Új Néplap, 2009. május (20. évfolyam, 102-126. szám)

2009-05-05 / 104. szám

3 ÚJ NÉPLAP - 2009. MÁJUS 5., KEDD MEGYEI TÜKÖR Az önálló otthonra vágyó fiatal párok egyre nehezebb helyzetben vannak, ha hitelből szeretnék megvásárolni lakásukat. Képünk illusztráció. Szocpolra nem számolnak lakáshitel Tudni akarták, szül-e júniusig a 3 hónapos terhes nő Besenyszög korszerűsítené az önkormányzat az intézményei­nek a szigetelését és a fűtését. — Hatékonyabb és energiatakaré­kosabb fűtést szeretnénk kialakí­tani — mondta Balogh Zoltán pol­gármester. Pelletfűtésre térné­nek át, melyhez pelletkazánokra is szükség van. Az önkormányza­ti intézmények éves pelletszük- ségletét előállítaná az önkor­mányzat, de az ehhez szükséges összeget pályázati úton tudják csak előteremteni. Ezen kívül út­építésre is pályáznának, ni Jászjákóhalma már a második ezüstérmét szerezte ez évben Kardos Ignác jászjákóhalmi ver­senyző, aki egyben a jászárok­szállási Árok Kempó csapat klub­vezetője. A napokban megrende­zett rákoskeresztúri Seido EB-n szerepelt kiválóan. A rangos ver­senyen 8 ország 170 versenyzője küzdött a helyezésekért, ta Kengyel visszautasították a helyi orvosi rendelő teljes körű felújítása és akadálymentesítése céljából benyújtott pályázatot a napokban, tájékoztattak a tele­pülés polgármesteri hivatalában. Amennyiben lehetőség lesz rá, a jövőben újra pályáznak a kengye­liek, hiszen az önerő rendelkezé­sükre áll. BB Rákóczifalva a felvidéki liptói régióba, valamint az erdélyi Bihar megyébe tett látogatást a közel­múltban a magyar történelmi ha­gyományok felidézése és ápolá­sa céljából a rákóczifalvai Kuruc Hagyományőrző Egyesület. Az utazást a Nemzeti Civil Alapprog­ram támogatta, mg Szolnok BIZONYÁRA nem a kul­túra iráHtfvágy vonzotta a2t a tol­vajt, aki csütörtök délelőtt sur­rant be a színházba, ahonnan két pénztárcát csent el a bennük lévő készpénzzel és okmányok­kal, bankkártyákkal, mrfk Tószeg FALUGYŰLÉST tartottak a napokban a településen. A je­lenlévők — akiket dr. Gyuricza Miklós polgármester tájékozta­tott az önkormányzat működésé­vel kapcsolatos aktuális kérdé­sekről — elmondhatták vélemé­nyüket, és kérdéseket tehettek fel a település vezetőinek, rá UjSzásZ A ZRÍNYI ÚT végén lévő lakatlan területről loptak el 20 darab felügyelet nélkül hagyott méhkaptárt a bennük lévő méh­családokkal együtt. A tolvaj 1 millió forintos kárt okozott, mrfk Megszületik-e a most há­rom hónapos terhes nő gyermeke május végéig? Ezt is megkérdezték az egyik bankban, ahová azért tértünk be, hogy ki­derítsük: kaphat-e lakás­hitelt egy fiatal pár, mini­mális önerővel? Munkatársainktól Kőrútunk elején megbeszéltük a szerepeket: fiatal házaspár, mindketten dolgoznak, az össz­jövedelmük havi nettó 187 ezer forint, az asszony várandós, a harmadik hónapban jár. A kisze­melt lakás egy panelházban van, értéke hatmillió forint. Az önerő egymillió forint, ötmillióra van még szükség. A bankokban tavalyi emléke­inkhez képest sokkal kevesebb az ügyfél. A sorszám kihúzása után le sem tudtunk ülni, azonnal szólítottak. Első állomásunkon egy csendes, jó kedélyű hölgy ült velünk szemben. Vázoltuk elkép­zeléseinket, az anyagi hátterün­ket. Ezután jött a hideg zuhany: az elképzelések és a lehetőségek