Új Néplap, 2009. április (20. évfolyam, 77-101. szám)

2009-04-27 / 98. szám

Karakas Hedvig remekelt, így bronzérmes lett a cselgáncs Eb-n A szolnoki származású 57 kg-os Karakas Hedvig bronzérmet nyert a tbiliszi cselgáncs Euró- pa-bajnokságon. Kovács Gábor tanítványa előbb a török Kastant, majd egy szorosabb mérkőzésen az észt Bezkót is ipponnal győz­te le, így a legjobb nyolc közé ju­tott. Az elődöntőért a görög Bu- kuvalával találkozott, akitől ip­ponnal kapott ki. A mindössze 19 éves Karakas Hedvig a vigasz­ágon a német Wachterrel talál­kozott, őt a prágai világkupán si­került legyőznie. Most, azonban sikerült javítania, aranyponttal legyőzte ellenfelét, így a bronz­mérkőzés következhetett. Még­hozzá a súlycsoport egyik nagy csillaga, a holland Deborah Gra- venstijn ellen. Az összecsapás­nak az olimpiai és világbajnoki ezüst- és bronzérmes holland volt az esélyesebb, ám Hédi mit sem törődött ezzel, s végül jukó- val megszerezte első felnőtt Eu- rópa-bajnoki érmét. ■ Varga Gyenge játékkal, simán kikapott a szolnoki csapat A női kosárbajnokságban a Szol­noki NKK-Vasas-Csata párharc a hetedik helyért folyik. A felek első, csütörtöki meccsén a mie­ink biztosan 35 ponttal verték a piros-kékeket. Erre fel mindenki arra gondolt, hogy a szolnokiak a vasárnap esti fővárosi össze­csapáson ismét nyernek, és be­fejezik a párharcot. Ehelyett a Vasas győzött 74-51- re. A szolnokiak kezdő ötöséből Darida 4, Djelmis 8, Boskovics 6, Hegedűs 9, Serbán 11, míg a cse­rék közül Sonyák 2, Szabó V, Ze- le 2, Rubold 9/3 pontot jegyzett. A harmadik meccset kedden 18 órakor játsszák a Tiszaligeti Sportcsarnokban. A címvédő Sopron nyerte meg a bajnoki címet, miután a döntő negyedik találkozóján 76- 71-re legyőzte a házigazda Sze­ged együttesét. ■ V. Cs. Szegeden váltakozó hatékonysággal működött a szolnoki sánc (szemben). Galoviczék az ötödik helyért csatázhatnak a folytatásban. Elmaradt az újabb bravúr röplabda Nem jutott a legjobb négy közé a főiskolás együttes- véglegesen a maguk javára fordíthatták volna a találkozót, nem tudtak élni a lélektani elő­nyükkel, a negyedik játszmá­ban jobban összpontosított és kevesebbet rontott a Szeged. Pontosabbá váltak a hazai elő­készítések, a klasszis képessé­gű ütőjük, Nacsa Gábor pedig nagyon elkapta a fonalat. Vezér­letével a vendéglátók kiharcol­ták a döntő játszmát, ahol a sze­rencsével sem hadilábon állva felülkerekedtek. Kesergésre nincs okuk a szol­noki röplabdázóknak. Idejük sem nagyon, hiszen az 5-8. he­lyért folyó csatározások kereté­ben szerdán a Veszprém (18.30) érkezik a Tiszaligetbe. A negyedöntő mérkőzés jegyzőkönyve Több mint két órán át tar­tó, gigászi csatában alul­maradt a Szolnoki Főisko­la RK-SFférfi röplabda csapata Szegeden, így nem jutott az elődöntőbe. Gönczöl Gábor A Magyar Kupa hazai rendezésű négyes döntőjében elért bronz­érem - a klub fennállásának el­ső dobogós helyezése - után a bajnokságban szintén a legjobb négy közé vágyott Juhász György csapata, ám a rutinos