Új Néplap, 2009. augusztus (20. évfolyam, 179-203. szám)

2009-08-24 / 197. szám

4 ÚJ NÉPLAP - 2009. AUGUSZTUS 24., HÉTFŐ A SZERKESZTŐSÉG POSTÁJÁBÓL Egész éven át szórakoztató, kulturális rendezvények Tanulmányúton jártunk tapasztalatcsere Meleg fogadtatásban volt része a tanároknak Zagyvarékason 45 éves találkozón vettek részt egykori diákok A Szolnok Városi Klubok és Nyugdíjasok Érdekvédelmi és Kulturális Egyesülete 2009-re tartalmas, mozgalmas progra­mot tervezett. Év eleji farsangi mulatságunkra 250 jelentkező volt az Aba-Novák Kulturális Központban. Az óriási igényt követően a technikai személy­zet segítségével végül három­százan örültek a vidám műsor­nak. Az előző évet értékelő köz- j gyűlésünkön a klubvezetők és helyetteseik, egyéni tagok mintegy hatvanan vettek részt. Szalay Ferenc polgármester, a Városi Idősügyi Tanács elnöke is megtisztelt bennünket. Or­szágosan egyedülálló a városi j tv Aranyhal és Aranyidő műso- j ra, ahol a nyugdíjasok a fősze­replők. ■ Az éves program zsúfolt, az idős embe­rek nagy örömére. Ünnepeltük a költészet nap­ját, tartottunk „Derűs órákat”, melyen több mint hatvan gyermek adott műsort, a mint­egy kétszáz nyugdíjas örömé­re. Háromszázan látogathat­tunk kedvezményes feltételek­kel a színházba, többek között olyanok is, akik még máskor soha nem voltak a Szigligeti­ben. Az egyesület 9. éves év­fordulóját, a tavaszköszöntőt saját műsorral ünnepeltük a húsz klubbal, száznegyvenen, j Kirándultunk Székesfehérvár­ra, a királyok városába, 15 klub képviseletében. Megláto­gattuk a történelmi emlékhe­lyeket, műemlékeket, a gyö­nyörű, romantikus épület- együttest, a Bory-várat. Az egészségnevelés, tanács- ! adás a MÁV Kórház főorvosai, egészségügyi és szakdolgozói önkéntes munkájával folyató- dott. Különböző kiállításokon az első félévben 184-en 92 na­pot ügyeltek önkéntesen a nyugdíjasok. A Barátság, Ba­ross, Béke, MSZOSZ, Tisza, Nőklub közel harminc rendez­vényén más, 6-7 klubot láttak vendégül. Például a harmadik kerti partit a Te Meg Én Klub rendezte, melyre Mezőtúrról, Abádszalókról érkeztek dalos vendégek. Az éves program | zsúfolt, aratóbállal, strandpar­tival, sporttal folytatódik. Deák Jánosné, egyesületi elnök Tapasztalatcserére, tanulmányút szervezésére kaptak lehetőséget a szolnokiak. A szakmai programon a kollégium csaknem teljes nevelőtestülete részt vett. A szolnoki Városi Kollégium 3. sz. Tagintézménye az Oktatásért Közalapítványhoz benyújtott pá­lyázat alapján külföldi tapaszta­latcsere, tanulmányút szervezé­sére kapott lehetőséget. A szak­mai programon a kollégium csaknem teljes nevelőtestülete részt vett. Az autóbuszos út so­rán útban Szerbia felé, elsőként a kalocsai Hunyadi János Közép­iskolai Kollégiumba látogattak a szolnoki pedagógusok. „Nem szavak teszik vitézzé az embert, a csatasorban ismer­szik meg ki, mit ér” - ezzel a Hunyaditól kölcsönzött, a neve­lésfilozófiában is jól aktualizál­ható gondolattal fogadta a né­pes csoportot a hangulatos, 8 ezer kötetes könyvtár-tanuló­szobában'Gulyás Béla kollégi­umvezető. A 200 férőhelyes kol­légiumnak ez a nagyterem a lel­ke, ahol megtalálható vala­mennyi kötelező irodalom, lexi­kon, kézikönyv és a folyóiratok. A kollégiumvezető „színes” elő­adás keretében ismertette a sokrétű pedagógiai munkát, a kollégiumi foglalkozások rend­szerét. Szimpatikus volt a sok­féle választható szabadidős kö­ri: népi tánc, modern tánc, szín­játszó kör, sportkör (asztalite­nisz, sakk, csocsó, labdajáték-- ok, légpuskás lövészet, kondi­terem), stúdió, hittan, újság­írás. A program további részé­ben az érseki székváros törté­nelmi városközpontját, többek