Új Néplap, 2009. június (20. évfolyam, 127-151. szám)
2009-06-27 / 149. szám
ÚJ NÉPLAP - 2009. JÚNIUS 27., SZOMBAT SPORT 15 Egyelőre csak távozók vannak labdarúgás Helyezésben elmaradt, csapatépítésben elérte célját a MÁV FC Sanidi Pál az ezüstnégyesben, vízbe borult Kovács és Janics Felemás szezont tudhat maga mögött a labdarúgó NB II. Keleti csoportjában hatodik helyen végzett Szolnoki MÁV FC legénysége: helyezésben elmaradt, ám csapatépítésben elérte célját. Géléi József- Egy évvel ezelőtt az egyik szemünk sírt, a másik nevetett. Remek teljesítménnyel, a Ferencvárost kétszer is legyőzve, ezüstérmet szereztünk, ám legjobbjainkat nem tudtuk megtartani. Már akkor tudtuk, hogy nagyon nehéz új bajnokság vár ránk - emlékezett vissza tavaly júniusra a Szolnoki MÁV FC elnöke, Ferencz Gábor. — Céljainkat is ennek megfelelően tűztük ki. Úgy véltük, a frissen érkezett játékosokkal az élmezőnyben végezhetünk, s szerettünk volna letenni egy olyan csapat alapjait, mely néhány erősítéssel kiemelkedő teljesítményre lesz képes a 2009-2010-es szezonban.- Hogyan értékeli 02 elmúlt évet, mennyire sikerült megvalósítani az elképzeléseket? — Flelyezésben elmaradtunk, nem sikerült az első négy hely valamelyikén végeznünk. Komoly hullámvölgyek jellemezték teljesítményünket. Ősszel az új játékosok egy része nem váltotta be reményeinket, míg tavasszal ritkán tapasztalható sérüléshullám sújtotta a gárdát. Célkitűzésünk második felét azonban, úgy érzem, teljesítettük. Az utolsó tíz fordulóra kialakult egy mag, melyre lehet építeni, váza lehet az új idényben egy kiugró szereplésnek. Kotula László (labdával) a bajnokság hajrájára belelendült, s végül tíz találatával ő lett a Szolnoki MÁV FC legeredményesebb játékosa- A szurkolói zuhanyhíradó szerint több játékostól is megválnak a nyáron. — Négy játékosnak megköszöntük a szereplést: Freud Gábor, Kerényi Gábor, Széki Attila és Kőkúti Tamás lejáró szerződését nem hosszabbítottuk meg, így ők biztosan nem maradnak a klubnál. Hullám Attilának, Zana Norbertnek, Rebe- csák Szilárdnak és Belényesi Miklósnak felajánlottuk, hogy a felkészülést kezdjék el a csapattal, s attól függően, hogyan sikerülnek erősítési terveink, július közepén eldöntjük, hogy marasztaljuk-e őket vagy sem. Természetesen addig is szabadon kereshetnek maguknak csapatot. Kovrig Ákost szeretnénk megtartani, abban maradtunk vele, ha nem sikerül külföldre szerződnie, velünk kezdi a felkészülést. Germán Tamás és Csehi Tamás kölcsönadási szerződése lejárt, vissza kellett térniük Pápára, illetve Paksra, ám mindkét fiú szeretne nálunk maradni. Tárgyalásban vagyunk klubjaikkal, szeretnénk ha nálunk folytatnák pályafutásukat. Ami az új játékosok szerződtetését illeti: több, előző klubjában meghatározónak számító labdarúgóval vagyunk kapcsolatban, ám mivel a szerződések általában június 30-án járnak le, nevüket nem árulhatom el.-Ha az erősítési tervek meg is valósulnak, mire számíthatnak a szolnoki szurkolók, hiszen a létesítményhelyzet továbbra is katasztrofális? — Bár reménykedve várjuk a Tiszaligetbe tervezett műfüves pálya elkészültét, ezzel együtt tisztában kell lenni vele, hogy infrastrukturális problémáinkat ez is csak enyhíti, de nem oldja meg. Végzetes hibának tartom, hogy Szolnok 2002-ben végül kimaradt a stadionrekonstrukciós programból, félek tőle, hogy ez csak 20-25 éven belül korrigálható. Meggyőződésem továbbá, hogy nevelőtevékenysége, közéleti jelentősége alapján a MÁV FC és a MÁV SE sokkal nagyobb odafigyelést érdemelne a