röplabdázók alkotta szegedi együttes végül keresztülhúzta a számításaikat. Noha ez leírva eléggé egyértelműnek látszik, az Újszegedi Sportcsarnok parket­táján korántsem volt az. Az első játszmában mindkét oldalon éreztette hatását a nagy tét, ahogy jó megoldások, úgy bosz- szantó pontatlanság is előfor­dult. A végjáték sajnos a némileg higgadtabb szegedieknek sike­rült jobban, így minimális kü­lönbséggel megnyerték az első szettet. A második és a harmadik játszmában komoly fordulatot vett a játék. Kis késéssel ugyan, de elérték Melicherék az üzemi hőfokot, ezáltal szinte végig ná­luk volt az előny. A szolnoki gár­da kapitányának messziről indí­tott nyitásaival meggyűlt a baja a csongrádi csapatnak, emellett a feladó, Koch Róbert pontos labdákkal szolgálta ki az ütőket, akik ekkortájt ritkán hibáztak. Rövid és teljesen sima második szett után előbb az egyenlítés, majd a harmadik játékrész kis­sé izgalmasabb előzményei után a vezetés is meglett. A házigazdák sok nagy csatát megélt játékosai, Petheő és Csí­kos azonban a veszélyt meg- érezve felrázták a társakat. Bár a mieink - főképp a szett elején SZEGEDI RSE—SZOLNOKI FŐISKOLA RK-SI 3:2 (23, -17, -18, 22,10) Újszegedi Sportcsarnok, 200 néző. Vezette.: Csizmánk, Bod­rogi. Szeged: BITÓ, Csányi, PE­THEŐ, Csíkos, NACSA, Niesel- berger. Csere: Affentáler (libe­ró), Oltványi, Strezenecki. Edző: Nusser Elemér. Szolnok: Koch, PAPI, Meli­cher, Kovács II. Z., Cziczó, Ga- lovicz. Csere: GULYÁS (liberó), Dzsaber, Bede, Bodonyi, Szől- lősi. Edző: Juhász György. NUSSER ELEMÉR: - A Szolnok nemes ellenfél volt, a szeren­cse döntött javunkra. JUHÁSZ GYÖRGY: - Igazi play- offösszecsapáson a szerencsé­sebb csapat nyert. Köszönjük a bennünket elkísérő szurko­lók támogatását! Mától lehet jegyet venni az Olaj-meccsre szerdán a paksi ASE-csar- nokban kezdődik az Atom­erőmű SE-Olaj KK kosár­bajnoki negyeddöntő. Az el­ső mérkőzésre 150 jegyet — ára darabonként 1200 fo­rint - kapott a szolnoki klub, ezeket mától szerdáig 8-14 óra között árusítják az Olaj KK tiszaligeti Irodájá­ban. Bővebb felvilágosítás az 56/420-988-as telefon­számon kapható. Talmácsi értékes pontokat szerzett TALMÁCSI GÁBOR, a Balaton Racing Team versenyzője a 4. helyen végzett a 250 kcm-esek között a Japán Nagydíjon, a gyorsaságimo- toros-vb második futamán, vasárnap, ez 15 vb-pontot jelent számára. A győzel­met a spanyol Alvaro Bau­tista (Aprilia) szerezte meg a japán Aojama Hirosi (Honda) és az olasz Mattia Pasini (Aprilia) előtt. A gép­osztály másik magyarját, Tóth Imrét (Team Tóth Apri­lia) a 13. helyen intették le. Balhét okoztak a hokiszurkolók nem kap büntetést sem a magyar szövetség, sem pe­dig a válogatott, amiért a szurkolók a szlovákok elle­ni, pénteki nyitómérkőzé­sen (3-4) rendbontást okoz­tak. Ugyanakkor ha az eset megismétlődik, nem marad el a szankció - döntött va­sárnap a Nemzetközi Jégko­rongszövetség és a svájci vb szervezőbizottsága közösen. Balzsay Károly újabb diadala balzsay károly először véd­te meg a