Új Néplap, 2009. július (20. évfolyam, 153-178. szám)
2009-07-17 / 166. szám
ÚJ NÉPLAP - 2009. JÚLIUS 17., PÉNTEK 13 Édesapámon kívül nagyon sokan voltak, éltek még ebben az országban férfiak, akiket mindkét világháborúba behívó szólított. Azért, mert az 1890-es évekten születtek, így az első nagy világégésre már keresték őket, és ha szerencsésen túlélték az öldöklést, mint negyven-egynéhány esztendős javakorabeliek, a másodikat sem úszták meg. Közéjük tartozott a tiszaszőlő- si Boros Imre is. D. Szabó Miklós Boros Imre 1899. augusztus 4-én érkezett erre a világra, mégpedig Boros Sándor és Tóth Eszter gyermekeként. Öten voltak testvérek, mert abban a korban a szegényebbek között nem volt ritka a bőséges gyermekáldás. Ráadásul nem nagy jövőt jósolt neki a szüléskor segédkező bábaasszony.- Hallod-e, Eszter! - így szólt az anyának Imre fia születése után. — Jobb, ha megfojtod ezt a porontyot íziben, mert ahogy látom, nem az életre született. Erre az anyukája nagyon mérges lett, és könnyeit nyelve valami ilyesmit válaszolt a kegyetlen bábaasszonynak, miszerint neki inkább a gyerekeket kellene egészségesen világra segíteni, és nem elvenni az életüket. Mindezeket már felnőtt korban tudta meg édesanyjától, és a 87-et is betöltötte Imre bácsi, amikor ezeket a sorokat papírra vetette. Igazolva, rossz jósnak bizonyult a bábaasszony a múlt század végén. Hogy azért nem volt eseménytelen a hosszú élet, bizonyítja az a spirálfüzet, amely gyöngybetűkkel ránk maradt: megpróbáltatásait őrzi nekünk, a fiatalabb nemzedékeknek. Ezeket a sorokat valamikor 1986-87 körül vetette papírra Imre bácsi.- Engem a szülőfalum, Tisza- szőlős mindig, minden korban úgy vonzott magához, mint vasat a mágnes. Lehettem Odessszában, Kolomában, Kijevben, bárhol. Jó szívvel, tiszta szívvel tértem mindig haza, ebbe a meghitt kis fészekbe - írta a füzetébe. Tizenkét éves koráig az iskolapadokat koptatta, majd kapálás, marokszedés, kukoricatörés, répaásás következett. Mint minden szegény embernek, szegény ember gyerekének, napfelkeltétől napnyugtáig tartott a műszak, kevés pénzért. 1917. február 10-én besorozták, és Miskolcra került a tüzérekhez.- Csak német kiabálások, vezényszavak hangzottak el, borzasztó volt hallani ezt a pattogó nyelvet, hetek teltek el, mire kezdtük érteni. Még az ágyúk alA fiú, Boros Imre is már nyugdíjas tanár, aki éppen egy igazi leventepuskát mutat. Ez is megmaradt a kilencven évig élt papa után. katrészeit meg a király nevét, megszólítását is németül lehetett csak szajkózni! 1917 júniusában, a kiképzés után még nem frontszolgálat, hanem mezőgazdasági munka kezdődött a legénységnek. Mégpedig a felvidéki Nyitra városa mellett, egy nagygazdaságban. Utána azért belekóstoltak a háborúba is, két nap bevagonírozás után tizennégy napig gyalogoltak, mire elérték a frontot. Nagy utat, hosszú utat tettek meg, mikor megpillantották Odessza városát. Lőszerraktárakat, egy ágyújavító gyárat őriztek, de valami hiba csúszhatott a számításba, mert az egyik szombaton a vörösök felrobbantották az ekrazit- üzemet. Tűzharc alakult ki, itt is, ott is halottakkal. Közben érett a lázadás, egy Vakondi Bertalan nevű huszár a puskát mérgében a földhöz vágta, mondván, elege van a vérontásból. Hadbíróság elé került, és a hevesi huszárt élve soha többé nem látták. Közben szedte áldozatait a két rettegett kór: a skorbut és a tífusz is. 1918. szeptember 2-án Lemberg, Tarnopol, Koloma érintésével Miskolcig vitte őket a szerelvény. Itt kihirdették: mindenki mehet haza, mert kapnak fejenként egy hónap szabadságot Amikor ez letelt, nem volt mit tenni, mert még mindig féltek a megtorlástól, a tizedeléstől, a tisztek bosszújától, indultak vissza. De újra csak Miskolcig jutottak, ahol elöljáróik közölték velük: újabb húsz nap szabadság jár nekik. Közben százezrével érkeztek vissza a katonák az orosz, az olasz és a szerb frontokról, és október végén híre ment: kitört az őszirózsás forradalom. 