Új Néplap, 2009. július (20. évfolyam, 153-178. szám)

2009-07-04 / 155. szám

SOROZAT 13 ÚJ NÉPLAP - 2009. JÚLIUS 4„ SZOMBAT afganisztáni küldetés 2. „Az európaiaknak órájuk van, nekünk meg időnk” (Afgán mondás) Szubjektív útinapló Camp Pannóniából, Baghlan tartományból MAGYAR TÁBOR A HADÚR BIRTOKÁBÓL SOROZAT Munkatársunk, bán János egy hetet töltött Afganisztán­ban a Magyar Honvédség ka­tonai táborában egy újságíró- küldöttség résztvevőjeként. Tapasztalatairól folytatások­ban számolunk be. Az első napokban azért hajtunk keresztül-kasul a városon, hogy felkeressük a támogatott helyszí­neket. Először egy iskola falkerí­tésének avatásán veszünk részt. A kőkerítés fontos dolog, az ud­varházakat is fal választja el egy­mástól errefelé. Az ünnepségen sokan mondanak beszédet, hosz- szan: az afgánok (is) szeretnek beszédeket mondani. Különben nem irigylem a CIMIC-eseket (A civil-katonai kapcsolatokért fele­lős katonákat), mert néha na­gyon nehéz szót érteni a helyiek­kel,. Ha úgy adódik, meglehető­sen követelőzőek tudnak lenni. Korom Ferenc ezredes, a PRT6 parancsnoka szerint naponta akár hetven különböző igény is beérkezik a tartományból, mi mindenre kérnek a helyiek pénzt, támogatást. Mindennek megfelelni lehetetlen, a háborúk sorozatától sújtott ország csak úgy nyeli a beléinvesztált száz- milliárdokat. Alaposan meg kell fontolni, mire költjük az adófi­zetők pénzét. Az afgán gyermekek gyönyö­rűek. Baghlan tartományban fő­ként tadzsikok, pastuk, hazarák, kirgizek és türkmének élnek. A törzsi hagyományok évszázados falakat emeltek a városrészek, népcsoportok köré, de legalább abban az egyben közösek, hogy gyermekeik nyitottak és szépek. Látni olyan árvaházi kisgyerme­ket, aki a magyar iskolások aján­dékaként tarthatott először iga­zi játékot a kezében. Valóban szívszorító élmény. Nagy Andrea Éva százados asszony, a Honvédelmi Miniszté­rium sajtóosztályáról pontosan tudta, hogy ez az akció nem üres propagandafogás: néhány éve maga is részt vett az első PRT munkájában, jól ismeri ezeket a hálás arcokat. Valahogy kezdem A feladatok megtervezése és végrehajtása civil számára már-már túlzásnak tűnő alapossággal történik. Képünkön Enyedi Attila őrnagy éppen eligazítást tart. érteni, miért akart visszatérni ide, ezekkel az ajándékokkal. Árvaházon, főiskolán kívül jártunk még egy különös épület­ben is, amely nők iskolájaként működik. A tanítás részben az udvaron felállított sátrakban fo­lyik. Amikor bő fél éve megnyi­tották, a vezetőket azonnal meg­fenyegették, és az egyik mullah is az azonnali bezárás mellett kezdett kardoskodni. A magyar PRT varrógépekkel, írószerrel, ha kell élelemmel, minden lehet­séges módon segíti munkájukat. A világ legnehezebb küldetése A világ legnehezebb küldetése azoké a fiatal pedagógusoké, akik ma Afganisztánban az új nemzedék oktatását vállalják fel. Ezt már a Tanár Továbbképző Központban mondta Korom Fe­renc ezredes, a magyar tábor pa­rancsnoka, amikor átadta az egyetemi oktatásra alkalmas két­százötven széket az iskolának. Ez is a magyarok ajándéka, persze úgy, hogy a székeket helyi vállal­kozók készítették. Ez is néhány munkahely, ez is óriási segítség. Különben nem irigyeltük a pa­rancsnokot a hozzá befutó napi több tucat kérelem miatt. Hiába válogatják előre a helyi hivata­lok, a java úgyis náluk köt ki. Az igények igen sokrétűek: iskola, orvosi rendelő, mecsetfelújítás, szeméttelep, függőhíd, élelmi­szer, készpénz. Előfordult, hogy egy helyi ha­talmasság páncélozott terepjárót igényelt magának, biztonsága növelése érdekében. Ebből is lát­szik, hogy a kívánságokat alapo­san meg kell rostálni. Hallottuk Korom ezredest tárgyalni: meg­értőén, de katonás tömörséggel értekezett Dushi járás kormány­zójával. Naponta tisztek, rendőri, polgári vezetők adják egymás­nak az ezredes irodájának kilin­csét, itt aztán óriási jelentősége van annak, ha valaki elsajátítja a keleti emberek mentalitásának titkait. Amerikai stílusú mene- dzser-rámenősséggel itt nem