Új Néplap, 2009. szeptember (20. évfolyam, 204-229. szám)
2009-09-10 / 212. szám
3 ÚJ NÉPLAP - 2009. SZEPTEMBER 10., CSÜTÖRTÖK MEGYEI TÜKÖR Jászberény gázóra leolvasónak adta ki magát az ismeretlen, ezzel tévesztette meg a 91 éves asszonyt, aki beengedte a házába. A tolvaj elterelte az idős asszony figyelmét, és az asztalon hagyott pénztárcával távozott, mrfk Karcag A városban tartotta a napokban országos tisztújító küldöttgyűlését a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz). Ezen ismét Jakab Istvánt választották elnökké. Megbízatása 4 évre szól — jelentette az MTI. A főtitkári tisztséget továbbra is Obreczán Ferenc tölti be, a szövetségi igazgató ismét Budai Gyula lett. ta Szolnok TELETANKOLTA kocsiját, majd fizetés nélkül távozott a benzinkútról az ismeretlen elkövető. A lopással okozott kár több mint 10 ezer forint, mrfk Szolnok MEGTARTOTTÁK az Itte- bei Kis József Hadnagy Helikopter Bázis alapkiképző század újoncai a záróvizsgáikat — írta a Honvede- lem.hu. Ajúniusban bevonultak számot adtak fizikai felkészültségükről, alaki, harcászati, tereptan-, műszaki képzettségükről, általános katonai ismereteikről, ta Tiszavárkony informatikai rendszerek fejlesztésére pályázott a település. Az Oktatási Minisztérium kiírására a napokban kellett beérkezni a pályázatnak, sikeresség esetén százszázalékos támogatást kapnak, rá Törökszentmiklós szeptemberi határidővel bábkészítő pályázatot hirdet óvodásoknak az Apáról Fiúra Alapítvány a városi művelődési központtal közösen. Mivel idén Benedek Elek emlékévet ünnepelünk, ezért a kicsik által készített báboknak a szerző egyik meséjéhez kell kapcsolódni, ng Túrkeve elsődleges adatok alapján szándékos gyújtogatás okozta a tüzet annál a lovardánál, ahol 72 körbálából álló kazal gyulladt ki. A rongálással okozott kár kb. 1,5 millió forint, mrfk Zagyvarékas harmincegymil- LIÓT nyert a Damjanich János Általános Iskola és Óvoda. A TÁMOP pályázati összeg segítségével az intézményben bevezetik a kompetencia alapú oktatást, rá SZ0U0N.hu További települési hírek olvashatók a SZ0UON.hu hírportálon. MM*.'/ / ‘ /*■'.■« - — ■*-—- . - 3Sa*f*r.*' ''t Idegenforgalmi adóbevételek a megye jelentősebb turizmussal rendelkező településein (2008) Település ______________Idegenforgalmi adó_______Állami támogatás Abádszaiők C serkeszőlő Berekfürdő Tiszafüred FORRÁS: ÚJ NÉPLAP-GYŰJTÉS A falusias porta pihenőül szolgál a városból érkezett családoknak. A szülők, gyerekek élvezik a hagyományos magyaros vendéglátást. Képünk illusztráció. Turizmus: az ág is húzza veszteség Csökkenhet az idegenforgalmi adó után járó támogatás Folytatás az 1. oldalról Megdöbbenve hallották a híradást a kormányzat megszorító tervéről. A települések ugyanis az idén még minden idegenforgalmi adóforint mellé kettőt kapnak az államtól. Egy tervezet szerint jövőre már csak egy járna nekik. Mindez Berekfürdő esetében komoly érvágást jelentene. Hiszen tavaly például 35 millió forint fizettek be az önkormányzat kasszájába idegenforgalmi adóként. Ehhez pedig 70 milliót tett hozzá a központi költségvetés. Ha ez jövőre felére csökken, akkor az 35 milliót vesz ki a település kasszájából. Ez pedig a település költségvetésének majd tizede. Ez azzal járhat, hogy nemcsak az idegenforgalmat szolgáló fejlesztésekről kénytelen lemondani a falu, de például még az iskola fenntartásával is gondok lehetnek. Az oktatási intézmény működtetéséhez ugyanis évente 60 millió forintot kénytelen hozzátenni a község.