Új Néplap, 2009. szeptember (20. évfolyam, 204-229. szám)
2009-09-10 / 212. szám
SPORT Előfizetési és terjesztési ügyekkel kapcsolatban várjuk a Mészáros L. u. 2. szám alatt! Zöldszám: 80/200-690 nívós mezőnyben a szolnoki pólósok. Péntektől vasárnapig tart majd Nagyváradon az a vízüabdatorna, melyre hivatalos a Szolnoki Főiskola-Közgép csapata is. Cseh Sándor (képünkön) tanítványai a szerb Partizán Beograd, a német Spandau, az Eger, a Domino és a hazai gárda ellen szállnak vízbe. A véghajrában hengereltek a kannibálok Komáromban A női floorball OB 1.2009/2010- es szezonjának első fordulójában rögtön rangadó várt a Szolnok Cannibals lányaira a komáromi SZPK otthonában. A hazai csapat már az első harmad negyedik percében magához ragadta a kezdeményezést és egy tetszetős kényszerítő után megszerezte a vezetést. Az egyenlítés a 13. percben sikerült, amikor Antal Anita szépen tisztára játszotta magát és értékesítette a ziccert. A második játékrész szerencsés szolnoki találattal indult. A főszereplő ismét Antal volt, szélről középre lőtt passzával a centert kereste, a labda azonban megpattant az egyik hazai játékoson és a kapuban landolt. Az SZPK legjobbja, Váradi egy távoli lövéssel 2-2-re alakította a csata állását, aztán egy szolnoki öngól már hazai vezetést eredményezett. A záró játékrész nyolcadik percében újra betalált a vendéglátó, ám mielőtt nagyobb lett volna a baj, Vágó Anikó is elkezdte a gólgyártást (4-3). Aztán ismét Antal pillanatai következtek: a szolnoki támadó előbb Balázs passzát pofozta közelről a kapuba, majd egyéni akcióból volt eredményes, így fordított az eredményen. A hátrányban kinyíló rivális ellen újabb gólokat hozott az Antal- Vágó összjáték, majd utóbbi a hosszabb kihagyás után visszatérő Bajzáth Anikó passzát értékesítve feltette a koronát aznapi teljesítményére. A vége 4-9, jól sikerült tehát a kannibálok rajtja, gönczöl g. 2009. szeptember 10. A gokartos Tóth Péter utazhat az egyiptomi világbajnokságra A szezon elején, az első futamot követően még maga az édesapa, id. Tóth Péter sem gondolta volna, hogy fia, ifjabb Péter olyan remek szezont produkál az országos gokartbajnokság Rotax junior kategóriájában, hogy meghívást kap a decemberben, Egyiptomban megrendezésre kerülő világbajnokságra. A mindössze 15 esztendős szolnoki fiatalember azonban olyan teljesítménynyel rukkolt ki a kecskeméti, kakucsi, pannonringi, már- iapócsi, illetve dunaszerda- helyi dupla futamokon, hogy az utolsó viadaltól függetlenül már biztosította bajnoki második helyezését Ez pedig vb-szereplést ér! — A nyitányon elkövettem egy buta hibát, utcai benzinkúton tankolt üzemanyagot töltöttem Péter gokartjába, s a futamot követő ellenőrzés során kiderült, az oktánszám nem a megengedett határon belül van, ezért kizárták a gyereket. Ez pedig akkor végzetesnek tűnt — felelte érdeklődésünkre a menedzser- szerelő-mindenes édesapa. — Szerencsére Peti nem így gondolta, s bár úgy tűnt, Kancsár Ferenccel szemben nincs esélye a győzelemre, a különbség futamról futamra csökkent köztük, miközben állandósította második helyét. Akadt olyan verseny, métn«**,< 1Ü _ >2 Sffi. i 1 W' ffi V IflH ’ ^ ■ / Msßmr