Új Néplap, 2009. augusztus (20. évfolyam, 179-203. szám)

2009-08-24 / 197. szám

14 TŰKOR ÚJ NÉPLAP - 2009. AUGUSZTUS 24., HÉTFŐ Máthé György atya szereti a kihívásokat váltás A szolnoki Belvárosi Nagytemplom új plébánosa előzőleg tizenegy évig Vácott szolgált Új plébános szolgálja a szolnoki Belvárosi Nagy­templom híveit augusz­tustól. Máthé György atya Vácott hirdette az igét az elmúlt tizenegy évben, de nagy örömmel és izgatot­tan áll az új feladat előtt. Séra Dalma A szolnoki Belvárosi Nagytemp­lom plébánosát, Túrái János atyát tíz év odaadó munka után dr. Beer Miklós váci megyéspüs­pök áthelyezte Máriabesnyőre, a zarándokhely élére. Helyére Máthé György prépost, esperes került, aki Vác egyik plébániájá­ról érkezett a szolnoki hívek pa­pi szolgálatára.- Tisztelt atya, milyen érzések­kel fogadta az áthelyezésének hírét?- Engem nem ért váratlanul ez a lépés, már fél éve tudok a püspök úr határozott szándéká­ról, hogy Szolnokon folytatom hi­vatásomat. Természetesen meg­értéssel fogadtam a döntését, mondhatni itt volt az ideje. Eddi­gi pályám során minden plébá­nián tizenegy évet töltöttem el, Vácott is így volt ez, ezért már számítottam a változásra. Igen látványos tevékenységet folytat­tam, sok fejlesztésre sor került az elmúlt években. Illetve a kö­zösség is nagy mértékben meg­erősödött, így érthető, hogy ne­hezen váltak meg tőlem. De az Úr útjai kifürkészhetetlenek. — Szeptemberben indul az egyetlen katolikus iskola Szol­nokon. Felkészült a feladatra?- A feladat nem teljesen új számomra, egy óvodát már ala­pítottam, egy másikat pedig át­vettem és elindítottam a fejlődés útján. Körülbelül húsz éve, hogy az oktatás így az életem része lett. Persze egy iskola nagyobb feladat, de mindig is szerettem a kihívásokat. Hisszük és remél­jük, hogy az Úristen elég erőt és kitartást ad e fontos intézmény vezetéséhez. Egyébként mellém egy káplánt, Sándor atyát és egy nyugalmazott lelkipásztort, Dm monkos atyát is helyezett a püspök. Mi hárman pedig már ismertük egymást, ami nagy segítség mind­annyiunknak.-Mitgondol, mi okozza majd a leg­nagyobb gondot az elkövetkező idő­szakban? — Jelenleg az egyet­len problémám, hogy nem ismerem a közösség tagjait, a telefonszámokkal és a nevekkel bajban vagyok. Belete­lik legalább egy évbe, hogy a mindennapok rutinszerűén mű- | ködjenek, mindig tudjam, hogy kihez kell fordulnom. — Eddigi itt-tartózkodása óta milyen benyomása alakult ki a helyi közösségről, a városról?- Az elmúlt héten a Karitász szervezésében zarándokúton vettünk részt a szolnoki hívek­kel, ahol minden pillanatot ki­használtam, hogy jobban megis­merjem a közösséget. A szemé­lyi változások mindenki számá­ra nehézségeket okoznak, ezért az új lehetőségek reményével kértem a híveket, hogy hozzám hasonlóan ők is bizalommal és Máthé Györgynek nagyon tetszik Szolnok szeretettel forduljanak felém. Szolnok nagyon tetszik, pezsgő város, kulturális programokban bővelkedik. Bár hegyek között éltem sokáig, az Alföld szépsége ugyanúgy elkápráztat. Nagy örömömre a város vezetőit talál­kozásunkkor kapcsolatra kész, az egyház felé nyitott emberek­nek ismertem meg. — Mikor és milyen körülmé­nyek között döntött úgy, hogy a papi hivatást választja?-Gyermekként katolikus csa­ládban nevelkedtem, egy kápol­na mellett éltünk. Regőczy Ist­ván atya élete volt számomra az élő hit példaképe. A gimnázium alatt Pesten kántorképzőbe jár­tam, ott is megerősödött bennem az elhatározás. Az én utam te­hát „simának” mondható, min­dig jó minta állt előttem. — Milyen feladatok várnak ön­re a közeli és a távoli jövőben?