-Az idegenforgalmi fejlesztések nem állhatnak meg, ha azt akarjuk, hogy ne csökkenjen, hanem növekedjen a vendégszám - mondja Cserkeszőlő alpolgármestere. Dr. Harangozó Elek szerint, ha az állam kevesebb kiegészítést ad az idegen- forgalmi adóhoz, akkor vagy kevesebb jut beruházásokra, vagy máshonnan lesznek kénytelenek elvenni a szükséges összeget, esetleg kötvény kibocsátásra kényszerülnek.* Ez utóbbi esetben azonban a kamatterhekkel is számolnia kell a településnek. Cserkeszőlőn évek óta 20-22 millió forint folyik be az idegen- forgalmi adóból. Ennek megfelelően az állami támogatás 40-45 millió forint között mozgott. A pénzt következetesen az idegen- forgalomra fordították: a közterek szépítésére, vonzóbbá tételére, vagy beruházások önerejére. a helyi adók között népszerűnek számít az idegenforgalmi. Egyrészt mert azt nem a helyi lakosok, hanem a vendégek fizetik az eltöltött napok, vagy a szállásdíj után. Másrészt éppen az állam támogatás miatt. A Pénzügyminisztérium internetes oldalán közzétett adatok szerint az országban Az önkormányzatoknak szánt központi költségvetési támogatásokat jövőre 120 milliárd forinttal csökkentené a kormány. Az államháztartás bevételei jelentősen mérséklődtek, a hiánycél tartása érdekében a kiadásokat is csökkentenie kell. Ezen lépések egyike lenne az idegenforgalmi adó mellé járó állami támogatás megfelezése. Tiszafüred polgármestere, Pintér Erika szerint azonban egy ilyen döntésen az egész ország veszthet. A turizmus ugyanis a gazdasági fellendülés egyik záloga lehet. Ám az állami támogatás megfelezésével el lehet felejteni az olyan varázsszavakat, mint a leghátrányosabb tavaly már 584 település élt a lehetőséggel. A megyében tavaly kéttucat településen szedték be a vendégektől napi 100-350 forint közötti összeget. Elsősorban persze azok az ön- kormányzatok vetették ki, ahol jelentősebb az idegen- forgalom. kistérségek felzárkóztatása, vagy az idegenforgalom, mint húzóágazat. Mindezt saját települése példájával támasztotta alá a városvezető. A Tisza fővárosának tartott Tiszafüreden 10 millió forint idegenforgalmi adó folyt be tavaly, melyet 20 millióval fejelt meg az állam. Ez ugyan fejlesztésekhez kevés, ám igen jelentős a helyi vendégcsalogató programok szempontjából. Már pedig a turistákért folyó versenyben lemarad az a település, mely nem tud többletszolgáltatást, vonzó programot kínálni. így érzi ezt Abádszaiők polgármestere is. Bordás Imre szerint ugyanis a forráselvonás miatt nem a vízminőség hetenkénti ellenőrzése, vagy az őrző-védő szolgálat szűnik meg, hanem a vendégcsalogató programokra, a különböző kiállításokon való megjelenésre jut kevesebb. Márpedig ezek híján kevesebb turista fordulhat meg a térségben. A polgármesterek ugyanakkor óvatosak, hiszen már nem először merül fel az idegenforgalmi adóhoz nyújtott állami támogatás lefaragása. Ám eddig az elmaradt. ■ Teleki József A megyében kéttucatnyi település él az adóval JEGYZET "\ Másság és hagymatermés NAGY MEGELÉGEDÉSSEL vettem tudomásul, hogy a magyar rendőrség akiket akar, bárki ellen megvéd. írom ezt már csak azért is, mert a minapi melegfelvonulás után kiderült, hogy hiába volt átlag feletti az idei tojástermés, dobótávolságra egyetlen, a felvonulást ellenző személynek sem sikerült bejutnia. Olyan rendőri biztosítást, kordont kapott ez, a nekem is kissé fura csoport, hogy még Rákosi és Gerő is megirigyelte volna az ötvenes évek elején. Úgy tűnik, nem számított se pénz, se anyagi áldozat, se ember, mert a menet biztonságát száz százalékig biztosítani kellett. Elvégre ellenkező esetben mit mondott volna néhány nyugati állam és hatalmasság, hogy lám-lám, mi mennyire vagyunk a valamikor irigyelt, ottani demokráciától! sajnos nekem olyan a rokonságom, hogy a