Tóth Péter az ob-n és az Eb-futamon nyújtott teljesítményével érdemelte ki a nagy lehetőséget amikor mindössze fél gokarttal szorult le az élről. A du naszerda helyi viadalon azonban megtört a jég, az első körök szoros vetélkedője után végül fölényes sikert aratott. A magyar bajnoki második helyezés ugyan még nem jelentene automatikusan startkártyát Tóth Péter számára a világbajnokságon, ám a bajnok Kancsár Ferenc a Zóna Kupában is az élen végzett, s onnan is kvalifikálta magát a vb re. A felszabaduló helyre természetesen többen is pályáztak, mivel pedig a szolnoki fiatal ob ezüstérme mellett a közelmúltban megrendezett Európa-bajnoki futamon is remek teljesítményt nyújtott, a gokartsport hazai irányítói mellette tették le vok- sukat. — A világbajnokság egészen más körülmények között zajlik, mint bármelyik más verseny. Hatvan vázat és hatvan motort a hozzátartó alkatrészeidtől megszámoznak a szervezők, és sorsolással döntik el, ki, melyiket kapja. Azt követően egy nap áll a pilóta szerelőjének a rendelkezésére, hogy összerakja, versenyképessé tegye a gokartot. A folytatásban több időmérő futamot rendeznek, s a nagydöntőre megfeleződik a hatvan fős mezőny — tudtuk meg id. Tóth Pétertől. A Varga Katalin Gimnázium elsős diákjának decemberi, egyiptomi kalandjáról természetesen beszámolunk majd. GÉLÉI JÓZSEF KÖZÉPISKOLAI AJÁNLATUNK ÉRETTSÉGIZETTEK RÉSZÉRE OM 102 591 Tandíjmentes, nappali/esti tagozatos szakképzéseink: •jogi asszisztens (2 év felsőfokú) • logisztikai ügyintéző (2 év emelt szintű) • gazdasági informatikus (2 év emelt szintű) • pénzügyi-számviteli ügyintéző • marketing- és reklámügyintéző (1 év) • sportszervező-menedzser (1 év) 2010. szeptemberi kezdéssel Szolnokon Jelentkezési határidő: 2009. november 30. Korhatár: nappali tagozaton: 18-22 év, esti tagozaton: nincs. Kollégium ingyenesen megoldható. Jelentkezési cím: Perfekt Szakközép- és Szakiskola Szolnok, Verseghy park 8. E-mail: szolnokszki@perfekt.hu www.perfekt.hu/szki . Keresse minden szerdán [az újságárusoknál! Jász-Nagykun-Szolnok megye apróhirdetési lapja Több száz apróhirdetés minden héten! HUMÁN ORVOSI ÜGYELET Szolnok városi háziorvosi ügyelet: Szolnok, Móra F. u. 9. (fszt.), tel.: 373-373, gyermekorvosi ügyelet: Szolnok, Móra F. út 9. (emelet), tel.: 423-102. Fogorvosi ügyelet: Szolnok: Szolnok, Móra F. út 9. (fszt.), tel.: 429-937. GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET Szeptember lOén az ÁHum (Téglagyári út 30., Tescónál), 11-én az Agora (Ságvári krt 23.), 12-én a Szent Miklós (Tóth Ferenc út 2-4.),. 13én a Gyógyszertér Szolnok Ptáza (Ady £ út 28/A.), 14-én a Caritas (Tószegi út 10.), 15én a Kígyó (Indóház u. 23.) l&én a Kossuth (Kossuth tér 7-8.). Szolnokon a gyógyszertári ügyelet a legtovább nyitva tartó gyógyszer- tárak zárásakor (Gyógyszertér Szolnok Pláza — Ady E. út 28/A., Áfium —Téglagyári út 30., Pelikán — Ady E. u. 15.) kezdődik: hétköznap és szombaton 20, vasárnap 18 órakor és másnap 8 óráig tart Szolnokon szombaton délelőtt nyitva tartanak: Agora (Ságvári krt. 23.), Kossuth (Kossuth tér 7-8.), Fehér Kereszt (Baross u. 5.), Magister (Széchenyi krt. 121.), Szent Orbán Patika (Munkácsy