Új Néplap, 2009. április (20. évfolyam, 77-101. szám)
2009-04-30 / 101. szám
2 MEGYEI TŰKOR ÚJ NÉPLAP - 2009. ÁPRILIS 30., CSÜTÖRTÖK Holnaptól kezdődik az idei strandszezon fürdők Néhol már érezteti hatását a gazdasági válság, de a legtöbb helyen mégis bizakodnak Május 1-je a strandszezon kezdete. A megyei és a megyehatárhoz közel lévő strandokon bizakodnak a tavalyihoz hasonló forgalomban. Mezőtúron veszteséges volt az előző év, míg Cserkeszőlőn már most több a vendég a tavalyi hasonló időszakhoz képest. Négyesi I.—Daróczi E. Tiszakécskén a fürdő egész évben nyitva tart. Télen a fedett medence, a jacuzzi és a két külső meleg vizes medence üzemel. — Május elsejétől indul a külső élménymedence, majd a többi kin: ti medencét is folyamatosan üzembe helyezzük. A téli időszakban fűtött folyosókon keresztül lehet közlekedni, de ezeket, amint az időjárás engedi, elbontjuk, és így szabadon bejárható a teljes terület — mondta Szabó Éva, a Tisza-parti Termálfürdő Tiszakécske fürdővezetője. Az előző évben a látogatók száma elérte a 150 ezret. Ezt az idén is szeretnék megtartani. - Idén az óriáscsúszdás medencét fejlesztjük, melyet új csempe- burkolattal látunk el, illetve beindítottuk a társadalombiztosító által támogatott gyógyfürdőkezeléseket. Ennek során az alábbi kezelések vehetők igénybe: gyógyvizes medencefürdő, gyógyvizes kádfürdő, orvosi gyógymasszázs stb. — tájékoztatott Szabó Éva. Cserkeszőlőn is készülnek a nyári szezonra. Az összes kültéri medencét felújították, 120 új napozóágyat és különleges virágokat vásároltak. — Mediterráni és közép-európai, egy-és kétnyári növényekkel, valamint új rózsákkal tesszük szebbé a fürdőt - tudtuk meg Torkos Györgytől, a Cserkeszőlői Gyógyfürdő fürdőigazgatójától. A cserkeszőlői gyógyfürdőben 1000 négyzet- méteres területbővítés is történt. Mint megtudtuk, idén januárban és februárban több, márciusban kevesebb volt, de áprilisban ismét több volt a látogató a fürdőben, mint az előző év hasonló időszakában. A ceglédi strandfürdőn megkeresésünkre elmondták, jelenleg karbantartást végeznek. Április 27-én kezdték el a tavaszi karbantartást, mely ma ér véget. Jöhet végre ismét a csobbanás! A strandokon kedvükre játszhatnak, úszkálhatnak a kisebb és nagyobb gyermekek. Képünk illusztráció. Emellett a szaunát is felújítják. A ceglédi stränd április 27-től már részlegesen nyitva van, de a fedett medencék csak a tavaszi karbantartás befejeztével, május 1-től vehetőek igénybe. Abonyban május elsején nyit a strand, melynek alkalmából éjszakába nyúló rendezvényt tartanak. Két esztendeje fejezték be a strand fejlesztését. - Sajnos az anyagi forrásaink nem teszik lehetővé a további megújulást. A szeptember 30-ig tartó strandszezonban igyekszünk becsábítani a fiatalokat is — mondja Keme- csei Antal, a fürdőt üzemeltető cég víziközmű-üzletágvezetője. Szolnokon egy hét szünet után hétfőn nyílt meg ismét a tiszali- geti fürdő. A fenntartó Víz- és Csatornaművek Zrt. munkatársai ez idő alatt lebontották a nagymedencét borító sátrat, illetve egyéb karbantartó munkát végeztek. A strandon szaunával, csúszdával és élményfürdővel várják a látogatókat. Mezőtúron a gazdasági válság miatt semmi jóra nem számítanak. A helyi strandot már régóta nem fejlesztették. - Elképzelés van egy többmilliárdos fejlesztésről, de