megátalkodottakat a melegfelvonulás any- nyira hidegen hagyja, hogy inkább gazdálkodnak, gyerekekkel, szőlővel, hagymával, krumplival bíbelődnek. Igen ám, de javaikat lassan képtelenek megvédem Jászladány- ban, Tiszaföldváron, Kenderesen. Mert mindenhol akad néhány „sáskatermészetű” család, akik a tied az enyém is elvet vallják. Tehetik, mert a melegfelvonulással ellentétben vidéken csekély a biztosítás, biztonságérzet. Mondta is a 84 éves Péter bátyám, alút nemrég egy éjszaka megszabadítottak a krumplijától, a hagymája felétől: - Nem tehetek semmit, öreg vagyok már arra, hogy kaszára, kapára kapjak. Legfeljebb jövőre arra szavazok, aki engem, vidéki nyugdíjast is véd. Ha nem is annyira, mint a melegeket, de legalább ne más élvezze, amiért én, meg a család dolgozik vidéken. ehhez még én, sokat látott, tapasztalt ember se tudtam mit hozzáfűzni. Elnyelte a tenger a zászlóshajó-projektet Végérvényesen elveszett Jászberény számára a korábban a Beszállítói Tudásközpontra elkülönített támogatási összeg. Gedei József polgármester sajtótájékoztatóján tegnap azt közölte, végleg visszavonták a városi projekt számára nevesített összeget. A kutatásfejlesztést, a gazdaság megerősítését célzó zászlóshajóprojekthez közel kétmilliárd forint járt volna támogatásként, ehhez a városnak ugyanennyi önerőt kellett volna biztosítania. Ezt nem sikerült előteremteni. Mint azt megírtuk, a polgár- mester szerint az összeget köz- beszerzés útján kiválasztott befektetői csoport, vagy vállalkozás biztosíthatta volna. A közbeszerzés előkészítését azonban nem támogatta a képviselők többsége. Nyáron Gedei József Orbán Viktornak levelet írt - a Fidesz elnöke nem válaszolt -, Fejér Andor közgyűlési elnökkel pedig személyesen tárgyalt, de a kellő támogatást így sem sikerült a helyi jobboldal képviselőitől megszereznie. Egyelőre nem lehet tudni, mit kezdenek a tudásközpontnak szánt Huszárlaktanya épületével. Már az ingatlan eladása is szóba került, ezt azonban nem támogatja Gedei József. Elmondása szerint a régiós fejlesztési tanácsban Szolnok hasonló projektjének megvalósulását fogja támogatni. ■ Banka Cs. Felújított iskola. Öcsödön a Juhász Béni úton lévő iskolában kicserélték a nyílászárókat és akadálymentesítették az épületet, így korszerű épületben kezdhették meg a tanulást a gyerekek. Felvételünk az 1/A-sok egy csoportját örökítette meg. Egy év alatt teljesen megújul Szandaszőlős Szolnok Szandaszőlős városrésze teljesen megújul jövő szeptemberre. A 630 milliós beruházás már elkezdődött a Krúdy utcában a vízvezetékek cseréjével. Szalay Ferenc polgármester tegnapi sajtótájékoztatóján elmondta: a fejlesztés 70 százalékos európai uniós támogatással valósul meg, saját erőként pedig több mint 200 millió forintot biztosított az önkormányzat. A pályázati támogatási szerződést még nem írták alá, de arra néhány héten belül sor kerülhet. A városvezetés azonban nem várt a pecsétekre, elindította a munkálatokat. A polgármester nem tart attól, hogy a kormányzati megszorítások miatt csökkenne a támogatás. Az állami kiadást mérséklő lépések ugyanis csak a hazai forrású pályázatokat érintik, az uniósakat nem. Kállai Mária, alpolgármester, a városrész önkormányzati képviselője elmondta, a beruházással a szandaszőlősiek régi gondjai találnak orvoslásra. A Szolnok Épül program keretében megvalósuló fejlesztés nyomán ugyanis új burkolatot kapnak a Krúdy mellett a festőkről elnevezett utcák is. Két új városrész- központot kialakítanak, parkolókkal, díszburkolattal az iskolánál és az orvosi rendelőnél. De megújul a művelődési ház is, melyhez egy fedett agóra- rész is épül. ■ T. J. i >