Új Néplap, 2009. június (20. évfolyam, 127-151. szám)
2009-06-10 / 134. szám
2009. JUNIUS 10., SZERDA GAZDASAG 7 Reptereket ment a logisztika fejlesztés A vidéki bázisokon több tízezer négyzetméteres raktárakat építenek Másfél éven belül két kisebb vidéki repülőtéren is hozzálátnak különböző logisztikai funkciók kiépítéséhez. Mester Nándor A befektetők figyelme manapság sokkal inkább az ipari funkció felé fordul, mert az utasforgalom túlságosan szezonális, pusztán arra alapozva nem lehet nyereségesen üzemeltetni a regionális légikikötőket. Tökölön már megszerezték az elvi építési engedélyt, így 2010 végén szeretnék átadni az első, körülbelül 10 ezer négyzetméteres raktárépületet, majd 2011 közepéig további két hasonló egységet nyitnának. A 48 hektáros terület 40 százalékát lehet beépíteni - tájékoztatott Benedek And■ Kínaiak fektetnének be Szombathelytől tíz kilométerre. rás, a projektet irányító és az Euroinvest Zrt. ernyője alatt működő Tököl Airport Repülőtérfejlesztő és Üzemeltető Zrt. képviselője. A projektcég alaptőkéjét a minap egymilliárd forinttal, 2,2 milliárdra növelték a tulajdonosok, akik korábban nyújtott hiteleiket váltották tulajdonrészre. A tőkeemeléssel az Euroinvest többségbe került. A repülőtér igencsak kapós lett más befektetőknek is; ezt jelzi, hogy áprilisban nyílt meg közvetlen szomszédságában az Airport Center, 23 500 négyzetméter bérbe adható kiskereskedelmi területtel. Még inkább a logisztikában látja a jövőt a kínai és magyar tőkéből formálódó SIA-Port Kft. Ügyvezetője, Lovas Péter szerint a kínaiak egy olyan objektumot kerestek, amelynél az átlagosnál hosszabb kifutópálya alakítható ki, s közel van a délnémet, az osztrák és az északolasz térségekhez. Ennek csak a Szombathelytől 10 kilométerre található objektum felelt meg. A két érintett településen tavasszal támogató kimenetelű népszavazást tartottak. „Körülbelül százmilliárd forintos, több ütemre tervezett beruházásról van szó, egy közművekkel és kapcsolódó infrastruktúrával viszonylag jól ellátott területen. A jövő év második felében már A sármelléki repülőtérnek is kitörési pont a teherforgalom. Az elmúlt hónapokban már alkalmi kargójáratok indultak a FlyBalaton légikikötőből szeretnénk építkezni, a nyitást pedig 2012-re tervezzük. Az átadás után a repülőtéren 300, a logisztikai egységeknél további 1000-1500 ember dolgozhat” - fejtette ki az ügyvezető. SáWriéÚéken működik Magyar- ország második legnagyobb nemzetközi repülőtere, a FlyBalaton. A környező, ipari park címet kapott 200 hektáros területen autóút, vízvezetékek, víz- és szennyvízhálózat, energiaközpont és trafóállomás kiépítése van folyamatban, de egyelőre senki sem költözött be a parkba. Az üzemeltető Cape Clear Kft. az infrastrukturális fejlesztés részeként egy kétszintes inkubátorházat is épít, ebben konferenciaterem és irodák kapnak helyet. Az elmúlt napokban alkalmi kargójáratok indultak onnan, s az üzemeltető további kargócégekkel tárgyal. Más a helyzet a Veszprémhez közeli Szentkirályszabadja esetében, ahol csak az utasforgalmi létesítmények bővítése után fejlesztik a logisztikát. „Nem befolyásolja a befektetők menetrendjét, hogy a lakosság egy része és Sólyom László államfő is tiltakozik a repülőtér miatt” - mondta lapunknak a beruházó BudaWest Airport Holding Zrt. egyik vezetője. A szak- hatósági engedélyezés folytatódik, az utasforgalomhoz szükséBörgöndön zöld akciók hátráltatják a bemhá zást. ges építkezést az eredeti terv szerint végzik majd, így 2010 szeptemberében megnyílhat a repülőtér. Az ötmilliárd forintos fejlesztés előkészítésére az idén 500 milliót fordítanak, de még 2009- ben szeretnék elkezdeni a kivitelezési munkálatokat is a volt katonai repülőbázis toronyépületének felújításával. Egyelőre semmi jele az építkezés elindulásának a Budapest és a Balaton között félúton lévő - a beruházó szerint Ferihegy alternatívájaként is üzemeltethető - börgöndi repülőtéren (Alba Airport) és környékén. A személy- forgalom mellett igen jelentős loFőleg magánrepülőket várnak az újból megnyílt repülőtérre május közepén ismét megnyitották a Siófok-Kiliti repülőteret, amely közel három év után fogadja újra a kisgépeket. Az ukrán hátterű üzemeltető egyelőre nem tudja megbecsülni, hogy mekkora lesz a forgalom az idén, Setela Csaba, a Siófok-Kiliti Repülőtér Kft. ügyvezetője csak annyit mondott: a repülés igen költséges mulatság, a válság miatt pedig a kisgéptulajdonosok is meggondolják, mikor emelkednek a levegőbe. Elsősorban magánrepülők érkezését várják, de a 20-30 főt szállító gépek is le tudnak szállni gisztikai bázis is létrejönne, a közeli M7-es autópálya gyors eljuttatást tesz lehetővé Budapest, a Balaton és Nyugat-Magyarország felé. A néhány éve, a terület megszerzésekor becsült több mint ti- zenötmilliárd forintos beruházást környezetvédelmi akciók hátráltatták. „Az Alba Airport esetében a kitűzött célok nem változtak meg, annál inkább a hazai és nemzetközi gazdasági környezet, amely befolyásolja az ütemezést. Az Alba Airport az egyetlen a jelenleg épülő vagy tervezett vidéki repterek közül, amelynek jogerős létesítési engedélye van, és ez elengedhetetlen feltétel a repülőterek építkezésének megindításához” - emlékeztetett Stalmayer Róbert, a magyar tulajdonú Biggeorge’s-NV Zrt.