Új Néplap, 2009. június (20. évfolyam, 127-151. szám)
2009-06-18 / 141. szám
ÚJ NÉPLAP - 2009. JÚNIUS 18., CSÜTÖRTÖK MEGYEI TŰKOR 3 K Alattyán fényes nappal törte be egy ház ablakát az elkövető, hogy bejusson. Az épületből készpénzzel és egyőb értékekkel távozott, mintegy 600 000 forintos kárt okozva, mrf k Jászberény befejeződött a jászfelsőszentgyörgyi általános iskola és a herényi Belvárosi Általános Iskola társulásának közel egy éves szétválási folyamata. A berényi városatyák keddi rendkívüli ülésükön végleg úgy határoztak, hogy a két iskola a jövőben már külön folytatja munkáját bcs KunszentmártonA nyírségi Fejlesztési Társaság Észak-alföldi Regionális Civil Tanácsadó Szolgálata a minap tartott: szakmai műhelytalálkozót tartott nonprofit szervezetnek a Közösségi Házban. Itt egyebek között az elszámolásokkal, adózással, pályázatok költségvetésével kapcsolatban hangzottak el információk, ng Örményes megkezdődött a virágosítás a faluba n. A villanykarókra többek közt rózsákat futtatnak majd fel, ezzel is barátságosabbá téve a falut. Az a páca rácsok telepítése most is folyik, le Szolnok MEGNYÍLT a nyári napközis tábor a tiszeiligeti turisztikai és szabadidő-központban. A Gyermek- és Ifjúsági Közalapítvány a szünet utolsó napjáig várja a gyerekeket, akiknek különfélejátékokkal, vetélkedőkkel és strandolással próbálják kellemessé tenni a vei kációt szakképzett pedagógus felügyelete mellett. Az önkormányzat támogatásának is köszön hetően a programok ingyenesek. A szülőknek csupán a szokásos étkezési térítési díjat kell fizetniük, u Tiszaföldvár sú lykorlátozás az új utak védelmében: többek között ez lesz a témája a lakossági fórumnak, melyet június 22- én este hat órától tartanak a művelődési házban. A fórumon emellett az önkormányzat munkájáról is tájéko;ztatást adnak, rá Tiszaörs jelképesen átadták a közelmúltban a leghátrányosabb helyzetű kistérségeknek létrehozott 2,3 milliárd forintos támogatási alapot. Tiszaörs él a lehetőséggel és az orvosi rendelő felújításával, egy hiá nyszakmák oktatásával foglalkozó felnőttképző központ kialakításával, valamint a közösségi közlekedés feltételeinek javításával részt vesz a projektben, remélhetően sikerrel, ng $1$H0(1N!M OiSUOdNiU SMSÜOdliia SISHOQNäU 33SHOON3ä A gyilkosság helyszínét, a Klapka utcát mindkét irányból lezárták a rendőrök. Közben a helyszínelők a házban a nyomokat rögzítették. Idős házaspár az áldozat bűntény Az ismerősök fedezték fel a gyilkosságot Mezőtúron A mezőtúri Klapka utcában egy idős házaspárt gyilkoltak meg a lakásukban ismeretlenek. Az indítékról egyelőre még semmit sem tudni. Németh Gergő Rengeteg rendőrautó, szkafanderszerű gúnyába bújt helyszínelők, „szalagos” útlezárás. Ez a látvány fogadta szerdán délelőtt a mezőtúri Klapka úton élőket. Az egyik házban ugyanis megtalálták az ott lakó házaspár, egy 74 éves nő és egy 79 esztendős férfi holttestét. A megyei rendőr-főkapitányság közleménye szerint az idős házaspárt ismerőseik pár napja már nem látták, ezért úgy gondolták, hogy megnézik őket, mi történhetett. Ekkor fedezték fel a két mozdulatlan testet, és rögtön értesítették is a rendőrséget. Az ügyben a Jász-Nagykun- Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályának nyomozói nagy erőkkel kezdték meg a nyomozást több emberen elkövetett emberölés bűntette miatt. A bűncselekmény pontos kö- rülményeit, időpontját, a halál okát szakértők bevonásával vizsgálja a rendőrség, tájékoztatta lapunkat Szabó Zita százados, a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. Meg nem erősített információink szerint a két idős embernek elvágták a torkát. A Klapka utca érkezésünkkor már le volt zárva, kizárólag rendőrségi járműveket engedtek be oda. Kisvártatva a helyszín közeléből egy kerékpáros fiatalember érkezett. — Tud valamit a gyilkosságról? — kérdeztük.