Új Néplap, 2009. április (20. évfolyam, 77-101. szám)
2009-04-06 / 81. szám
SPORT írásunk a 10. oldalon Kétórás csatában múlták felül a MAFC gárdáját röplabdázóink A férfi röplabda ligabajnokság utolsó előtti fordulójában sorsdöntő csata várt a szolnokiakra. SZOLNOKI FŐISKOLA RK-SI-MAFC 3:2 (-20,19, -11,17,13) Tiszaligeti Sportcsarnok, 150 n. V: Bodrogi, Csizmarik. Szolnok: KOCH, RAPI, Cziczó, KOVÁCS II., Melicher, Galovicz. Csere: Gulyás (liberó), Bede, ózöllősi. Edző: Juhász György. Három gyors szolnoki ponttal indult a mérkőzés, de egy időkérés után összeállt a vendégek játéka, így legalább ilyen hamar jött az egyenlítés. A fővárosi együttes ettől fogva motiváltán és kevés hibával játszott, majd végig irányítva megnyerte az első játszmát. A második szett kezdetén fej-fej mellett haladtak a csapatok, de Rapi szerváinak köszönhetően újra zsinórban három pontot szereztek a szolnokiak, akik ezután jól tartották előnyüket. Az egyenlítés ellenére pontatlanul, sok hibával indították a harmadik játszmát Me- licherék, a MAFC pedig meg- érezve a lehetőséget, rátett egy lapáttal és már a szett közepén jelentős előnyre tett szert. A gyorsan és simán elbukott játszma után Kovács vezérletével felállt a padlóról a Szolnok: Bár a negyedik'játékrész sokáig szorosan alakult, 13-13 után meglépett ellenfelétől a házigazda és másodszor is kiegyenlített. A játékvezetői tévedésektől sem mentes döntő játszma hatalmas küzdelmet és magas színvonalú játékot hozott, mely végén az óriási akarattal játszó szolnoki gárda örülhetett. ■ G. G. Koch Róbert ismét jól játszott Ismét elmaradt a győzelem vízilabda Három helyett csak egy pontot szereztek a Tisza-partiak Pásztor Mátyás (labdával) a végjátékban eldönthette volna a mérkőzést, így társaival együtt meg kellett elégednie a döntetlennel SZOLNOKI FŐISKOLAKÖZGÉP VSC-PÉCSI VSK 8-8 (1-2, 1-0, 3-2, 3-4) n Tiszaligeti uszoda, 200 n. V.: Kun Gy., Németh A. SZOLNOK: NÉBALD - RID- ZYK 3, Józsa, Hangay Z., HAN- GAY R. 4, Süveges, Pásztor 1. Csere: Németh D., Munkácsi, Kovács Gergő, Cunliffe. Edző: Cseh Sándor. PÉCS: GÁRDONYI - Czigány 2, Bereczki 1, Ágner, KOVÁCS GÁBOR, Heinrich 1, Lukács G. 1. Csere: SURÁNYI 2, Kollár, Hangody L. 1, De Blasio. Edző: Ambrus Tamás. Emberelőnyből: 5/4, ill. 9/4. Ötméteresből: 3/2, ill. 1/1. Kipontozódott: Munkácsi (29.). Sárga lap: Cseh S. (22.). A feleknek egyaránt vannak negatív és pozitív élményeik az egymással szembeni párharcokból. Két éve, még a Damjanich uszodában előbb bíróverés, vereség,-majd pályabetiltás lett az-összecsapásuk -vége: Az elmúlt idényben viszont bravúros, 7-5-ös szolnoki győzelem született a Tiszaligetben. Az évad őszi meccsén a baranyai fővárosban két góllal kikaptak a szolnokiak. Most elérkezett számukra a visszavágás ideje. Gyászszünettel kezdődött a mérkőzés, a napokban elhunyt Szekeres Sándorra emlékezve, aki évtizedeken át versenybíróként működött Szolnokon. Sanyi bácsit április 14-én 12.30- kor búcsúztatják majd a Körösi úti temetőben. Akárcsak az elmúlt héten a BVSC ellen, ezúttal is pontatlan támadójátékkal kezdett a szolnoki csapat. Az erőtlen próbálkozásokat a vendégek kapusa Gárdonyi többször is jó érzékkel hatástalanította. Lukács, majd Surányi góljára Ridzyk válaszolt az első negyed utolsó másodpercéiben. A kis szünetet követőem Hangay Róbert gyorsan egyenlített, majd a másik kapuban hálóőrként tevékenykedő Nébald Olivér is bemutatta kapustudományát. Ebben az időszakban a játékvezetők jól megúszatták a játékosokat, mert sorban ítélték ellenük a kontra faultokat. A fordulást követően Hangay Róbert ötméteres gólját az egyMestermérleg cseh Sándor: -Példaértékű a Pécs idei szezonja. Mi pedig megpróbáltunk egy szép mérkőzéssel méltóképpen búcsúzni Szekeres Sanyi bácsitól. AMBRUS TAMÁS: - Úgy tűnik, hogy a fiúk már húsvéti hangulatban játszottak. kori szolnoki kosaras edző, Heinrich Róbert csemetéje] Dávid egyenlítette ki. A ceglédi nevelésű Czigány ismét a vendégeknek szerzett vezetést, ám a jó lövőformában lévő Ridzyk találataival újra a hazaiak örülhettek. A záró felvonás hatalmas izgalmakat hozott, a vendéglátók már két góllal is vezettek, de a pécsiek rendre kiegyenlítették hátrányukat. Két másodperccel a befejezés előtt, 8-8-as állásnál