Új Néplap, 2009. augusztus (20. évfolyam, 179-203. szám)

2009-08-28 / 201. szám

ÚJ NÉPLAP — 2009. AUGUSZTUS 28., PÉNTEK MEGYEI TŰKOR 3 Cibakháza egy tiszaföldvári lakos hétvégi házát látogatták meg ismeretlen tettesek szerdá­ra virradóra. Az elkövetők a ka­put kifeszítették, az ajtón lévő la­katpántot lefeszítették, majd a házból fűnyírót, kéziszerszámo­kat, ablakokat és fürdőszobai be­rendezést loptak. A sértettet több mint 200 000 forint anyagi kár érte. mrfk Kengyel újrafestették az ál­talános iskola főépületének egyik szárnyát önkormányzati for­rásból, a gyerekek napsárga és barackvirágszínekben pompázó osztálytermekben, folyosón kezd­hetik az új tanévet. Ezen kívül ke­rítést is állítottak az iskola köré, az oktatási intézménynek sike­rült e célra egymillió forintot ösz- szegyűjteni különböző rendezvé­nyekből, alapítványi bálból, hulla­dékgyűjtésből. Az önkormányzat 400 ezer forinttal járult a költsé­gekhez. BB Szajol SZÁNDÉKNYILATKOZA­TOT adott ki a település önkor­mányzatának testületé az egész­ségügyi szolgáltatásokról. E sze­rint 2010-től a 2. számú fogorvo­si és háziorvosi szolgálatot gaz­dasági társaságokon keresztül szeretné üzemeltetni. Ez ügyben a későbbiekben várható konkrét döntés, ni Szolnok ISMERETLEN tettesek szerdán délután megtámadtak egy József Attila úti üzletben egy ott dolgozót. A férfi és a nő előbb szóváltásba keveredett az alkal­mazottal, majd tettlegességre is sor került. Szerencsére a sértett könnyebb sérüléssel megúszta a bántalmazást. Az elkövető férfi és nő ellen eljárás indult, mrfk Tiszavárkony A település testvér­falujába, Szilágyperecsenre utaz­nak a várkonyiak. A szilágysági településen szeptember 4. és 6. között rendezik meg a falunapot és hagymafesztivált, ahol idén is színes programok várják a Tisza- várkonyról érkezőket, rá Zagyvarékas KÖNYVTÁRI érde­keltségnövelő támogatást nyert a Móricz Zsigmond Művelődési Ház és Könyvtár. Az Oktatási Mi­nisztérium pályázatával hetvenki- lencezer forintot kápott az intéz­mény, a pénz könyvvásárlásra fordítható, rá SZ0U0N.hu További települési hírek olvashatók a S20U0N.hu hírportálon. Bartus Tibor többször is járt a cég törökszentmiklósi irodájában, ám érdemi választ egyszer sem kapott feltett kérdéseire Az ügyfél kiszolgáltatott elképesztő Négy hónap nem volt elég a telefonszám aktiválására Nem múlik el úgy nap, hogy ne kérnék „Engedje, hogy segítsünk” rovatunk közbenjárását egy-egy ka­cifántos ügy miatt. Ezút­tal egy telefonvonal akti­válása, pontosabban nem aktiválása okozott nem kis bosszúságot, illetve szerinte komoly anyagi hátrányt olvasónknak. Géléi József — Több mint huszonöt esztende­je van vonalas telefonom ugyan­azzal a számmal, melynek „el­vesztése” most igencsak kelle­metlen helyzetbe hozott - kere­sett meg felháborodottan Bartus Tibor. - Közlekedési és műszaki igazságügyi szakértőként is dol­gozom, a rendőrség, a kirendelő hatóságok, illetve az egyéb ügy­felek ezt a számomat ismerik, is­merték, ezen keresztül adták megbízásaikat. Számukra most április óta elérhetetlen vagyok. A tavalyi esztendő ugyanezen idő­szakához viszonyítva körülbelül félmillió forintot buktam a szol­gáltató tehetetlenségén. — Hogy mindenki számára ért­hető legyen a probléma, kezdjük az elején! — Törökszentmiklóson élek, idén márciusban kaptam egy reklámajánlatot, melyben az szerepelt, hogy megtarthatom régi számomat, ám lényegesen kedvezőbb tarifatábla alapján te­lefonálhatok, amennyiben átme­gyek