Új Néplap, 2009. április (20. évfolyam, 77-101. szám)
2009-04-24 / 96. szám
Napirenden a császárok A Római Birodalom nagy császárairól tart előadást Tokai János a Gladius Történelmi Hagyomány- őrző Egyesület a IV. Antik Hetek programsorozat keretében április 25-én, szombaton délután négy órától Szolnokon, a Hild Viktor Városi Könyvtárban (Kar- czag László út 2.). A történelembe visszatekintő programokat fegyverbemutatók és ételkóstolók színesítik. A rendezvényre az érdeklődőknek a belépés ingyenes. ■ Értékes iratokból válogatott tárlat várja az érdeklődőket a tisza- fóldvári Kiss Pál Múzeumban. A Magyarország évszázadokon át változó külföldi kapcsolatairól tanúskodó útlevélgyűjtemény, melynek legrégebbi darabja az 1600-as évekből származik, nemcsak ennek a nélkülözhetetlen iratnak az évszázados fejlődését szemlélteti, hanem közben megismerkedhetünk az ország címerének negyed évezredes változásaival is. A Debrecenben élő Nagy Pál nyugalmazott tiszafüredi középiskolai tanár gyűjtéséből származó úti okmányok külön értéke, hogy közöttük megtalálhatóak a köztudottan sokat utazó gróf Széchenyi István úti dokumentumai is. A legnagyobb magyar több ízben megfordult a nyugati országokban az ottani gazdasági-társadalmi viszonyok tanulmányozásának szándékával, s ennek lenyomata is látható a június 14- ig nyitva tartó kiállításon. ■ Szathmáry 1. Rézfúvósverseny lesz tanulóknak A Fekete László Zeneiskola Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és a Megyei Pedagógiai Intézet a 2008/2009 tanévben is meghirdette a XVI. Jász-Nagy- kun-Szolnok megyei rézfúvós- versenyt trombita, kürt, tenor-bariton, harsona és tuba tanszakos tanulók részére. A versenyt április 26-án 9 órától Tiszafüreden, a Hámori András Szakközépiskola és Szakiskolában rendezik. ■ A hős Cini Samu a könyvtárban A szolnoki Verseghy Ferenc Megyei Könyvtárban ingyenes bábelőadásra várják a gyerekeket és szüleiket szombaton 10 órakor. A történet főhőse ezúttal Cini Samu. A világjáró hős egér tengerésznek áll Horgony Henrik kapitány hajóján. A tengerészélet azonban nem könnyű, a legénységét komoly veszedelmek fenyegetik... ■ Terepasztal és vasútmodell A Szolnoki Vasútmodellező Kör terepasztal- és vasútmodell-kiál- lítása április 25-én és 2ó-án, szombaton és vasárnap 8-tól 16 óráig várja az érdeklődőket Szolnokon, a VOKE Csomóponti Művelődési Központban (Jubileum tér 1/A.). Vasárnap országos mo- dellvásár is lesz. Belépőjegy: felnőtteknek 200 forint, gyermekeknek 100 forint. ▲ SZUPER EXPRESSZ MŰANYAG és háztartási cikkek kiárusítása 2009. április 23-30-ig. Kertbarát és Gazda- bolt Szolnok, Ady E. úti kis kápolnánál. Nyitva H-P: 8.00-16.00, Szó.: 8.00-12.00.-----------------------------------------------------------------------------*351426* KLÍMAVÁSÁR! Klímák 47.900 Ft-tól. Akciós hitelek: 04.22-05.22 között. Műszaki kereskedés, Szolnok, Ady E. út 20., tel.: 56/341- 133.-----------------------------------------------------------------------------*351551* VÉGKIÁRUSÍTÁS! Üzletzárás 04.29-én! Már csak 5 nap! Bőr- cipők 1.000 Ft-tól. CITY CIPÓBOLT, Szolnok, Ságvári krt. 4. (a Vízügyi székház alatt).----------------------------------------------------------------------------*351597* bi ka (IV. 21-V. 20.). A Bika-Hold- hatásra a szerelem kerül előtérbe. Minden rendben van Ön körül, mégis valamiért elégedetlen. Tegyen lelkében egy őszinte, átfogó önvizsgálalot. IKREK (V. 21—VI. 21.). Kissé feszültnek érzi magát, hangulata igen váltakozó. Most nehezen viseli az egyhangú szürke hétköznapokat. Egy kis hely- változtatás, pihenés mindent helyrehoz. RÁK (VI.22-VII.22.). Kellemes és tartalmas napokat tölt együtt a családjával, kiket nagyon kedvel. Élvezi, hogy a család legszilárdabb pillére lehet. OROSZLÁN (VII.23-VIII.23.). Egy kis reggeli lustálkodással végre lazíthat. Kiheverheti a stresszt, ami hét közben érte. Szerelme élvezetes meglepetést készít elő Önnek ma estére. szűz (VIII. 24-IX. 23.). Átlagos hétvégi napok. Kapcsolódjon ki egy kicsit a barátaival. Úgy érzi, megbecsülik