- A Szent József Katolikus Ál­talános Iskola felavatása szep­tember elsején a püspök atya je­lenlétében történik meg. A hó­nap közepén lesz a nyitott temp­lomok éjszakája, az esemény szervezése már elkezdődött. Hos­szú távon a kolostor maximális kihasználtságára törekszünk, az infrastruktúra kiépítésé­vel. A közösségépítés hatékonysága érde­kében a megfelelő tereket is ki kell alakítani. A leg­nagyobb kihívás a 2011-es 7. Váci Egyházmegyei Ta­lálkozó megszervezése lesz, amelyet ná­lunk rendez­nek meg. Van munka bőven, de az Úrcsak ak­kora akadályt áT lítelénk, amek­korát biztosan elbírunk! ' Hadd irtson' SZÜLJÖN Hadd szóljon! ■SH RHEEE A negyedik Megasztár sorozat győztese, Király Viktor tehetsé­géről már a verseny alatt is meg­győződhettünk. Viktornak jó és érdekes hangja van, sármos fiú, így máris jelentős rajongótábort mondhat magáénak. Viktornak most itt van a telje­sen új számokból álló, valódi szólóle­meze, csakis ma­gyar szövegű dalok­kal! Király Viktor' igazán igényes volt. Ha nemi tetszett egy-egy énekmegoldás, akkor azt újra felénekelte a stúdióban. Sikerült is összeállítani egy olyan albumot, amely egyrészt valóban tükrözi Viktor zenei íz­lését, karakterét, lelki állapotát, másrészt a szövegekben is ma­gasra teszi a mércét, hiszen azo­kat nem más, mint a dalszöveg­író-zseni, Sztevanovity Dusán lá­nya, Sztevanovity Natali írta.Vik- tor hangja a most divatos ameri­kai férfihangot hozza, azaz a stí­lusok keveredésével a fogós, hip hopot sem nélkülöző, hajlítások­tól sem mentes, erős és érzelmes éneket. A dalok stílusa is ebből kiindulva nagyon modern, az élő hangszerekre építő, populáris és erős refrénű. Viktornak ezek a dalok nagyon jól állnak, élvezi az előadásukat. A dalok zenéjét egyébként együtt írta a tehetséges Kardos Norberttel, és a szokásos hang­szerek mellett na­gyon érdekessé tesz egy-két dalt a hegedű, trombita is. A lemez szinte családi vállal­kozásban készült. Ugyanis a Légy önmagad egy érzelmes du­ett a nővérrel, Király Lindával, a Miattam sírsz című dalban pedig Viktor ikertestvére, Benjamin ad elő egy jó kis rapet. A CD produ­cere Viktor édesapja, Király Ta­más volt, míg a stylist munkála­tokat az anyuka, Király Gabi vé­gezte. BŐVEBBEN: SZOUON.hll/Zeneajánló (Király Viktor: Király Viktor. Kiadó: mTon) ■ B. Gy. T1SZA-PARTI TERMÁLFÜRDŐ CAMPING TISZAKÉCSKE GYÓGYVÍZ ■ FEDETT USZODA • JACUZZI • SZAUNA - ÉTTEREM 7,Sí»*’ Nyitva mindennap: 9 - 20 óráig Tel.: (76) 441-363 www.thermaltiszapart.hu Üdülési csekk elfogadóhely és egészségpénztárakkal szerződött szolgáltató! A hirdetések szövegét minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal INGATLAN KERESÜNK-KÍNÁLUNK eladó lakásokat, kertes házakat, nyaralókat, külföldi és belföldi ügyfe­leink részére. UNIVERZÁL Országos Ingatlaniro­da Szolnok, Ady E. 1. Tel: 56/422-043, vagy 20/992-8505.--------------------------*352929* SZ OLNOKON, a Pozsonyi út és a Mosonyi út között épülő 6 lakásos társasházban, 72-76 m2-es lakások - a Mosonyi út felől 7-12 m2-es teraszokkal - leköthetők: 70/331-3227.---------- *362679* EL ADÓK Szolnokon 2-3 szobás lakások, kertes házak. Univerzál, 20/992-8505. —;-------;-----------------*363303* NÉ MET-OSZTRÁK ügyfeleink részére eladó in­gatlanokat keresünk! 06-1-210-4904.----------- *364127* 4 SZOBÁS, tetőteres ház Szolnok belvárosá­ban, elegáns helyen eladó. 20/941-2007.