Új Néplap, 2009. augusztus (20. évfolyam, 179-203. szám)
2009-08-18 / 193. szám
2 MEGYEI TŰKOR UJ NÉPLAP - 2009. AUGUSZTUS 18., KEDD OlvasóinK írtáK Tömegnyomor a Balaton felé A Balatonhoz utaztam a családommal az egyik nyári hét végi szombaton. Örömmel vettem tudomásul, hogy Szolnokról indul olyan gyorsvonat, amellyel végig lehet utazni a Balaton partján, átszállás nélkül. Sokan vártak erre a szerelvényre Szolnokon, hiszen a nyári szezonban más családok is üdülni utaztak a magyar tengerhez. Amikor megérkezett Debrecen felől a szerelvény, igyekeztünk felszállni és helyet keresni, hiszen e vonatra nem lehetett helyjegyet váltani. Nagy meglepetésünkre már telített volt a szerelvény utasokkal akkor, amikor ide megérkezett. A felszállók, ki-ki gyerekekkel, babakocsival, bőröndökkel, nagy csomagokkal tolongtak a foglalt ülések mellett, miközben a szerelvény elindult. Úgy utaztunk a kánikulában órákon át, mintha mondjuk Indiában szálltunk volna fel egy régi szerelvényre, ahol tömegnyomor van, és még a tetőn is utasok foglalnak helyet. Itt ugyan a tetőn nem ültek utasok, de nagyon hasonlított a zsúfoltság. A szerelvény még néhány helyen megállt a célállomásig, ahol még több, hasonlóan sok és terjedelmes csomaggal ren1- delkező utas. szállt fel. Soksok óra teltével, igen megszenvedve az utazás e viszontagságait érkeztünk meg pihenni egy hétre. A visszafelé út is hasonló volt, rettenetes tömegnyomor volt a vonaton. A nyári, kellemes balatoni élményekhez „felejthetetlenül” járult hozzá az oda- és visszaút. Jó lett volna, ha ehhez a szerelvényhez a kiinduló állomásnál még néhány kocsit hozzákapcsoltak volna, és akkor több utas tudott volna kulturáltabb, egészségesebb körülmények között utazni. Úgy gondolom, hogy aki az igen drága vasúti jegyet kifizeti, és órákon át zötykölődik, az megérdemelné legalább azt, hogy ne álló utas legyen a hosszú útvonalon keresztül. ■ B. Jánosné, Szolnok Szolnok harmadik a „halállistán" közúti balesetek Karcag is ott van az első tízben a KSH adatai alapján Tavaly Szolnoknál tizen- ketten, Karcagnál tízen vesztették életüket közúti balesetben. A vidéki városokat a balesetben elhunytak száma alapján rangsoroló statisztika tekintetében mindkét település az első tíz között végzett a „halállistán”. A számok azonban igencsak csalókák. Németh G. A vidéki városok közül Békéscsabán, Cegléden és Szolnokon történt tavaly a legtöbb halálos baleset, derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) frissen kiadott Közlekedési balesetek 2008 című kiadványából. A számok azonban némiképp csalókák, hiszen a tavalyi esztendő volt az egyik legjobb a közlekedési balesetek alakulását tekintve a megyében. Szolnokon tizenkét halálos baleset történt, ezt követi a szintén a 4-es főút mellett fekvő Karcag, ahol tízen vesztették életüket. Csak összehasonlításképp: a többi megyeszékhelyen történt balesetekben Pécsnél nyolcán, Miskolcon nyolcán, Szombathelyen heten, Szegednél heten, Győrnél négyen, Tatabányánál négyen, Zalaegerszegnél hárman, Egernél hárman, Kaposvárnál hárman, Szekszárdnál hárman, Székesfehérvár hárman haltak meg, Veszprémnél egy fő vesztette életét.- A Központi Statisztikai Hivatal által publikált számokat nem lehet vitatni, viszont nem lehet belőle általános következtetéseket sem levonni — tudtuk meg dr. Csík Róbert alezredestől, a megyei rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztályvezetőjétől. - Mint tudjuk, a halálos balesetek igen rapszodikusan következnek be. Azt el lehet mondani, hogy általában mindig van egy város, ami ilyen tekintetben viszi a „prímet”. Ez az idén minden bizonnyal a megyeszékhely lesz, ugyanis eddig már nyolcán vesztették életüket Szolnoknál. A tavalyi adatokhoz visszatérve, Karcagon sem minden évben történik tíz halálos baleset. Tavaly egy hét leforgása alatt két Italesetben összesen heten vesztették életüket. Ehhez 1 ■ W I A ‘ Vljj I ■" /áy'dS y* h|| 1 • n I •' íí3 rJJMm —»"v V . r , Ji ' j A 4-es számú főút néhány Jász-Nagykun-Szolnok megyei szakasza még mindig a legbalesetveszélyesebbek között van. Képünk illusztráció. hozzátartozik, hogy a karcagi kapitányság illetékességi területéhez a 4-es főút több mint nyolcvan kilométeres megyei szakaszának a fele tartozik, növelve a balesetek előfordulásának a lehetőségét. Dr. Csík Róbert elmondta, hogy a mostani adatok alapján az idei év is jónak ígérkezik. 