között a Főszékesegyházat, a Szent József templomot tekin­tették meg a szolnokiak. A Zombori Kollégiumban - amelyhez már néhány éve szak­mai-baráti szálak fűzik a tantes­tületet - a kalocsaihoz hasonló meleg fogadtatás következett. Részletes tájékoztatást kaptunk az intézmény működéséről, a pedagógiai munkáról, különös tekintettel a tartalmi munkát rögzítő adminisztrációs rend­szerről. A kollégiumpedagógiai szakmai program mellett város­nézésen is voltunk. Zombor a nevét a XV. században kapta, amikor horvát lakosság telepe­dett meg a településen. Most 65 ezer lakosa van, ebből 52 száza­lék szerb, 10-10 százalék ma­gyar és horvát, a többi egyéb nemzetiségű. A város jelképei a zöldövezetek és a fiákerek. Csihás Benő polgármester 1903- ban a. Mississippi völgyéből 18 ezer bogyófacsemetét hozatott, hogy tisztább legyen a város le­vegője. Zombor 1749. február 17-én megkapta a szabad királyi város címet Mária Teréziától. Ekkor a nemesek kifizették a város összes adósságát. Virág­gal feldíszített bikát vezettek a főtérre, ahol megsütötték és in­gyen kínálták a népnek. 1786- tól Bács-Bodrog megye, ma Nyu- gat-Bácska székhelye. Lenyűgö­ző volt a 201 termet számláló megyeháza nagytermében kiál­lított, a Zentai csatát ábrázoló festmény látványa, és a hozzá kapcsolódó művészettörténeti előadás meghallgatása. Az 1697-ben lezajlott zentai csatá­ban Savoyai Jenő megsemmisítő vereséget mért a törökökre. A monumentális, 420x700 cm-es festményt Eisenhut Ferenc ké­szítette. A mű a Vajdaság legna­gyobb méretű törtértelrrli fest­ménye, a megyeháza nagyter­mébe csak a külső fal megbon­tásával tudták beemelni. Csirke József, Szolnok Sikeres volt az idei Árokszállási Nyár tömegrendezvény Legtöbben a birkafőző versenyre-neveztek be Idén már tizedik alkalommal rendezték meg városunkban a korábbi években már nagy si­kert aratott Árokszállási Nyár programsorozatot. A legnagyobb tömeget megmozgató versenyre, a birkafőzésre több mint nyolc­van csapat nevezett. Az érdeklő­dőket amatőr és hivatásos elő­adók, kulturális csoportok szóra­koztatták egész nap a főtéren fel­állított színpadon. Az iskola ter­meiben pedig számos kiállító várta alkotása­ival a közönséget. A Flóra Virágkedvelők Egyesülete ebben az évben is szemet gyö­nyörködtető virágaival rendezte be a tornatermet. Gyönyörű vi­rágkiállítás volt! Természetesen a kisgyermekekről sem feled­keztek meg a szervezők. A nap folyamán ugráló­vár, arcfestő, me­sevonat, pónilo- vak várták őket. Az érdeklődőket este a Fortuna TSE szórakoztatta látványos ■ A kisgyerme­kekről sem fe­ledkeztek meg a szervezők. táncgálájával. A fellépők között találhattunk kicsiket, nagyokat és természetesen sztárokat is. A meghívott vendégük a Szombat Esti Láz győztesei voltak: Katus Attila és Molnár Andrea. Vasár­nap többek között kézműves-fog- dalkozásokkal és légpuskás-válo- gatóval zárult a rendezvényso­rozat. ■ B. J., Jászárokszállás Zagyvarékason az 1964-ben vég­zettek 45 éves általános iskolai találkozóját tartottuk nemrég. Az utolsó találkozó 25 évvel ez­előtt volt, így hosszú ideig sokan nem láttuk egymást. A két évfo­lyam hatvan fős létszámából negyvenketten vettek részt, saj­nos kilencen már nem élnek. So­kan mondták a beszélgetés so­rán, hogy elgondolkodtak a meg­hívón található idézeten: „Az em­ber nem tudhatja, mennyi még az idő, amíg láthatjuk egymást. Milyen ostobák vagyunk, hogy azt hisszük, ráérünk!” Az osz­tályfőnöki óra után — melyet Ig- nácz Gyula és Agócs Gyuláné ta­náraink tartottak - jó kedélyű, vidám, éneklős, táncos, vacsorá­val egybekötött kellemes dél­utánt töltöttünk el. L.