az még nem kezdődött el. A programokat is külsősök szervezik, mert mi nem engedhetjük meg magunknak, hogy belebukjunk az érdektelenség miatt - vázolta a strand helyzetét Herczeg Zsolt, a Mezőtúr és Környéke Víz- és Csatornamű- vek Kft. ügyvezetője. Mint elmondta, tavaly közel 30 . millió forintos veszteséggel zárták az évet. Ennek ellenére május elsején megnyitják a gyógymedencét, június közepén pedig a másik két medencét is. A berekfürdői strandon a szezonnyitóra az üzemeltető Berek- Víz Kft. szakemberei elvégezték a medencék tisztasági meszelését, a szükséges felújításokat, virágot, fákat ültettek, padokat festettek. Egy 80 négyzetméteres színpadot is felállítottak az ikermedencéhez, ott lesznek a hét végi programok. A karcagi strandfürdőben most épül új gyermekmedence, ön- kormányzati beruházásban majd’ 40. millióért. A tervek.sze- rint május végén már birtokba is vehetik a kicsik. Az uszodasátrat május 7-én bontják le. A pénteki szezonnyitásra az üzemeltető Nagykun Víz- és Csatornamű Kft. elvégezte a medencék tisztasági meszelését, virágot ültettek, megtörtént a tereprendezés. Belépőjegy (Ft) Cegléd Szolnok Tiszakécske Cserkeszőlő Felnőtt 1 600 970 1200 1 400 Gyermek, nyugdíjas 900 720 1000 1 100 Diák 1300 720 1000 1 100 Szauna 600 860 600 1000 FORRÁS Ul NEPLAP-GYUITES A kisújszállási strandfürdőben szezonnyitásra a helyi vízmű szakemberei elvégezték a medencék tisztasági meszelését, kijavították a strandmedence csempéit, volt faültetés és kertészeti munka. A tó megsüllyedt támfalát kijavították. Folyamatban van egy homokos strandfutballpálya építése. A strand területén a'cég saját hideg vizes kutat létesített, így már nem a városi hálózatból kell köbméterenként 360 forintot fizetniük a vízért. Jászberényben holnap nyit a helyi strand. Nemrégiben újították fel, így idén nem terveznek semmi újítást. - A fürdőben négy medence található, melyek mindegyike feszített víztükrös, és a vízforgató is be van építve. Különböző kedvezményekkel és szórakozási lehetőségekkel várjuk a vendégeket - tájékoztatott Barta Ágnes, a Jászvíz Kft. ügyvezetője. A herényi strandon az európai uniós szabályoknak megfelelő játszótér, strandröplabdázásra és sportolásra alkalmas terület várja az érdeklődőket. - Reméljük, hogy még több látogató érkezik hozzánk, mint az előző évben - tette hozzá Barta Ágnes. Kezdik a Damjanich uszoda bontását park lesz a szolnoki Damjanich uszoda helyén. A strand bontását az ünnepek után meg is kezdi egy szolnoki kft. Simon Gábor, az önkormányzat osztályvezetője elmondta, a munkálatok 90 napot vesznek igénybe. mindebből a kíváncsiskodók azonban nem sokat láthatnak. Az uszodát védőfallal veszik körül, hogy csökkentsék a zajt és a port. A bontást ugyanis gépekkel végzik, a törmeléket pedig a helyszínen darálják le. A munkák este szünetelnek, és hét végén is csak kisebb zajjal járó feladatokat végezhetnek majd. A kivitelező a területet helyreállítja, flvesíti is. az önkormányzat nem tett le a korábbi elképzeléseiről. Simon Gábor szerint, ha rendeződik a gazdasági helyzet, és sikerül befektetőt találni, akkor egy fürdő is épülhet a területen. A strandon lévő termálkutat is megőrzik. A bontás közel 54 millió forintba kerül. Pókász Endre, a önkormányzat sajtóreferense szerint ezt az összeget szinte teljes egészében