Új Néplap, 2009. július (20. évfolyam, 153-178. szám)
2009-07-15 / 164. szám
3 ÚJ NÉPLAP - 2009. JÚLIUS 15., SZERDA MEGYEI TÜKÖR 2B 5 Berekfürdő hétfőre virradóra betörő járt az egyik nyaralóban. Az ismeretlen a konyhaablak szúnyoghálóját kivágva jutott be az épületbe, majd az ott nyaraló szeghalmi férfi táskájából készpénzt és arany ékszereket vitt el. A lopással okozott kár csaknem 150 000 forint, mrfk Cibakháza két utca aszfaltozására nyújt be pályázatot a helyi önkormányzat. A Bátori és Öregszőlő kettes utakat 75 millió forintból aszfaltoznák le. Egyelőre várják a település önhikire benyújtott pályázatának elbírálását, ennek tükrében tudnak majd továbblépni az útfelújítás ügyében, ng Kuncsorba ismeretlenek betörtek a napokban az önkormányzat műhelyébe, és elloptak onnan két motoros fűkaszát. Közülük az egyik csaknem teljesen új volt, aminek árát a parlagfűirtást támogató pályázaton nyerte el nemrég a falu. A kár négyszáz- ezer forint, amit — tette hozzá Rédai János polgármester — nehezen tud csak pótolni egy ilyen kicsi település, lml Szolnok a MOHA utca egyik lakásában hétfőn napközben járt betörő. Az elkövető egy laptopot, sporttáskát és női ruhaneműket lopott el mintegy 200 000 forint értékben, mrfk Tisza-tó A NEMZETI Fogyasztó- védelmi Hatóság Észak-magyarországi és Észak-alföldi Regionális Felügyelősége a határokon átívelő fogyasztóvédelem bővítése érdekében tavaly regionális együttműködési megállapodást írt alá a román fogyasztóvédelmi hatósággal. Az együttműködés keretében eddig elért eredményeket román és magyar részről a jövő héten értékelik, egyúttal a Tisza-parti településeken koncentrált közös ellenőrzéseket is tartanak, pa Törökszentmiklós gyérítették a szúnyogokat a város térségében. A szúnyogirtást Óballa-Sza- kállas területén, a városi strandfürdő és az egykori szennyvíztelep, a csónakázótó és a sportpálya térségében, a szajoli főcsatorna nyomvonala mentén, a református és katolikus temetők, a Csala tó, valamint a Béla király úti kiserdő területén végezték el. ng SZ0U0N.hu További települési hírek olvashatók a SZ0U0N.hu weboldalon. Bekker Lajos kukoricája már embermagasságú volt a szürkegulya „látogatása" előtt. Az elcsatangolt állatok jelentős kárt okoztak a gazdának. Nem a jószág tehet róla! környezet Csordajárás a nagykörűi kukoricaföldeken A szürkemarha, ha egyszer megkóstolja a kukoricát, nagyon meg tudja szeretni. A nagykörűi csorda megkóstolta, megszerette, és már nem tud nélküle élni. Ezért aztán időről időre kitör a karámjából, és meglátogatja a környező kukoricásokat. L. Murányi László Nagykörű a WWF Magyarország természetvédelmi szervezettől kapta 2000-ben azt a szürkegulyát, ami jól illeszkedett akkor a település ártéri gazdálkodási programjaihoz. Az óta azonban folyama tos a feszültség a derék ősmagyar marhák körül. Elsősorban a kár- i okozások miatt. A gu- r. lya tulajdonosa az Első Ártéri Szövetkezet, elnöke Balogh Péter, akivel jelentős vitában állnak azok a gazdák, akiknek földjeit megjárták már az éhes jószágok. Évente több százezer forint-----------------------aagjKbáfc kártérítést kénytelenek kifizetni a pórul járt gazdáknak a szövetkezeti kasszából. Legutóbb június utolsó hétvégéjén indultak el a nagykörűi szürkemarhák, hogy az ártéri, húszhektáros, elkerített területükről kitörjenek, és belekóstoljanak a gyönyörűen zöldellő kukoricába. Másnap, hétfőn délelőtt maguk a károsult gazdák terel- gették-zavargatták vissza a helyükre az (elcsatangolt, jóllakott nagyszarvúakat. Aztán minden a korábbi forgatókönyvek szerint alakult: Balogh elnök végigjárta a gazdákkal a területet, és megállapodott velük a kártétel nagyságában és ellentételezésében.