-né Felföldi Erzsébet, Zagyvarékas Sajnálom a vidéki kisboltok bezárását A nagyáruházak, hiper- és szu­permarketek elszaporodtak az or­szágban. Óriási áruválasztékkal, ilyen-olyan akcióval csalogatják a vásárlókat. A vidék lakosságát ellátó helyi kisboltok nehezen tudják velük felvenni a versenyt, így tulajdonosaik nehéz helyzet­ben vannak. Településünkön szí­vesen vásárolok ilyen helyen, hi­szen biztos vagyok abban, hogy az ott vásárolt áru jó minőségű, hiszen az eladóját is ismerem. Nincs autónk, gyalogosan, kerék­párral könnyen hazavihetem a vásárolt árut. Szomorú leszek, ha a kis boltok a lakóhelyem közelé­ben is bezárásra kényszerülnek. K. l.-né, Jászladány A levelekből válogatunk. A kivá­lasztott írások — a levélíró hozzájá­rulása nélkül, mondanivalójának tiszteletben tartásával — szerkesz­tett formában jelennek meg. A vé­lemények nem feltétlenül azono­sak a szerkesztőség álláspontjá­val. Névtelen, címhiányos írások közlését mellőzzük. Az írásokat a szundi.zoltanne@ujnepjap.hu e- mail címre, illetve az Új Néplap 5001 Szolnok, Mészáros L. út 2. címre is várjuk. A SZöiiON.hu hírpor­tálon a cikkek végén találhatók még olvasói vélemények. A magyar-japán kapcsolatok sok évtizedre nyúlnak vissza múlt századi felvétel Teadélutánt rendeztek 1928-ban Budapesten, Hatsua Jasua énekesnő tiszteletére A múlt század elején, 1928. janu­ár 11-én a Magyar Nippon Társa­ság a Budapesten szerepelt ja­pán énekesnő, Hatsua Jasua tisz­teletére egy teadélutánt rende­zett. A megfakult fényképen az álló sorban: Csécsi-Nagy Imre al­tábornagy, Takács Alice hegedű­művésznő, dr. Mezei István, a Társaság igazgatója, Felvinczi- Takács Zoltán, a Kelet-ázsiai Mú­zeum igazgatója foglal helyet. Ülő sorban: Csécsi-Nagy Imréné, Hatsua Jasua, Paikert Alajos min. tanácsos, Móricz Péter fő­konzul látható. Túl azon, hogy a képen csalá­dom több tagja is látható, a fel­vételnek most az ad aktualitást, hogy a 2009-es esztendő Ma­gyarország és Japán kapcsola­tában kiemelt jelentőségű. A két ország száznegyven évvel ezelőtt létesített először diplo­máciai kapcsolatot. Az idén lesz ötvenedik évfordulója, hogy a II. világháború után a megszakadt diplomáciai vi­szonyt felújították. Büszkék lehetünk arra, hogy amár sok-sok évtizedes ma­gyar-japán kapcsolatok történe­tében külön fejezet az a huszon­öt éves együttműködés, ame­lyet Szolnok városa és megyénk tart fent Juza, Szakata, Jokoha- ma városokkal és Jamaguta me­gyével. Talán az sem véletlen, hogy 2007-től városunk főzenei igazgatója a világhírű japán karmester, Izaki Masahiro, aki megnyerte a Magyar Rádió és Televízió legutolsó karmester- versenyét 1995-ben, Budapes­ten. Sokan emlékeznek még a legelső karmesterverseny győz­tese, Kobajasi Ken-Ichiro tom­boló sikerére is, aki később Fe- rencsik Jánost követhette a Ma­gyar Állami Hangverseny Zene­kar élén a nyolcvanas években. Az idei jeles évfordulók méltó megünneplésére a két ország legmagasabb képviselőinek, va­lamint megyénk vezetőinek együttműködésével egy „Ma­gyar Fesztivál” elnevezésű kul­turális, tudományos és történel­mi rendezvénysorozat veszi kezdetét a szigetországban. A fesztivál kiemelt eseménye lesz, hogy még 2009 novembe­rében Izaki Masahiro vezényle­tével a Szolnoki Szimfonikus Zenekar és a Szolnoki Bartók Béla Kamarakórus, valamint a Szolnokhoz és Jászkisérhez ezer szállal kötődő Kossuth-dí- jas énekesnőnk, Rost Andrea a tokiói nyitógálán lép fel, majd közös koncertkörúton vesznek részt Japánban. Dr. Nemes András, Szolnok riaou Szóljon! SZ0U0N.hu ASZOLNOK-JÁSZKUN ONLINE A megfakult, 1928-as fénykép őrzi a múlt század eleji, budapesti eseményt

Next

/
Oldalképek
Tartalom