sokra jut az ember. Empátiával, nyitottsággal annál inkább. Még egy terület, ahol szerintem ki­mondottan jók vagyunk. Camp Pannónia hétköznapjai Említettem, hogy a magyar tá­bor Pol-e Khumriban a város­ban, a házak közvetlen közelé­ben épült. A tábort hollandok emelték, korábban állítólag egy helyi hadúr birtoka volt, jóindu­lata jeléül engedte át a területet az ISAF-erőknek. Nagyjából há- romszázszor háromszáz méte­ren, minden helyet ésszerűen ki­Csak tavaly hatmillió afgán gyermeket sikerült beiskolázni használva sorakoznak a lakó- konténerek, sátrak. A légkondi­cionált konténerekben ketten, hárman alszanak. Az étkezésről egy nemzetközi cég gondosko­dik. Az ízvilág kissé szokatlan a magyar gyomornak, de végtére is, ilyen helyen nem válogat az ember, a mennyiségre meg amúgy sem lehet panasz. Mond­juk a churrys rántott húst, vagy a fahéjas marhapörköltet nehéz megemészteni (nem csak lelki­leg), de még a kissé édeskés ke­nyeret is szokni kell. Egy darabka Magyarország A katonák kényelméről a lehetősé­gekhez mérten igyekeztek gon­doskodni. A régebben itt szolgált katonák, köztük kísérőnk, Nagy Andrea Éva százados asszony sze­rint rengeteget fejlődött a tábor a korai, még mostohább körülmé­nyekhez képest. Zuhanyzó, WC van elég, működik konditerem, internetkávézó (Hard Rock Cafe Pol-e Khumri) - ugyan nem túl gyors net-hozzáféréssel, viszont néhány játékasztallal. Csocsóban például hamar kihívóra találunk. Néha még gólt is lövünk, a győze­lem sikerélményét meghagyjuk a katonáknak, mást úgysem tehe­tünk. Búfelejtőnek itt volna a he­lyi kantín is, de nagyon elrugasz­kodott árakkal működik. Hivatalo­san két db 0,33 literes sört, vagy 2 dl bort engedélyeztek egy főre a tá­borban —naponta. A piát azonban célszerű nem helyben beszerezni, általában MES-ből (Mazar-e Sharif) hozatják az ottani német, vagy norvég kantinból. A tábor majd kétszázötven magyar, és öt horvát lakója egyébiránt szigorú napirend szerint éli életét. A feladatok megtervezése és végrehajtása civil számára már-már túlzás­nak tűnő alapossággal történik. Mi, újságírók is a meghatáro­zott drill szerint gyakoroljuk be, hogyan kell repeszálló mel­lényben, sisakban fel-le ugrál­ni a géppuskával felszerelt Mercedes, vagy éppen Humvee terepjáróba. Az ember önkéntelenül is a Mazar-e Sharif-i nagy, NATO-tá- borral hasonlítja össze a magyar Camp Pannóniát. Amott hihetet­lenek a méretek, elképesztőek a távolságok, ám minden lehan­goló, színtelen. Pol-e Khum­riban kissé tán még zsúfolt is a tábor, viszont kimondottan ott­honos. Persze, lehet, hogy csak az elfogultság mondatja ezt ve­lem, de néhány nap után a szó szoros értelmében „otthon” érezzük magunkat. Egy darab­ka Magyarország ez itt, szöges­dróttal, magas falakkal övezve az idegen világ közepén. A völ­gyet övező magas hegyek látvá­nyát, a fojtogató port és a forró- ságot végtére is meg lehet szok­ni. Mint ahogy azt is, hogy este, vagy épp hajnalhasadáskor va­lahol a közelben müezzin éneke hívja imára az igazhitűeket a hangszórókból. Néhány nap után már erre a hangra sem kapjuk fel a fejünket. Pol-e Khumri utcáin mindenütt nyüzsgő forgatag Az apa nem tartott igényt eladott gyermekére a gyermekek nagyon hamar a kábítószer, és a különböző bű­nözői csoportok rabjaivá vál­hatnak, ha nem térítik le őket a kényszerpályáról. Az elmara­dottabb vidékeken, ahol nem ritka a nyolc, tíz, vagy még en­nél is több gyermek, gyakori a prostitúcióra kényszerítés, rab­szolgának való eladás. Az egyik déli tartományban nor­vég NATO-katonák találtak nemrégiben egy alig nyolc éves kisfiút egy afgán kamionjában szorongva. Mivel a sofőr nem tudta iga­zolni, hogyan került hozzá a gyermek, a katonák felkutat- tatták a szülőket. A fiúcska apja nem értette, mi a baj. Ő maga adta el a gyermekét szexrabszolgának a kamionos számára. Pénzt kapott érte, az üzlet megköttetett. Köszönte szépen, nem tartott igényt a gyermekre. A gyerekek mindenütt örömmel fogadják a katonákat i

Next

/
Oldalképek
Tartalom