Új Néplap, 2009. május (20. évfolyam, 102-126. szám)

2009-05-04 / 103. szám

14 TÜKÖR ÚJ NÉPLAP - 2009. MÁJUS 4., HÉTFŐ Noxból sincs hiány a koncerten önálló est A közönségnek tetszik, hogy beleszólhat a műsor alakulásába A kunsági embert és a tájat mutatnák be a fotókon Nemrégiben Szolnokon járt a Noxból jól ismert Péter Szabó Szilvi Ha én rózsa volnék című önálló estjével. A koncert előtti próba közben csíptük el az énekesnőt egy rövid interjúra. Hutter Zsófi Azt már meg sem kérdeztem Szilvitől, hogy ez a produkció a Nox végét jelenti-e. Hiszen, mint már több helyen is elmondta, és most nekem is, egyáltalán nem erről van szó. — Mindig szeretünk teljesen mást csinálni, mint ami előtte volt - kezdte az énekesnő. - Ezért úgy döntöttük, hogy ha jön a jó idő, akkor csinálunk egy színházi estet, mert pár évvel ez­előtt a Művészetek Palotájában volt egy nagyzenekaros fellépé­sünk, ami nagyon tetszett a kö­zönségnek is. Szerették volna, ha lesz ennek folytatása. És lett — mosolygott. — Honnan jött az ötlet, hogy ezen az estén nem csak noxos dalokat énekelsz?- Alapvetően 80-90 százalék­ban az együttes dalai csendül­nek fel, egy részük áthangsze­relve, másik részük természete­sen eredetiben. Mivel ez az én önálló estem, ezért választhat­tam olyan dalokat is, melyek nagy kedvenceim. Ennek kö­szönhetően nagyon színes lett a koncert, mert vannak olyan ré­szei, melyek iszonyú mégható- ak, elérzékenyülősek, megköny- nyezősek, de persze vannak olyanok is, melyek nagyon buli- sak, nagyon dögösek.- A közönség hogyan fogadta, hogy kicsit másabb, mint a Nox és mégis te állsz a színpa­don? — Eddig még csak egy főpró- bás előadásunk volt, egy gyön­gyösi zártkörű műsor keretein belül, ott nagyon tetszett az embereknek. Bízom benne, hogy itt is ugyanolyan lelkese­déssel fogadják majd az elő­adást. Hiszen azért Noxból sincs hiány, mert Tomi is itt van, ő nyitja meg az első részt egy kis köszöntővel, a második részt pedig egy szóló tánccal és természetesen a Nox zene­kara van a színpadon pár fővel kiegészülve. Emellett a nézők még bele is szólhatnak a mű­sor menetébe, mert a szünet alatt laptopok segítségével ala­kíthatják a második részben elhangzó dalok sorrendjét. Ez­zel egy kicsit interaktívabbá tettük az estét. —Afőpróbás előadáson is sza­vazhattak már a nézők? — Ott még nem, ez az első ilyen alkalom, és bízunk benne, hogy tetszik majd a közönség­nek. Az első és az utolsó dal ter­mészetesen mozdíthatatlan, de a kettő közötti dalok sorrendjét kiválaszthatják. Péter Szabó Szilvi kedvenc dalai is felcsendültek az önálló esten Névjegy NÉV: Péter Szabó Szilvia családi állapot: hajadon iskolák: Általános iskola - Forráskút, középiskola - Sze­ged, Eöh'ös József Gimnázi­um hobbi: kézilabda, alvás kedvencek: Michael Jack- son, Madonna- Marad-e ez a fajta felállás, hogy egy kicsit inkább most te vagy a középpontban? — Körülbelül 10 ilyen koncert lesz ebben a formában és utána meglátjuk, mi lesz. 1 —Az együttes jövőbeni terveiről mit tudhatunk meg? — Annyira nagyon előre most | még nem tekintünk, hiszen nyár | közepéig megy ez a turné, utána j van két Időntúl-os koncert is. A kisújszállási Kossuth Fotóklub a szeptemberi Kunok I. Világta­lálkozójához kapcsolódva