Új Néplap, 2009. július (20. évfolyam, 153-178. szám)
2009-07-04 / 155. szám
SOROZAT 13 ÚJ NÉPLAP - 2009. JÚLIUS 4„ SZOMBAT afganisztáni küldetés 2. „Az európaiaknak órájuk van, nekünk meg időnk” (Afgán mondás) Szubjektív útinapló Camp Pannóniából, Baghlan tartományból MAGYAR TÁBOR A HADÚR BIRTOKÁBÓL SOROZAT Munkatársunk, bán János egy hetet töltött Afganisztánban a Magyar Honvédség katonai táborában egy újságíró- küldöttség résztvevőjeként. Tapasztalatairól folytatásokban számolunk be. Az első napokban azért hajtunk keresztül-kasul a városon, hogy felkeressük a támogatott helyszíneket. Először egy iskola falkerítésének avatásán veszünk részt. A kőkerítés fontos dolog, az udvarházakat is fal választja el egymástól errefelé. Az ünnepségen sokan mondanak beszédet, hosz- szan: az afgánok (is) szeretnek beszédeket mondani. Különben nem irigylem a CIMIC-eseket (A civil-katonai kapcsolatokért felelős katonákat), mert néha nagyon nehéz szót érteni a helyiekkel,. Ha úgy adódik, meglehetősen követelőzőek tudnak lenni. Korom Ferenc ezredes, a PRT6 parancsnoka szerint naponta akár hetven különböző igény is beérkezik a tartományból, mi mindenre kérnek a helyiek pénzt, támogatást. Mindennek megfelelni lehetetlen, a háborúk sorozatától sújtott ország csak úgy nyeli a beléinvesztált száz- milliárdokat. Alaposan meg kell fontolni, mire költjük az adófizetők pénzét. Az afgán gyermekek gyönyörűek. Baghlan tartományban főként tadzsikok, pastuk, hazarák, kirgizek és türkmének élnek. A törzsi hagyományok évszázados falakat emeltek a városrészek, népcsoportok köré, de legalább abban az egyben közösek, hogy gyermekeik nyitottak és szépek. Látni olyan árvaházi kisgyermeket, aki a magyar iskolások ajándékaként tarthatott először igazi játékot a kezében. Valóban szívszorító élmény. Nagy Andrea Éva százados asszony, a Honvédelmi Minisztérium sajtóosztályáról pontosan tudta, hogy ez az akció nem üres propagandafogás: néhány éve maga is részt vett az első PRT munkájában, jól ismeri ezeket a hálás arcokat. Valahogy kezdem A feladatok megtervezése és végrehajtása civil számára már-már túlzásnak tűnő alapossággal történik. Képünkön Enyedi Attila őrnagy éppen eligazítást tart. érteni, miért akart visszatérni ide, ezekkel az ajándékokkal. Árvaházon, főiskolán kívül jártunk még egy különös épületben is, amely nők iskolájaként működik. A tanítás részben az udvaron felállított sátrakban folyik. Amikor bő fél éve megnyitották, a vezetőket azonnal megfenyegették, és az egyik mullah is az azonnali bezárás mellett kezdett kardoskodni. A magyar PRT varrógépekkel, írószerrel, ha kell élelemmel, minden lehetséges módon segíti munkájukat. A világ legnehezebb küldetése A világ legnehezebb küldetése azoké a fiatal pedagógusoké, akik ma Afganisztánban az új nemzedék oktatását vállalják fel. Ezt már a Tanár Továbbképző Központban mondta Korom Ferenc ezredes, a magyar tábor parancsnoka, amikor átadta az egyetemi oktatásra alkalmas kétszázötven széket az iskolának. Ez is a magyarok ajándéka, persze úgy, hogy a székeket helyi vállalkozók készítették. Ez is néhány munkahely, ez is óriási segítség. Különben nem irigyeltük a parancsnokot a hozzá befutó napi több tucat kérelem miatt. Hiába válogatják előre a helyi hivatalok, a java úgyis náluk köt ki. Az igények igen sokrétűek: iskola, orvosi rendelő, mecsetfelújítás, szeméttelep, függőhíd, élelmiszer, készpénz. Előfordult, hogy egy helyi hatalmasság páncélozott terepjárót igényelt magának, biztonsága növelése érdekében. Ebből is látszik, hogy a kívánságokat alaposan meg kell rostálni. Hallottuk Korom ezredest tárgyalni: megértőén, de katonás tömörséggel értekezett Dushi járás kormányzójával. Naponta tisztek, rendőri, polgári vezetők adják egymásnak az ezredes irodájának kilincsét, itt aztán óriási jelentősége van annak, ha valaki elsajátítja a keleti emberek mentalitásának titkait. Amerikai stílusú mene- dzser-rámenősséggel