az ajánlattévő szolgáltató­az eset kapcsán olvasónk nevében tanácsot kértünk az Új Néplap ügyvédjétől: mit tehet ilyen esetben az ügyfél? -Amint az a levelezésből is kiderül, a szolgáltató szerző dóst szegett, s ezért beperelhe­ti olvasójuk -felelte érdeklő­désünkre dr. Kókai Gábor. hoz. Tetszett a lehetőség, s mikor az ügyintéző ígéretet tett, hogy 2- 3 hét alatt lebonyolódik a váltás, úgy döntöttem, belevágok. Ápri­lis hatodikán aláírtam a szerző­dést az internet-, kábeltévé- és telefonszolgáltatásra. Bár ne tet­tem volna! Nemhogy három hét, de háromszor három hét után sem lett telefonvonalam. Több­ször kértem magyarázatot a he­lyi ügyintézőtől, Molnár Lajos­tól, többször kerestem a hajdú- szoboszlói központot, érdemi vá­laszt egyszer sem kaptam. Állan­dóan csak a régi szolgáltatómat okolták a késlekedésért, mond­ván, még mindig „nem adták át számukra a kért vonalat". Türel­mem július elején végleg elfo­gyott, és kilencedikén a szerző­dés nem teljesítése miatt fel- mondtam nekik. Egyúttal írás­- Amennyiben előző évi hiva­talos számlákkal, megrende­lőkkel számszerűsíteni tudja, mekkora bevételkiesése kelet­kezett a telefonvonal megszű­nése, azaz az elérhetőség hiá­nyából ebben az esztendőben, úgy vélem, még kártérítésre is igényt tarthat. ban kértem régi szolgáltatómat, hogy biztosítsa számomra újra a vonalat és a régi telefonszámo­mat. Néhány hét elteltével meg­döbbentő választ kaptam: már régen átadták a kért vonalat az új szolgáltatónak. Július végén, majd augusztus közepén aján­lott levélben kértem magyaráza­tot. Azóta sem kaptam semmifé­le reagálást. Az már csak hab a tortán, hogy július 31-ig van ki­fizetve a kábeltévé és internet dí­ja, ám július 16-án, azaz fél hó­nappal korábban megszüntették a szolgáltatást. Egy szolgáltató bármit megtehet az ügyfeleivel? Törökszentmiklós városköz­pontjában található a cég helyi irodája. Az előtérben óriásplakát hirdeti: „Váltson kábeltelefonra és spóroljon akár évi 24 000 fo­rintot! Megtarthatja régi szá­mát” Kedves hölgy fogadott, azonnal előkerítette főnökét.- Ismerem Bartus úr ügyét, de különösebbet nem tudok róla mondani. Mi csak megkötjük a szerződéseket, majd továbbítjuk a hajdúszoboszlói központba - felelte Molnár Lajos. Próbáltunk kapcsolatba lépni a cég szoboszlói irodájával. Hon­lapján csak egy e-mail cím talál­ható. Kérdéseinket két napja el­küldtük, ám lapzártánkig el sem olvasták levelünket. Az ügy az Új Néplap jogásza szemével JEGYZET BÓDI BÉLA Krízisalap rászorulóknak nem mindennapi mentőövet dobott a kormány azoknak, akik a létbizonytalanság tengerén hánykolódnak. Krízisalapot hozott létre. A válság magával hozta a krí­zishelyzetet, és aki megfelel az ilyen helyzetben lévőnek, az krízishelyzetben érezheti magát. önfeláldozóan segít kor­mányunk abból a pénzből, ami az alapba befolyt. Az áramszolgáltatók többletbe­vételük hatvan százalékát utalták ide, közel hárommil- liárd forintot. Ez az összeg egyébként visszajárt volna minden áramszámlát fizető­nek, mivel a szolgáltató töb­bet számlázott, mint, ami neki járt volna. így tehát a krízisalapban lévő pénz döntő része a miénk. A kor­mány mégis úgy kezeli, mintha az övé volna. no, de nem baj, ha ezt a pénzt már úgysem kapjuk vissza, legalább jó helyre megy. Aki élni kíván a lehe­tőséggel, az kérheti ajánlott levélben az illetékes önkor­mányzattól. Az elosztás elve elég bonyolult, de bizonyo­san akadnak majd olyanok, akik a sokszoros szociális rászorultsági