Új Néplap, 2009. augusztus (20. évfolyam, 179-203. szám)
2009-08-22 / 196. szám
4 ÚJ NÉPLAP - 2009. AUGUSZTUS 22., SZOMBAT MARTFŰ ES KORNYÉKÉ HIRSAV Új könyveket vehetnek a támogatásból könyveket vásárolhatnak az érdekeltségnövelő támogatáson, melyet a közelmúltban nyert Martfűn a Városi Művelődési Központ és Könyvtár. Az Oktatási Minisztérium pályázatával nyolcvan- hétezer forintot kapott a kulturális intézmény. Ikonok a vezsenyi katolikus templomban néhány napig még látogatható egy érdekes ikonkiállítás a vezsenyi római katolikus templomban. A tárlaton, amely augusztus 24-ig tart nyitva, Rausz Szilveszter ti- szakécskei tanár, ikonfestő munkái láthatók délutánonként 14 és 18 óra között. Erőpróbát tartanak a Szent István téren az abádszalőki viadal után ma délután négy órakor Martfűn rendeznek páros versenyt az erős emberek számára a Szent István téren. Öt számban (autóemelés, gumihúzás, farönknyo- más, lengősúlycipelés, hordópakolás) mérik össze erejüket a „csapatok”. A világbajnok gratulált a fiatal táncosoknak MAURizio Vescovo (latin táncok világbajnoka) is gratulált a martfűi Sági István Balázsnak és táncpartnernőjének, a szolnoki Hegedűs Lillának. A két tizenéves fiatal a zánkai XV. Országos Versenytánc Diákolimpián ért el első helyezést (standard és latinban is) a közelmúltban. A versenyen magasabb korosztályban is elindultak, ahol standard táncokban második, latin táncokban ötödik helyezést értek el. Maurizio Vescovo Hegedűs Lillával és Sági István Balázzsal Hívja az Uj Néplap A • A A A • A g m újságíróját! RIMOCZI ÁGNES elsősorban a Szolnok környéke településein élők hívását várja. Ha híre, ötlete, észrevétele van, vagy egyszerűen panaszát, még inkább örömét szeretné megosztani kollégánkkal, ne habozzon, tárcsázza a 56-516-700-as telefonszámot hétköznapokon! I Cj Néplap •imssss £. anmwKsnitsfCT - «'"■fL ígs Benépesülnek a vízpartok ag. Újságíró szeretne lenni szépségverseny Martfűi lány állt a dobogó legtetejére Tiszakécskén A közelmúltban tiniszépségversenyt rendeztek Tiszakécskén. Az ország minden részéből érkeztek lányok, és a korona egy megyebeli szépség, Szajli Claudia fejére került fel. A martfűi lány életében először indult szépségversenyen. Ligler Erika- Magamtól jelentkeztem a versenyre. Életemben először indultam el ilyen szintű versenyen. Egy honlapon kellett jelentkezni. Ide küldtem el egy egész alakos fotót, és egy arcképet - kezdte mesélni élményeit a tiniszépségverseny győztese, Szajli Claudia. — Pontosan nem tudom, összesen hányán indultunk, de azt igen, hogy a döntőbe tizenhat A lány jutott. Ide kerültem be . én is, már ennek nagyon örültem. Azt pedig alig A hittem el, hogy én fk: nyertem. Nagyon bol- *'' dog voltam - foly- JP tatta a tizennégy í ■. esztendős martfűi l; lány, akinek az ősz- Vf. szes barátja örült és Ife büszke rá az elért %; eredményéért. S hogy mi történt a \ döntőig?-A versenyre 1 sokat készültem a többi 1 lánnyal együtt is. Közö- sen gyakoroltuk be a koré- ( ográfiát, amit később élő- \ ben a versenyen elő is adtunk- mondta a martfűi lány. Az elődöntőben nemcsak a külső számított, hanem a személyiségre is nagyon ügyelt a zsűri.- Az összes lánnyal személyesen elbeszélgettek. A zsűri kíváncsi volt arra, hogy ki mit csinál a szabadidejében. Ekkor én elmondtam, hogy már 9 éve balettozom. Ennek köszönhetően van ilyen jó színpadi mozgásom - folytatta a ti- szakécskei verseny legszebb tinije. Szajli Claudia KOR: 14 éves iskolája: Hajnóczy József Gimnázium hobby: 9 éve balettozik szabadidejében: zenét hallgat, olvas, kutyájával játszik KÖVETKEZŐ VERSENY: MÍSS Tini Hungary Zenélnek és szórakoztatnak a pekingiek Igazi kínai hangulattal találkozhatnak, akik holnap Martfűre látogatnak. Este hat órakor a pekingi kulturális gyermekdelegáció zenés, táncos műsorára várják az érdeklődőket a Szent István téren. A Panda Nemzetközi Alapítvány szervezésében megvalósuló rendezvényen a vendég gyermekek mellett fellép a Szolnoki Fúvós Zenekar és Zászlóforgató Csoport, a Modern Táncműhely, s a szórakoztató estén a Szilver Művészeti Iskola növendékei is bemutatóval készülnek. További martfűi híreket, információkat a SZ0U0N.hll hírportálon olvashatnak. A verseny alatt a szép lányok között barátságok szövődtek.- Az összes lánnyal összebarátkoztam, mindenki aranyos volt a másikkal — mesélte Claudia, aki kiemelte, hogy alig izgult. Mindezt Claudia édesapja is megerősítette. - Végig láttuk rajta, hogy élvezi, de még minket is meglepett, hogy teljesen nyugodt volt - mondta az édesapja, Attila. Talán mindebben szerepet játszott az is, hogy a szülőknek nem voltak elvárásaik. - Még a verseny legelején felkészítettük Claudiát arra, hogy nem biztos, hogy ő nyeri meg a versenyt, és ha így lesz, attól nem omlik össze a világ - mondta az apa. Végül mégis ő nyert, pedig nehéz volt megjósolni, hogy vajon melyik fiatal lány viszi el a koronát — Előfordult, hogy akire gondoltunk, az be sem jutott a döntőbe. Más, akire azt mondtuk, hogy be sem jut, végül mégis dobogós lett. Szóval nagyon nehéz volt megjósolni a végső sorrendet — emlékezett vissza Claudia. A fiatal lány máris a következő versenyre készül, jelentkezett a Miss Tini Hungary szépségversenyre, amelynek a selejtezői augusztus végén lesznek. Szülei büszkék rá, és amiben lehet, támogatják fiatal lányukat, aki a jövőben biztosan sok versenyen fog kiemelkedő eredményt elérni. Tiszaföldváron tanul tovább a győztes szájú claudia lány most ballagott el a martfűi általános iskolából. Elárulta: újságíró szeretne lenni, és már az iskolaújságban is jelentek meg cikkei. „Tiszaföldváron tanulok tovább, a Hajnóczy József Gimnáziumban, német és angol szakon. Szabadidőmben szeretek olvasni, zenét hallgatni és a kutyámmal lenni” — mondta el Claudia. Anyakönyvi hírek: az elmúlt héten ők születtek a megyei kórházban AUGUSZTUS 13. Kurucz Viktória (Fegyvernek), Futás Fanni (Tö- rökszentmiklós), Stalmájer Gergő (Fegyvernek), Katona Dorottya (Abony), Szabó Nátán (Tö- rökszentmiklós), Csarnai Zoé Virág (Rákóczifalva). AUGUSZTUS 14. Bátori Borka (Jászboldogháza), Nagy Gabriella (Jászárokszállás), Szőke Lajos Tamás (Szolnok). AUGUSZTUS 15. Kusnyár Ernő Mihály (Jászladány), Kurucz Vanda (Tiszajenő), Szilágyi Szabolcs (Törökszentmiklós). AUGUSZTUS 16. Sipos Imre (Szolnok), Na&'Anna (Tiszaföldvár), Emődi Vendel (Jászkisér), Bognár Fanni (Martfű), Suki Bence (Tisza- püspöki), Albert László Áron (Felvernek), Fodor Vazul (Szolnok). AUGUSZTUS 17. Papp Csenge (Jászkisér), Pirók Olivia (Szolnok), Csontos Viktória (Szolnok). AUGUSZTUS 18. Lengyel Boglárka (Martfű), Szabó Emese Magdolna (Törökszentmiklós), Jakab Angelika Julianna (Szolnok), Pető Regina (Szolnok). AUGUSZTUS 19. Kozák Ketrin Kira (Szolnok), Kerekes Zsombor (Abony), Kulin Flórián (Szolnok), Kiss Richárd (Szolnok), Zsuzses Adrián (Jászapáti), Ginti Zoé (Újszász). AUGUSZTUS 20. Farkas Péter (Tószeg), Gólya Jonatán (Tisza- süly), Bathó Dávid (Szolnok), Molnár Katalin Szandra (Zagy- varékas), Bognár Dorina (Fegyvernek), Pádár István Béla (Ti- szapüspöki). AZ ADATOKAT A HETÉNYI GÉZA KÓRHÁZTÓL, A SZÍVÜNK ALATT - BIZTONSÁGBAN ALAPÍTVÁNY TÁMOGATÁSÁVAL KAPTUK. 411 magzati diagnosztika SZOLGÁLTATÁSOK: • genetikai vérvétel, • 3D, 4D ultrahang diagnosztika, • nőgyógyászati szűrés, 5000 Szolnok, Verseghy u. 5. Rendelés: hétfő-csütörtök 16.30-19.00, péntek 16.30-18.30. ■ Bejelentkezés: 06-20/273-8131. , A már tizennégy évesen is feltűnően csinos martfűi Szajli Claudia élete első szépségversenyét nyerte meg. A tinilány nagyon örül a sikernek. Tiszaföldvár és Vidéke Takarékszövetkezet BETÉT AJÁNLATAI 2009. 09.15-ig TAKARÉKSZELVÉNY 3 hónapos lekötésre 3 millió Ft -tói EBKM: 11,35 % „ TISZA ” BETÉTJEGY 6 havi lekötésre évi 10,5 % kamat EBKM: 10,81 % FAVORIT BETÉT MEGTAKARÍTÁSI SZÁMLA a kamat havonta tőkésedik, megtakarítását növelheti, a betétből részösszeget felvehet 5 millió Ft-tóljegybanki alapkamat . LEKÖTÉS NÉLKÜL!!! AZ ÉRTÉKÁLLÓ KAMATOZÁS!!! TISZA TAKARÉKSZÖVETKEZET Szolnok, Szapáry u. 23. Törökszentmiklós, Táncsics u. 4. Tiszaföldvár, Homok, Cibakháza, Kengyel, Martfű, Tiszatenyő költség 0 Ft költség 0 Ft költség 0 Ft költség ^EGON Megbízónk az AEG0N Ma^arország Zrt. Magyarország egyik piacvezető biztosító társasága. Alapítása óta folyamatosan bővülő termékkínálat és korszerű, személyre szabott ügyintézés jellemzi. A Szolnok Megyei Biztosítási és Értékesítési Ügynökség az AEG0N Magyarország Általános Biztosító Zrt. megbízásából az alábbi feladatokra megbízottakat keres Jász-Nagykun Szolnok megyében: BIZTOSÍTÁSI TANÁCSADÓ Feladatok: • biztosításközvetítés, elemzés, tervezés, értékesítés, új üzleti kapcsolatok kialakítása • az üzleti partnerekkel folyamatos kapcsolattartás, tájékoztatás • állományápolási feladatok ellátása Elvárások: • értékesítési affinitás • jó kommunikációs készség • vállalkozói szemlélet • legalább középfokú végzettség Amit kínálunk: • megbízási szerződés • ingyenes képzés, támogatott betanulási időszak • üzletkötői gyakorlattal rendelkezők számára teljesítmény szerint egyedi megállapodás TERÜLETI VEZETŐ Feladatok: • biztosításközvetítés • üzleti csoport építése és működtetése adott földrajzi területen • az üzleti partnerekkel folyamatos kapcsolattartás, tájékoztatás Elvárások: • erős motiváló képesség • teljesítményorientált vezetői szemlélet • jó kommúnikációs készség • legalább középfokú végzettség Amit kínálunk: • megbízási szerződés • ingyenes képzés • vezetői gyakorlattal rendelkezők számára teljesítmény szerint egyedi megállapodás Szakmai önéletrajzát a megpályázni kívánt pozíció megjelölésével a következő címre juttassa el: Cím: 5001 Szolnok, Pf.: 372 E-mall: szolnokikti@upcmail.hu EGON Magyarország--------- Megbízott Partnere