Új Néplap, 2009. július (20. évfolyam, 153-178. szám)
2009-07-24 / 172. szám
3 UJ NÉPLAP - 2009. JULIUS 24.. PENTEK tn KJ MEGYEI TŰKOR A martfűi klubvezető, Petyus János (balról) lélekjelenléte is kellett ahhoz, hogy az orvosi segítség időben kiért a sportpályára Élet-halál közt a focista martfű Újraélesztették az edzésen összeeső, ló éves játékost Sétahajózni lehet a Tiszán Szolnoknál Szolnok új büszkeségét, a sétahajót mutatta be Szalay Ferenc polgármester tegnap sajtótájékoztatón. A város támogatásával a Viktória Yacht Club sétahajózást indít július 26-tól hat héten át a Tiszán augusztus 30-ig.- Minden vasárnap 17 órától indul a hajó az Üdülősor 20. szám alatti kikötőből. A 35 személy befogadására alkalmas vízi járműre 16 órától lehet jegyet vásárolni a helyszínen. Tíz év felett 1500 forint, az alatt pedig ingyenes az út. Az egyórás hajóút során a Szent István hídig és vissza rengeteg látnivaló fogadja a pihenni vágyókat — mondta Szalay Ferenc, aki hozzátette: a sétahajózás régóta a város tervei között szerepel, amely a lakók igényes és kellemes szabadidőeltöltését szolgálja. Szolnok egy új arcát, a zöld különböző színeiben pompázó természetet és a különleges állatvilágot is felfedezhetik. Szalay Ferenc elmondta, a nyár eddig sem telt esemény nélkül: megrendezték a Sörfesztivált, a Tiszavirág Fesztivált és a Tisza-partí Nyár programsorozatot. A folytatásban még lesz Ételkorzó, a városnapi programok és a Gulyásfesztívál is. ■ S. D. Kilépett a párt megyei elnöke az SZDSZ-ből Folytatás az 1. oldalról Nem értek egyet a párt gazdaságpolitikájával, egyházellenes- ségével, a homoszexuálisokkal kapcsolatos álláspontjával, a vidékpolitikával, szinte semmivel. Akkor pedig miért kellene még tovább maradnom? Kérdésünkre, hogy akkor miért várt eddig a kilépéssel, Czu- czi Mihály elmondta: — A javítás lehetőségének illúziója miatt. Ez az illúzió azonban mostanra semmivé vált. Azt is reméltem, hogy a gazdasági tárca révén a város fejlődési lehetőségekhez jut, de ebből sem lett semmi. Czuczi még hozzátette: a 2010-es polgármester-választáson már függetlenként kíván elindulni. Az SZDSZ-ből megerősítették: a megyei választmány tudomásul vette az elnök bejelentését, és szeptember 17-én választ új megyei vezetőt. ■ L. M. L. Szívszorító pillanatokat éltek át azok a martfűi labdarúgók, akik szemtanúi voltak 16 éves játékostársuk haláltusájának. B. Sándort jelenleg kómás állapotban a szolnoki Hetényi Géza Kórház intenzív osztályán kezelik. Géléi József Martfű, sportpálya. Ismerős környék számomra is, hiszen annak idején jó néhány meccsen én is magamra ölthettem a gárda szerelését. Játékostársak, vezetők, szurkolók igazi családot alkottunk, s ez hagyomány, amint hallom, tovább él utódainkban is. Nem tagadom, megkülönböztetett figyelemmel követem egykori klubom sorsát. Talán ezért is volt különösen szívbemarkoló a hír, mikor telefonon megkaptam a „fülest": a 16 éves B. Sándor edzésen összeesett, szívműködése leállt, újra kellett éleszteni. — Sajnos igaz, valóban tragikus pillanatokat éltünk, élünk át, ám nagyon remélem, Sanyi szervezete elég erős lesz, és nem adja fel a küzdelmet - felelte érdeklődésemre sírással a hangjában küszködve a labdarúgó-szakosztály vezetője, Petyus János. - Körülbelül húsz gyerek kezdte el az edzést, és