itt nem sokra jut az ember. Empátiával, nyitottsággal annál inkább. Még egy terület, ahol szerintem kimondottan jók vagyunk. Camp Pannónia hétköznapjai Említettem, hogy a magyar tábor Pol-e Khumriban a városban, a házak közvetlen közelében épült. A tábort hollandok emelték, korábban állítólag egy helyi hadúr birtoka volt, jóindulata jeléül engedte át a területet az ISAF-erőknek. Nagyjából há- romszázszor háromszáz méteren, minden helyet ésszerűen kiCsak tavaly hatmillió afgán gyermeket sikerült beiskolázni használva sorakoznak a lakó- konténerek, sátrak. A légkondicionált konténerekben ketten, hárman alszanak. Az étkezésről egy nemzetközi cég gondoskodik. Az ízvilág kissé szokatlan a magyar gyomornak, de végtére is, ilyen helyen nem válogat az ember, a mennyiségre meg amúgy sem lehet panasz. Mondjuk a churrys rántott húst, vagy a fahéjas marhapörköltet nehéz megemészteni (nem csak lelkileg), de még a kissé édeskés kenyeret is szokni kell. Egy darabka Magyarország A katonák kényelméről a lehetőségekhez mérten igyekeztek gondoskodni. A régebben itt szolgált katonák, köztük kísérőnk, Nagy Andrea Éva százados asszony szerint rengeteget fejlődött a tábor a korai, még mostohább körülményekhez képest. Zuhanyzó, WC van elég, működik konditerem, internetkávézó (Hard Rock Cafe Pol-e Khumri) - ugyan nem túl gyors net-hozzáféréssel, viszont néhány játékasztallal. Csocsóban például hamar kihívóra találunk. Néha még gólt is lövünk, a győzelem sikerélményét meghagyjuk a katonáknak, mást úgysem tehetünk. Búfelejtőnek itt volna a helyi kantín is, de nagyon elrugaszkodott árakkal működik. Hivatalosan két db 0,33 literes sört, vagy 2 dl bort engedélyeztek egy főre a táborban —naponta. A piát azonban célszerű nem helyben beszerezni, általában MES-ből (Mazar-e Sharif) hozatják az ottani német, vagy norvég kantinból. A tábor majd kétszázötven magyar, és öt horvát lakója egyébiránt szigorú napirend szerint éli életét. A feladatok megtervezése és végrehajtása civil számára már-már túlzásnak tűnő alapossággal történik. Mi, újságírók is a meghatározott drill szerint gyakoroljuk be, hogyan kell repeszálló mellényben, sisakban fel-le ugrálni a géppuskával felszerelt Mercedes, vagy éppen Humvee terepjáróba. Az ember önkéntelenül is a Mazar-e Sharif-i nagy, NATO-tá- borral hasonlítja össze a magyar Camp Pannóniát. Amott hihetetlenek a méretek, elképesztőek a távolságok, ám minden lehangoló, színtelen. Pol-e Khumriban kissé tán még zsúfolt is a tábor, viszont kimondottan otthonos. Persze, lehet, hogy csak az elfogultság mondatja ezt velem, de néhány nap után a szó szoros értelmében „otthon” érezzük magunkat. Egy darabka Magyarország ez itt, szögesdróttal, magas falakkal övezve az idegen világ közepén. A völgyet övező magas hegyek látványát, a fojtogató port és a forró- ságot végtére is meg lehet szokni. Mint ahogy azt is, hogy este, vagy épp hajnalhasadáskor valahol a közelben müezzin éneke hívja imára az igazhitűeket a hangszórókból. Néhány nap után már erre a hangra sem kapjuk fel a fejünket. Pol-e Khumri utcáin mindenütt nyüzsgő forgatag Az apa nem tartott igényt eladott gyermekére a gyermekek nagyon hamar a kábítószer, és a különböző bűnözői csoportok rabjaivá válhatnak, ha nem térítik le őket a kényszerpályáról. Az elmaradottabb vidékeken, ahol nem ritka a nyolc, tíz, vagy még ennél is több gyermek, gyakori a prostitúcióra kényszerítés, rabszolgának való eladás. Az egyik déli tartományban norvég NATO-katonák találtak nemrégiben egy alig nyolc éves kisfiút egy afgán kamionjában szorongva. Mivel a sofőr nem tudta igazolni, hogyan került hozzá a gyermek, a katonák felkutat- tatták a szülőket. A fiúcska apja nem értette, mi a baj. Ő maga adta el a gyermekét szexrabszolgának a kamionos számára. Pénzt kapott érte, az üzlet megköttetett. Köszönte szépen, nem tartott igényt a gyermekre. A gyerekek mindenütt örömmel fogadják a katonákat i
