Új Néplap, 2009. május (20. évfolyam, 102-126. szám)

2009-05-19 / 116. szám

ÚJ NÉPLAP - 2009. MÁJUS 19., KEDD MEGYEI TÜKÖR 3 vatal udvarán álló melléképüle­tek ajtaját feszítette ki a tolvaj, hogy hozzájusson a több mint 600 ezer forintot érő zsákmány­hoz, ami láncfűrészből, motoros fűkaszából, talajmaróból és egyéb tárgyakból állt. mrfk Jászladány vetélkedőt tartot­tak a minap a pedagógusok a di­ákoknak az önkormányzati Móra Ferenc Általános Iskolában. Rad­nóti Miklós születésének száza­dik évfordulója szolgáltatta a köz­ponti témát ehhez a vetélkedő­höz, melyen tíz csapat indult, és értékes nyereményekben része­sültek — tudtuk meg Dankó Ist­ván polgármestertől, bgy KiSÚjSZálláS CSATLAKOZIK az önkormányzati bűnmegelőzési bizottság az Országos Bűnmeg­előzési és Közbiztonsági Bizott­ság Ne tedd! programjához. A megvalósításba bevonják a város oktatási és nevelési intézménye­it, valamint a polgárőrséget is. de Kunszentmárton gyarapodott az önkormányzat vagyona 2007- hez képest, derült ki a közelmúlt­ban megtartott képviselő-testületi ülésen. Az önkormányzat 2008. évi költségvetésének végrehajtá­sáról szóló beszámoló szerint az összevont mérleg alapján 16,75 százalékos, 916,7 millió forintos növekedést produkáltak, ng Szajol hamarosan befejeződik a helyi vasútállomás felújítása. Jelenleg az utómunkálatok foly­nak, így várhatóan a nyáron ad­ják át a megszépült állomást és az új vágányokat, ni Szolnok FELTÖRTEK egy garázst a Vásárhelyi Pál úton. Az ismeret­len tettes lefeszítette a lakatot, és onnan egy fúrógépet, köszörű­gépet, hegesztőtrafót, CD-s rádió­magnót és egy ütvefúrót vitt el. A lopással okozott kár több mint 100 ezer forint, mrfk Túrkeve a nyugdíjasklubnak mintegy 90 tagja van, akik pén­tekenként találkoznak a művelő­dési házban. Rendszeres progra­mok közé tarozik a beszélgetés, kártyázás, sakkozás, de sűrűn vannak orvosi, egészségügyi elő­adások is. A legutóbbi két prog­ram egyikén Zsíros Simon Mária nagykőrösi költőnő szép verseit hallgatták meg az érdeklődők. A költőnő már harmadszor látoga­tott el a klubba. Másnap pedig Bucsára utaztak, az ottani nyug­díjas klubba vendégségbe, dszm A szolnoki Sárközi Sándor tíz éve vár már arra, hogy megkapja végre teljes bérkövetelését. Jelenleg nincs munkája, de otthon juhokat is tart. Tíz éve vár a fizetésére bér Közel hetvenezer forintjáról mit sem tud az egykori dolgozó Elmaradt munkabérét egy évtizeddel elbocsátá­sa után kapta meg egy öt­venhat éves szolnoki fér­fi. Ekkor sem a teljes ösz- szeget, hanem annál het­venezer forinttal keveseb­bet utaltak át a bank­számlájára. Békési Brigitta- Majdnem tíz évvel az elbocsá­tásom után kaptam meg az el­maradt munkabérem egy részét- mondta a szolnoki Sárközi Sándor. — Ötvenhat éves va­gyok, és 1972 márciusában kezdtem azon a helyen dolgoz­ni, ahonnan 2000 áprilisában majd’ ötszázunkat küldték el. Gépkocsit vezettem, anyagbe­szerzéssel is foglalkoztam az ott töltött közel harminc év alatt. Mondanom sem kell, hogy mennyire negatívan érintett, amikor több évtized után bocsá­tottak el a munkahelyemről, amely azóta már külföldi tulaj­donban van. Nem sokkal több, mint kilencvennégyezer forint munkabérem maradt bent, ek­kora összeget nem bírtak kifi­zetni akkor, amikor elküldték onnan többedmagammal. Pár nappal ezelőtt, május 4-én azonban levélben értesítette Sár­közi Sándort a felszámoló cég, hogy 82 ezer 369 forintnyi köve­telést tartanak még nyilván ré­széről egykori munkáltatója felé, mert időközben pár ezer forintot azért kifizettek. A címére kikül­dött tájékoztató szerint a fennma­radó összeget most sem utalják át teljes egészében, de megkap be­lőle bruttó 26 ezer 473 forintot Ti- zenhétezer-kettőszáznyolc forin­tot át is utaltak a bankszámlájá­ra ebben a hónapban. A FELSZÁMOLÁSI EUÁRÁS olyan eljárás, ahol a bíróság azt állapítja meg, hogy az adós fizetésképtelen, emiatt a további működésére nincs le­hetőség, és a gazdálkodószer­vezetet meg kell szüntetni. A felszámolási eljárás során a hitelezői érdekek védelme ér­dekében a felszámolás alá ke­rült cég vagyonát átadják a felszámolónak, aki értékesíti- Csak azt nem tudom, hogy mi lesz a fennmaradó összeggel, megkapom-e valaha? A volt munkatársaim közül sajnos töb­ben már nem élnek, fogalmam