nem egyeztethetők össze. Ha fo­rintban gondolkodunk, mert igénybe akarjuk venni az állami kedvezményeket, az ingatlan ér­tékének maximum 80 százalékát kaphatjuk meg. Ez egyébként a többi pénzintézetre is érvényes. Az önerő azonban itt nem lenne elég, fel kell még hajtani valahon­nan négyszázezer forintot. A szocpol is szóba került, de a hasz­nált lakás, illetve a három hóna­pos terhesség miatt ezt elvetet­tük. Ha minden jól menne, meg­kaphatnánk az ötmilliót, de az ál­lami fedezetet euróbán kellene felvenni. A havi törlesztő részlet kezdetben 47 ezer forint lenne, később 48,20 év esetén. Második állomásunkon is gyorsan eljutottunk az ügyinté­zőhöz. Elképzeléseinkre a hölgy szomorúan rázta a fejét. Maxi­mum 60 százalékig tudnak hi­telt adni, ami a vázolt esetben nem lenne elég, bár állami tá­mogatással meg lehet próbálni. Itt svájci frank és forint közül vá­laszthattunk. Mi maradtunk a hazai fizetőeszköznél. Itt nem a bruttó bér alapján döntötték el, felvehetjük-e a hitelt. Szocpollal itt sem számolhattunk, bár a hölgy megkérdezte, biztos, hogy nem születik meg a gyerek?! Állami támogatás esetén mehet az ötmillió, amit kezdetben 57 ezer forinttal kell törleszteni, ké­sőbb 48 ezerrel. Ha nincs állami támogatás, csak 4,2 milliót kap­tunk, aminek a törlesztése kez­detben 48, később 40 ezer forint A harmadik bankfiókban is elő­adtuk a szokásos történetet, majd az ügyintéző hölgy elkészí­tette a kalkulációt. A devizát nem firtattuk, mert csupán ezer forint volt a különbség a forintban mért hitellel összehasonlítva. Tehát fő­ként az állami támogatásos fo­rinthitelről kaptunk leírást. Itt fenntartás nélkül megkaphattuk az ötmilliót 20 évre. A havi tör­lesztőrészlet 46 327 forint. Az utoljára felkeresett pénzin­tézetben egy kedves szőke hölgy fogadott bennünket. Készsége­sen végighallgatta a lehetősége­inket, majd ledarálta a szokásos sablont. Itt forint- és euróhitelt is néztünk. Nem értettük, hogy fo­rint esetén az ötmillió havi tör­A lakásvásárláshoz élére kell rakni lesztése húszéves futamidővel hogy lehet 66 415 forint. Euró esetén 48 ezres értéket kaptunk. Összegezve: az egy évvel ez­előttihez képest sokkal nehe­zebb pénzhez jutni. Tavaly közel hasonló sztorival akár tízmilliót is fel tudtunk volna venni, most volt, ahol a fele összeg igénylése is gondot okozott volna. Vélemények a Szoljon.hu-ról MIKLOS7474 Ez csak rosszabb lesz. Teljesen mindegy, hogy euró van vagy forint. Egyik mögött sincs semmi garan­cia, csak személyek ígérete! Amíg nem szűnik meg a pa­pírpénzes teória, addig ma­rad az infláció, gazdasági növekedés vagy a defláció, leépítések! Zappa A pénzügyi vezetők na­gyon rosszul kezelik a vál­ságot. Tény, az EU nem akarja, hogy Magyarorszá­gon is euró legyen. Viszont nem kell az EU engedélye az euró bevezetéséhez! Több európai ország is si­mán bevezette. Például San Marino, Monaco vagy a Vatikán. GERGŐ A fenyegetőző is mobilozik a mobiltelefon a modern­kor egyik legnagyszerűbb vívmánya, vélekednek so­kan. Igaz, sajnos arra is tö­kéletesen alkalmas, hogy valaki bűncselekményt is el­kövessen vele. hiszen a mobilokat a bűnö­zők is már jó ideje felfedez­ték maguknak. Emlékez­zünk vissza, amikor többen pórul jártak azért, mert egy nagy értékű nyeremény