fedezi a visszalépett befektető által kifizetett foglaló, t. i. Jászapátiban a strandfürdő egész évben várja a fürödni vágyókat. Mint azt a Városüzemeltető Kft. munkatársától megtudtuk, egy medencét szeretnének felújítani a közeljövőben. Ho- mokfocipálya, vízgombás és víz- csobogós medencével próbálják magukhoz csalogatni a vendégeket. Szeretnének annyi látogatót vonzani, mint az előző esztendőben, de a tél nem alakult a terveik szerint. Kevesebben érkeztek a strandra a tavalyihoz képest. \ GYORSSZAVAZÁS ■ On elégedett a fürdők, strandok szolgáltatásaival? Szavazzon honlapunkon pénteken 16 óráig: WWW, Műfoggyökér, implantátum elérhető áron Napjainkban az igénylő a műfoggyökeret és a fogpótlást tíz nap alatt megkapja elérhető áron. így az ilyen típusú fogpótláshoz az igénylő hozzájuthat. Első ülés: bemutatás, megbeszélés. Második ülés: implantátum beültetése, lenyomatvétel. Teljes foghiánynál: 2- 4 implantátumot ültetünk be a meglévő csontba (az ínyen keresztül csavarjuk be) vértele- nül. A beültetés fájdalommentes. Az implan- tátumok büntetése, a fogsor implantátumo- k)n való elho-gonyzása egy óra alatt megtörténik. Másnap már lehet rágni a fogsorral. Részleges foghiányoknál: egy foghiánynál egy implantátumot ültetünk be, erre egy porcelán koronát ragasztunk. Több foghiánynál, több implantátumot ültetünk be, erre több porcelán koronát ragasztunk. Három darab, saját fog esetén, még három-négy műgyökeret ültetünk be, hét fogra és műgyökérre körhidat ragaszthatunk. Az implantátum beültetése, lenyomatvétel után tíz nap múlva az elkészült híd felragasztható. a __________Dr. Patakfalvi Károly fogszakorvos____________ ME ZŐTÚR,KOSSUTH ÚT 7-11. KÓRHÁZ RENDELŐINTÉZET - FOGÁSZATI RENDELŐ RENDELÉS: HÉTFfc. SZERDA, PÉNTEK 8.00-12.00. TEL: 56/550-468, LAKÁS: 56/350- 694, MOBIL. 30/290-5785. E-MAIL:DRPATAKFALVI41@FREEMAIL.HU Megnyílt a Bajnok kerthelyisége Beköszöntött a napsütéses, kellemes idő, így a Szolnok belvárosában álló Bajnok étterem immár hangulatos kerthelyiségében is várja ínyenc vendégeit. A fedett kerthelyiséget magyaros udvarház jellegű területté alakították ki, ahol nagyobb asztal- társaságoknak és néhány fős, szolidabb csevejpar- tiknak egyaránt kulturált helyet biztosít a tapaszAz udvarház jellegű kerthelyiségben kellemes hangulat várja a vendégeket talt személyzet. A vendégeket vizuális étlap kíséri végig az étellabirintusban. S hogy milyen finomságokat kínálnak az étteremben? Továbbra is a magyar konyha a domináns, elsősorban a hagyományos magyar ételekre fektetnek hangsúlyt. Természetesen a könnyebb ételek kedvelői is találnak ízlésüknek megfelelő, ízletes étkeket. A nemsokára elkészülő új étlapon számos idényszerű, könnyű nyári ételeket, salátákat kínálnak majd a betérőknek. Ráadásul most már nehezebben elkészíthető húsféléket - új konyhatechnológiai eljárásoknak köszönhetően - is kínálnak. Az étteremben családi, céges rendezvényeket is lebonyolítanak, erre nemcsak a kerthelyiségben, hanem kánikulában a kellemesen hűsítő pincében van lehetőség. A vendéglátó-helyiség vezetősége mindezek mellett meglepetéssel is készül a nyárra, ami egyelőre azonban maradjon titokban... a BAJNOK ÉTTEREM - SZOLNOK, BAROSS ÚT 3. NYITVA TARTÁS: H.-V.: 11.30-22.00 WEB: WWW.BAJNOKETTEREM.HU TEL/FAX; ASZTALFOGLALÁS: 56/421-089 « I é 4