szűrő után bi­zonyítani is tudják, hogy ke­vesebből élnek, mint tavaly. A segély összege 20-50 ezer forint közé eshet, méltá­nyossági alapon. A jelenlegi keretből akár 15-20(!) sze­mély is kaphat az észak­alföldi régióban ennél na­gyobb összeget, akár 100 ezer forintot. MENTŐÖV EZ A JAVÁBÓL! Mert a hátrányos helyzetben lévő nyugdíjasokat kizárták a tá­mogathatók listájából. Ez az összeg csak egyszeri. Meg­kapják majd azok, akik va­lóban éheznek. Ebből a pénzből talán egy hétig is kihúzhatják, ha kellően ta­karékosak és nem költik el egy nap alatt. És ezzel lezá­rult a krízishelyzet? A kor­mány szerint igen... Eredmény nélkül zárult a herényi buszos eljárás Jászberényben az önkormányzat szerdai soros ülésén eredmény nélkül zárult a helyi közösségi közlekedésszolgáltatással kap­csolatban kiírt pályázat. Igaz, csak egyetlen pályázat érkezett, mégpedig a jelenlegi szolgáltató részéről, de az általa az önkor­mányzattól kért hozzájárulás összegét túl magasnak vélték. A képviselők többségi vélemé­nye volt, hogy ilyen formában nem szabad elfogadni az ajánla­tot, viszont megértették, hogy a szolgáltatási szerződés eredeti­leg tervezett ötéves időszaka alatt a pályázatban előírt fejlesz­tések és szolgáltatási színvonal biztosítása számos beruházást igényel a leendő szolgáltatótól, bárki legyen is az. A beruházás megtérülése pedig ötéves időtar­tam alatt nehezen képzelhető el, ezért érthető, hogy az önkor­mányzattól kért támogatás ősz- szege is jelentős volt a beérke­zett ajánlatban. A képviselők végül úgy dön­töttek, hogy új pályázatot írnak ki változatlan tartalommal, csak a majdani szerződés időtartamát határozták meg öt év helyett tíz esztendőben. Az önkormányzat­nak a pályázati eljárás indítása miatt lehetősége van, hogy egy évre meghosszabbítsa szerződé­sét a jelenlegi szolgáltatóval a helyi közösségi személyszállítás biztosítására. ■ Banka Csaba Látvány vakoknak és gyengén látóknak. A Fehér Bot Alapítvány szolnoki kirendeltsége szervezett tegnap kiállítás-látogatást az ellátottaknak és a szakembereknek. A vendégek a megyei levéltárban, speciális tárlatvezeté­sen tekintették meg az időszaki kiállítást. Emelt támogatásra már nem futja a krízisalapból A megyében eddig 466 család kért támogatást a krízisalapból. A leggyorsabbak már a pénzhez is hozzájuthattak. A kérelmeket két lépcsőben bí­rálják el - tudtuk meg a regioná­lis nyugdíjbiztosítási igazgatóság osztályvezetőjétől. Stanekné dr. Nagy Erika elmondta: először az önkormányzatoknál ellenőrzik a jogosultságot. Az igazgatóságra augusztus 10-e óta érkeznek fo­lyamatosan a kérelmek. Tegna­pig összesen 466 igényt regiszt­ráltak. Az esetek felében pedig már határozat is született. A gazdasági válság miatt sú­lyos anyagi helyzetbe kerül csa­ládok 20-50 ezer forint közötti támogatást kaphatnak. Külön­leges méltányosság esetén azonban akár százezer forint is adható. A megyében is volt már, akinek 90-95 ezer forintot is megítélek. Ám hasonlóra egy­előre biztosan nem kerül sor. A megemelt támogatásra szánt összeg ugyanis elfogyott. Erre a célra a jogszabályok szerint a régióban rendelkezésre álló ke­ret egy százaléka fordítható. Ez az Észak-Alföld három megyéjé­ben összesen 1,4 millió forint volt, ami 15-20 embernek ele­gendő. Az osztályvezető szerint október közepén nyílik meg az újabb keret, melyből ismét tud­nak méltányosságot gyakorolni. Hogy hány esetben, azt még nem tudni. ■ Teleki J.

Next

/
Oldalképek
Tartalom