet a történéseket rendben tudja tartani az egyént. Ezért van az, hogy már az óvodá­kat, valamint az általános és kö­zépiskolákat is felkeressük, elő­adásokat tartunk, s visszük ma­gunkkal a motorosszimulátort is. Szeretnénk elhinteni a gyere­kek között ezeket a gondolato­kat, de a szülőt is bevonva, mert ő a minta. Ha ő nem csatolja be a biztonsági övét vagy ha ő bukó­sisak nélkül motorozik, akkor a csemetéje Is ezt fogja követni. Nem a mi tudásunk...- S a jelen motorosaira meny­nyire hatnak a szavai?- Egy motorost nagyon nehéz jobb belátásra bírni, sőt van olyan, akit már nem lehet kihoz­ni, mert úgy érzi, a motorozás nélkül összeroppanna az élete. Az ilyeneknek azonban tényleg a versenypályán a helyük, jó len­ne, ha ott élnék meg azt, amit a vilá^ vezető szakemberei kreál­nak; mert amit ezeken a motoro­kon megélünk, az nem a mi tu­dásunk, hanem a benzinnek ne­vezett robbanóanyag ereje és a mérnökök szakértelmének gyü­mölcse. Megkaptak egy csúcs­technikás játékszert, ahogy jó­magam is. Nekem annyi volt az előnyöm, hogy én már húsz év­vel ezelőtt is ilyeneken ültem, amikor még kevesebb jármű rót­ta az utakat, így több esélyem volt a tapasztalatszerzésre.- Mi jelentette a fordulópontot?- Nem utolsósorban az, hogy az eltelt években csaknem ötven ember halt meg a környezetem­ben - közülük többen két keré­ken - így megtanultam értékel­ni az életet. Nekem kilenc komo­lyabb motorosbalesetem volt, jel­lemző, hogy ezek közül egyetlen egyből lett rendőrségi ügy. Fáj a vállam, a térdem, a medencém, a homloküregem és még sorol­hatnám. A saját egészségemet is tönkretettem, de mások halála kellett ahhoz, hogy lemondjak erről a szenvedélyről.- Elvonási tünetek?- Azelőtt beleborzongtam, ha csak meghallottam egy motor hangját. Az alapállapot, hogy nem ülök rajta, számomra már elvonási tünet volt. Annak idején a feleségem is gyakran küldött motorozni, mondván: „inkább menjél, mert annyira más vagy”. Nagy dolog volt elérni, hogy ma­napság az embereknek moso­lyogva el tudom mondani, mi­lyen jól érzem magam a „mecha­nikai szer, mechanikai drog” nélkül.- Akkor, viszlát motor?- Nem azt mondom, hogy so­ha többé nem ülök motorra - a minap is megtettem, idén má­sodszor - de manapság már „nem lövöm be magam”. Felfog­tam, hogy a kockázatvállaló sze­mélyiségemmel önmagam és mások életére is törhetek. Sze­retném, ha minél több motoros elmenne ebbe az irányba. Félre­értés ne essék: nem a motorozás ellen beszélek, mert az nagyon sok élményt adhat. Meg kell azonban tanítani az embereket arra, hogyan kell ezeket megél­ni - és túlélni... Már az iskolában fel kellene hívni a veszélyekre a figyelmet

Next

/
Oldalképek
Tartalom