Új Néplap, 2009. június (20. évfolyam, 127-151. szám)
2009-06-17 / 140. szám
SPORT 15 UJ NÉPLAP - 2009. JUNIUS 17., SZERDA Konföderációs Kupa: közel volt, a meglepetés Már minden csapat lejátszotta első mérkőzését a Dél-afrikai Köztársaságban rendezett labdarúgó Konföderációs Kupán, ahol egyelőre az erőviszonyoknak megfelelően alakulnak az eredmények. A torna nyitómecscsén a házigazdák és az iraki válogatott csatája nagy küzdelmet igen, gólt nem hozott. Annál inkább a Spanyolország-Új-Zé- land találkozó, ahol az Európa- bajnok hispánok all perc alatt mesterhármast szerző Fernando Torres vezérletével öt góllal nyomatékosították fölényüket. A papírforma a hátralévő két csoport- mérkőzés kapcsán is spanyol sikert ígér, az A csoport második továbbjutó helyéért azonban hatalmas harc várható. A B jelű négyes első összecsapásán a brazilok félidőben már 3-1-re vezettek Egyiptom ellen, de az afrikaiak hatvan másodperc leforgása alatt kétszer is bevették a kapujukat, így az 55. percben kiegyenlítettek. A hátralévő játékidőben mindkét csapat sokat tett a győztes gól megszerzéséért, amelyet végül Kaká szerzett jogos tizenegyesből. Az AC Milan együtteséből nemrég a Real Madridba szerződő brazil csillag mellett Hajnal Tamás dortmundi csapattársa, az egyiptomi Mohamed Zidan is duplázott a fordulatos meccsen. Míg a brazil válogatott „csak” döntetlenre, a vb- címvédő olaszok vereségre is álltak az első fordulóban: a Clark kiállítása miatt a 33. perctől emberhátrányban játszó Egyesült Államok az első félidő utolsó perceiben Donovan büntetőjével vezetést szerzett. A meglepetés ennek ellenére ismét elmaradt, a szünet után fordítottak az olaszok és végül 3-1-re nyertek. ■ G. G. Herczegh Erik (jobbról) nem egészen egy menet alatt, magabiztosan, döntő fölénnyel verte nála lényegesen magasabb ellenfelét Már Szingapúr az igazi cél ökölvívás Nemzetközi mezőny jött össze a Szolnok Kupán Fernando Torres nem aprózza el: mesterhármassal nyitott Hosszú idő után ismét ökölvívó tornát rendeztek Szolnokon, a Véső utcai sportcsarnokban. A megyeszékhelyen egykor nagy népszerűségnek örvendő sportig az utóbbi időben ismét felszálló ágba került. Géléi József Mi volt előbb: a tyúk vagy a tojás? Eldönthetetlen, miként az is, hogy mi kell egy sportág sikeréhez, elismertségéhez. Eredmények, melyekre felkaphatják fejüket a szurkolók vagy megfelelő körülmények, ahol olyan fiatalokat lehet nevelni, akik aztán sorozatban szállítják a győzelmeket. Nos a Szolnoki MÁV-nál mintha megtalálták volna a helyes arányt. Somogyi Imre szakosztályvezető és első számú segítője, id. Völgyi Jenő csatasorba állásával normalizálódtak az elmúlt évek nyomasztó anyagi gondjai, egyre több gyerek látogatott le a Véső utcai edzőterembe, ahol aztán Balogh András vezetőedző kezel alatt formálódva szép lassan jönni kezdtek a sikerek. Ma már hat korosztályos válogatottal rendelkezik a klub, s talán elsősorban rájuk gondolva szerveztek nemzetközi tornát a vezetők, hiszen hazai környezetben még soha nem mutathatták meg tudásukat a fiatalok.