nem­zetközi fotópályázatot hirdet „Ku­nok a Kárpát-medencében — napjainkban” címmel. Papi La­jos klubvezető elmondta, pályá­zatuk célja bemutatni a hagyo­mányaikat őrző kunsági embe­rek életét. A képeket a Nagy- és a Kiskunságban, és Kisújszállás testvérvárosaiban élő alkotóktól várják. A kisúji városházán a ké­pekből kiállítást rendeznek. A té­mák: Jelenkor az utókornak; Ma­gyarok a kunokról; Öröklődött hagyományok fotós szemmel. A képeket augusztus 1-ig kell eljut­tatni a Kossuth Fotóklubba. ■ Helytörténeti pályázat fiataloknak — Akkor most egyelőre klip sem várható?- De igen, épp most készül a Még egy perc című dalból video­klip, szerintem pár nap és kész is lesz. Ez egy imázsklip lett, de fantasztikusan kifejezi azt, ami­ről a dal szól. Egy kicsit az elmú­lásról, a halálról, az elválásról. Nem túl vidám, de szerintem ezek mind olyan dolgok, melyek minden ember életének részei, és valahogy mindenkire ráille- nek valamilyen formában.„Na- gyon szereti a közönség. A közelmúltban a Nimfea Termé­szetvédelmi Egyesület a Beklen Alapítvánnyal közösen „Túrkeve hagyományos építészete” cím­mel ifjúsági helytörténeti pályá­zatot hirdetett. A pályázat célja az volt, hogy felmérje és megörökít­se Túrkeve hagyományos tájépí­tészeti elemeit, különös tekintet­tel a még fellelhető oromdíszes épületekre. A pályázat nyertesei a Kossuth Lajos Általános Iskola tanulói, Vad Fanni és Barna An­na lettek. A pályázatot a Norvég Civil Alap támogatta. ■ T. R. TISZA-PARTI TERMÁLFÜRDŐ CAMPING TISZAKÉCSKE GYÓGYVÍZ - FEDETT USZODA - JACUZZI -SZAUNA-ÉTTEREM Nyitva mindennap: 9-20 óráig Tel.: (76) 441-363 www.thermaltiszapart.hu Üdülési csekk elfogadóhely és egészségpénztárakkal szerződött szolgáltató! Hágd iróijon! SZÓLJON A SZOLNOK-JÁSZKUN ONLINE Es akkor jött a Fogtündér... Jó a g}'erekeket bizonyos korig meg tartani hitükben. Mint például hogy van Mikulás, aki megpakol­ja minden jóval a cipőt, hogy kará­csonykor a Jézuska teszi az ajándé­kot a fa alá. És persze itt van a Fog tündér. Az, aki a kiesett fogért cse­rébe valami meglepetésről gondos­kodik a gyerekeknek. Mi is hason­lóképpen vagyunk a feleségem­mel, és nem is csalódtunk. A gye rekeink sem. Ám legutóbb megiz- zasztott minket első osztályos, ki­sebbiklányunk. A természet rend­je szerint kiesett ugyanis egy újabb foga. Már előre örült, hogy reggel­re mivel is lepi meg a Fogtündér ezért. Persze puhatolóztunk, mit kéme a tündértől, ám közölte: ő azt már kigondolta és megsúgta képzeletben a Fogtündérnek, ne­künk pedig nem hajlandó meg­mondani. Hiába kértük, próbál­tuk kicselezni, hogy ugyan árulja el, mi lenne az, megmakacsolta magát. Voltunk is nagy gondban a feleségemmel, hogy most mi lesz? Mit csempésszünk így oda a Fog­tündér nevében a párna alá? Még „szerencse”, hogy a nagyobbik lá­nyunknak elárulta, akiből csak ki tudtuk húzni óvatosan, mi is a nagy kívánság. Nos, ezer forintvolt az. így nem volt mit tenni, reggel­re odatettük a párnája alá a ropo­gós bankót, amit ő nagy örömmel fogadott Kész anyagi csőd volt ez nekünk, hiszen előtte két héten be­lül a nagyobbik lányunknak is ki­esett egy-egy foga, és ő is ezer-ezer forintot kapott a Fogtündértől. Úgy­hogy a lányok már jól állnak anya­gilag, mi