Új Néplap, 2009. augusztus (20. évfolyam, 179-203. szám)

2009-08-08 / 185. szám

ÚJ NÉPLAP - 2009. AUGUSZTUS 8., SZOMBAT MUHI 5 JÁSZSÁGI BARANGOLÁS Jövőre megépülnek a rendőrlakások jánoshida A megyében szolgálatot teljesítő rendőrök számára nyílik meg a lehetőség Rendkívül népszerű lános- hidán a jövőre megépülő rendőrlakópark úgy a rendőri állomány berkein belül, mint a befogadó tele­pülés lakossága körében, igaz más-más indokok mi­att. Korábban már írtunk a tervről, hogy huszonnégy családi házat építenek fel a községben, amelybe rend­őrök költöznek. Darázs Melinda A házakba a megyei rendőr-fő­kapitányság különböző szervei­nél dolgozó munkatársak, vagy az ide áthelyezésüket kérő, je­lenleg nem a megyénkben dol­gozó rendőrök vásárolhatnak családi házat.- Éppen abban az utcában, a Vadvirágban épül ez a rendőrla­kópark, ahol, a szüleim laknak mondta — nagy örömmel a hely­béli Jancsó Katalin. - Mostaná­ban egyre több betörésről hall az ember és így talán nagyobb biz­tonságban lesz a település is. Sőt, remélem már a hír hallatán is el­kerülnek majd nemcsak ben­nünket, hanem a térségünket is a tolvajok, rablók. Határozottan úgy vélem, hogy egyfajta védel­met nyújthat, hogy 24 rendőrcsa­lád költözik a falunkba. A rendőrlakótelep létrehozá­sának gondolatáról annak ide­jén beszámoltunk. Eszes Béla, a település polgármestere és dr. Simon Tamás megyei rendőrfő­kapitány komoly lépéseket tett a megvalósulásért. Tény ugyanis, hogy a rendőrök lakáshelyzeté­nek megoldása sarkalatos pont­ja az áthelyezéseknek. Ennek a programnak is az a célja, hogy a A rendőrség számít arra is, hogy túlnyomó többségben fia­talok szeretnének a lakópark­ba költözni. Gyermekeiknek az önkormányzat által üze­meltetett kistérség-központi oktatási intézménye biztosít­hatja a képzést, az általános iskolai tanulók számára, de a településen óvoda is műkö­dik. Üzlet építését is tervezi a megyében dolgozók lakáshely­zetét megoldják, illetve, hogy ez­zel is ide csábítsák a szolgálatot teljesítőket. Mint ismert, Jászbe­rényben és Szolnokon is lét­számgondokkal küzdenek a lakóparkot kivitelező cég. A lakóparkhoz tartozó infrast­ruktúra a burkolt utat is tar­talmazza, ráadásul ide egy buszfordulót is terveznek, hogy a rendőrök munkahelyre jutását is segítsék. gondolkodnak azon is a falu­ban, hogy a letelepedők csa­ládtagjai számára munkalehe­tőséget teremtsenek. rendőrök. így az üres státuszok feltöltésére az eddigi módszere­ken túl új lehetőséget biztosíta­nak a kapitányságoknak, illetve az oda áthelyezésüket kérőknek. Jánoshida félúton van Jászbe­rény és Szolnok között, így ideá­lis helynek bizonyul, hogy ott épüljön meg a lakótelep, amely­nek beépítendő ingatlanait a kis­település biztosítja. Az infrast­ruktúra kiépítése már folyik.- A héten annak a háromolda­lú szerződésnek a pontosítását, részleteinek egyeztetését végez­tük el, amely az építendő rend­őrlakótelep megvalósulását se­gíti majd - mondta Eszes Béla polgármester. A település önkor­mányzata, a megyei rendőr-főka­pitányság, és a házak építésére kiválasztott jászberényi beruhá­zó cég hamarosan aláírja a szer­ződést. A leendő lakók szeptem­ber végén szándéknyilatkozatot írhatnak alá.- Nagy az érdeklődés az ötlet iránt. Az Országos Rendőr-főka­pitányság honlapján is közzé tet­tük a felhívást, amelyre nagyon sok érdeklődő telefont kaptunk - tudtuk meg Szabó Zitától, a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferensétől. Nem csoda, hi­szen nagyon kedvező az ajánlat, amivel új lakáshoz juthatnak a leendő lakók. A rendőrök az in­gatlan vásárlása esetén ugyan­olyan jogokat kapnak, mint bár­melyik első lakáshoz jutó ma­gyar állampolgár. így a telepü­lés által meghatározott feltételek vállalása esetén komoly támoga­tási összeget kaphatnak. Az intézmények is rendelkezésre állnak Az első hat kamera bevált, bővítenék a rendszert Jászfelsőszentgyörgyön az első hónapok tanúsága szerint jóté­kony hatással volt a helyi köz- biztonság alakulására a telepü­lés központjában felszerelt hat térfigyelő kamera. Mint korábban arról beszá­moltunk, pályázati támogatás segítségével szereltek fel hat kamerát a kistelepülés közterü­leteinek megfigyelésére. Zelenai Tiborné polgármes­ter asszóny elmondta, hogy a május óta működő rendszer hatását már az első hónapok után érzi a település. A helybé­lieket irritáló garázdaságok ér­zékelhetően csökkentek a ka­merák által „belátott” telepü­lésrészeken.