2009. augusztus 7-ig 448 személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt, melyek közül 24 volt halálos kimenetelű, 153 súlyos sérüléssel járt, míg 271 esetben könnyű sérülés volt a baleset eredménye. Érdekesség, hogy tavalyhoz képest 51- gyel több balesetet történt, viszont héttel kevesebben sérültek meg. Mindenképp kiemelendő, hogy tízzel kevesebbén vesztették életüket közúton, mint tavaly ilyenkor. Az adatokat vizsgálva kitűnik, hogy továbbra is magas az ittasan okozott balesetek száma (idén: 69 eset; tavaly: 35). A legfőbb baleseti ok továbbra is a gyorshajtás, amelyet az elsőbbség meg nem adása, valamint a szabálytalan kanyarodás követ. A balesetek összetételét vizsgálva továbbra is a személygépkocsik baleseteznek a legtöbbet, őket a motorosok és a kerékpárosok követik. A biciklisekkel kapcsolatban nem árt megjegyezni, hogy sokan közülük rendkívül figyelmetlenül közlekednek. A gyalogos-átkelőhelyeknél például nem szállnak le a kétkerekűről, hanem egyszerűen csak áthajtanak. így viszont az adott helyen már nincs elsőbbségük. Kopjafát állítanak októberben MINT azt dr. Csík Róberttól megtudtuk, hamarosan kopjafát állítanak majd a megyei rendőr-főkapitányság épülete előtti zöldterületen a közlekedési balesetben elhunytak emlékére. A kopjafát a szolnoki Szé- chenyi-lakótelepen még tavaly bekövetkezett, két fiatal fiú életét követelő közlekedési baleset helyszínén állították fel ideiglenesen, de ez októberben végleges helyére kerülhet. ■ Hogyan lehetne elejét venni a tragédiáknak a 4-es főúton? Szavazzon honlapunkon / ma 16 óráig: SZ0U0N.hu W A szavazás eredményét a holnapi számunkban közöljük. Halálos közúti balesetek a megyében* Év 2006 2007 2008 2009 Halálos balesetek száma 31 41 32 24 Elhunytak száma 33 44 38 27 *az év első nyolc hónapjának adatai FORRÁS: MRFK Vidéki városok, ahol háromnál több halálos baleset történt 2008-ban 1 Kecskemét 10 Megkérdeztük olvasóinkat On kinek és milyen titokért fizetne titoktartási díjat? Szolnokon Szandaszőlős fejlődésre ítéltetett JAKABNÉ MUDRÁK EDIT. JÓSZberény: - Senkinek nem indokolt, így senkinek nem fizetnék ennyi pénzt. Nemrégen kaptam meg a nyugdíjamat, ami olyan kevés, hogy ha egész életemen át összeraknám és nem ennék, nem innék, akkor se lenne 16 millió forint. Ekkora összeget tisztességes munkával az emberek nem keresnek. Nincs az a titok, ami ennyit érne. katona erika, Túrkeve: - Senkinek nem fizetnék titoktartásért, ha nagy összegről lenne szó, akkor pláne nem. Milyen titkokról lehet szó egy állami vállalatnál, ami nem tartozik a közvéleményre? A katonaságnál, a rendőrségnél bizonyos dolgokat titkosan kell kezelni. De ott sem fizetnék titok- tartási díjat, ez a munkakörükhöz tartozik. germán Mária, Szolnok: - Soha senkinek nem fizetnék a titoktartásért. Mindig törvény- tisztelő ember voltam, eszembe se jutna ilyet tenni. A mai jogrendszer nem bünteti elég súlyosan a közpénzekkel visszaélőket, a büntetéseket súlyosbítani kellene. A vizsgálatokat végzőket nagyon tisztelem, fontos, hogy kiderüljenek a jogtalanságok. BOSNYÁK IMRE Karcag: - Megdöbbentő számomra, hogy hány milliót osztottak ki titoktartás címén. Én senkinek nem adnék milliókat titoktartásért. Egyáltalán, milyen alapon kaphattak ilyet, hiszen a vezetői szerződéseket úgy kötik, hogy nekik munkaköri kötelességük titokban tartani a céggel kapcsolatos gazdasági adatot, információt. ló hír Szolnokon a szandaszőlő- sieknek: várhatóan még az idén elkezdődik a városrész fejlesztése. Mint arról Szalay Ferenc polgármester beszámolt, a belvárosi, illetve a Széchenyi-lakótelepi mellett a szandaszőlősi a harmadik legfontosabb eleme a megye- székhely városrehabilitációs programjának. Az immáron befogadott pályázatnak 30 százalékos önkormányzati önrésszel kell rendelkeznie, azaz a 630 millió forintos összberuházás- hoz 470 milliós támogatást kap a város. A fejlesztések tartalmazzák a Krúdy út, valamint a festő nevű utcák felújítását, illetve le- aszfaltozását, kiépül a vízelvezető rendszer, megújul a művelődési ház, amely mellé egy 334 négyzetméteres új épület épül. Továbbá az iskola és az orvosi rendelő előtt parkot alakítanak ki, s mindemellett a település- rész központja is megszépül.- Rendkívül fontosnak tartom, hogy Szolnok épüléséből Szandaszőlős sem marad ki. A város alpolgármestere, dr. Kállai Mária több alkalommal tartott Szandán lakossági fórumot. Az ezeken a rendezvényeken elhangzó lakossági vélemények és ötletek is visszaköszönnek a most elfogadott pályázati munkaanyagban. így hát, ez a siker természetesen a város összes polgáráé — hangsúlyozta Szalay Ferenc polgármester. ■ M. G.