Új Néplap, 2009. július (20. évfolyam, 153-178. szám)

2009-07-15 / 164. szám

12 TÜKÖR ÚJ NÉPLAP - 2009. JÚLIUS 15., SZERDA Önként jelentkezett a világháborúba visszaemlékezés Egy gránát örökre megnyomorította a lábát, pisztolypárbajban pedig golyó érte a fejét Cziglán Kálmán első világháborús képe Szolnokról tör- 1943-ban már alezredesként, kitüntetéseivel együtt a ténő bevonulása után fényképésznél Első világháborús vissza­emlékezéseink során ed­dig olyan emberekről ír­tunk, akik honvédként, esetleg néhány csillagos altisztként küzdötték vé­gig a háborút. Hasonló módon kezdte Cziglán Kálmán is, aki nem kevés tanulás után térképészeti ezredesként került hadi­fogságba. D. Szabó Miklós Hogy miért írunk róla, ennek az az oka, hogy a későbbi ezredes úrnak szolnoki kötődései is van­nak. Cziglán Kálmán Aranyos- maróton született 1892. szep­tember 17-én. Ez a neve ellené­re nem erdélyi, hanem felvidéki település, Nyitra városa környé­kén. Az édesapja vasutas volt, és ugyanabban az évben, amikor Kálmán fia született, Szolnokra helyezték. A szülők azután itt is éltek 1930-ig. Kálmán a Tisza és a Zagyva összefolyása környékén nőtt, cseperedett fel. A Belvárosi is­kola évei után a szolnoki fő­gimnáziumban érettségizett. Kora egyik legjobb sportolójá­nak, atlétájának számított. Ami pedig a bizonyítványait il­leti, itt sem akadt szégyellni- valója, hiszen ezekben négye­sek, ötösök sorakoztak. Érett­ségije után itt kellett hagynia Szolnokot, mert megkezdte fel­sőfokú tanulmányait, miután felvették a budapesti műegye­temre. Azért akadt egy hibája, ha az egyáltalán hibának számít egy jó kiállású, húsz év körüli le­génynél: nagyon szerette a nő­ket. És mivel ez az érzés több­ször kölcsönösnek bizonyult, a szebbik nem néhány tagja jó néhány problémát okozott ne­ki életében. Közben nem csak tanulgatott meg udvarolgatott, hanem igazi magyar hazafiként önként je­lentkezett a világháborúba. A ga­líciai, orosz fronton több súlyos ütközetben kitűnt bátorságával, ugyanakkor korához képest meglepő higgadtsággal. Szinte kereste a veszélyes, gubancos helyzeteket, és 1915 júniusában be is következett a baj. Egy kósza repeszgránát a jobb lábából egy jókora darabot kiszakított. Ak­kora sérülést okozva, hogy a lá­bában egy lyuk maradt. Hogy valami, valaki legyen belőle, a krakkói kórházban hosszú ideig húzatták a lábát, és sokszor le­mondtak arról, hogy a fiatal le­gény talpra áll. De őt nem olyan fából faragták, hogy feladja. Ugy- ahogy begyógyult a szörnyű sé­rülés, de a jobb lába többé térd­ből sose hajlott. 1918 után állás nélkül ma­radt, és nehéz korszaka követ­kezett életének. Újra folytatta az egyetemet, de mivel a tanu­lás pénzbe, sokba került, dolgo­zott is. Ennek ellenére 1929-ben diplomás ember, mégpedig mérnök lett. Ez így leírva egy­szerű, mert azért más is történt vele. Már korábban megnősült: és miért, miért nem, de a leg­jobb barátja nem kifejezetten hízelgő megjegyzéseket tett a feleségére. A sértésből az 1927­es időknek megfelelően pisz­tolypárbaj lett. Szerencséjére egy olyan kalapot viselt, ame­lyet acélpánt borított körben. Ezt találta el a barátja golyóval, a lövedék átütötte a homlokát is, de Kálmán fiatalúr felgyógy­ult ebből a sebéből is. Később csak egy kis bemélye­dés jelezte a homlokán a hajda­ni párbaj nyomait. Az incidens után elvált a párjától. Második feleségétől két lánya, egy fia született. Igen ám, de a fiú szü­letésébe belehalt az anya, ezért Kálmán úr a kor szokásainak értelmében elvette a felesége nővérét... 1935-ben immáron századosi rangban újra belépett a magyar hadseregbe, ahol ezredesi ran­gig vitte. 