Új Néplap, 2009. július (20. évfolyam, 153-178. szám)
2009-07-16 / 165. szám
2 ÚJ NÉPLAP - 2009. JÚLIUS 16., CSÜTÖRTÖK MEGYEI TÜKÖR OlvasóinK írtáK Megérdemlik már a nyugdíjat Korengedményes nyugdíjjal a munkanélküliség ellen - címmel olvastam nemrég arról az interneten, hogy a VDSZ a kor- engedményes nyugdíjrendszer fenntartását követeli, mert véleményük szerint ezzel megelőzhető lenne több ezer munkavállaló munkanélkülivé válása. Miután a korengedményes és a korkedvezményes nyugdíj kérdését az Országos Érdekegyeztető Tanács egy korábbi döntés ellenére eddig nem tűzte napirendre, a VDSZ úgy döntött, hogy követelésével a miniszterelnökhöz és a társadalmi kapcsolatokért felelős tárca nélküli miniszterhez fordul. Aláírásgyűjtéssel is próbálják nyomatékosítani a követelést; közleményük szerint az elmúlt időszakban Észak-Magyaror- szágon több mint 8 ezer támogató aláírás gyűlt össze. Egyetértek a VDSZ kezdeményezésével, több okból is. Például sok olyan 55 év feletti női munkavállaló van, akik ilyen-olyan távolságra a megemelt nyugdíjkorhatártól, szívesen igénybe vennék korábban a nyugdíjba vonulás lehetőségét, anyagi büntetés (csökkentett nyugdíj) terhe nélkül. Az ő korosztályuk már több mint 37 évet ledolgozott, fizette becsületesen munkáltatójával együtt az államkasszába a kötelező járulékokat Többük már elfáradt fizikailag, idegileg a munkában, megérdemelné a pihenést A munkanélkülivé vált ilyen korúak már szinte nem tudnak elhelyezkedni. Ráadásul nem megoldott például az ő szüleik (általában mai 75 év felettiek) gondozása, ápolása sem, szükség lenne rájuk az idős családtagjaik körében. Szükség lenne rájuk az unokákkal való foglalkozásban is, hiszen a gyerekekkel történő mindennapi foglalkozás, nyári szünidei elhelyezés terén nagy segítséget nyújthatnának. Az előbbiekkel együtt figyelemre méltó, fontos indok az is, hogy a munkából való távozásukkal a fiatalabb generációnak átadhatnák a munkahelyeket! SZABÓ GÁBORNÉ, SZOLNOK Ha kell, perre mennek igazukért vita Továbbra sem sikerült megegyezni az épülő mobiladótorony kapcsán Vitától volt hangos a Bán úti iskola tanterme, ahol az elmúlt héten lakossági fórumot tartottak a Sándor Pál utca és környékének lakói, a mobiltelefonadótorony tervezett építése miatt. Az álláspontok azonban továbbra sem közeledtek, sőt, újabb kérdések vetődtek fel. Az adótornyok építése ellen már Tószegen is lakossági összefogás indult. Dr. Rimayné Volter Klára kérdések halmazával árasztotta el a meghívott vendégeket, de a válaszok nem hozták közelebb egymáshoz az álláspontokat Erdős Csaba Amint arról a SZ0U0N.hu hírportálon korábban beszámoltunk, Szolnokon, a Sándor Pál utcában, a Remondis Zrt. területén az egyik hazai mobilszolgáltató egy bázisállomást kíván építeni. Az ott lakókat mélyen felháborította a terv, hiszen a lakóházaktól csupán néhány méterre lenne a 40 méter magas torony. | Az ügy egyik kirobbantójával, | Czeglédi Bettivel beszélgettünk J az ügy állásáról, illetve a lehető- J ségekről.- Örülünk, hogy végre találkozhattunk azokkal, akik meghozták a döntéseket az adótorony építéséről, és kérdéseinket feltehettük nekik. Sajnos az álláspontok nem közeledtek, hiszen Simkó József, a szolnoki polgármesteri hivatal építéshatósági osztályának vezetője egy olyan dokumentumot mutatott be, amely szerint a Sándor Pál űtcá riéfnüs létezik. Ezt az iratot pedig a földhivatal adta ki számára. Adódik a kérdés, akkor, hol lakunk mi, mert a lakcímkártyákon mindenhol a Sándor Pál út szerepel - mondta. A hölgy arról is beszámolt, hogy véleményük szerint az ügymenetben számos hibát vétett a szakhatóság, amikor az engedélyeket kiadta. Az első és legfontosabb, hogy milyen címen és helyrajzi számon végezték a bizonyos méréseket, hiszen Szolnokon létezik egy „igazi” Sándor utca is, azonban az a Sándor Pál utcától több kilométer távolságra van. - A hatósági ügy jelenlegi állásáról csak annyit tudok elmondani, hogy a beérkező fellebbezést elfogadtuk, és továbbítottuk a másodfokon eljáró hatóság felé, amely jelen esetben az Észak-alföldi Regionális Államigazgatási Hivatal Szolnoki Kirendeltsége. Ezután az elbírálást követően tudjuk meg, hogy milyen irányban halad az ügy tovább - válaszolta érdeklődésünkre Simkó József, az építésügyi szcikhatóság ósztályvfezetőj e. Simkó úrnak feltettük azt a kérdést is, hogy létezik-e akkor a Sándor Pál utca vagy sem? Az osztályvezető elmondta, hogy az építtető által a kérelem mellékleteként becsatolt közhiteles ingatlan-nyilvántartási tulajdoni lap és térképmásolat szerint az építéssel érintett utca neve Sándor utca. Ezeket a dokumentumokat pedig az építtetőnek az illetékes földhivatal adta ki. Czeglédi Bet- fl'ázf is