M. út 15.), a Széchenyi (Széchenyi krt. 129.), Korona (Dózsa Gy. út 26- 28.), Pingvin (Jászkürt út 1.), Szanda (Krúdy út 108.). Ügyelet napján hosszabbított a nyitva tartása a Fehér Kereszt, Korona, Kossuth gyógyszertáraknak. ÁLLATORVOSI ÜGYELET A hatósági állatorvosi ügyeletes hét végén: dr. Vissi Ferenc, Szolnok, Vörösmező u. 223. T: 20/964-7890. A kerület export ügyeletese: dr. Varga Mihály, Fegyvernek, Kossuth L u. 28/A. T: 56/481-982, 30/9250-556. Állatgyógyszertár Szolnok, Magyar u. 7.1: 422- 042. (Szombaton: 8.30-12.00). Szolnok, Arany J. u,14/a. Tel/Fax: 515-172. (Szombaton: 9.00-12.00). PROGRAMELOZETES EL0ADAS A Hazatalálás - múltunkról, jelenünkről, jövőnkről című előadás- sorozat szeptember Idén folytatódik. A Szent Korona és a szkíta királyságeszme címmel 18 órától Molnár Attila magyarságkutató előadását hallgathatják az érdeklődők az Aba-Novák Kulturális Központban. Páratlan páros parti — pártaláló est lesz szeptember 11-én, pénteken a Cantaloop kultúrpontban (Ady E. út 15.). Alkonyatpartit rendeznek a Szan- daszőlősi Művelődési Házban szeptember 11-én 18 órától az Esti Party zenekar közreműködésével. Lesz csocsóverseny, biliárd, filmvetítés, előadás és játék minden mennyiségben. A belépés díjtalan! A Cantaloop kultúrpontban szeptember 15-én, kedden Keddance! címmel szezonnyitó főiskolás buliba várják a fiatalokat, sztárvendég: Dévényi Tibi bácsi lesz. A rendezvényre szofisoknak ingyenes a belépés. LEVÉLTÁRI NAP A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár szeptember 15-én 10 órától levéltári napot tart, melyet a helytörténeti kutatások újabb eredményeiből rendez a megyeháza dísztermében. A programot Fejér Andor, a megyei közgyűlés elnöke nyitja meg, a tanácskozást Fülöp Tamás levéltár-igazgató vezeti. Előadások hangzanak el Szolnok és a Tisza-vonal jelentősége 1848-49-ben, A párválasztás lehetőségei és taktikái a XVIII. századi Jászságban, valamint a jász viselet virágkoráról címmel. Egy kaukázusi, jász-alán gyökerű eposz-mítosz és zene is elhangzik a rendezvényen. Átadják az Áll a viharban maga a magyar című helytörténeti pályázat nyertes munkáinak díjait. Tájékozódhatnak a jelenlévők A célpont Szolnok, Széchenyi politikai dilemmái az 1848-as döntéshelyzetekben, A vidéki Magyarország jelenkortörténete és forrásai témakörökről, valamint a levéltár honlapjáról. GULYASFESZTIVAL Nemzetközi gulyásfőző és hagyományőrző fesztivál programjai várják a hét végén a Tiszaligetben az érdeklődőket. TÁNCEST Latin táncestet rendeznek az Aba- Novák Kulturális Központ aulájában szeptember 12-én 21 órától. Egyszerű kezelőfelület, magas hatásfok i*i éve Magyarországon Fűtéstechnikai Szakáruház www.plan.hu Szolnok, Vasvári Pál u. 14.Tel.: 56/370-770 Nyitva: H-P.: 7-16.30-ig Szó.: 7.30-11.30-ig GéPéSZ Csoport Hatásfok 109,8% ] a* *9 Vaillanl Akár energiamegtakarítás Vaillant Atmomag Pro 10-0 XZ átfolyós vízmelegítő 35 250,■ beépített tágulási tartály ■ előkeveréses égő ■ tumgyűjlö szifon ■ HMV-hőcseréló ■ automata by-pás: és digitális kijelzőfelület előkeveréses égő ■kondenzá- • lő líter/perc meleg víz teljesítmény ■ o. automata by-pass . LED-es ^éni ,teljesítmény beállítás . beépített fustgazaramlas eizekelo KIÁLLÍTÁSOK-Szolnoki Csipke című kamarakiállítás látható a Hild Viktor Városi Könyvtár és Közművelődési Intézményben az intézményi csipkeszakkör tagjainak munkáiból szeptember 31-ig.