- Ne nálam, hanem a rendőrségnél érdeklődjenek - zárja rövidre a beszélgetést a fiú, és továbbgurul. Az utca másik végén már né- zelődőkkel is találkozni, akik is- merték az áldozatokat.-Jómagam olyan reggel 8 körül láttam, hogy rendőrök árasztják el a környéket - mondta el az eset közelében lakó középkorú hölgy. — Előbb azt hitA Klapka utca környékén rengeteg idős ember él. Mint azt az általunk megkérdezettek elmondták, sokan már egyedül élnek, éppen ezért is fontos, hogy a szomszédok figyeljenek egymásra. A mezőtúri rendőrkapitányság közrendvétem, hogy valakit üldöznek, ám később kiderült, hogy a gyilkosság miatt szálltak ki. Ismertem a házaspárt. Egy helyen dolgoztam velük még a hetvenes években a Könnyűipari Gépgyártónál - A nénivel és a bácsival jó viszonyban voltunk, ám az utóbbi időben nagyon keveset lehetett őket látni. A bácsi betegeskedett, a szíve és a lába is rakoncát- lankodott. A néni pedig akkor mozdult ki néha, amikor bevásárolni, vagy a gyógyszertárba ment. Szinte hihetetlen, hogy így végeztek velük. Jóravaló, becsületes emberek voltak. — Csupán köszönő viszonyban voltunk egymással — vette át a szót a szintén a közelben lakó fiatal fiú. - Reggel az öcsém mesélte, micsoda felhajtás van az utcában. Nagyon sajnálom, ami a házaspárral történt, de hogy delmi szolgálata évek óta egy országosan egyedülálló programot működtet, amely idős, egyedülálló embereknek védelméről, segítéséről szól. Ezzel próbálják meg elejét venni az idősek ellen irányuló bűn- cselekményeknek. mi lehetett a kiváltó ok, még találgatni sem tudok. Ez az eset egyébként idén már a harmadik emberölés a megyében. Brutális bűncselekménnyel indult az év a megyei rendőr-főkapitányság nyomozói számára. Január 6-án Tiszaroffon egy 86 éves nénit, a pénzszerzés reményében egy 25 éves, szintén helyi férfi olyan súlyosan bántalmazott, hogy belehalt sérüléseibe. Az elkövető háromszor szúrta meg a nőt két késsel, illetve egy tűzifával is fejen csapta, valamint a néni botjával is ütlegelte. Az egyik szúrás a nyakán, a másik a mellkasán érte a sértettet. Az elkövető mindkét kést az áldozatban hagyta, az egyiknek a nyele le is tört. Február 18-án derült fény arra az ügyre, ahol ismeretlen tettes(ek) olyan brutálisan bántalmaztak csépai otthonában egy 59 éves férfit, hogy az belehalt sérüléseibe. Az áldozat felesége a gyilkosságot megelőző hajnalban indult el dolgozni, amikor este hazaért a munkából, holtan talált rá férjére házukban. A megyei rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályának nyomozói nagy erőkkel kezdték meg a nyomozást emberölés miatt. Az ügyben nyomravezetői díjat is kitűztek. Eddig még nem sikerült elfogni az elkövetőfkejt. Szolgálattal az idős emberek védelmében JEGYZET ?, *•. m TELEKI JÓZSEF Válaszd a hazait? AZ ÖNKORMÁNYZATOKNÁL vissza-visszatérő kérdés, hogyan lehetne munkához segíteni a helyi vállalkozásokat. A településeken ugyanis gyakran fogalmazódik meg, hogy a beruházások hasznát távoli nagy cégek, ne adj’ isten, külföldi tulajdonú vállalkozások fölözik le. Mindez pedig nemcsak a vállalkozókat, de a helyben élők többségét is bosszantja. az érveket hallgatva, nem is ok nélkül. Hiszen igaznak tűnik az okfejtés, hogy ha helyben működő vállalkozások kapják meg a munkákat, akkor a pénz is helyben marad. így pedig nemcsak a vállalkozások járnak jól, de az önkormányzat is. Nőhet az adóbevétel, a munkahelyek megőrzésével pedig a szociális kiadások mérséklődhetnek. Egyes közgazdászok azonban óvatosságra