alig tettek meg kétszáz, ni étert a bemelegítő futásból, mikor Sanyi egyszerűen összeesett. Sajnos láttam már ilyet, így azonnal tudtam, hogy nagy a baj. Mozdulatlanul feküdt a füvön, nem lélegzett, pulzusa nem volt tapintható. Míg a játékostársak szívmasszázzsal próbálták viszpéntek este, ö győri kórház intenzív osztályán elhunyt Beck Ádám, a legutóbbi szezonban az NB II. Nyugati csoport bajnokánál, a Gyirmót SE-nél szerepelt 19 éves labdarúgó. A fiatal futballista az NB III-es Pápa csapatánál volt próbajátékon, és a délutáni edzőmérkőzésen rosszul szahozni az életbe, én azonnal hívtam a mentőket. Szerencsére Martfűn van állomás, s bár nekem örökkévalóságnak tűnt, míg ideért a segítség, alig néhány perc telt el csupán. Sőt, nagyon gyorsan kiért a rohammentő is, és együttes erővel, a defibrillátor ötödik „ütésére” sj- került újraindítani Sanyi szívét. Nagy nehezen szállítható állapotba hozták, stabilizálták az állapotát, és a megyei kórházba szállították. A mentőben már a 16 éves ifjú játékos testvére, a Csépán futballozó B. Zoltán kísérte. lett. Az öltözőben ellátták, majd hazautazott Győrbe, a Fehér Miklós Labdarúgó Kollégiumba. Ott azonban este ismét rosszul lett, és ugyan azonnal kórházba szállították, az életét már nem tudták megmenteni. Mint a boncolás megállapította, vírusos fert& zés okozhatta halálát. — Életerős, egészséges fiú az öcsém. Nem volt beteg, nem panaszkodott fáradtságra. Örült, hogy Tiszaföldvárról Martfűre igazolhat. Most pedig élet-halál között lebeg, az orvosok úgy mondták, tudatlan állapotban van - tudtuk meg az alig néhány évvel idősebh testvértől. - Sok jóval nem is kecsegtetnek az orvosok, véleményük szerint az elkövetkező napokban dől el, hogy felépül-e. Annyit sikerült megállapítaniuk, hogy a szívének semmi baja, az egészséges. Most agyi CT-vizsgálatra készülnek, hátha attól kiderül, mi történt vele. Mit lehet ehhez hozzátenni? A sport élet, erő, egészség - hallottam nemegyszer ifjúkoromban szüleimtől, edzőimtől. Abban az időben, a hatvanas-hetvenes években el is hittem mindezt. Manapság, mikor annyi tragédia történik a sportpályákon, mikor életerős, edzésben lévő fiatal férfiak és nők esnek össze a legváratlanabb pillanatokban, már hajlamos vagyok kételkedni e tézis igazságában... JEGYZET Fanyalgásban rekorderek derék megyei atyánkfia a napokban világrekord méretű halat fogott Tiszánk egyik holtágában. Híreltük is a dolgot, abban a reményben, hogy így majd együtt örülhetünk a sikernek. Elvégre: egy ilyen fogás, egy valóságos világrekord, ami a vidékünkhöz kötődik, egy kicsikét a miénk is. No, hát tévedtünk! A SZ0U0N.hu hírportálon számos hozzászólás érkezett a hírhez. Ezeknek több mint fele negatív hangütésű volt: kétkedő, fa- nyalgó, irigykedő. Legtöbben azért „áztatták” a sze- rencsés/szerencsétlen horgászt, amiért nem engedte vissza a zsákmányt a vízbe, s amiért szakácskézre juttatta a kapitális, öreg busát. Mindössze öten akadtak a hozzászólók között, akik együtt örültek a sors kegyeltjével! az eset persze bőven túlmutat a konkrét ügyön: lelkűnkről, látásmódunkról, egész mai világunkról is szól egy kicsit. A korszellemről, ami miatt már nemigen tudunk örülni mások sikerének, a mentalitásról, ami elronthatja napjainkat, mégfertőzheti örömeinket. Sorolhatnánk az eseteket, amelyekben