ötmétereshez jutott a szolnoki csapat, a lövéshez készülődő Pásztor kezéből azonban Bereczki a víz felett kirúgta a labdát. A játékvezetők ezt nem látták, így úgy tekintették, hogy Pásztornak kiesett a kezéből a labda. A szolnoki klubvezetés gondolkozott, hogy megóvja az összecsapást, végül úgy döntöttek, hogy nem óvnak. ■ Varga Csaba A második futamot is Jason Buttan nyerte A forma—1-ES autós gyorsasági világbajnokság második futama, a Malájziai Nagydíj fura körülmények között ért véget. A viadalt a szakadó eső miatt 24 körrel a zárás előtt félbeszakították, így a szabályok szerint az utolsó teljes kör végeredménye adta a befutót. A brit Jenson Button (Brawn GP) nyert, a második helyen a német Timo Glock (Toyota) végzett, míg a harmadik a szintén német Nick Heid- feld (BMW-Sauber) lett. Hajnal András lemaradt a vasárnapi döntőről nem jutott a tizenkettes döntőbe férfi 10 méteren a szolnokiak toronyugrója, Hajnal András a torinói mű- és toronyugró Európa-baj- nokságon. Az SZHSE versenyzője a selejtezőben csupán a 14. pozíciót tudta megszerezni. Elmaradt a csoda, negyedik a Sopron negyedik lett az MKB Sopron a női kosárlabda Euroli- ga salamancai négyes döntőjében, miután a bronzmérkőzésen 80-56-ra kikapott az orosz Jekatye-" rinburgtól. A kupát végül a Rátgéber László irányította Szpartak Moszkva szerezte meg, miután a fináléban 85-70-re legyőzte a házigazda Salamanca együttesét. Kiesett a Szeged és a Veszprém is A férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének visszavágóján a Veszprém ugyan 32-29-re legyőzte a Ciudad Real együttesét, ám az idegenbeli ötgólos vereségnek köszönhetően mégis elbúcsúzott a folytatástól. A Szeged legénysége a KEK negyeddöntőben 31-26-re verte a Nordhorn gárdáját, de a múlt heti tízgólos „za- kó-t nem sikerült ledolgozni. Ezúttal a megosztott harmadik hely jutott az Olajnak kosárlabda A hosszú cserepaddal rendelkező, keméntvnn védekező pécsiek a hajrában felőrölték a mieinket PÉCS VSK—SZOLNOKI OLAJ KK 66-55 (10-13,15-15,17-9, 24-18) Szombathely, 1500 n. Vezette: Benczúr, Hegedűs, Győrffy. PÉCS: Kelley 12, WITTMANN 14/3, Dénes 4/3, GREBENÁR 8, Bencze Z. 7. Csere: Alekszics 12/6, Czigler, Kapov, TÓTH N. 9/6, Hosszú. Szakmai igazgató: Sztojan Ivkovics. SZOLNOK: ROSS 32/18, Vára- di 2, Tutt 7/3, Jurkunas 6/6, Barro 8. Csere: Cziczás, Hara- zin. Vezetőedző: Pór Péter. Edző: Horváth Imre. Az eredmény alakulása. 4. p.: 6-7. 7. p.: 6-11.15. p.: 12-18. 18. p.: 20-24. 25. p.: 35-32. 27. p.: 40-34. 32. p.: 45-42. 36. p.: 55-42. A szombathelyi Arena Sava- ria volt a helyszíne a Magyar Kupa négyes döntőjének. Az első párban a Falco és a Körmend találkozott egymással, melyen a szombathelyiek magabiztos 111-85-ös győzelmet arattak. A másik elődöntőben különösen védekezésben kezdett jól az Olaj, Ross és társai az első negyedben csak tíz pontot engedélyeztek vetélytársuknak. A 13. percben Jurkunas triplájával már 10-16 volt az állás, ám ezt követően Alekszicsék percei következtek, de a vezetést ekkor még nem tudták átvenni. Mivel ez a negyed döntetlenre végződött, megmaradt az egy triplá- nyi különbség a felek között. Barro (labdával) nyolc pontja és 11 lepattanója sem segített az Olajon A szünet után a pécsiek Tóth Norbert zsinórban elért nyolc pontjával átvették a vezetést. A záró negyedben elmaradt a várt szolnoki feltámadás,' mert csak Ross dobott megbízhatóan a csapatból. A PVSK pedig szép lassan növelte előnyét és Alekszics triplájával öt perccel a vége előtt már tizenegy ponttal vezetett. Pór Péter kikérte idejét, ám ez sem segített, a pécsiek nyerték az elődöntőt. Mivel ebben az esztendőben nem rendeztek bronzmérkőzést, az Olaj és Körmend egyaránt harmadik helyen végzett. sztojan ivkovics: - Úgy gondolom, ez egy háború, egy becsületes háború volt, amelyet Tóth Norbi harmadik negyedbeli extrateljesítménye döntött el. pór Péter: - A birkózó mérkőzésen az erősebbik csapat győzött. Hozzá kell tenni, hogy huszonegy eladott labdával nehéz meccset nyerni. ■ V. Cs. A Pécs nyerte a kupát A Magyar Kupa vasárnapi fináléjában a Pécs együttese az ex-szolnoki Thomas Kelley vezérletével 98-87-re legyőzte a hajrára teljesen elfáradó házigazda Falco legénységét és így hazavihette Baranyába a trófeát. t I