elmondta, hogy áiakókre zösség egy levelet juttatott el Sza- lay Ferenc polgármesternek és Papp Lászlónak, a Remondis Zrt. ügyvezetőjének. Ebben arra kérik őket, hogy bontsák fel a telefontársasággal a szerződést, és a felmerülő költségeket osszák meg maguk között. Tószeg önkorA MOBILTELEFON-TÁRSASÁG levélben válaszolt a tószegi polgármesternek „Amennyiben az önkormányzat arra kényszerül, hogy a szerződés szerinti feltételekkel azt felbontsa, ágy a mobiltársaság a jelenlegi helyszín közvetlen közelében, a mányzata hasonló problémával küzd. Ugyanaz a mobiltársaság, amely a Sándor Pál úti Remondis telepen akar tornyot építeni, hasonló kéréssel kereste meg a tószegi vezetést. A képviselő-testület megvitatta az elé tárt kérelmet, és első körben úgy döntött, hozzájárul ahhoz, hogy az önkormányzat tulajdonában lévő területet bérbe adják 20 évre a mobil- társaságnak, illetve hozzájárul ahhoz, hogy megépüljön a bázisállomás. Ezért számukra a társaság 956 000 forintot fizet évente. Dr. Gyuricza Miklós, Tószeg polgármestere, még az elvi építési engedély kiadása előtt, a helyi újmagyar állam tulajdonában lévő vasútállomás területén, vagy valamelyik közeli magántulajdonú telken lesz kénytelen megvalósítani a beruházást, hiszen törvényi kötelezettsége, hogy 2012-ig az egész ország területén biztosítsa a 3G-S szolgáltatást. ” Ságban tájékoztatta a tervezett beruházásról a település lakóit, akik közül 146-an kifogással éltek. Emiatt rendkívüli testületi ülést hívtak össze. Hosszas mérlegelés után, az ülésen elhangzó vélemények alapján arra a döntésre jutottak, hogy az önkormányzat engedélyezi a torony építését a tulajdonában lévő területen. Kérdéseinkkel megkerestük a mobilszolgáltató nevében eljáró cég ügyvezetőjét, Alpek Zoltánt. Az ügyvezető elmondta, a szolgáltatót a Hírközlési Törvény kötelezi arra, hogy 2012-ig biztosítsa a 3G-s lefedettséget az ország területén, az erről szóló szerződés létrejött a három mobilszolgáltató és a magyar állam között. Válaszában arra is kitért, hogy egy-egy bázisállomás létesítésénél a megelőző vizsgálatokat nem az utcanevek alapján végzik el, hanem földrajzi koordinátákkal azonosítják a területeket. Azt is hozzátette, mérések bizonyítják, hogy az ilyen jellegű adótornyok nem ionos sugárzása jóval az egészségügyi határérték alatt mozog. Levélben kapott választ a tószegi polgármester í r ej£ Dr. Driesz Lajos kapta „Az év orvosa” díjat Dr. Driesz Lajos 1992-től dolgozik a megyei He- tényi Géza Kórházban, ő vezette be az alsóvégtagi regionális érzéstelenítést az intézményben. B. Brauntól és a General Elecrictől idén instruktori felkérést kapott, bb Kultsár Krisztián lett az új őrsvezető A közelmúltban változás történt a Tiszai Vízi Rendészeti Rendőrkapitányság szolnoki őrsének élén. A korábbi őrsvezető, Ondók István helyét Kultsár Krisztián zászlós vette át. ng Pardi Sándort bízták meg az igazgatói feladatokkal A kenderesi képviselő-testület legutóbbi ülésén augusztus 1-től egy évre Pardi Sándort bízta meg a Kenderesi Szakiskola Középiskola és Kollégium intézményvezetői feladatainak ellátásával. DE A vezsenyi komp már nyolc éve áll kikötve Folytatás az 1. oldalról A vezsenyi önkormányzat, mint a komp tulajdonosa, ez év tavaszán kisajátítási eljárást kezdeményezett a tiszaföldvári oldalon lévő kikötő területére. A régiós közigazgatási hivatal utasította el a kisajátítás szentesítését, mert Vezseny nem kísérelte meg a komp működtetését a jelenlegi tulajdonviszonyok mellett. Az önkormányzat közbeszerzési pályázatot írt ki az üzemeltetésre, ami azonban eredménytelenül zárult. Elsősorban azért — mondta el lapunknak Hatvani Lajos vezsenyi polgár- mester-, mert a szemközti tulajdonos évi 3 millió forint bérleti díjat kér a területe használatáért, és annyit egyszerűen nem termel ki ez a rév. A sikertelen pályázat után Vezseny újra kisajátítási eljárást indított a hivatalnál, és 7 millió forintot helyezett kilátásba a 3,3-4 ezer négyzetméteres területért, ami a kikötőt, és a hozzá vezető bekötőút magántulajdonban lévő szakaszát foglalja magában. Más forrásból úgy értesültünk, hogy az ellenérdekű fél ennek az összegnek több mint a négyszeresét követeli a területért, így nem nehéz megjövendölni: a kisajátítást nagy valószínűséggel újabb hosszas pereskedés követi majd, így a komp még sokáig fog partra vetve ácsorogni a vezsenyi kikötőben. ■ L. M. L. Vizet osztanak. Szolnokon a város több pontján is osztanak ásványvizet a Munkalehetőség a Jövőért Kft. dolgozói. Tegnap a vasútállomás előtt (képünkön) és a piaccal szemben kínálták a járókelőknek a vizet. Ameddig tart a kánikula, addig tart az akciójuk. * t > 1 í 1 •i Simkó József válaszolt a kérdésekre