-Itt volt BaA derék jószág nem Jj logh úr, és erőtehet semmiről / sen állította: regenerálódik még ez a kukorica - mesélte mosolyogva kalauzunk, Bekker Lajos. - De azért megállapodtunk. Nekem egy nagyholdam van itt az ártéren, hatezer négyzetméter, és erre öt mázsa kukorica kártérítést kapok betakarításkor. A kukoricatáblák valóban vigasztalan képet mutatnak. Derékmagasságig rágták le a szürkék. A csövek itt-ott épen maradtak, de kétségtelen: ebből bizony nem sokat takarítanak már be a tulajdonosok. Nádas Emilék szintén megállapodtak a szövetkezeti elnökkel a kártérítésről, de Nádasné véleménye ennek ellenére érdekes:- Ezzel a néhány mázsa kukoricával azonban nincs elintézve Elmaradt a hatósági eljárás W ’ DR. VARGA ZOLTÁN jegyzőnek ismerős a történet. Tavaly ősszel birtokvédelmi eljárást kellett folytatnia a gu- , lyatartó szövetkezet ellen egy olyan károkozás ügyében, amelyben nem sikerült a feleknek megegyezni a kár mértékében.- A gazdák a mostani eset után is eljöttek a hivatalba, bejelentést tenni - nyilatkozta lapunknak a jegyző -, de azt javasoltam nekik, hogy előszörpróbáljanak megegyezni a szövetkezettel a kárról. Ez sikerülhetett, mert utána már nem jöttek vissza hozzám, feljelentést tenni. az ügy — mondta. — Dolgozik az ember a kukoricaföldön, örül, hogy szépen növekszik, aztán felelőtlen emberek miatt ez az öröm semmivé válik. Balogh Péter szövetkezeti elnök elismeri, hogy a szürkemarhák újból kárt csináltak, immár sokadszor. Azt is hozzáteszi: emberi mulasztás és szakmai hiba tette lehetővé a marhák újabb kitörését. A szabadságra ment, megbízható, gulyás helyére ugyanis egy hunyadfalvi embert fogadott meg, aki nem volt ura a helyzetnek. Valószínűleg magára hagyta a gulyát, és a vasárnapi deleléskor kerítésnek ugrottak a kukoricakedvelő jószágok.- A gazdáknak igazuk van, nem lenne szabad, hogy ilyen esetek előforduljanak — mondta lapunknak az elnök. - Megértem a felháborodásukat, és meg is térítjük mindegyikük kárát. A problémát azonban ez nem oldja meg. Magas, árammal is ellátott kerítésre van szükség, ami valóban a területükön tartja a marhákat. Az ilyen kerítés azonban nagyon drága, nem termelődik ki a szürkemarha-tartásból. Pályázati források segítségével igyekszünk megoldani a gondot, és addig is: erősen, fegyelmezetten kell a gulyát őriznünk. JEGYZET Gyümölcsből is kevesebb A GYERMEKTELENEK egy főre jutó zöldség- és gyümölcskiadása átlagosan 1,7-szer magasabb, mint a családi költségvetésben gyermekekkel is számoló háztartásoké. Ez a Központi Statisztikai Hivatalnak a háztartások élelmiszer-vásárlására vonatkozó vizsgálatából derül ki. mindez azonban legfeljebb azoknak lehet meglepő, akik nem ismerik a magyar valóságot. Persze logikus lenne, hogy azok a háztartások költsenek többet gyümölcs- re-zöldségre, ahol gyerekek is vannak. Hiszen mi sem természetesebb, mint friss gyümölcsöt adni, minél többet, a fejlődő szervezetnek. Csakhogy nálunk nem így van. Azok tudnak költeni a sajnos nem olcsó zöldségre és gyümölcsre, ahol magasabb a jövedelem. Ez pedig a gyermektelen házaspárok esetében így is van a gyermekes családokkal szemben. Ez utóbbiaknál az élére kell állítani hónapról hónapra a forintot, jól megnézni, mire is mehet a kiadás. Ebbe pedig sokszor nem fér bele a sok gyümölcs és zöldség; Nem beszélve más