- Ötven éve nem volt Szolnokon nemzetközi ring, most a támogatóinknak köszönhetően sikerült egy, a szövetség által is hitelesített, négy köteles ringet csináltatnunk — tudtuk meg a Szolnok Kupa megnyitója előtt Somogyi Imrétől. — Nyolc klub, közte két romániai küldte el ökölvívóit a rendezvényre, ptelyen mind a hat válogatott gyerekünk kötelek közé lép. A sort a serdülő korú Her- czeg Erik nyitotta, akinek duplán is emlékezetes marad a Szolnok Kupa. Egyrészt aznap ballagott az általános iskolában, másrészt először szerepelt versenyen a megyeszékhelyen. Feldobódottságát riválisa bánta, hiszen nem egészen egy menet alatt, döntő fölénnyel nyert a Ti- sza-parti fiú. A májusi, jereváni junior világbajnokságon negyeddöntőbe jutó Burai János hasonló forgatókönyv szerint, alig két perc alatt, fölényes magabiztossággal tudta le mérkőzését. — Élveztem a bunyót, sajnálom, hogy ellenfelem edzője ilyen gyorsan bedobta a törölközőt - felelte érdeklődésünkre fülig érő szájjal Burai. Az ifjúsági Nagy Krisztián technikailag remekül képzett, már a felnőttek közt is letette névjegyét. Győzelméhez most sem férhetett kétség.- Nyert ugyan, ám nem vagyok maradéktalanul elégedett Erikkel. Kicsit görcsös volt, sokkal lazábban szokott ő bokszolni - értékelte a meccs után villámgyorsan tanítványa sikerét Balogh András. Az Eb-bronzérmes nehézsúlyú Völgyi Jenő a junior világ- bajnokságról legjobb magyarként, egy ötödik hellyel a tarsolyában jött haza. Ellenfele, a hasonló felépítésű Római József azonban nem „tisztelte” a szolnokiak frontemberét, bátran felvállalta a bunyót. Meg is bánta. A második menet közepén számoltak is rá, s bár végül végig állta a meccset, sokszor fogásba menekült Völgyi öklei elől. A zárófelvonásban Bene Gergő és Tóth Márk egymással nézett farkasszemet, s bár csapattársak, nem kímélték egymást. A döntetlen megfelelt a mérkőzés képének. Az iskolai szünet beköszöntével nagy munka vár a legjóbbakra. Az őszi magyar bajnokságra, majd a jövő márciusi ifi világbajnokságra kell erőt gyűjteni. Különösen ez utóbbi rendkívül fontos, hiszen kvalifikációs viadalnak számít az első ifjúsági olimpiára. Márpedig Völgyi Jenőék számára ma már egyértelműen a cél Szingapúr. Hadd szóljon! SZ0U0N.hu A SZOLNOK-JÁSZKUN ONLINE Bukta Ágnes tornát nyert Milánóban a szolnoki teniszező, a ló éves Bukta Ágnes pályafutása eddigi legnagyobb sikerét érte el Olaszországban. Európa egyik legrangosabb utánpótlás-viadalán, a milánói versenyen egyéniben hat mérkőzést megnyerve az első helyen végzett. Párosban is sikerült az elődöntőbe jutnia Szávay Blankával az oldalán, s bár ott vereséget szenvedtek, végül a harmadik helyen fejezték be a tornát. Korábban rendezik a ladányi meccset eredetileg vasárnapra volt kiírva a megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság hét végi, zárófordulójának összecsapása, a Jászladány— Abádszalók mérkőzés. A két klub megegyezése értelmében azonban egy nappal korábban, szombaton 17 órakor rendezik a találkozót. Szellő Imre egyértelmű győzelemmel nyitott az egykoron Szolnokon nevelkedett Szellő Imre az esélyeknek megfelelően magabiztos győzelemmel kezdte meg szereplését az amatőr ökölvívók európai uniós bajnokságán, Odensében. A pekingi olimpián