Új Néplap, 2009. július (20. évfolyam, 153-178. szám)

2009-07-28 / 175. szám

5 ÚJ NÉPLAP - 2009. JÚLIUS 28., KEDD JÁSZBERÉNY ÉS KÖRNYÉKE Hő már van, erőmű még nincs alapítás Az önkormányzat kivár, az alpolgármester egyelőre szkeptikus Egy hőerőmű jól hasznosítható. Egyelőre a fejlesztést kezdeményező cég javaslataira vár a herényi képviselő-testület. Képünk illusztráció. A nyár végén megkezdőd­hetnek a tárgyalások Jászberény önkormányza­ta és a tervezett geotermi­kus hőerőművet építő cég között egy közös cég ala­pítására - vélekedik a fej­lesztő cég képviselője. Mindeközben az önkor­mányzat részéről hivata­losan semmit sem tudnak a már elvégzett kutató­munka eredményeiről. Banka Csaba Korábban már foglalkoztunk az­zal, hogy Jászberény önkor­mányzata és a PannErgy között létrejött egy megállapodás. A szerződés szerint a cég kutatáso­kat végezhet Jászberény terüle- .tén, hogy megbizonyosodjanak róla: létezik kitermelhető nagy­ságrendű hőmező Jászberény alatt a földkéregben. Mint azt Horuczi György üzletfejlesztési igazgató szerkesztőségünk ér­deklődésére korábban közölte, ez a munka sikerrel zajlott, tehát megfelelő nagyságrendű hőfor­rásra leltek Jászberény alatt, amely előkészítő folyamatról a SZ0U0N.hu oldalon is olvashat­tak. Ez idő szerint pedig — tud­tuk meg az igazgatótól — a konk­rét helymeghatározást végzik szakembereik. Azt próbálják ki­deríteni, hogy pontosan hol kell megkezdeniük a fúrásokat ah­hoz, hogy ott később egy geoter­mikus hőerőművet hozhassa­nak létre. Ezt követően indulhat meg ugyanis a cég és az önkor­mányzat részvételével egy közös társaság megalapítása. A társa­ság feladata lenne ugyanis az érintett terület megvásárlása és a konkrét beruházás végrehajtá­sa. Horuczi György szerint az előkészítésben a nyár végére jut­nak odáig, hogy az önkormány­zathoz már konkrét javaslattal érkezzenek. Az eddig ismert elképzelés szerint az önkormányzatnak tíz- százalékos részesedése volna az alapítandó társaságban. Ezt né­hány képviselő korábban szóvá is tette. Mint mondták, ezzel az arány­nyal ugyanis az önkormányzat­nak a neve ugyan ott szerepelne az alapítók között, de annak mű­ködtetésére semmilyen befolyás­sal nem lehetnének. Az önkormányzati testület, il­letve a hivatal képviselőitől is megkérdeztük, hogy a város ré­széről hol tart az előkészítés. A válasz mindenütt az volt, hogy egyelőre még nem rendelkeznek információval az előkészítésről, várják a cég ajánlatát. Lányi László, a polgármesteri hivatal városüzemeltetési irodájának vezetője elmondta, hogy csak la­punktól értesült a hőerőmű lét­rehozásának aktuális helyzeté­A tapasztalatok alapján a be­ruházás 16-28 hónap leforgá­sa alatt valósulhatna meg. Kedvező esetben a megtermelt 3-7 MW villamos energiát az országos hálózatba táplálja majd a hőerőmű, a második lépcsőben rendelkezésre álló 20-30 MW hőmennyiséget a Jászberényben kiépítendő táv­ról, egyelőre várják azokat a konkrét elképzeléseket, amelyet a cég fogalmaz meg a város felé. Hasonlóképp Jászberény al­polgármestere, Juhász Dániel (Fidesz) is tőlünk kapott hírt ar­ról, hogy zajlanak a vizsgálatok. fűtés hálózata és a város je­lenlegi és jövőbeni nagy hőigé­nyű ipari környezete veheti át. Ráadásul a hőerőmű működ­tetésével együtt járna az is, hogy harmadik lépcsőben a felszínre hozott hőmennyiség üvegházi termelésre, és negye­dik lépcsőben halgazdasági te­vékenységre adna lehetőséget.- Több mint fél év eltelt azóta, hogy az önkormányzat tárgyalt az ügyről, illetve hogy a megálla­podás megszületett - fogalma­zott az alpolgármester. - Egyelő­re szkeptikus vagyok a hőerőmű fejlesztésével kapcsolatban. Sem­milyen információt nem kap­tunk az előkészületekről, úgy hogy nincs mit tenni, mint várni. Az előzetes megállapodást megkötötte az önkormányzat és a PannErgy — mutatott rá érdek­lődésünkre dr. Gedei József (MSZP) polgármester—, azonban a társaság létrehozására még nem került sor. Bízom abban, hogy a nyári szünetet követően, az augusztus végén esedékes so­ros testületi ülésen már tárgyal­hatnak a herényi képviselők a társaság megalapításáról. Jász hagyományokkal