re­ményében cserébe bediktál­ták az általuk vásárolt feltöl­tőkártya kódját a vonal má­sik végén lévőnek. Viszont már az sem ritka, hogy egyesek ennél még tovább merészkednek, a mobiltele­font zsarolásra vagy zakla­tásra használják. Utóbbival kapcsolatban saját szakál- lunkra, gyorsan szinte lehe­tetlen kinyomozni, hogy ki lehetett a névtelen zaklató, mivel a híváslistát csupán a rendőrségi nyomozáskor ad­ja ki a mobilszolgáltató. Ezeknek az eseteknek tehát nem könnyű a végére járni. a zaklatás hiába tartozik már bűncselekményi kate­góriába az ezzel próbálko­zók addig nem rettennek vissza tettüktől, amíg egy * ilyen üggyel kapcsolatban példaértékű, küllőképp szi-‘ gorú ítélet nem születik. Amit mindannyiunk nyugal­ma érdekében, valószínűleg már nagyon sokan várnak. fókuszodon Traffipax infó SZ0LJ0N.hu A SZ01N0K-JÁSZKUN ONLINE * Halottnak látta a látnok az eltűnt csecsemőt? bűneset Tiszabőn továbbra sem tudják, mi az igazság a gyermekrablás ügyében Folytatás az 1. oldalról A látnokról szóló hír igazságtar­talmáról a legilletékesebbektől, a családtagoktól kérdezősköd­tünk a helyszínen. A tavaszi me­leg kicsalta az embereket a ház­ból a szabadba; a Mága-udvarról halpucolás mellől jött a kerítésig az eltűnt csecsemő nagymamája.- Nem volt itt semmiféle lát­nok — tiltakozott indulatosan a kérdés hallatán. - Nincs nekünk ilyesmire pénzünk! De tudja 'mit?! Itt van a kertem, azt beszé­lik az emberek, hogy itt ástuk el f a kicsit, túrják fel nyugodtan § bármikor! Úgyse találnak itt | semmit!- Ekkora nagy hullakereső s kutyákkal kutattak mindenfelé Gyorsan összeszaladtak a szomszédok is, megtárgyalni a látnokügyet a rendőrök — mutatja az egyik közelebb jött szomszéd. - De azok se találtak semmit! — Viszont azt megmondha­tom, hogy ebbe az utcába se ócs­Amikor sikerrel jártaié A KRIMINALISZTIKA SZÓmOS pél­dát ismer, amikor önmagukat természetfeletti képességekkel felruházó személyek is bekap­csolódtak egy-egy nehezebb nyomozásba. Az egyik legismer­tebb példa az 198Ckts angliai eset. Akkor már jó ideje gyil­kolt az új Hasfelmetsző, 5 éve hiába kereste a rendőrség. Egy kás, se tollkereskedő, se senki idegen még egyszer be ne tegye a lábát, mert azt egy életre megem­legeti — magyaráz egyre mérge­sebben a nagymama. ■ L. M. L. Nella Jones nevű látnok 1980- ban közölte az újságírókkal a tettes keresztneve Peter, foglal­kozása teherautó-sofőr, a cég neve, ahol dolgozik, C betűvel kezdődik. Azt is közölte, hogy a következő áldozatát mikor fogja megölni. Amikor a gyil­kost elfogták, kiderült: amit a látnok mondott, igaz volt. NATO-vetélkedőn győzött a túri diákok csapata Országos vetélkedőt szervezett a TIT Hadtudományi és Bizton­ságpolitikai Közhasznú Egye­sület, Magyarországnak a NATO-hoz való csatlakozása 10. évfordulóján, középiskolás­oknak. A Külügyminisztérium védnökségével zajló kétfordu­lós versenyre a mezőtúri Tele­ki Blanka Gimnázium csapata nevezett, és első helyen vég­zett, megelőzve számos nagy múltú iskolát. Az első forduló­ban dolgozatot készítettek ar­ról, hogy mit jelent a középisko­lásoknak hazánk NATO-tagsá- ga. A nyolccsapatos szóbeli döntőben, Budapesten, politi­kai és történelmi feladatokat kellett megoldani. ■ L. M. L. i » I

Next

/
Oldalképek
Tartalom