WBO-nagyközép- súlyú világbajnoki címét, miután szombaton kiütés­sel legyőzte az új-zélandi Masolino Masoét a német- országi Krefeldben. Ezzel a magyar öklöző 21. profi dia­dalát aratta. Jenson Button idei harmadik futamgyőzelmét aratta autósportA 2007-es világbajnok Kimi Räikkönen hatodik lett, ezzel megszerezte a Ferrari csapat első pontjait A futamgyőztes Button a 13. körben vette áfa vezetést A pontversenyben éllovas Jen- són Button, a Brawn GP brit pi­lótája nyerte vasárnap a Forma- 1-es Bahreini Nagydíjat, a világ- bajnokság negyedik futamát. A második helyen a német Sebastian Vettel (Red Bull), míg a harmadikon az olasz Jarno Trulli (Toyota) végzett. A világ- bajnoki címvédő brit Lewis Ha­milton (McLaren-Mercedes) a negyedik lett. A 29 esztendős Button idei harmadik, pályafu­tása negyedik futamgyőzelmét szerezte meg az autósport elit- kategóriájában, és előnye 12 pontra nőtt csapattársával, a brazil Rubens Barrichellóval szemben, aki a második a vb- pontversenyben. A hatodik po­zícióban a finn Kimi Räikkönen zárt, s ezzel megszerezte az el­ső pontokat a Ferrarinak. A For­ma—1 történetében korábban alig akadt példa arra, hogy az olasz istálló három verseny után még [iont nélkül állt volna. A negyedik rajtkockából star­toló Button - kiváló boksztakti­kájának és a remek autónak kö­szönhetően - a 13. körben vette át a vezetést, és végig magabiz­tosan versenyezve, fölényesen nyerte meg a viadalt a szahíri pályán. Különösebb gond nélkül zaj­lott le a start, a német Timo Glock (Toyota) megelőzte csa­pattársát, az élről induló Trul- lit, mögöttük pedig Button, Ha­milton, Vettel következett az el­ső kör végén. Az éllovasok kö­zül először a két toyotás ver­senyző ment ki a bokszutcába, így Button került az élre: a brit csak a 15. körben cserélt kere­ket és az első helyre jött vissza. Féltávnál Button volt az első, mögötte Trulli, Vettel és Hamil­ton következett, a versenyzők „békésen” vonatoztak körbe- körbe. Húsz körrel a zárás előtt Button, Trulli és Hamilton szin­te egyszerre tankolt, ideiglene­sen Vettel vezetett, Button volt a második. A 50. körben a pont­versenyben éllovas Button szá­guldott az élen, mögötte Vettel, Trulli és Hamilton következett. A hajrában már nem változott a helyzet az élcsoportban. Button azt mondta a célba érkezés után: - Kemény verseny volt, melynek én vezettem a nagy részén, de úgy éreztem, hogy nem volt nagy a különbség köz­tünk. Hamiltont nagyon nehéz megelőzni, és szerencsére sike­rült elmennem előtte a verseny elején. Azon az előzésen múlt a győzelmem, az volt a kulcspil­lanat. Kezd már kicsit „koro­sodni” a kocsim, bőven van mit változtatni rajta a Spanyol Nagydíjig. ■ Az élcsoport állása a vb-pontverseny. Pilóták: 1. Jenson Button 31 pont, 2. Ru­bens Barrichello 19, 3. Sebas­tian Vettel 18, 4. Jarno Trulli 14,5, 5. Timo Glock 12, 6. Mark Webber 9,5, 7. Lewis Hamilton 9, 8. Fernando Alonso 5. Csapatok: 1. Brawn GP 50 pont, 2. Red Bull 27,5, 3. Toyota 26,5.

Next

/
Oldalképek
Tartalom