- Azt figyelhettük meg, hogy a térfigyelők előtt még kísérle­tet sem tesznek a korábban leg­több problémát okozó garázda­ságok, lopások elkövetésére. A kedvező tapasztalatok miatt döntöttünk arról nemrégiben, hogy a rendszert tovább bővít­jük - mondta a falu választott vezetője. A polgármester asszonytól megtudtuk, hogy hazai pályáza­ti forrásokat céloznak meg an­nak érdekében, hogy finanszí­rozni tudják az újabb kamerák felszerelését. ■ Banka Cs. Hívja az Új Néplap újságíróját! A , BANKA éÉbkZ-JSti CSABA Banka Csaba elsősorban a Jász­ságtelepülésein élők hívását várja. Ha híre, ötlete, észrevétele van, vagy egyszerűen panaszát, még inkább örömét szeretné megosztani kollégánkkal, ne habozzon, tárcsázza az 57-501-710-es telefonszámot! Kutyaeledel • marha, • csirke vagy • borjú 1240 g/doboz Feta görög juhsajt hűtőpultban kapható 250 g/csomag Vegyes jégkrémcsomag mélyhütőpultban kapható 9 darab/csomag „. 608 ml/csomag Narancs nektár 50 % gyümölcs­tartalom 1,5 l/doboz 229 Ft helyett Baconbe tekert frankfurti virsli hűtőpultban kapható 400 g/csomag 649 f 3-,9 Ft helyett Jegeskávé • classic vagy • light hűtőpultban kapható 1 l/doboz Premium Burger • Country Burger vagy • Big Burger hűtőpultban kapható 230 g/csomag GUTESSA Grill-specialitások többféle hűtőpultban kapható 250 g/275 g/csomag ALDI tájékoztató Minőm www.aldi-hungary.hu Értékesítés kizárólag háztartási mennyiségben A palackok nem betétdíjasok az ár mindennemű adót magátwn foglal A termékek dpkoránó nélknl kei ülnek árusításra A termékillus/trádók csupán elkészítési 'll tálalási javaslatként wotgáinak Ugyanazt a termékei eltérő csomagolásban is áruljuk de egy adott terméket üzletenként kizárólag egyfajta csomagolásban értékesítünk a termékek műszakilag ill kulsóleg eltérhetnek a fotón látottaktól, az esetleges helyesírási dl nyomda hibákért nem tudunk felelősséget vállalni. * Kérjük vegye figyelembe, hogy állandó árukészletünkkel ellentétben ezen termékek csak korlátozott számban állnak rendelkezést e. Ezek az ajánlataink a készlet erejéig érvényesek. Amennyiben gondos tervezésünk ellenére bizonyos termékek a nem vart magas kereslet következtében mar az értékesítés első napján elfogy­i'.'ijy *•.?■•* 11ffiui. ■ .'i.-csclnó.vv ’__________________________________________________________________________ 1. osztály, l kg 149 Ft/kg Alma I. osztály. 1 kg 119 Ft/kg Ajka • Baja• Balatonlelle• Bonyhád • Budakeszi • Budaörs• Budapest,X. kér. • Budapest,XVI.kér.• Cegléd • Oabas• Debrecen2x• Dunaföldvár• Dunaharaszti ás: Hétfő - Vasárnap 7 20° Dunaújváros • Esztergom • Új! Érd, Budafoki út 6. • Fót • Gárdony • Gyula • Hajdúböszörmény • Hajdúszoboszló • Halásztelek • Hatvan • Hódmezővásárhely 06.01-től - 08.31-ig Jászberény • Kalocsa • Karcag • Kazincbarcika • Keszthely • Kiskunhalas • Klsvárda • Miskolc • Mohács • Mosonmagyaróvár • Nyíregyháza 3x • Paks • Pápa Balatonlelle, Gárdony, Keszthely, Siófok Pécs • Pilíscsaba • Siklós • Siófok • Szeged • Szentes • Székesfehérvár • Szombathely 2x • Törökbálint • Veszprém 2x • Zalaegerszeg Hétfő - Vasárnap 7 21°° HK33ÜÜ333HI Az autonómia kérdését is megvitatják Berényben Jászberényben harmadik alkalommal szervezik meg a Magyar-Magyar Konferen­ciát a Csángó Fesztivál programjai között. A Déry­né Művelődési Központban ma délután kettőkor kezdő­dő tanácskozáson a felcsíki székelység megmaradásá­nak, továbbélésének kérdé­seit feszegetik. A konferen­cián részt vesz Szabó Vil­mos, a Külügyminisztérium államtitkára, illetve Németh Zsolt, az Országgyűlés kül­ügyi és határon túli magya­rok bizottságának elnöke is részt vesz. Dr. Gedei József polgármester elmondta, hogy a tanácskozáson meg­vitatják a székelység, a ha­táron túli magyarság auto­nómiatörekvésének kérdés­körét. Nem maradnak program nélkül a hét végén jásztelken a hétvégén tart­ják a Havas Boldogasszony kápolna búcsúját. Hosszú évek óta szokás volt, hogy a falu határában lévő kápolna búcsújára időzítve szerve­zik meg a település falu­napját. Mint azt Kisbakonyi Zoltánná polgármester asz- szony elmondta, erre a gaz­dasági helyzet miatt idén nem volt lehetőség. A helyi­ek mégsem maradnak min­den program nélkül, mert vállalkozók felajánlásai nyo­mán szombat esete egy rock estet, vasárnap pedig retro diszkót szerveznek a településen. Szolgálatba állt a tanyagondnoki autó JÁSZFELSŐSZENTGYÖRGYÖN nemrégiben szolgálatba ál­líthatták a tanyagondnoki szolgálat új autóját. A ki­lenc személyes kis furgon­nal a gondozottak ebédszál­lítását, illetve a szolgáltatást igénylők személyszállítását oldják meg a településen. SZ0U0N.hu A térségről további információkat olvashat a SZ0U0N.hu hírportálon.

Next

/
Oldalképek
Tartalom