Új Néplap, 2009. július (20. évfolyam, 153-178. szám)

2009-07-11 / 161. szám

ÚJ NÉPLAP - 2009. JÚLIUS 11., SZOMBAT 5 JÁSZSÁGI BARANGOLÁS Jogerősen elutasított víziközműpanasz per Hajdú László: „Az ítélet nagy elégtétel Jászkisérnek öt és fél esztendő elteltével” A Debreceni ítélőtábla jogerős ítéletben utasítot­ta el a jászkiséri Tóth Sándor által felvetett pa­naszokat. Hajdú László polgármester szerint nagy elégtétel ez a város­nak, hisz egyetlen alka­lommal sem marasztalták el Jászkisért. A pervesz­tes viszont továbbra is úgy véli, hogy igaza van. Banka Csaba A jászkiséri szennyvízközmű-fej­lesztés előkészítésében, illetve le­bonyolításában közreműködő he­lyi közműfejlesztési társulat lét­rehozásával kapcsolatban indult perrel több alkalommal is foglal­kozott lapunk. Mint ismert, Tóth Sándor véleménye szerint a társu­lat megalakításakor nem volt ele­gendő támogató szavazata ahhoz, hogy létrejöjjön a szervezet. Az immár jogerős ítélet szerint a pa­naszt végleg elutasították, a vesz­test pedig a perköltségek egy ré­szének megfizetésére kötelezték.- Az érvényben lévő törvé­nyeknek és a vonatkozó szabá­lyoknak megfelelően jött létre a jászkiséri víziközmű-társulat an­nak idején - mondta Hajdú László polgármester. - Ezt jelen­ti a Debreceni ítélőtábla határo­zata számunkra. Öt és fél éves fo­lyamatot zárhattunk le ezzel, és be kell vallanom, rendkívül nagy elégtételt jelent ez a település ön- kormányzata számára. Ráadá­sul, ha Tóth Sándor panaszai igaznak bizonyultak volna, az óriási anyagi terhet jelentett vol­na Jászkisérnek. Nem tudom, hogy azt honnan szerezhette vol­na meg településünk. A polgármester hozzátette, az elmúlt évek folyamán — az ál­lampolgár bejelentései, illetve az eljárás kapcsán - különböző szakhatóságok, nyomozati szer­vek 56 esetben vizsgálódtak az önkormányzatnál, illetve a tár­sulat ügyeivel kapcsolatban.- Még a Nemzeti Nyomozóiro­da munkatársai is vizsgálódtak - jegyezte meg Hajdú László —, de egyetlenegy esetben sem szüle­tett elmarasztaló határozat velünk szemben. Érdemes volna össze­számolni, a kiséri polgármesteri hivatal vagy az államigazgatás, a nyomozati szervek munkatársai­nak hány munkaórájába került, hogy ezeket a panaszokat kivizs­gálják. Szerintem az a legkeve­sebb, hogy az információm sze­rint 600 ezer forintos perköltsé­get megfizesse a felperes.- Az teljesen biztos, hogy a perköltséget megfizetni nem tu­dom, halasztást vagy részletfi­zetést fogok kérni, ha nincs más lehetőségem — mondta Tóth Sándor, amikor a megszületett ítéletről kérdeztük. - Ugyanak- koz r az egyértelmű számomra, hogy folytatni fogom, továbbvi­szem az ügyet. Azt követően, hogy az ítélőtábla határozatát, illetve annak indoklását írásban is kézhez vehetem, döntök ar­ról, hogy jogorvoslati kérelem­mel vagy a perújrafelvétel lehe­tőségével élek-e. Tóth Sándor hozzátette, csak az írásos indoklásból derül az ki számára, hogy a határozathoza­tal alkalmával a Debreceni ítélő­tábla milyen dokumentumokat vett figyelembe. Továbbra is állít­ja ugyanis, olyan iratok, nyilat­kozatok állnak rendelkezésére, amelyek egyértelművé teszik, hogy nem volt meg a társulat lét­rehozásához szükséges többség. — Azzal, hogy a pert elvesztet­tem, hebizonyosodott az az igazsá­gom, hogy nem 2200 felé kellett volna osztani a fizetni valót, ha­nem minimum 3227 felé. Ugyan­is az ítélőtábla ezt a szakértő által megállapított érdekeltségiegység- számot hagyta jóvá - mondta. Nemzetközi szintig is elviszi az ügyet Tóth Sándor vélekedése sze­rint még van esély arra, hogy igazát megtalálja. - Úgy tű­nik, hogy a kisembereknek az igazat háromszor, ötször is bi­zonyítani kell, míg a nagyem­bereknek egyszer is elég. Amennyiben a hazai bírói fó­rumok nem lesznek elegendő­ek, akár nemzetközi szintig is elviszem az ügyet. Ha kell, az Európai Bíróságig is elme­gyek, ha ez szükséges ahhoz, hogy az igazság kiderüljön. Négy régió fiataljai kutatják a jász települések társadalmát Az elmúlt hetekben zajlott az a kutatássorozat, amelyet a Szent István Egyetem Alkalmazott Böl­csészeti Kara szociálpedagógia tanszékének munkatársai koor­dináltak, és a tanszék összessé­gében négy hazai régióból érke­ző hallgatóinak közreműkö­désével hajtották végre. A kuta­tás vezetői dr. Tóth János, illetve dr. Szarvák Tibor szociológusok. Dr. Tóth János elmondta, hogy Jászkiséren, illetve Jásztelken folytatták a szociális munkás­nak tanuló hallgatóik a kutató­munkát. Egyfajta látleletet, kor, illetve kórképet rajzolnak fel a településeken élők társadalmi berendezkedéséről, szociális helyzetéről, a helyi identitást erősítő, illetve gyengítő kérdé­sekről. Jászkiséren véletlen sze­rencse, de épp akkor végezték a kérdőíves felmérést, amikor ki­derült, hogy a település elnyerte a városi rangot. ■ A szociálpolitika irányait hosszú távra tervezhetik az anyag alapján.