--------1----------------*364164* SZ OLNOKON frekventált helyen, áron alul 51 m2-es üzlet sürgősen eladó. 70/337- 9600. *364804* SZOLNOKON 3 szobás, 85 m2-es, fszt.-i lakás udvari garázzsal eladó. 30/438-4637.----------.----------------*364836* SÜ RGŐSEN eladó Szolnokon, a Rózsa F. úton társasház építésére is alkalmas telek, a Hu­nyadi úton 37 m2-es, a Szántó krt.-on 50 m2- es üzlethelyiség. Tel.: 30/905-2383.--------------------------*364953’ ÁL LÁST KÍNÁL a AJÁNLOK jövedelem kiegészítést nyitott, po­zitív munkatársnak. Tel: 70/457-8114. Hegedűs Kft. keres szolnoki telephelyére fürdőszoba-szalonba és a csőszerelvény szaküzletbe . 1-1 fő szakképzett eladót. Jelentkezni az 56/520-040-es . telefonszámon. . OTTHONI dolgozókat keresünk, borítékolási munkára. A munkaidő kötetlen. Kereseti lehe­tőség: 95000 Ft/hó. Kérje ingyenes, részletes tájékoztatónkat bizalommal, válaszborítékot mellékelve. Express Work Europa, 1144 Bp„ Remény utca 34-36. —------------,-----------*364075* PÉ NZKERESET otthonról! www.fenyesjovo.com---------------------------*364731* Va rrónőket vagy betanított varrónőket keres felvételre, kétműszakos munkarendbe, szolnoki munkavégzésre az . AUNDE Kft. Érdeklődni személyesen a " helyszínen: Szolnok, Álmos út 2. \_________________________ MA GYARORSZÁGON új, egyedülálló, a jövő szakmájába, a jövő módszerére 5 fő, lehetőleg diplomás, ambiciózus, eu-s fizetésért tettre kész munkatársat keresek. 20/337-8188.--------------------------*364141* NE MZETKÖZI vagyonvédelmi cég az alábbi mun­kakörre keres szakmai tapaatalatokkal rendel­kező munkavállalókat: - üzletkötő, - értékesítési igazgató, - telemarketinges, - területi igazgató, - diszpécser, - szolgálatvezető. Jelentkezés: a ten- der.job@gmail.com címre, fényképes, szakmai önéletrajzzal, munkakör megjelölésével!--------------------------*364843* Sz olnoki kirendeltségre, napi 3 órás, telefonos munkatársakat keresünk. Feltételek: ló kommunikációs készség, kellemes hang. Fizetés bruttó 40.000 Ft. :. Tejz 56/513-234,13-19 óráig. I KERESÜNK zagyvarékasi telephelyre, osztott munkaidőbe, középfokú végzettséggel rendel­kező telepvezetőt. Villamos vagy gépész vég­zettség előny. Jelentkezés írásban „Rend a lel- ke-364845” jeligére a kiadóba.--------------------------*364845* a MOST induló társadalomfejlesztési prog­ramban biztos jövőt teremthet másodfoglalko­zásként is, kereskedői, egészségügyi, szerve­zői, vezetői tevékenységgel. Jövedelem-lehető­ség: 400.000 Ft 50 órával. Tel.: 06-70/457- 8228, 06-70/457-8114.---:-----------------------*364919* KŐ MŰVEST, ácsot, segédmunkást keresek Sza- jolból, Törökszentmiklósról, Fegyvernekről és Szolnokról. I: 30/938-5955.--------------------------*364953* Al kalmazotti munkaviszonyba keresünk pénzügyi termékek értékesítéséhez kedvet érző, lehetőleg fiatalokat. Elvárások: kifejezetten jó kommunikációs képesség Előnyt jelent: felsőfokú végzettség, Start kártya. Folyamatos képzést, versenyképes jövedelmet biztosítunk. Fényképes önéletrajzot a HR@bridgehungarv.hu e-mail címre várjuk. .3S4958. ÁLLÁST KERES MÉRLEGKÉPES könyvelő könyvelési, valamint könyvelőirodában külsősként munkát keres: accounting@citromail.hu.--------------------------*364098* ES TE és hétvégén adminisztrációs munkát vál­lalnék. Kiváló gépelési tudás, precíz munka. 20/998-6440.--------------------------*364849* TA KARÍTÁSI, gyermekfelügyeleti és idős gondo­zási munkát keresek. Tel.: 20/996-9367.