1919. március 27-én Tiszasző- lősön is kidobolták, miszerint minden hadköteles férfinek jelentkezni kell Tiszafüreden a polgári iskolában, mert aki nem így tesz, felkoncoltatik. Ott kiderült, ez a behívóparancs nem volt egyéb, mint toborzás a Vörös Hadseregbe, szóval a tanács- köztársaság katonái közé. Itt nem volt mese, innen nem lehetett meglógni, így került akár akarta, akár nem, a vöröskatonák közé. Mindig leste a szökés, a lelépés lehetőségét, mert hol Poroszló, hol Füred térségében járőröztek. Valamikor június végén sikerült feljutnia egy sebesültszállító szerelvényre, amelyik Szombathelyre vitte őket. Itt már nyaggatták őket.- No, te rohadt bolsi! Áruld el, hány magyar tisztet lőttél le az elvtársaiddal együtt! — Alázatosan jelentem, egyet sem. Engem is becsaptak, behívtak Füredre, és nem engedtek vissza, besoroztak a vörösök közé. Innen 61 nap után sikerült meglépnem. Hitték is, nem is, közben gazdagabb családoknál segédkezett, szolgált Haza nem jöhetett, mert arrafelé még román uralom volt Végül 1920-ban, a román kivonulás után jutott haza: próbálkozott az újjáalakult rendőrségnél elhelyezkedni. Ott a gyilkossági csoporthoz rakták, márpedig az volt a legveszélyesebb hely, hiszen a háború után temérdek lő-és szúrófegyver maradt forgalomban országszerte. Szinte kétnaponta öltek meg rendőrt, úgyhogy ő ezt a lehetőséget hamar megunta, és visszament Tiszaszőlősre. Kaptak négy hold főidet mint frontot megjárt katonák, és egy gazdag rokonuktól béreltek további tíz holdat. Azután, Ki hogyan ítéli meg a második világháborút? - írásokat várunk! az első világháború harci cselekményei alig érintették a történelmi Magyarországot, a második végigvonult a 93 ezer négyzetkilométerre zsugorodott országon. Sőt, 1944 nyarán - éppen hatvanöt éve - amerikai, angol bombatámadás érte Szolnokot, illetve Szajolt is. 1944 őszén a II. Ukrán Front katonái szó szerint átgázoltak a megyén. Ki hogyan fogadta őket? ellenségesen, mert kirabolták a lakását, elhajtották, levágták az állatait, málenkij robotra vitték családtagjait, vagy esetleg örömmel, mert felszabadítóként várták őket? kérjük önöket, segítsenek nekünk összeállítani a második világháború megyei történetét! írják meg röviden, hogy - mint szemtanúk - miképpen látták, tapasztalták, ítélték meg az akkori helyzetet. Legyen szó bármilyen jellegű második világháborús tapasztalatról, amelyekre máig is emlékeznek. Mi majd felkeressük Önöket. Segítségüket, jelentkezésüket előre is köszönjük! írásukat névvel, címmel, telefonszámmal ellátva küldjék el az Új Néplap szerkesztősége címére (5001 Szolnok, Mészáros L. út 2.). hogy a téli tüzelő is meglegyen, az őszi betakarítások után harmadjára fát vágtak a gróf erődjében, így teltek az évek 1922-től 1935- ig. Akkor új főjegyző lett Tiszasző- lősön, aki azonnal felvette külterületi kézbesítőnek. — A család létfenntartását ez biztosította. Nem is ezzel, szóval a munkával volt baj, hanem azzal, hogy 1939 után egyre többször érkezett a hadsereg behívója. Azután hol Felvidékre, hol Kárpátaljára, hol Erdélybe, hol a Bácskába kellett menni. És ugye amíg én a hazát védtem, kereset sehonnan nem érkezett. Közben azért 1940. augusztus 20-án megnősült, oltár elé vezette a szép Ádám Ilonát. Két gyerekük született: Ilona 