város és a gazdasági élet szereplői részéről, különös tekintettel arra, hogy az egyesület, illetve a labdarúgó- klub jövőre lesz 100 éves. A ritka jubileum alkalmából valami maradandóval szeretnénk meglepni Szolnok város sportszerető közönségét. A Szolnoki MÁV FC legénysége Vágó Attila vezetésével július 7-én kezdi meg a felkészülést az új bajnokságra. SZ0U0N.hu Szurkolói hozzászólások a SZ0U0N.hu hírportálunkon olvashatók. A végeredmény Ősz Tavasz Otthon Idegenben 1. FTC 30 25 3 2 94-22 78 1. FTC 15 11 3 1 44-11 36 1. FTC 15 14 0 1 50-11 42 1 FTC 15 14 1 0 59-13 43 1. FTC 15 11 2 2 35-9 35 2. DVSC II. 30 19 4 7 72-38 61 2. Bocs 15 10 3 2 38-13 33 2. Makó 15 11 2 2 28-15 35 2. Makó 15 11 1 3 33-15 34 2. DVSC II. 15 9 2 4 34-22 29 3. Makó 30 17 5 8 61-44 56 3. DVSC II. 15 9 2 4 30-20 29 3. DVSC II. 15 10 2 3 42-18 32 3. DVSC II. 15 10 2 3 38-16 32 3. Makó 15 6 4 5 28-29 22 4. Bocs 30 15 7 8 56-34 52 4. Cegléd 15 7 4 4 21-20 25 4. Szolnok 15 8 4 3 32-17 28 4. Bőcs 15 9 5 1 32-10 32 4. Bőcs 15 6 2 7 24-24 20 5. K barcika 30 14 9 7 52-47 51 5. BKV 15 6 6 3 27-19 24 5. K.barcika 15 8 4 3 30-24 28 5. K.barcika 15 9 5 1 33-17 32 5. Cegléd 15 6 2 7 17-24 20 6. Szolnok 30 13 8 9 52-42 47 6. K.barcika 15 i 5 4 22-23 23 6. Vecsés 15 7 1 7 22-23 22 6. Vecsés 15 9 3 3 34-17 30 6. MTK II. 15 5 4 6 23-26 19 7. MTK II. 30 12 6 12 42-45 42 7. Makó 15 6 3 6 33-29 21 7. MTK II. 15 6 3 6 22-23 21 7. Szolnok 15 8 4 3 33-15 28 7. Szolnok 15 5 4 6 19-27 19 8. BKV 30 11 7 12 53-47 40 8. MTK II. 15 6 3 6 20-22 21 8. Vác 15 7 0 8 30-35 21 8. BKV 15 9 0 6 33-21 27 8. K.barcika 15 5 4 6 19-30 19 9. Vác 30 11 4 15 63-67 37 9. B.csaba 15 6 1 8 27-39 19 9. Bőcs 15 5 4 6 18-21 19 9. Bakta. 15 7 2 6 28-24 23 9. Vác 15 5 1 9 30-39 16 10. Cegléd 30 10 7 13 41-48 37 10. Bakta. 15 6 1 8 18-31 19 10. ESMTK 15 5 2 8 23-38 17 10. MTK II. 15 7 2 6 19-19 23 10. BKV 15 2 7 6 20-26 13 11. Vecsés 30 10 6 14 45-51 36 11. Szolnok 15 5 4 6 20-25 19 11. BKV 15 5 1 9 26-28 16 11. Vác 15 6 3 6 33-28 21 11. B.csaba 15 3 4 8 18-36 13 12. B.csaba 30 9 7 14 42-62 34 12. Vác 15 4 4 7 33-32 16 12. B.csaba 15 3 6 6 15-23 15 12. B.csaba 15 6 3 6 24-26 21 12. ESMTK 15 3 2 10 17-40 11 13. Bakta. 30 8 6 16 37-63 30 13. Jászberény 15 4 4 7 21-25 16 13. Cegléd 15 3 3 9 20-28 12 13. Jászberény 15 5 5 5 19-22 20 13. Tököl 15 3 0 12 15-45 9 14. ESMTK 30 8 5 17 47-68 29 14. Vecsés 15 3 5 7 23-28 14 14. Jászberény 15 3 3 9 10-26 12 14. ESMTK 15 5 3 7 30-28 18 14. Jászberény 15 2 2 11 13-35 8 15. Jászberény 30 7 7 16 31-56 28 15. ESMTK 15 3 3 9 24-30 12 15. Bakta. 15 2 5 8 19-32 11 15. Cegléd 15 4 5 6 24-24 17 15. Bakta. 15 1 4 10 10-40 7 16. Tököl 30 4 3 23 29-83 15 16. Tököl 15 2 1 12 15-49 7 16. Tököl 15 2 2 11 14-34 8 16. Tököl 15 1 3 11 14-38 6 16. Vecsés 15 1 3 11 11-34 6 A magyar csapat egy arany-, három ezüst- és egy bronzérmet gyűjtött a pénteki 200 méteres döntőkben a brandenburgi kajakkenu Európa-bajnokságon. Agyőzeimet a Paksy Tímea-Kovács Katalin-Janics Natasa-Fazekas Krisztina összeállítású női kajaknégyes szálk'totta. A kvartett a fináléban szoros küzdelemben utasította maga mögé a nagy rivális németeket és a némi meglepetésre harmadik briteket. A magyarok előnye mindössze hat századmásodperc volt a célban. A kétszeres olimpiai bajnok Kovács-Janics duónak - amely 2004 óta, azaz a kezdetektől veretlen volt a világversenyeken - ezúttal meg kellett elégednie a második hellyel. Nagyon rosszul rajtoltak, s a folytatásban hiába tettek meg mindent a győzelemért, a németeket már