intenek: mondván szociális kérdéseket nem piaci ügyként kell kezelni. Azaz az életképtelen, kényszer szülte vállalkozások lélegeztetőgépen tartása csak elfedi a gondokat a megoldás helyett. Az önkormányzatoknál is több mehet el a vámon, mint amennyi bejöhet a réven, ha a legjobb ajánlat helyett a helyi céget választják. A közgazdászok is mélyen hallgatnak azonban valamiről. Nevezetesen, hogy a hazai közbeszerzéseket mind többen, köztük nemzetközi szervezetek is egyre inkább a korrupció melegágyának tarják. így joggal vetődik fel, hogy a helyt cégek előnyhöz juttatása sem biztos, hogy a kis- és középes vállalkozások széles köre számára jelentene önkormányzati megrendeléseket. Inkább kedvezhet ez egy „udvari” beszállítói kör megerősödésének. A tisztességet, ahogy a piaci verseny, úgy a törvény sem pótolja. Ötszázmilliós támogatás, egymilliárdos fejlesztés Ivó- és ipari víz, valamint szennyvízhálózat, csapadékvízelvezető rendszer, telekommunikációs alépítmény, térvilágítás, elektromos ellátás, útépítés - mindezen közművekkel bővült a szolnoki ipari park. Szerdán sajtótájékozt atón jelentették be, hogy a megyeszékhely a „Befek- tetésösztönző infrastrukturális beruházás és szolgáltatásfejlesztés” elnevezésű pályázaton elnyert támogatással hogyan gazdálkodott a gazdasági övezetében. Szalay Ferenc polgármester, dr. Mező Ferenc, az Északalföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség Kft. igazgatóhelyettese és And rási Imre, a Szolnoki Ipari Pairk Kft. ügyvezetője egyaránt hangsúlyozta, hogy a megyeszékhely külterületén tíz éve alapított, jelenleg mindösz- sze 43 hektárnyi szabad területű ipari park eddig is mekkora hasznot hozott a városnak: vállalkozások és az azokkal együtt járó beszállítói kör letelepedésével, munkahelyek teremtésével, iparűzési adóbevétellel, egyebekkel. A jelenlegi infrastruktúra-fejlesztési beruházás egymilliárd forintos költségének fele az észak-alföldi fejlesztési ügynökség támogatása, míg a fennmaradó összeg a pályázathoz szükséges ötven százalékos önkormányzati önrész. További szolnoki hírek a SZOUON.hu honlapon. ■ M. G. Közétkeztetési programot indítanak Csépán A rászoruló családok megsegítése céljából közétkeztetési programot indított el az önkormányzat Csépán. A nyári tanszünet ideje alatt naponta egyszer díjmentesen biztosítanak meleg ebédet a gyermekvédelmi támogatásban részesülő családok tagjainak. A program száz főt érint a településen. A képviselőtestület nem feledkezett meg a hátrányos helyzetű idősekről sem, nekik egyszeri juttatás keretében tartós élelmiszereket tartalmazó csomagot küldenek. Fialka György polgár- mester tájékoztatása szerint a napokban minden rászorulóhoz eljuttatják az önkormányzati segítséget. ■ G. G. Juhászt farag. Czupp Pál kunhegyesi népi iparművész egy több mint hatmázsás tölgyfarönkből faragja meg a kunsági táj jellegzetes alakját, egy juhászt. Az életnagyságú alkotás rövidesen elkészül, és az egyik kun településen fogják felállítani a fából faragott szobrot. A szép környezet a közmunkásokat dicséri Szajolban Szajolban összesen huszonha- tan vesznek részt a közcélú foglalkoztatásban. Ők a különböző intézményekben látnak el adminisztratív, illetve takarítási feladatokat. Ezeken kívül a település közterületeinek rendben tartását is biztosítják. Irtják a Véderdőben a cserjéket, ugyanezt a sporttelep mellett is elvégzik. Ezekkel még nincs vége a feladataiknak. Téli időszakban ők felelnek a hóeltakarításért és a síkosságmentesítésért. Ők tisztítják a régi 4-es főutat, felelnek a Holt- Tisza-part, az ÁTI-út és a Tölgyes cserjézéséért, kerékpártárolókat készítenek és facsemetéket ültetnek. ■ N. I. * \ 1