- A Szolnoki Galériában Az emlékezés színes álmai elnevezéssel kortárs roma festőművészek alkotásait mutatják be október 15-ig- Az Aba-Novák Kulturális Központban szeptember 19-ig látható Az alkotmány véd bástyája — tervpályázatok Jász-Nagykun- Szolnok megye székházának megépítésére, 1876 című tárlat.-Az Aba-Novák Kulturális Központban Térképkiállítás és - vásár — válogatás a HM Térképészeti Kht egyedülálló térképműveiből címmel kiállítás tekinthető meg október 5-ig Az ANKK Galérián Ki mit gyűjt? címmel nyílt tárlat- A HEMO-ban Egy pár — két műfaj címmel Györ^eyné Maja festmény- és Györgyey János fotókiállítása lesz látható szeptember 15-től 27-ig a Napsugaras ősz rendezvénysorozat programja keretében.- A megyei levéltárban (Pozsonyi út 4042.) november 30-ig várja látogatóit a Légi háború Jász- Nagykun-Szolnok vármegye felett című kiállítás. A Szolnok bombázásának 65. évfordulója alkalmából rendezett megrendítő kiállításon a II. világháború előzményeit, tragikus megyei eseményeit és következményeit bemutató levéltári dokumentumokon kívül korabeli tárgyi emlékek, előírás szerint fölszerelt óvóhelyrészlet, repülőgéproncsok, vadász- és bombázógépmodellek is megtekinthetők.- Menő üzletember — menő, mert állandóan mozgásban van, azaz: mobil, és menő, mert diktálja a tempót — címmel kiállítás nyílt a szolnoki Damjanich János Múzeumban. A Képes Gábor és Tóth Endre rendezte kiállítás szeptember 20ig tekinthető meg. HITELET SZOLNOKON SZEPTEMBER 13-TÓL 19-IG ROMAI KATOLIKUS egyház szentmiséi: Belvárosi Nagytemplom: vasárnap 9,11,18 óra. H„ Sz„ P., Szó.: 18 óra, K. Cs. 7 óra. Vártemplom: vasárnap 11 óra, Szent József-templom: vasárnap 8.30 és 17 óra. H., Sz., P.: 8 óra. K. és Szó.: 17 óra. Szent Orbán templom (Szandaszőlős): vasárnap 8 óra. H, Cs, 17 óra, Szó 18 óra. Temetői templom: szombat 8 óra, vasárnap 10 óra. GÖRÖG KATOLIKUS egyház Hétköznap 8-kor, Vasárnap 10-kor szent liturgia a Széchenyi-lakótele- pen lévő templomban. REFORMÁTUS EGYHÁZ (Tisza-parti sétány 1): Vasárnap 10 órakor istentisztelet lesz a templomban, hétfőn 17 óra asszonykor, kedden 18 órakor Dömösi Kör, Csütörtökön fél tízkor baba-mama kör, 18 órakor bibliaóra, pénteken fél hatkor program a Szer-Telen Ifjúsági Házban, 18 órakor bibliakör lesz az új gy. házban. Szombaton 9 órától gyülekezeti nap szeretet- vendégséggel. EVANGÉLIKUS egyház (Verseghy park 1.): vasárnap 9 órakor tanévnyitó gyermek istentisztelet, 10 órakor istentisztelet lesz ä templomban. Csütörtökön 17 órakor bibliaóra, szombaton 18 órakor ifjúsági bibliaóra lesz. Szombaton családi délelőtt lesz előzetes jelentkezés alapján. EVANGÉLIUMI SZOLNOKI GYÜLEKEZET EGYHÁZ: (Szolnok TVM. Ltp. Művelődési Ház) istentisztelet: szombat 15, imaóra: csütörtök 17.30-kor. A Grátiszban szereplő programok, műsorok, ügyeletek adataiban időközben történt esetleges változásokért sem anyagi, sem jogi felelősséget nem vállalunk. szouon.hu További programok a SZOUON.HU hírportálon. f