---------------------------*364937* OK TATÁS S CÉLIRÁNYÚ felkészítés német nyelvből. T: 56/738-083, 30/638-1349.-----------1---------------*360894* Vá rjuk a jelentkezőket szeptember 8-fg a Kereskedelmi és Idegenforgalmi Továbbképzőnél az alábbi képzésekre: • Bolti eladó szakonként (élelmiszer, ruha, műszaki cikk) • Kereskedő boltvezető • Vendéglátó eladó • Kéz- és lábápoló, mőkörömépítő • Nyelvvizsgára felkészítő (angol, német) KIT SZOLNOK Verseghy park 8.1. em. TeL/fax: 56/375-890 70/220-7627, 30/975-9149 E-mail: kit.kft@chello.hu GYÓGY- és svédmasszőr OKJ-s képzés indul szeptember 18-án Szolnokon. Gyakorlattal, jegyzettel 199.000 Ft. Kérje ingyenes tájékoz­tatónkat! 30/377-7797, www.2007kapos.hu.-----------:--------------*362522* IN GATLANKÖZVETÍTŐ, értékbecslő OKJ-s kép­zés indul szeptember 26-án Szolnokon. Rész­letfizetéssel, távoktatásban, 66.000 Ft. Kérje ingyenes tájékoztatónkat! 70/209-0541, www.2007kapos.hu —------------------------—*362524* KÉZ-, lábápoló, mükörömépítő OKJ-s képzés in­dul szeptember 25-én Szolnokon. Anyagokkal, eszközökkel 149.000 Ft Kérje ingyenes tájékoz­tatónkat! 30/288-2092, www.2007kapos.hu.--------------------------*362526* IN TENZÍV KÉZ- és LÁBÁPOLÓ, MÜKÖRÖMÉPÍTŐ tanfolyam indul szeptemberben. OKJ-bizonyít- ványt ad. A tanfolyam díja magába foglalja az anyagot, ill. az eszközt. Tel.: 70/388-1856, 70/386-9515.--■-----------------------*363416* EC DL START számítástechnikai tanfolyamok szept.-i kez­déssel hétköznap 8.30 h, 13.00 h, 16.30 h ill. szombaton 8.00 h 36.000 Ft/fő (vizsga­díjjal). Érdeklődni: KARAKTER Kft. 56/513- 900, 56/420-067.--------------------------*364711* EC DL Start (100 óra) teljes költség 26.000 Ft Ingyenes 25 órás internet-képzés időseknek Webszerkesztő; rendszergazda; programozói; AutoCad; interaktiv tábla; Linux; Photoshop. ~ Win Investor Zrt, Szolnok, Kolozsvári u. 3. Tel: 56/413 086. p PINGVIN Autósiskola 08.24-én, 17-kor B kát tanfolyamot indít. Szolnok, Mária u. 15., 30/935-4242, www.pingvinauto.hu.---:----------------------*364738* „8 ” kát. tanfolyam első KRESZ foglalkozása 08. 25-én 16.00 órakor lesz, www.szolnoki- egyes.extra.hu 20/924-9983.--------------------------*364789* TÁ RSKERESÉS 35 ÉVES, kedves, dús keblű hölgy komoly kap­csolatra társat keres. 30/531-3964.--------------------------*339003* 20 ÉVES, magas, csinos, kedves lány tartós kapcsolatra társat keres. Telefon: 30/851- 1540.--------------------------*347061* MA GAS, csinos lány tartós kapcsolatra társat keres. I: 30/561-7958.--------------------------*359266* KE DVES, szöszi hölgy Szolnok közelében tartós kapcsolatra társat keres. Telefon: 30/491- 8750. — ------------1----------*361110* IG ÉNYES, 40-es hölgy tartós kapcsolatra tár­sat keres. Tel.: 30/430-9918.--------------------------*364082* 29 ÉVES, dekoratív hölgy tartós kapcsolatra társat keres. Tel.: 70/584-4141.--------------------------*364083* SZ ŐKE, extra dús keblű, csinos lány tartós kapcsolatra társat keres. 70/207-2990.--------------------------*364710* 25 ÉVES, csinos, szőke lány partnert keres tar­tós kapcsolatra. Tel.: 20/210-5948.---------------------------*364825* 19 ÉVES, venezuelai lány tartós kapcsolatra társat keres. 70/643-3299.--------------------------*364878* 20 ÉVES, csinos lány tartós kapcsolatra társat keres. Tel.: 20/507-2319. — ----------------------*364962* IG ÉNYES hölgyeknek, uraknak diszkrét part­nerközvetítés. 06-70/531-0290.--------------------------*364963*

Next

/
Oldalképek
Tartalom