nem sikerült befogniuk. További bosszúságot jelentett számukra, hogy miután a hajójukat berúgva a célban a vízbe borultak, hosszú percekig senki nem sietett a segítségükre, így a hideg vízben ázva vártak a mentőcsónakra. — Én nem éreztem úgy, hogy beragadtunk volna, de tény, hogy az elején a németek nagyon elmentek. A végén nagyon jöttünk, de nem volt elég, 12 századdal kikaptunk—mondta Kovács. Hozzájuk hasonlóan az egyesben indult Paksy Tímea, valamint a Balázs Péter-Horváth Gá- bor-Bozsik Attila-Sarudi Pál összeállítású kenunégyes is ezüstérmes lett. Sarudi a Szolnoki Mezőgép versenyzője. Ez utóbbi négyes rajtol a ma délutáni 1000 méteres döntőben is. ■ Finn és norvég meccsek a totó heti tipposzlopán 1. Lahti-Tampere 1 2. Turku-Myllykoski 1 3. Haka-Jaro 1 4. Helsinki—Inter Turku X 5. Rovaniemi-Honka X 6. Fredrikstad-Bodő lx 7. Molde-Lyn 1 8. Odd-Stavanger 1 9. S.godset-Sandefjord 1 10. Tromsö-Aalesund lx 11. Valerenga-Rosenborg x2 12. Haugesund-Sogndal X 13. Spanyolo.—Dél—Afrika 1 14. USA-Brazília 2 Úgy tűnik, hogy Cziczás László távozik az Olaj alakulatából kosárlabda A csapatkapitány továbbra is a felsőházban akar játszani, de egyelőre nem fogadta el klub ajánlatát A múlt pénteken szurkológyűlést tartott az Olaj Kosárlabda Klub, melyen többek között bemutatták az együttes új játékosait. Szó esett Cziczás Lászlóról is, hiszen a csapatkapitánynak lejárt a szerződése. Mindenesetre a közönség, a szurkolótábor nagy része továbbra is szívesen látná a csupaszív játékost a piros-feketék soraiban.- Jólesik, hogy a szurkolók ragaszkodnak hozzám - kezdte a kosaras. - Azóta túl vagyok egy megbeszélésen, amit a klub vezetőivel folytattam. Akármeny- nyire is szerettem volna, kosarasként nem ajánlottak számomra megfelelő szerződést. Inkább a klubnál kívánnak foglalkoztatni, a munkakörömről azonban nem esett szó. Azt is elmondták, hogy mindenben segítenek, és ha a távozás mellett döntök, akkor visszavárnak, és számítanak rám a későbbiekben. így már teljesen egyértelműnek tűnik, hogy játékosként én már nem férek bele az egyesület elképzeléseibe. Én azonban játszani akarok, méghozzá a felsőházban. Vannak ajánlataim, ezért nagy valószínűséggel távozom a klubtól. Információnk szerint a Kecskemét és a Pécs is szívesen látná soraiban a hátvédet. Erre föl azt mondta a játékos: - Mivel még egyik kérőmmel sem egyeztem meg, erről nem szeretnék többet nyilatkozni. Természetesen kíváncsiak voltunk a klub véleményére is. Tóth Zoltán ügyvezető elnök azt mondta lapunknak: - Mint az tudva lévő csapatunk keretébe új külföldi légiósokat és válogatott játékosokat igazoltunk. Ezért Lacinak csak a keret második felében tudtunk volna helyet biztosítani. Vagy pedig a klubnál alkalmaztuk volna. Arról nem beszélve, nem tudjuk, hogy makacs saroksérülése mennyire befolyásolhatja to■ Kosarasként nem ajánlottak számomra megfelelő szerződést. Cziczás László (jobbra) lehet, hogy ellenfélként tér vissza a Tiszaligetbe vábbi pályafutását. A lényeg, az ő igénye nem találkozott ajánlatunkkal, amit egyelőre nem is fogadott el. Ha elfogadja feltételeinket, akkor továbbra is szívesen látjuk a klubnál - mondta az ügyvezető. Természetesen tovább folyik a az elkövetkező évad keretének kialakítása. Elképzelhető, hogy az élő szerződéssel rendelkező Gaál Róbertét kölcsönadják valamelyik felsőházas gárdának. Kovács Dávidnak viszont lejár a szerződése, a center sorsa a napokban fog eldőlni. ■ Varga Csaba További kosárlabdahírek az olajkk.szouon.hu oldalon olvashatók. » í