is ismerkednek JÁSZFELSŐSZENTGYÖRGYÖN nyári tábort szerveznek au­gusztus 10-től 14-éig 19 di­ák részére. Három helyre is utaznak a gyerekek, Eger és Gyöngyös nevezetessé­geivel ismerkednek, illetve a jázskiséri Csete Balázs Helytörténeti Múzeumot is meglátogatják. A másik két napon a jász hagyományok­ban mélyülnek el a huszár­bandérium tagjainak segít- j ségével. Ellátogatnak a ke­rekudvari majorságba is, ahol a kápolna környéké­vel, illetve a még megma­radt épületek históriájával ismerkednek. Oktatásban társul Pusztamonostor PUSZTAMONOSTORON soron kívüli testületi ülést tarta­nak szerdán. Többek között tárgyalnak a település isko­lájának térségi oktatási tár­suláshoz való csatlakozásá- j ról. Előzetes információk szerint Pusztamonostor elő­nyösnek tartja a társulás­hoz való csatlakozást, mert így a központi, lehívható normatívákhoz viszonylag kevesebb önkormányzati erőt kell biztosítani. Ez összegszerűen közel két­millió forint. Jászberényi kft. B, C kategóriás gépjárművezetőt keres élelmiszer terítésére. Jászberényiek előnyben. Kiemelt bérezés. . , i Érdeklődni: munkanapokon 7-16 óráig 06-30/967-4884 telefonon.^ Az elképzelés kész áll a hasznosításra Megújítják a jákóhalmi ivóvízhálózat egészét Koreai mesterek látogattak Berénybe karate Nagyszabású nemzetközi versenyre készülnek a Jászság fővárosában Lényegében befejeződött Jászjá- kóhalmán az ivóvízminőség-javí- tö program részeként tervezett gerincvezeték-szakaszok cseréje - tudtuk meg Lukácsi Pál polgár- mestertől. A program részeként összesen 7,2 kilométernyi veze­tékszakasz cseréjét tervezték, amelyből néhány száz méter van még hátra. Ezen kívül a vízműte­lepen az új víztisztító technoló­gia telepítése, a kiszolgáló létesít­mények felújítása, a technológiai berendezések automatikájának beüzemelése van még hátra. Ösz- szességében a vízműtelep ké­szültségi foka ez idő szerint nyolc­vanszázalékosnak mondható. A polgármester hozzátette, hogy az uniós támogatással most zajló beruházást követően két ütemben, a települési ivóvíz- hálózat egészét megújító fejlesz­tést terveznek, szintén uniós tá­mogatással. A második ütemben 3,8 kilométer, a harmadik ütem­ben pedig további hét kilométer gerincvezeték-hálózat megépíté­sére kerülhet sor. Előbbi kivite­lezése még idén ősszel, utóbbi pedig várhatóan jövő tavasszal indulhat. Összességében (mind­három ütemet beleszámítva) az ivóvízhálózat megújítására mintegy hétszázmillió forintot fordíthatnak a településen. A vízminőség ellenőrzése után au­gusztusban kezdődhetnek a rá­kötések a már megújult gerinc­vezeték-szakaszokra. ■ B. Cs. A Magyarországi Tradicionális ITF Taekwon-Do szövetség vendé­ge volt a napokban Jászberény­ben a 8 dános Ri Yon Son, a világ- szövetség titkára és a 6 dános Kim Chol Gyű, a világszövetség gazda­sági vezetője. A két magas rangú koreai sportvezetőt a Jászberényi Sportegyesület részéről Pomázi Gábor az egyesület elnöke, Jászbe­rény részéről pedig Juhász Dáni­el alpolgármester üdvözölte. A ta­lálkozón szó esett a szeptember végén Jászberényben rendezendő első Lehel Vezér Nemzetközi Tae- kwon-Do Kupáról is. A Ference- g sek terén lévő küzdősportcsar- io­nokban edzéssel egybekötött sze- J mináriumot is tartott Kim mester I ezen a Gödöllői Taekwon-Do Mesterek szemináriuma zajlott Jászberényben Sportegyesület az 5 dános Czeba Mihály vezetésével és a JSE Kon­dor ITF Taekwon-Do szakosztály a 2 dános Eperjesi Nándor irányí­tásával vett részt. A két magas rangú mester a világszövetség bé­csi központjából látogatott át a jászsági városba és két napot töl­töttek Magyarországon. A látoga­tásuk fő célja az volt, hogy meg­ismerjék a magyar szövetség munkáját a klubok szakmai fel- készültségét. — Felejthetetlen élmény volt számunkra találkozni és megis­merni az eredeti ITF taekwon-dót művelő koreai mestereket, és részt venni a szemináriumon — mondta Eperjesi Nándor, a heré­nyi taekwon-dósok vezetője. ■ ASZSAGI JÁSZSÁGI JÁSZSÁG Grátisz • hirdetések • közérdekű információk, • rejtvények • hírek a térség életéről További információ: 57/501-711 I. 1 I M

Next

/
Oldalképek
Tartalom