kiadásokról is, amit a gyermektelenek könnyen megengedhetnek maguknak. Tévedés ne essék: nem a gyermektelen házaspárok ellen szólok. Ezeregy oka lehet, sokszor drámai, hogy miért nincs gyermek a családban. Ám éppen ezért lehetne az adózásban is valamivel nagyobb terheket viselniük, mint azoknak, ahol a jövő nemzedékét nevelik. szóval, akad számtalan gond és teher, ami a gyermeket nevelő családokat sújtja, nem csak a zöldséggyümölcs fogyasztás csökkenése. Sajnos azt kell mondani, nincs ebben semmi meglepő. Aki pedig ennek éppen az ellenkezőjét állítja, az könnyen zöldségeket beszélhet... Az érszűkület kezelésének új lehetősége Szolnokon és minden megyeszékhelyen már alkalmazzák A Nashwan-Parasound eljárásnak köszönhetően sok beteg nyerte vissza reményét és optimizmusát. Csak a lábam fáj, más bajom nincs! - ismételjük gyakorta, pedig egy nehezen kezelhető, évről évre rosz- szabbodó betegségben szenvedünk. Az érszűkület a legalattomosabb kórok egyike. Sokunknál- olykor csillapíthatatlan- fájdalmat néhány év után okoz. Egészen addig a pontig persze nem vesszük komolyan, aztán keservesen szaladgálunk segítséget keresve. Az ország minden megyeszékhelyén már működnek azok a rendelők, ahol az érszűkület gyógyításának egyik legújabb lehetősége, a Nashwan-Parasound eljárás rendelkezésére áll a betegeknek. Ezzel a találmánnyal feltalálója Dr. Khaled Nashwan immár több mint 20 nívós nemzetközi nagydíjat nyert, 2006-ban pedig ő lett az Év feltalálója Magyarországon. Az eddigi tapasztalatok rengeteg tanulsággal szolgálnak - mondja a centrum vezetője. Sok beteg akkor keres fel bennünket, amikor állapota kritikussá válik, végtagja az elhalás küszöbén áll, kezelőorvosa esetlegesen az amputációt javasolja. A betegség első tüneteinek megjelenésétől a végtag elvesztéséig sokszor évek telnek el. Azt kell lehetőleg megelőzni, hogy a tragikus végkifejlet bekövetkezzen, vagy legalább lassítani lehessen azt. A mi eljárásunkkal is akkor tudunk komoly eredményt elérni, ha a beteg még időben érkezik. Milyen tünetek jelentkezésekor gyaníthatjuk, hogy az érszűkület fenyeget bennünket?- A leginkább jellemző a végtagokban bizonyos járástávolság után jelentkező görcsös fájdalom. Előfordul, hogy a görcsös fájdalom még nem jelentkezik, de izomlázszerű tüneteket tapasztalunk gyaloglás közben. A problémát jelzi, ha a járástávolság csökken, ha hidegek a végtagjaink - esetleg még a meleg szobában is, végtagok zsibbadtsága, éjszakai végtagi görcsök, fáradékonyság, szédülés, esetlegesen fülzúgás. Természetesen komoly jelentőséggel bír az a tény, ha a családban örökletes jellemzőként az érelmeszesedés is előfordul. A szervezet általános meszesedése a korral is jár, nyilván hatványozottabb az előfordulása a veszélyeztetett családoknál. De a cukorbetegség, a dohányzás, a magas vérnyomás, a magas vérzsír- és koleszterinszint önmagában is komoly veszélyt hordoz, mint rizikófaktor. De a stressz, az elhízás és a mozgásszegény életmód sem elhanyagolható rizikófaktor. Ezeknél a megelőzés nagy jelentőséggel bír. 20 alkalomból áll a Nashwan-Parasound terápiás kúra. Annak következtében az érszűkületet áthidaló kollaterális keringésképzést (mellékerek) lehet serkenteni, és így javítani a vérkeringést. A kezelések előtt és után orvosi vizsgálat történik. A régió lakosainak nagy lehetőség, hogy magyar állampolgároknak júliustól visszavonásig 50%-os kedvezményt adnak. Felvilágosítás: 06-70/210-15-13, 06-30/265-93-60, 06-20/327-68-35, 06-7^/551-714 (f. b.) ▲ i r 4