sincs, telefonált-e valaki közü­lük ez ügyben a felszámoló szer­vezetnek. Egyáltalán mások is hasonló cipőben járnak, mint én? Nekem nem ér annyit ez a nem kevés összeg sem, hogy emiatt idegeskedjem, de azért bosszantó, hogy ennyi pénzem kárba veszett - mondta Sárközi Sándor. Megkérdeztük a nem megye­beli felszámoló céget, hogyan is azt, és a befolyt pénzből meg­próbálja a hitelezők követelé­seit kielégíteni. A csődeljárást a gazdálko­dószervezet kérheti saját maga ellen. Ezzel szemben a felszámolási eljárást általá­ban a hitelezők kérik, akik megunták, hogy az adósuk nem fizet (az adós is kérheti saját maga ellen, de ez vi­szonylag ritka). történhetett, hogy nyoma ve­szett több mint hetvenezer fo­rintnak. Bár az ügyvezető igaz­gatót elfoglaltsága miatt nem si­került elérnünk, a cég munka­társai röviden tájékoztattak az esetről. Elmondásuk szerint az elbocsátott dolgozók ki nem fi­zetett bruttó bérkövetelését nyil­vántartják, és az összeg nem ve­szett el. Azt, hogy valaha is meg- kapják-e azt az arra jogosultak, nem tudták megmondani, de nem sok jóval biztattak. Kilenc évvel ezelőtt, 2000-ben elkezdő­dött ugyanis a felszámolási eljá­rás, mely még a mai napig sem zárult le. A felszámoló cégnél dolgozók elmondták, hogy az eset különleges bonyolultsága és zavarossága miatt húzódik ilyen sokáig az eljárás. Jelenleg bírósági per van folyamatban, a Legfelsőbb Bíróság előtt van az ügy. Állításuk szerint azonban nem valós az a kijelentés, mely szerint kilenc évig nem fizettek semmit az elbocsátott dolgozók­nak, mert 2001-ben, 2002-ben, 2003-ban is utaltak már át kü­lönböző nagyságú összegeket az egykori munkavállalóknak a bérkövetelésükből az ez évi uta­lás előtt is. A felszámolási eljárás nem csődeljárás JEGYZET Porzónak a földek noéra annak idején negy­ven nap és negyven éjjel hullott az égi áldás. Jó lenne ebből a hajdani óriási nagy vízözönből néhány nap is mostanság, főleg a mi me­gyénkre. Ahová március eleje óta - a Tiszazug kivé­telével - néhány szem eső hullott csak. szomjaznak a földek és a kiskertek. Hogy pontosabb megyei adatokat is közöljek: 80 ezer hektár napraforgó, 45 ezer hektár kukorica és a 132 ezer hektár búza örömkönnyeket hullajtana, ha 30-40 milliméter esőt kapna. Merthogy már las­san azt is elfelejtik, milyen a jó, alföldi áztató zápor. erre az A válasz: ahol le­het, tessék öntözni, pótolni a hiányzó csapadékot. Ez is egyféle megoldás, bár az érintettek, a gazdák szerint nem olcsó az öntözés. Le­het, de ha üres kalászokat, napraforgófejeket, kukorica­szárakat lenget a szél, az még drágább lesz. Persze tudom, az lenne a legjobb, ha Kovács Kati dalának - Add már, Uram, az esőt! - örökérvényű sorai teljesed­nének be. Lehetőleg még most, májusban, mert ez rá­adásul még aranyat is ér. Talán nem csak a gazdák­nak, szóval a termelőknek, hanem nekünk, a fogyasz­tóknak is. Győztesek a Szoljon.hu-n Hadd bzAJopI SZ0LJ0N.hu a szolnok-jAszkun online Jótékonykodó motorosok. A Hells Angels MC Hungary jó­tékony motoros futamot szervezett Karcagon. A nyolcvan motoros a kórház gyermekosztályának alapítványa számára gyűjtött pénzt, hogy lecserélhessék az osztály 20 éves EKG-készülékét. Közszemlén a korona. A túrkevei refor­mátus templomban a vasárnapi istentisztele­ten közszemlére tették a Szent Korona máso­latát, melyet a koronaőrök őriztek. Konditerem épült. Janics Natasa (képünkön) olimpiai baj­nok is kipróbálta Szolnokon a Holt-Tisza-parti kajak-kenu pályák­nál megépült és a napokban átadott színvonalas kondicionálóter­met, mely a sportolók felkészülését segíti. Megkezdődött a Damjanich uszoda bontása Folytatás az 1. oldalról A bontást egy szolnoki kft. vég­zi. A munkálatok egész nyáron folynak majd. Először a lelátó­napozót bontják el, majd ezt kö­vetően a medencéket és végül az öltözőket. A törmeléket a helyszínen darálják össze, és úgy szállítják el. A területet há­rom méter magas védőkerítés­sel veszik körül, a betondará­lás pedig további öt méter ma­gas depónia mögött történik. A munkálatok közel 54 millió fo­rintba kerülnek. Ezt az össze­get pedig szinte teljes egészé­ben fedezi a korábban az uszo­dát megvásárolni akaró, ám ké­sőbb visszalépett befektető ál­tal kifizetett foglaló. ■ T. J.

Next

/
Oldalképek
Tartalom