ötödik Szellő jól bokszolt a norvég Alexander Hagen ellen, akit 20:3-as pontozással győzött le A magyar félnehézsúlyú ezzel bejutott a legjobb nyolc közé. A 20 ország 104 versenyzőjét felvonultató viadal nyitó napján korábban Lakatos Krisztián (54 kg) lépett szorítóba, és kikapott a szlovák Martin Parlagitól. Kisújszálláson szerepel a Szolnoki Spartacus már csak egy hely kiadó megyei futballcsapataink számára a Magyar Kupa országos főtábláján. Ezért az egy helyért ma este hat órakor a Kisújszállás és a Szolnoki Spartacus gárdája mérkőzik meg. A megyei II. osztályban már bajnok kisúji- aknak egy döntetlen is elég a továbbjutáshoz az NB III. Alföld-csoportjában ezüstérmes Spartacusszal szemben. Vallyon Bence és Novák Edvin a győztes magyar csapatban evezés A szolnoki versenyzők is érdekeltek lesznek a közelgő korosztályos világ- és Európa-bajnokságon A szlovéniai Bledben immár 54. alkalommal rendeztek nemzetközi evezősversenyt. A megméretésen jól szerepelt a magyar válogatott is, melynek soraiban a szolnoki Tisza Evezős Egylet versenyzői is vízre tették hajóikat. Nemzeti csapatunkból a legeredményesebbnek a Vermes Péter, Bártfai Péter (Győr) Vallyon Bence, Novák Edvin (Tisza Evezős Egylet) összeállítású férfi kormányos nélküli négyes bizonyult, amelyik az első versenynapon aranyérmet nyert A folytatásban ugyanez a csapat, a hajó technikai problémái miatt „csak” a negyedik helyet szerezte meg. — A nyitónapon szenzációsan ment csapatunk, és szép győzelmet aratott - kezdte Molnár Dezső a kvartett, valamint a szolnokiak vezetőedzője. - Ezzel bizonyították, hogy a nemzetközi mezőnyben is megállják a helyüket, így minden bizonnyal indulhatnak az augusztusi franciaországi világbajnokságon. Ugyancsak a mi versenyzőnk Abid Syham, aki a női nyolcas hajóban lesz majd ott az ifi vébén. A szakember elmondta, hogy az U 23-as világbajnokságon is lesznek szolnoki indulók. Négypárevezősben Széli Domonkos (Csepel), Csankó Péter (Velence), Szabó Dániel (Vác) mellett tagja a csapatnak a szolnoki Vinkó Gáspár. A kvartett a világbajnokságra készül, amit a csehországi Rasicén rendeznek meg július végén. Ugyancsak gőzerővel dolgozik a Simon Béla-Juhász Adriánn duó, amelyik kormányos nélküli kettesEvezős program 06.20-21.: Világkupa, München 07.17- 19.: országos bajnokság, Szeged 07.23-26.: U 23-as vb, Rasice 08.05-08.: ifi vb, Brive-la Gaillarde 08.22-23.: felnőtt vb, Poznan 09.18- 20.: felnőtt Eb, Brest 09.26-27.: Tisza-Kupa, Szolnok, Holt-Tisza Simon (jobbra) és Juhász a hét végén Münchenben teszik vízre hajójukat ben érdekelt. Tudni kell, hogy ez utóbbi páros ez év elején alakult, hiszen Simon az elmúlt években Vinkóval indult, míg Juhász jó részt egypárevezős hajóban lapátolt. Úgy tűnik, mindhárom szolnoki fiú új csapatában is megtalálja a helyét. Mindezt bizonyítva a májusi essem regattán Simonék megnyerték az U 23-sok versenyét, míg a felnőttek között harmadikok lettek. Egyébiránt a páros szerdán indul a müncheni Világkupára, információink szerint, ha középdöntősök lesznek, akkor nemcsak az U 23-as, hanem a felnőtt világbajnokságon is indulhatnak. Akkor hajrá! ■ Varga Csaba