annál kevésbé. Ekkor gondolkodtam el először: le­het, hogy a Fogtündért mégis csak be kellene vallani... ? ■ B. Gy. HALLGATÓ A Liam Howlett alapította The Prodigy utoljára 2004-ben adott ki új anyagot tartalmazó CD-t, s arról is hiányzott két tag, Ma­xim és Keef Flint. Ám most itt az új CD, ami simán hozza azt a ko­rábbi hangulatot, azt a stílust, ami a break beatből, a rave-ből, a bigbeatből, a púnkból és a rockból, illetve az electroni- cából és hangképekből, hang­mintákból tevődik össze egy különleges egésszé. Már a nyi­tószám, az Invaders Must Die azonnal képbe helyezi a hallga­tót súlyos dallamával, húzós basszusalapjaival, az ezután jö­vő Omen pedig a CD egyik leg­jobb felvétele, akárcsak az olyan bekeményítős, dögös számok, mint a Piranha, a Run With The Wolves vagy a World’s On Fire. A visszatért két csapattag, Keef Flint és Maxim éneklése, sok­szor inkább torzított kiabálása a harsány és sikeres kilencve­nes éveket idézi. Egyébként hogy mi­lyen a fogadtatása a csapatnak, arról meg­győződhetünk a CD-hez csatolt bonusz DVD-n is. Itt kapott he­lyet ugyanis két felvételük videoklipje (Invaders Must Die, Omen) mellett két szám (World’s On Fire és Warrior’s Dance) koncertfelvétele is. BŐVEBBEN: SZÓDON. HU/ZENEAJÁNLÓ (The Prodigy: Invaders Must Die. Kiadó: CLS Music) ■ B. Gy. Dürer és művésztársai Szolnokra érkeznek Albrecht Dürer, az egyetemes művészet óriása hamarosan ran­gos kísérőkkel „látogat el” Szol­nokra. Saját művei, többek kö­zött a rajzművészet egyik csú­csának számító a Lovag, a Halál és a Sátán című metszet mellett olyan mesterekben gyönyörköd­hetnek majd a Szolnoki Galéria látogatói, mint Lucas Cranach, Martin Schongauer, Albrecht Altdorfer és társaik, akik össze­sen vagy száz képpel tiszteleg­nek a városban. Az egyik legna­gyobb, Magyarországon bemu­tatott reneszánsz metszetgyűjte­mény a Kelet-szlovákiai Múze­um tulajdona, melyet a Damja­nich János Múzeummal ápolt jó kapcsolatoknak köszönhetően láthat majd a szolnoki közön­ség. Az ottani képtár alapját a kassai patríciuscsalád sarjaként született Henszlmann Imre, a székesfehérvári királysírok fel­tárója vetette meg. Május 14-től ezeket a műveket láthatjuk majd a Galériában, ahol a kor hangulatát korabeli tárgyak, fegyverek is segítenek felidézni. Albrecht Dürer valójában egy magyar falu nevét viseli. Már nagyszülei is a Gyula melletti Aj­tóson születtek, apja innen ván­dorolt ki Nürnbergbe, hogy fia idővel Németországban soha nem látott magasságba emelhes­se a fametszés és a rézkarc tudo­mányát. A Dürer az ajtós szó tü­körfordítása. ■ Sz. I. A sárga cápa Wolfgang Schreyer regénye nyomán írta: CS. HORVÁTH TIBOR Rajzolta: FAZEKAS ATTILA au a cta Tony azt hiszi, hogy újabb meglepetés már nem érhet/. Sekkor HVÍUK AZ Ajró. NEM AKAR HINNI a SZEMÉNEK. MALONE ŐRNAGY LÉP BE, HUBA! SZERO ÓJÁN AH VEZETŐJE. 4 RENDELKEZÉSEMRE HEU BOCSÁTANIA EZT AZ EMBERT, HADNAGY. ITTA PARANCS. .........KELLEK NEHI ? -ÖTLIK ÉONY AGYÁBA AZ IZGATÓ KÉR? ÖÍ Sr KÖNNYEN LEHET,, HOGY CSEBERBŐL VEDERBE KERÜLTEM ! ” \/ Mégis boldogan lohol az Őrnagy után. a folyosó hosszán férfiak sora - koznak. Csupa kubai emigráns. Ötehát csak egy volta sok közül, akiket I f* 1 < i

Next

/
Oldalképek
Tartalom