1941-ben, illetve Imre, Sándor 1945-ben. 1945. október 15-én új világ érkezett Tiszaszőlős környékére is, hiszen bejöttek az orosz-ukrán hadosztályok. Akadtak, akik félelemmel vegyes érzésekkel, mások örömmel várták őket. De kiderült, ez a felháborodás megszabadítással is jár. —Nem voltunk gazdagok, afféle nagyúri, főúri fajták, mégis Boros Imre névazonosító több mindentől megszabadították a családot - írta spirálfüzetében Boros Imre. - Nekem először a kerékpáromat vitte el egy részeg orosz, amelyet kínkeservesen akkor bírtam kifizetni, mivel részletekre vettem. Azután magukénak vallották az istállóban a két lovat is, pedig velük szántottunk, vetettünk, ekekapáltunk. Egy dunna, néhány párna és evőeszközök is lábra keltek, többször emlegették, hogy burzsuj. Hogy mitől voltunk már párholdas szegényparasztok bur- zsujok, ma sem értem — írja. 1946 januárjától valamit rendeződött a helyzet, elkezdődtek az igazoltatások, és Boros Imréről is kiderült: semmiféle népellenes cselekedet nem fűződik a nevéhez. Megmaradt, pontosabban ismét kézbesítő lett. Vagy ha így jobban tetszik: hivatalsegéd. Ha kellett, a tyúkokat, aprólékot oltotta, ha kellett, akkor dobolt és híreket mondott valahogy így : „Közhírré tétetik az itt lakók között!” De leveleket is kézbesített a külterületekre. 1957 elején került nyugdíjba, havi 530 forinttal.- Bizony ez akkor is kevésnek számított, ezért mivel akkor még — a bábaasszony jóslatával ellentétben — jól bírtam magam hatvan körül is, minden lehetőséget megragadtam, hogy dolgozhassak. Mert a kicsi csak több lett azzal, amit kerestem. Dolgoztam a Vízügynél, a Kelet-magyarországi Építő Vállalatnál, Vízügyi Tervező Vállalatnál, cukorrépa-má- zsálásnál. Mivel mindenhol szerettek, ha volt egy kis lehetőség, rendszeresen hívtak időszakos, néhány havi munkára. Egészen 1984. március 15-ig. Ekkor egy szívinfarktus bekényszerített a karcagi kórházba, majd 1987- ben még egy - írja füzetében, majd így folytatja.- Addig volt jó életem, amíg dolgozhattam, ha már kevés a nyugdíj. így csurrant-cseppenL Az már nem nevezhető életnek, amikor otthon vegetál, hol kel, hol fekszik az ember. De hát mindenki úgy van vele, akár én is, azért húzza-ha- lasztja az életét, és beéri annyival, hogy a ház körül, az udvaron tesz- vesz. És várja a gyerekeket, unokákat, mert az öregkort mindig bearanyozza a fiatalság. Szinte hihetetlen, hogy milyen gyorsan eltelt ez a több mint nyolc évtized... Pontosabban fogalmazva, végül is kilencven év. Ebben is hasonlítottak egymásra, hiszen Boros Imre 1899-1989, a párja 1909-1999 között élt ezen a világon. Nem csak maguknak, hiszen tisztességgel felnevelték a gyerekeket, taníttatták, sőt négy unoka, illetve dédunokák is tartoznak a családhoz. Csak már az újabb nemzedékek messzebbre kerültek a gyökerektől, Tiszaszőlőstől, hiszen ki Szolnokon él, ki Törökszentmiklóson. Folytatva a nagyapa által elkezdet életet, aki ezt írta magáról: „Eddig két világháború volt a Földön, és ezt én mindkettőt átéltem, láttam, mert mennem kellett. Iszonyú volt mindkettő, és remélem, nem lesz folytatása. Akkor sem, ha három a magyar igazság...” Reméljük mi is, így lesz. Az esküvői fotó 1940-ben, Tiszafüreden Boros Imre katonai fotója ./ - /V ff* f— ....................f * IG AZOLVÁNY gazolom, hogy,. 1 „•? f. zJ.Zlf' beosztásban * ............................ Mjigcrőp. ........................ 194. . Hivatalsegédi igazolvány Boros Imre részére kiállítva A Boros nagyszülők és unokák Boros Imrének két világháború is jutott visszaemlékezés A tiszaszőlősi nyugdíjas ennek ellenére megélte a kilencven esztendőt is MEGYEI TŰKOR