és nagyra tartják, örülnek, hogy köztük van. MÉRLEG (IX.24-X.23.). Vágyik egy változtatásra, ám az most fenyegetőnek tűnik. A tudatalattijából érkező bonyolult üzenet megfejtéséhez vegyen igénybe álmoskönyvet. skorpió (X.24-XI. 22.), Felületes szomszédja talán hajlandó lenne békülékenyebben viselkedni, ha udvariasan közölné vele a kifogásait. Törekedjen barátságra vele. nyilas (XI.23-XII.21.). Kétség férkőzött a szívébe szerelmével kapcsolatban. Hosszú vívódás után úgy dönt, hogy mégis kitart a párja mellett. bak (XII. 22-1.20.). Szerelmi életében újdonságot, váratlan meglepetést hoz a mai nap. Vigyázzon, ne legyen túl hiszékeny. VÍZÖNTŐ (1.21-11.20.). A mai napon igen szeszélyes hangulatban van. Adódnak félreértések, és ebből fakadó sértő- dékenység. Este kapcsolódjon ki, olvasson, meditáljon. HALAK (II. 21-111.20.). Munkája rengeteg idejét és energiáját leköti; pedig kedvese szeretné, ha vele is többet tudna törődni. Lazítson egy kicsit! kos 0II.21-IV.2O.). Pénzügyi téren ne hozzon most igazán fontos döntéseket, és kölcsönt se adjon senkinek! Ha Önt nem hozzák lázba a kicsinyes flörtök, akkor ne is tegye! www.astronet.hu Labdakedvelők Besenyszögön AII. VB Páros Kvalifikációs Szek- torlabdaversenyt április 25-26- án, délelőtt tíz órakor rendezi meg Besenyszögön a Besenyszö- gi SE Szektorlabda Szakosztálya. A rendezvénynek a Wesniczky Antal Művelődési Ház ad otthont. Főszervezője ifj. Farkas Gábor világ- és Európa-bajnok, edző és szakosztályvezető. Társszervezője Danyi Gyuláné, a művelődési ház és könyvtár vezetője. ■ N. I. SzázÖt ÖV. Megyénk legidősebb lakosa a Tiszafüreden élő Gulyás Miklósné Oláh Eszter, aki a napokban ünnepelte 105. születésnapját. Húsz éve Eszter nevű lányánál lakik, aki elmúlt nyolcvanéves. Az idős asszony napközben a kályha mellett üldögél, tévézik, legjobban az időjárás-jelentés érdekli. Képünkön Eszter lányával és Imre fiával sétál. TÉVÉMŰSOR A 10. OLDALON NAPINDITO Idézet „Sosem gondolok a» jövőre. Úgyis mindjárt itt van.” (Einstein) Vidám percek VASÁRNAP Vasárnap reggel a házaspár az ágyban lustálkodik, és a férj elkezd a feleség körül matatni. Finoman megcirógatja a| oldalát, aztán a megérinti derekát, lenyúl a combjához. Az asszony kéjesen nyújtózni kezd: —Egy kicsit feljebb. Egy kicsit lejjebb. Erre a férje abbahagyja a mo- toszkálást. A feleség csodálkozik:- Mi történt, miért hagytad abba?- Megtaláltam a távirányítót! VÉLEMÉNY- Mi a véleménycsere?- Amikor bemész a saját véleményeddel a főnöködhöz, és az övével jössz ki... RAGASZKODIK- Mondd, Gyulám, hová viszed az asszonyt? —Viszem a fogorvoshoz meg a pedikűröshöz.- De minek viszed, olyan szépek a fogai meg a körmei.- Igaz! De el akarok válni tőle, ő meg foggal-körömmel ragaszkodik hozzám! Sztárhír 'ÍTW EMMA Thompson pályafutása egyik legkellemesebb emlékeként gondol vissza a Nanny McPhee — A varázsdada című film címszerepére. Nem is vonakodott, amikor nemrég felkérték, hogy vállaljon szerepet a 2010-re elkészülő második részben — olvasható egy internetes oldalon. A kétszeres Oscar-díjas, Emmy-, BAF- TA- és Arany Glóbusz-díjas, ötvenéves színésznő besegít a Nanny McPhee and The Big Band forgatókönyvének írásába. Szerepei egyébként változatosak, a drámáktól kezdve vígjátékokig és gyerekfilmekig sok mindenben játszott már, például a Harry Potter és az azkabani fogolyban (2004) és a Harry Potter és a Főnix Rendjében (2007) is. Gyerekszáj SZERZŐDÉS A futballista fiát megbuktatják harmadikban, de a gyerek mégis boldogan meséli apjának;- Apa, képzeld, a szerződésemet a harmadik osztállyal egy évvel meghosszabbították... SZAKMAVÁLASZTÁS Anya a gyerekének:- Kisfiam, már többször szóltam, hogy hozz egy pohár vizet, de nem hallasz semmit. Mi lesz így belőled? Mire a gyerek természetesen:- Pincér! Információ a civil szervezetektől a NI0K 06 80 200 074-es zöldszámán ás a «rww.noapiafit.hu/egyszazalek honlapon. GPtlífTTtt amim imtM) Adód 1%-a is szupernagy segítség. www.nemkellhos.hu Készült a - 9Q90Á9996* megbízásából az támogatásával HOROSZKÓP