1945-ben amerikai fog­Az unokaöccs szolidabb pályája hiába, már csak az a világ rendje, hogy akad magyar ember, akinek két világhábo­rú is jutott. KÖZÉJÜK TARTOZIK Czigler Kálmán is. Szerencséjére az unokaöccse, Aranyosmaróti Imre szolidabb pályát, az építészetet tanulta ki és foly­tatta. Nős, a lánya Németor­szágban él, meg a két unó ka is. a családi legendárium hű kutatója és őrzője. Ráadásul bár Budapesten lakik, de csa­ládi kötelékek fűzik Jász- NagykunSzolnok megyéhez, hiszen a családi, kárpótlási földeket itt, Kengyel, Kun- szentmárton környékén kérte vissza. Ami nem mellékes: ő is műveli gépeivel ezeket a te­rületeket. ságba esett mint honvédségi földmérő ezredes. Ezért később Rákosiék többször ki akarták te­lepíteni egy munkatáborba, amelyeket valahogy mindig megúszott. Kalandos élete 1983-ban ért véget: Aranyosmarót, Galícia, Krakkó, Szolnok, Budapest, Ausztria után örök álmát a péce- li temetőben alussza. TléZA-PARTI TERMÁLFÜRDŐ CAMPING TISZAKÉCSKE imkfa GYÓGYVÍZ-FEDETT USZODA-JACUZZI -SZAUNA-ÉTTEREM Nyitva mindennap: 9 - 20 óráig Tel.: (76) 441-363 www.thermaltiszapart.hu I®‘‘ Üdülési csekk elfogadóhely és egészségpénztárakkal szerződött szolgáltató! Hadd mx&fon! SZÓLJON A SZOLNOK-JÁSZKUN online Hadd szóljon! Klubcsapatok versenye A hét végén két fordulóban ren­dezték meg a hazai horgászklub­csapatok országos bajnokságát a Kunsági-csatorna bánhalmai ver­senypályáján. A tét a 2010-es, Lengyelországban tartandó világ- bajnokságon való indulás volt. Az Energo Fish támogatásával indu­ló szolnoki csapat (Szénási Zsolt, Szénási Béla, Buczkó Krisztián, Lőrincz Dénes, Sági Béla) össze­sített eredménye alapján az ötö­dik helyezést érte el. Az első he­lyet és a világbajnokságon való részvétel jogát a Shimano csapa­ta nyerte, ahol szintén van szolno­ki versenyhorgász, Galambos Sándor személyében. ■ hezegeeee Magyarország egyik legjobb glam rock/pop csapata, a Disco Express végre megjelentette várva várt új albumát, Nyalóka címmel. A fiúk egy koncepcio­nális, egy történetre felfűzhető dalokat tar­talmazó CD-vel jelent­keztek, méghozzá Candy Kapitány és csapata történetével. Megtudhatjuk, hogy a lázadó Candy Kapitány és le­génysége miért érkezik a Föld­re és miért toboroz katonákat a Lollypop Armyba. A történet és maga Candy Kapitány feltűnik a lemez több dalában is. A Disco Express nagyon laza, hú­zós, igazi glam rock- és popda­lokkal áll ki Candy Kapitány mellett. Vidám, slágeres, rend­kívül dallamos, sokszor ironi­kus, máskor pikáns és vicces, de azért mondanivalóval is bí­ró szövegekkel felvértezett da­lok jellemzik a lemezt, amely­nek így minden száma telitalá­lat. Megetetnek ben­nünket a cukormáz, rózsaszín dalokkal, amiket mi a legna­gyobb örömmel ve­szünk magukhoz. A Disco Expressben az a jó, hogy sosem lehet tudni, hogy éppen komolyan veszi-e magát, vagy csak megpróbál­nak polgárpukkasztóak lenni, így mi dönthetjük el ezt. Én döntöttem: nekem ízlik ez a Nyalóka! Bővebben: SZ0U0N.hu/Zene- ajánló (Disco Express: Nyalóka. Kiadó: mTon) ■ B. Gy. A Partiumba kirándult a honismereti szakkör A jászjákóhalmi Horváth Péter Honismereti Szakkör számta­lan kirándulást, tanulmány­utat tesz minden évben. így van ez idén is. Legutóbb a Par- tiumban jártak. Két cél vezérelte a jászjákó­halmi Horváth Péter Honisme­reti Szakkört elmúlt hét végi partiumi kirándulásán - tájé­koztatott Fodor István Ferenc szakkörvezető. Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc 160. évfordulója alkalmából felkeresték Világost, ahol a Bohus-kastélyban megte­kinthették azt a kerekasztalt, amin a fegyverletételt aláírták, Aradon pedig a vértanúk emlé­kére emelt obeliszknél tiszteleg­hettek. A kirándulás másik célja helyi vonatkozású volt, mert amellett, hogy Nagyszentmiklós híres az ott előkerült kincsről és nagy szülöttéről, Bartók Béláról, van egy jákóhalmi kapcsolat is a két település között. Kilencvenkilenc évvel ezelőtt a mezőgazdasági iskola igazga­tóját, ifj. Lukácsi Imrét Ferenc József kitüntette jól végzett mun­kájáért, és ezt az igazgatót ez al­kalomból szülőfaluja, Jászjákó- halma is köszöntötte, ahogy ez a korabeli községi iratokból kide­rül. Egyelőre ennyit tud a szak­kör a jeles pedagógusról, viszont a kisvárosban sikerült megtalál­ni azt az iskolaépületet, mely ma is oktatási célokat szolgál. ■ B. Gy. A sárga cápa Wolfgang Schreyer regénye nyomán írta: CS. HORVÁTH TIBOR Rajzolta: FAZEKAS ATTILA

Next

/
Oldalképek
Tartalom