az emberi kicsinyesség hasonlóan győzte le a tiszta örömöt. Lehetne persze biztosan hajuknál fogva előrángatott tudományos fejtegetésekkel vesződni arról, hogy miféle okok húzódhatnak meg a háttérben, de valószínűleg semmi értelme nem lenne. Helyette tán meg kellene tanulnunk újra örülni, s büszkének lenni arra, ami van, ami jó. ahogyan az a Hollandiában élő magyar, aki gyorsan elkérte tőlünk a halról és horgászáról készült fotókat, hogy betegye egy helyi szaklapba - büszkélkedni velük! Ország-világ számára megmutatni, hogy mi minden „terem” errefelé! Nincs egy hete, hogy elhunyt egy futballista Visszaadták az egyháznak az iskolát A karcagi Zádor Úti Általános Iskolát visszakérte a katolikus egyház. Az erről szóló megállapodást tegnap írták alá a városházán. A Szent Pál Katolikus Általános Iskola fenntartója az Egri Főegyházmegye lesz.- Az egyházi iskola biztosítja, hogy az intézmény megmarad, a dolgozók a helyüket meg tudják tartani, és a diákok is változatlan feltételek között tudnak tanulni - hangsúlyozta dr. Fazekas Sándor polgármester. Dr. Ternyák Csaba érsek elmondta: nagyon jelentős az Egri Főegyházmegye életében, hogy lehetőséget kaptak a karcagi önkormányzattól, hogy a városban katolikus iskolát alapítsanak. ■ D. E. Czinege László lett az új rendőrkapitány szolnoki közgyűlés Pluszpénz kell még a tiszai gyaloghíd megépítésére Ma nyit ki a megújult piac Kunhegyesen Az eddigi megbízottként tevékenykedő Bajári Attila helyére a törökszentmiklósi rendőrkapitányt, Czinege László alezredest nevezte ki dr. Simon Tamás dandártábornok, megyei rendőrfőkapitány a Szolnoki Rendőrkapitányság vezetőjévé. A tegnapi soron kívüli közgyűlésen ezt a képviselő-testület egyhangúlag elfogadta. Czinege László szeptember elsejétől foglalja el új helyét. Heves vitát váltott ki az az előterjesztés, amely a Sportcentrum Kft. újabb feladatára vonatkozott. Szolnok ön- kormányzata 2009. április 1-től többségében egy konzorciumot bízott meg a fontosabb városüzemeltetési feladatok ellátásáCzinege Lászlót (balról) Simon Tamás ajánlotta be a közgyűlésnek val. Többek között a Kossuth tér gondozásával és a szökőkutak üzemeltetésével. Ezúttal azt szavazta meg 15 igen, 2 nem vokssal és 6 tartózkodás mellett a közgyűlés, hogy a konzorcium a Sportcentrum Kft.-vel köt szerződést a Kossuth tér gondozására és a szökőkutak üzemeltetésére. A testület elfogadta azt az előterjesztést is, amely a 2010- 2011. évi városi költségvetés terhére 350 millió többletforrást fog biztosítani a tiszai gyaloghíd megépítésére. Ennek oka, hogy a kormány megkurtította a projekt támogatását, illetve július elsejétől 5 százalékkal nőtt az általános forgalmi adó. ■ M. G. Ma nyit a felújított kunhegye- si, Ady Endre utcai piac, melyet tegnap Herbály Imre országgyűlési képviselő és Szabó András polgármester adott át. A piac felújítása több tízmillió forintba került, melyet ön- kormányzati forrásból biztosítottak - tudtuk meg Vincze László alpolgármestertől. Mostantól hat, egyenként 24-24 négyzetméteres, faszerkezetes, tetővel ellátott, oldalt nyitott pavilonsoron árulhatnak a kereskedők hetente háromszor. Az egész piac új térburkolatot kapott, felújították a kerítést, és parkolókat is kialakítottak. A város pályázik egy piaccsarnok építésére is. ■ D. E. i t I t h