- A kérdőívek elemzésével le­hetőség nyűik arra - mondta dr. Tóth János -, hogy láthatóvá vál­janak az erősségek, lehe­tőségek, a hiányosságok vagy épp a gyengeségek adott telepü­lések vonatkozásában. A mun­kaanyag pedig a települések ve­zetői számára is, hogy egy tudo­mányos alapossággal elkészült anyag segítségével láthassák: milyen állapotban is van az em­berek véleménye szerint közsé­gük, városuk. A szociológiatudományok kan­didátusa hozzátette, hogy még a látszatát is szeretnék elkerülni annak, hogy kutatásukkal bele kívánnának szólni a települések életébe. Viszont az anyag lehető­séget kínál arra, hogy annak ada­taiból dolgozva határozzák meg feladataikat az ott élők. A szoci­álpolitika irányait például hosz- szú távra tervezhetik az anyag segítségével. Tudományos szem­pontból pedig része lehet egy olyan társadalomszociológiai munkának, amely az egész Jász­ságot bemutatja. ■ Banka Cs. Tejszelet hűtőpultban kapható 5 x 28 g/4 x 30 g/csomag Császárszalonna szeletelt hűtőpultban kapható 200 g/csomag Búzadara 1 kg/csomag Mutoka nutoka Mogyoró­krém 400 g/üveg Ft helyett 39m helyett 747,50 Ft/kg Tölcséres jégkrém • epres vagy mélyhűtő­• mogyorós pultban kapható __ - 6 x 120 ml/csomag rn wfcfre Szörp 50 % gyümölcslé-/ gyümölcskivonat­tartalom • bodzavirág. • multivitamin, • szőlő-bodza vagy jt • eper Ízben 0.7 l/üveg fi Salátaöntet • fokhagymás, • ezersziget, • francia, • joghurtosvagy • .Be Light* joghurtos öntet hűtőpultban kapható 250 ml/flakon 39»Tt helyett^ — FELSŐ-MAGYARORSZÁGI Blanc Cuvée fehér tájbor, félédes 0,75 l/üveg ALDI tájékoztató akció!-36 l (0712 - 07.18.) Sárgabarack I. osztály, 1 kg Ananász I. osztály Fürtös paradicsom I. osztály, 700 g Sárgarépa 1. osztály, 1 kg Ajka • Baja • BalatonleJJe • Bonyhád • Budakeszi • Budaörs • Budapest, X. kér. • Budapest, XVI. kér. • Cegléd • Dabas • Debrecen 2x • Dunaföldvár Dunaharaszti • Dunaújváros • Esztergom • Fót • Gárdony • Gyula • Hajdúböszörmény • Hajdúszoboszló • Halásztelek • Hatvan • Hódmezővásárhely 06.01-től - 0831-ig Jászberény • Kalocsa • Karcag • Kazincbarcika • Keszthely • Kiskunhalas • Kisvárba • Miskok • Mohács • Mosonmagyaróvár • Nyíregyháza 3x • Paks Balatoniéiig Gárdony, Keszthely, Siófok Pápa • Pécs • PHiscsaba • Siklós • Siófok • Szeged • Szentes • Székesfehérvár • Szombathely 2x • Törökbálint • Veszprém 2x • Zalaegerszeg Vendégeket fogadtak ajászágóiak újiregről fogadtak vendé­geket a jászágóik pénteken. Majd’ egy évtizede, hogy legutoljára itt jártak az el­származott település képvi­selői. A közel 20 fős csoport megismerkedett Ágó neve­zetességeivel, majd tovább­utazóm Jászárokszállásra, ahol a város nyári rendez­vénysorozatán vesznek részt. Az ágóiak pedig va­sárnap az intézményeiket kiszolgáló konyha festését végzik. Szakemberek irá­nyításával a település né­hány lakója kimeszeli a konyhát. így csak az alap­anyag költségét, 50 ezer fo­rintot kell az önkormányza­ti kasszából biztosítani. Kazinczy Ferenc tiszteletére túráznak A magyar nyelv éve alkal­mából Kazinczy-emléktúrát szervez a Fényszaruiak Ba­ráti Egyesülete és a városi könyvtár. A jászfényszarui- ak Széphalomra utaznak majd augusztus 22-én, hogy így tisztelegjenek a nyelv­újító Kazinczy Ferenc előtt. Az autóbuszos túrára au­gusztus elsejéig lehet je­lentkezni Jászfényszarun. Sporttalálkozó lesz Jászszentandráson immár 21 éve, hogy minden évben megrendezik a ha­gyományos kispályás foci­bajnokságot Jászszentand­ráson. Szombaton nyolc jász település 12 focicsapa­ta méri össze tudását. Jó hangulatú sportrangadót re­mélnek a szervezők. Az árokszállási harang aDunaTv-ben látható a jászárokszállási temp­lom legújabb harangjáról kisfilmet vetítenek vasár­nap a Duna Tv-ében. Az összeállítás az Élő egyház című, délben kezdődő műsorban lesz látható. SZ0U0N.hu A térségről további információkat olvashat a SZ0U0N.hu hírportálon. I 1 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom