Új Néplap, 2009. június (20. évfolyam, 127-151. szám)
2009-06-18 / 141. szám
ÚJ NÉPLAP - 2009. JÚNIUS 18., CSÜTÖRTÖK 5 FELSŐ-JÁSZSÁG Részeg biciklis bármikor elénk dőlhet balesetek A sofőr leállította az autóját, mégsem kerülhette el az ütközést a kerékpárossal Ha egy részeg kerékpáros közeledik autónk felé, még akkor sem bízhatunk a baleset elkerülésében, ha az út szélére állva próbáljuk kivárni a kerékpáros elhaladását. Jászberényben ugyanis a napokban egy ilyen helyzet személyi sérüléses balesettel ért véget. Banka Csaba Az év első hónapjaiban még arról a örvendetes tényről számolhatott be a Jászberényi Rendőr- kapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának vezetője, hogy az előző évhez képest kevesebb baleset történt - olvashattuk a SZ0U0N.hu weboldalon. Barta László őrnagy most azt mondta, az utóbbi hetekben megugrott a sérüléssel járó balesetek száma. A korábbiakhoz képest pedig kifejezetten magas a kerékpárosbaleset. Főleg a Felső-Jászságban volt jellemző ez az elmúlt hetekben. Jászfényszarun, Jászárok- szálláson és Jászberényben ösz- szesen kilenc kerékpáros-baleset történt, ráadásul hat esetben a két keréken közlekedők voltak a hibásak, és az esetek jelentős részében közrejátszott az ittasság is. Tragédia is lehetett volna abból a végül csak könnyű sérüléssel járó esetből, ami minap Jászberényben történt - tudtuk meg az osztályvezetőtől. Egy idős bácsi - azóta kiderült, hogy enyhén ittas állapotban - a gyalog- átkelőn akart áthaladni, csakhogy nem gyalog, hanem a biciklijével. Nem is lett volna ezzel nagyobb probléma, ha nem haladt volna előtte—védett útvonalon - egy személyautó, utánfutóval. A bácsi azonban ezt nem vette figyelembe, és nekikerékpározott az utánfutónak. Szerencsére az autós csak lassan hajtott, így az idős ember könnyebb sérüléssel megúszta a kalandot. Már-már megmosolyogtató az az eset, ami szintén Berényben történt a napokban. Egy balra kanyarodási művelet nem jött össze egy nyolcvanéves, erősen ittas kerékpárosnak. A bácsi meglehetősen „nagy kilengéssel” közlekedett az úton. Ezt a vele szemből érkező autós időben érzékelte, és - gondolta, így el tudja kerülni a bajt - az út szélére húzódva megállt, hogy megvárja a kerékpáros továbbhaladását. Azonban ez a nagyfokú elővigyázatosság sem volt elegendő. A biciklis ugyanis kanyarodás közben nekizuhant az álló autónak. Csak könnyebb sérüléseket szenvedett az idős ember, igaz, némi anyagi kár keletkezett a „sértett” autóban. A nyolcvanéves ember véralkoholszintje olyan magas volt, hogy ha személyautót és nem kerékpárt vezetett volna, automatikusan nyomozást kellett volna elrendelni az eset kapcsán.- Sok esetben tapasztaljuk azt, hogy többen a kerékpárt nem tekintik közlekedési eszköznek - tette hozzá Barta László . - Kellőképpen fel is háborodnak, ha a kétkerekűn közlekedőket állítják meg kollégáink és mondjuk megszondáztatják az embereket. Az elmúlt hetek fokozott ellenőrzéseiből kiderült, hogy nem lehet olyan meghatározó napszakot megnevezni, amikor kifejezetten jellemző volna az Ittasan kerékpározók aránya. Lényegében bármikor találkozhatunk részeg biciklisekkel. Jellemző, hogy délidőben, amikor beszélgettünk az osztályvezetővel, kollégája egy néhány perccel azelőtt megszondáztatott — és ennek következtében eljárás alá vont - kerékpáros feljelentését tette le a parancsnok asztalára. Fokozott ellenőrzés és megelőzés A KEDVEZŐTLEN tapasztalatok miatt még inkább megerősítik a kerékpárosok ellenőrzését a kistérségben. Az ellenőrzésekből nem marad ki a nyári rendezvények vagy épp az ipari centrumok környéke a műszakváltások idején. Az osztályvezető felhívta a figyelmet arra, hogy fokozott figyelemmel legyünk a gyermekekre is, akik a nyári szünet idején felszabadultabban és sokszor figyelmetlenebből közlekednek. Nem hajlandó lobbizni a dézsái polgármester A helyi óvoda felújítása és bővítése, játszóudvar korszerűsítése közel 37 millió forintba kerül, amelyhez kilencmillió forintos önerőt tud vállalni a falu. Igényelnek támogatást a vízmű tízmilliós felújítására, melyből 2,5 milliós önerőt fizetne a település. A főtéri járdák felújítására, a közel 19 millió forintos költség- vetés háromnegyedére pályáznak. Főbb utcák korszerűsítésére több mint 33 millió forintot szánnak, amelynek közel a felét várják hazai forrásból. Közösen pályáznak Jászapátival és Jász- szentandrással a térfigyelő rendszer továbbfejlesztésére. Négy újabb kamerát szeretnének a külterületek védelmébe állítani. — Alapos munkát végzünk, lobbizni pedig nem vagyok hajlandó - mondta dr. Szerencsés István Jászdózsa polgármestere -, mert ne azért legyenek nyertesek a pályázataink, mert jól tudtam valahol valakiknél érvelni. A tartalmáért ítéljék meg a támogatási összeget. ■ D. M. Jószágén zárják az idei tanévet a helyi kisdiákok Jászágón, a helyi iskolaépületben zárhatja a 2008/2009-es tanévet közel félszáz kisdiák június 20-án. - Nagyon fontos, hogy itt a településen lesz a tanévzáró - mondta Mozsár Lász- lóné polgármester -, hiszen mi is tagjai vagyunk annak az oktatási társulásnak, amelynek központja Jászdózsa, a tanévzárót azonban helyben tarthatjuk. A tanév elején a faluból két ötödikes gyereknek kellett Pusztamonostoron kezdeni az iskolát. Most változik az oktatási társulás összetétele, hiszen nyolc település lesz a tagja. így július 31-éig tudjuk meg, hogy az immár hatodikos gyerekeinknek el kell-e majd járniuk a településről vagy nem - tette hozzá a polgármester. Elmondta még: nem voltak gondjaik az oktatás finanszírozása miatt sem, mert időben felkészültek és ütemezték a költségeket. ■ D. M. 5 999 Ft/db ALDI tájékoztató KÜLÖNBÖZŐ MODELLEK KÜLÖNBÖZŐ MOTÍVUMOK KÜLÖNBÖZŐ MODELLEK FRANCIAAGYMÉRET ILLIK AZ ÁGYNEMÜHÖZ megtalálja az ALDI hetente megjelenő t^.Pkoztatoibanvagy ^irii-hunqary.bu ót**»" MY NIGHT STYLE Mako-szatén ágynemű tiszta pamutból, párnahuzat: 70x90 cm takaróhuzat: 140x220 cm 1 T 9999 Ft/garnitúra w•/ AZ* Q MY BATH STYLE Frottír fürdőszoba- @ szőnyeg, duopack* méret: kb. 50 x 75 cm ~r~z~ 2 darab/csomag Ft helyett 1149,50 Ft/db KGPX CD-s/rádiós ébresztőóra* • Top-Loading CD-lejátszó • CD, CD-R/RW kompatibilis • programozható • FM/AM rádió • óra kikapcsolás-időzítővel • 24-órás LED-kijelző • fejhallgató-csatlakozó (3,5 mm) • hálózati üzem 230 V-50 Hz • fekete, piros vagy titánium színben • méret: kb. 23,5x8,5x17 cm TU MY NIGHT STYLE Mako-szatén gumis lepedő* tiszta pamutból, különböző színekben. könnyen vasalható 180 x 200 cm-es matracokhoz BÍ5L Multifunkc ós zuhanyfej* 5-féle vízsugár, vízkőtelenítő rend] káros anyagoktól mentes, különböző modellek, 1.7 m hosszú zuhanycsővel Ft helyett EEB 1 999 Ft/db MY BATH STYLE Frottír törülközők* • fürdőlepedő: méret: kb. 70 x 140 cm, 1 darab/csomag vagy • törülközők: méret: kb. 50 x 100 cm, 2 darab/csomag y \kJ csüt Kezzel festett olajfestmény* kiváló minőségű fakerettel' 30 x 70 cm vagy ALDI Sportos karóra* LCD- vagyanalóg időkijelzés, műanyag vagy fém ház 1999 Ft/db CIPZÁRRAL KOMFORTMERET 140 X 220 CM MY LIVING STYLE • SAN FOR0 W Nyári takaró* ____ könnyű, tiszta oamutbó íS * KOMFORTMERET 140 X 220 CM MY LIVING STYLE Bambusz szőnyeg*^ méret: kb. 70 x 130 cm Frissítőkendők* • Sensitiv. www.aldi-hungary.hu Ajka • Baja • Balatonlelle • Bonyhád • Budakeszi • Budaörs • Budapest, X. két. • Budapest, XVI. kér. • Cegléd Oabas • Debrecen 2x • Ounaföldvár • Dunaharasztl • Dunaújváros • Esztergom • Fát • Gárdony • Gyula • Hajdúböszörmény Halásztelek • Hatvan • Hódmezővásárhely • Jászberény • Kalocsa • Karcag • Kazincbarcika • Keszthely • Kiskunhalas Kisvárda • Miskolc • Mohács • Mosonmagyaróvár • Nyíregyháza Ix • Pápa • Pécs • Piliscsaba • Siklós • Siófok • Szeged Szentes • Székesfehérvár • Szombathely 2x • Törökbálint • Veszprém 2x • Zalaegerszeg Nyári nyitva tartás: 06Z>1-töl - 08.31-lg Balatonlelle. Gárdony, Keszthely, Siófok Hétfő - Vasárnap 7” - 21” Már a jászok következő találkozójára készülnek alapos előkészítést igényel a nagy rendezvény, a jászok összejövetele, hiszen Jász- ágé szinte erőn felül is, de korábban vállalta, hogy megtartja a találkozót. Igaz, az idei jász világtalálkozó csak a jövő hét végén lesz Alattyánon, ugyanakkor Jászágón már foglalkoznak a következő, a már tizenhatodik szervezésével. Képviselő-testületi döntéssel erősítették meg a vállalásukat, s közel fél éve, hogy folyamatosan minden hónapban tartanak megbeszéléseket, alaposan kidolgozva minden részletet. Helyettes védőnő és fogorvos Jászdózsán isimét van védőnő Jászdózsán jűnius elsejétől — tudtuk meg a falu jegyzőjétől, Szabó Benedeknétől. Hasonlóképpen a megüresedett fogorvosi állást is helyettesítéssel oldották meg e hónap elejétől a településen. így heti három napon rendel a fogorvos, akit a betegek felkereshetnek. Szent Iván éjszakája Jászfényszarun jászfényszaru civil szervezeteinek és magánszemélyek összefogásával — illetve az önkormányzat nem kevés, 150 ezer forintos támogatásával - valósítják meg a Szent Iván-éjjeli hagyományteremtő programot. A településen most pénteken este a Kiss József Helytörténeti Múzeumban a játszóházon kívül lesz kiállítás az egykori sajtüzem, kalap-, és Orion-gyár emlékeiből, majd a szerelem, mágia és varázslás jegyében a boszorkányok, varázslók felvonulását is láthatják az érdeklődők. Bájital és ételkóstoló után pedig részt vehetnek a páros szerelemfutáson is a vállalkozó kedvűek. SZ0U0N.hu További jászsági híreket olvashat a SZ0U0N.hu weboldalon. r> v í i