-hez tartozó Alba Airport Kft. ügyvezetője. Tájékoztatása szerint a fejlesztő változatlan lendülettel végzi a projekt előkészítését, folynak a tervezési, engedélyezési munkálatok, valamint a potenciális partnerekkel való megállapodások előkészítése. Az MSZOSZ félti a kollektív szerződéseket A magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) szerint a munka- vállalói réteg már jelentős áldozatokat hozott a válság miatt, ezért „féllábassá válhatnak” a kollektív szerződések, és akár fel is bomol- hatnak - mondta Hernád- völgyi Andrea, az MSZOSZ alelnöke Debrecenben. 30 milliós gyorssegély a viharkárosultaknak NÉGY SZABOLCSI TELEPÜLÉS részesül 5-5 millió forintos gyorssegélyben az EMFESZ Kft. jóvoltából; a cég ezen kívül 10 millió forintot helyez el a Szabolcs-Szatmár- Bereg Megyei Önkormányzat Hivatala által a károsultak számára nyitott letéti számlán. Ez az összeg az első azon a letéti számlán, amelyre a vasárnapi jégverés károsultjai számára várják az adakozók felajánlásait. Nyírkárászon 503 lakóház károsodott a vasárnap délutáni viharban. Elakadt a 4-es metró fúrópajzsa a Duna alatt elakadt a 4-es metró déli alagútfúró pajzsa a Duna alatt, mert az eddigitől eltérő szerkezetű agyag beleragadt a pajzs marótárcsájába. Hasonló gondok miatt már többször le kellett állítani rövid időre a fúrópajzsot, mert a folyamatosan változó talajviszonyokhoz kell igazítani a marótárcsát. Az alagútépítési munkák a budai oldalon teljesen befejeződtek. Agyagba ütközött a fúrópajzs támogatja. Online adatszolgáltatásra kötelezik a fémkereskedőket szigorítás Csak érvényes, névre szóló hatósági engedéllyel lehet majd fémet vásárolni és eladni Kizárólag érvényes hatósági engedéllyel lehet majd Magyarországon fémmel kereskedni, és azt a megjelölt telepen tárolni - áll többek között a fémek begyűjtésével és értékesítésével kapcsolatos visszaélések visszaszorításáról szóló törvényben. Az Országgyűlés által hétfőn elfogadott jogszabály szerint a kereskedőknek kötelességük lesz az átvett áruról szerződést vagy nyilatkozatot készíteni. Az új törvény így próbálja teljes egészében ellenőrizhetővé, és nyomon követhetővé tenni a fémek adásvételét és szállítását, és visszaszorítani a fémlopásokat. A fémkereskedelmet külön, névre szóló engedélyhez kötik, A tolvajok eddig zsákmányukat gyakorta adták el kereskedőknek Legalább tízmilliárdos kár a tolvajok miatt A fémtolvajok főként a közterületeket károsítják meg. A legjelentősebb káruk - egyes becslések szerint legalább 10 milliárd forint - az áram-, gáz- és vízellátást biztosító cégeknek, illetve a vasúti és távközlési vállalatoknak van. A fém- tolvajlást elsősorban az illegális felvásárlók gerjesztik. Az illegális árut a kereskedők bekeverik a telepeken lévő hulladékba, vagy gyorsan elszállítják a helyszínről, bizonylatot azonban nem adnak és a hatóságok felé kötelező lesz a kereskedőnek az online adatszolgáltatás. Nem kaphat engedélyt az, akinek vám- vagy adótartozása van, csődeljárás alatt áll, nincs megfelelő képesítése, vagy jogerősen elítélték bűncselekmény miatt. írásos megállapodást kell kötni a fém átvételéről, illetve annak értékesítéséről. Az áru átvételét meg kell tagadni, ha a fémet átadó személy nem hajlandó igazolni magát. A kereskedő az árut a beszállítás utáni hatodik napig tárolni köteles az engedélyben meghatározott helyen. Anyagkísérő okmányt vagy szállítólevelet kell kiállítani, ha két telep között szállítanak fémet. Napi nyilvántartást kell vezetni az árukészletről, annak átvételéről és továbbadásáról is, az eladó és a vevő adatainak rögzítésével. A fémkereskedelmi tevékenység idejére kötelező biztosítékot felajánlani a fémkereskedőknek. Ennek összegét külön határozatban állapítják meg, és a pénzt például akkor lehet felhasználni, ha a kereskedő egy harmadik személynek kárt okoz a felvásárlással, vagy bírsággal tartozik, és az már végrehajtható. A törvényi előírások megszegéséért 600 ezer forintig terjedő bírságot szabhatnak ki a kereskedőre. Büntetést kell fizetni, ha a kereskedő nem vezet nyilvántartást az átvett fémről. ■ Éber S.